Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)
1846-06-11 / 46. szám
érzeteinek adója, ennek kötelességében áll, minden szenvedélyt legyőzni, az érzelmeket nemesitő szerelem királypálczája alatt. Ez volt rég idő óta az arab gyöngédség a’ nők iránt. Ezek harczokban is jelen szoktak lenni ’s uraikat kötelességükre intők. Tudományban, költészetben jeles nőket számlál Arábia. Hajlamuk szerint mivelték ők is ki magukat, így p. Antara lovag imádottja, Onesza, egy arab főnök jólnevelt leánya, álarczosan több ízben meggyőző magát Antarát is, ki e’ csek csak később tudta meg. Ajesa, Mohammed neje, férje halála után Ali főnök ellen volt, mind harczban mind tanácsban. Lejlának szépsége ’s erénye, Kajszt annyira elragadó, hogy ez kis románczokat irt, szerelemkalandor neve most is él Ázsiában. Élt a’ 7dik század közepén. Spanyolországban az arab költészet 8diktól egész 1dik századig virágzott, és pedig költőnők is csillagokként ragyogtak ez ország egén. Végre Sziczilia is mutathat több költőt. Mutatványok az ezüst korból: Matanabbi 10 századból. (Abu-fatek fejedelem dicséretére.) Nincs se lovad, se teved, mellyet Neki kellene vinned (köszönetül) Állapotod ha lenyom, ámde beszéded emel! Hát az Emirt, ki reám jótételt gazdagon önte, Mással hálálnám meg, mikor ékes a’ szó,? Nagy jóltévőnek hányszor pótolta ki immár Árva ’s erőtlen lyány, szüze nemünknek, a’jót! ’S én ha negéd hajlásával versenybe nem állok — Bírok azért szóval, csődöt is úgy e’ nyerit? Nem köszönöm csak azért, adománynak mintha örülnék. Nálam egyenlő mind, jut ha sok, éz ha kevés. Csak rútnak tartom, ha adósságát ezen ügyben Szűkkeblű fösvény nem fizetendi Neked. Ültettem homokos kertem ’s a’ reggeli első (jótétemény) Rá bőven csepegett ’s egybe lemosta porát. Bőkeze elsőjét küldé jó földre, nem úgy más, Mert az eső maga nem tudja, mi földre jutand Értelmes férfit egyedül ölel ollymi dicsőség, Hogy lázongó nép nem fen urakra fogat. Nem jut örökséghez, ki, mit osztogat jobbja, tudatlan Abba, szegény, karddal (harczban) kaphat csak tőle vagyont. Korszellem súga neki, ’s ő értette tanácsát, Hogy fösvénységet e’ kor igen legyaláz. Tudja a’ láncsa, midőn markából meszsze hajítja, Hogy mi szerencsétlen lesz lovag általa ’s hős. Mint bajnok — de tulajdoniból levon illy hasonlítás. Mint a’ nap mondom, társa kinek soha nincs. Harczban az arszlánok magukat körülötte sorozzák, Mellyek kölykeit ő éteti körmeivel, (fegyvereivel) Ő temet el kardot, kit öl, annak holttetemében, így egyaránt embert ’s kardot elérte halál. Nem hajt el Beduin falkáibul, annyira hódol — ’S ment, ha legel távol, nyája, ha pásztora sincs. Vad szamarakra vadász, felhajlott orrú tehén, strucz Czélja’s ököreinek a’ farka vonódik alant Vendégek hozzá udvarba ha szállanak, akkor Háza körül mosolyog menny ’s szagos esti idő. Hogyha szeretnek húst, bonczol, ’s kínálja azonnal. Nagy darabot ’s czombor tálban adatja körül. Nem tud költségről, mi fogyott pénzből, mi vagyonból, Csak mikor a’ vendég meszszire hagyta labát. A’ szomjas föld is maradékát kapja, mit ittak, Néki lefoly csupa tej, néki a’tiszta bor is. Óránkint friss vért szolgáltat kardja, ’s az órák Majd hozzá szállnak, majd kirepülnek odább. A’ párolgó vér füstöl, kirohannak az ördög Megszállt állatiból lelkek, üvölt teve ’s juh. Hogyha ki meszsze lakik, de azért oda bőkeze elhal, A’ kisded sincs megvetve előtte soha. Láncsa hegyét szaporán ellenségébe löveszti, És mihelyest vét ez, már keze karddal ijeszt. Szelleme arczával szépen mindenbe megegyez Másnál nincs úgy, víz külseje, belseje gőz (déli bábától vett hasonlat.) Tébolyodottnak mondja, ki gyűlöli, lelke ha felforr, Talpra midőn kap harcz,’s nyűgben akad fel az ész. Minden ügyességgel rohan ellenségre, kinek nincs kétmaradása, de felbomlik, egész ha hegy is. Már friss körmeit ő tigrisként vágja nyakukba, Többet az arszlán nem zúzza, kit ő leterit. Bátorsága dicső rangot nyert néki a’ harczban. Más, ki a’ sorstól fél, nem jut e’rangra soha. Hogyha királyoknak bibor csüng vállaikon le, Ő dísze még is kard, és dzsida mellyreme ép! Hős, szigorú képű, harcztéren nyertes azonnal, Rémalak, a’ mellyet nagyra nevelt vala harcz. Élte dicsőnek lett központja, dicséret övé mind — Semmi dicsekvőnek nem maradék, se’ betű. Hogy szégyent ne arasson, dicséreti öltönye sok van, Csak pánczélt vesz fel harczban, egy öltöny ez itt. Hát hogy titkolnám, ha adott már bőkezed annyit, Mert sokat adtál voltoh Te adásnak ura! Méltattál kapcsolat nagylelkűségre Tenálad, Hisz nagylelkűnek hat szeme fellegekig. Mint feljött regged, történetek élbe merültek, Markodban a’ csillag szende reménye virít. Hoszszu dicséretem, ám ki felöltözi, termete hoszszu, Más, ha dicsérsz törpét, törpe dicséret imez. Ha büszkén fogadod, hogy vagy számítva mi hozzánk, Van számítva azért égi hagyáshoz ered! Mintha veled nem akarna talán társalgani lelked, Csak nagy lelkeddel mást megelőzni ha tudsz. És védőjének nem tart, kiben élne, lehetne, Csak ha szeles harczban, őt veted áldozatul Férfinak a’ jó hír, más élete, semmire szükség Nincs, ha van élni miből, több ha mi, terhire van. Televízi 11 századból. 1 Madár család aszszonyai Hisz Szelina, ki köztetek lyány, Olly szép, hogy a’ keringő hold Miatta fogy ’s lesz halvány. 2 Bár keze semmi részt reám Ne nyomhatott volna soha! Arczához ért szemem, ’s ennek Most minden álma mostoha. 3 ’S már bírja annyira szivem, Hogy bár közéig, vagy távozik — Lelkem, szeme világától Szédülve örvénybe bukik. És mélyen átszövé létem — Mert gyöngyfejérség fogait Szűm és szememnek fekete Pettyébe zárta, lakva itt. Abu majmum 12 sz. (a’ bolhákról.) Egy czéh ez, mellynek leölését tartja szabadnak Ember, ’s ő ennek, hogyha búcsúra megy ez. Mert vérét ott ontja a’ hol szent ’s drága személye — ’S én ha övét ontom, csak magam vére foly, itt. Ibnudzzorva. Nagylelkűséged leköté tevém, nyári lakókhoz, ’S dombokhoz, mellyek jó szaga pézsma lehet, szeretett tárgyam te folyó, szent vagy te előttem, Távolról szeretőd tő, sarut oldva belép, Ösmerek egy embert, kit szépnek alkota isten, Szájáról mondván: „végy amulétet reá, ’S a’ barna ajakak rubinból néze ki fog gyöngy, Friss nedvű 's bajszát szépen övedzi ’smaragd. 182