Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)
1846-02-05 / 10. szám
lőd. számokra A’ képielő erő köre. Die Wirkungen des Geschmaks iiberhanpt genommen sind, die sinnlichen und geistigen Kräfte des Menschen in Harmonie zu bringen, und in einem innigen Biindniss zu vereinigen. Schiller. Egyedetlen fáradozással buvárkodának a’ tudósok annak megfejtésében: mikép lehetne emberi tehetséginknek külön külön működési körét meghatározni, ’s ekkép természetünket alaposan megfejteni. Mit majd szemlélődés, majd tapasztalat utján kísértének meg. Sikerült is több éles elmének e’ nem csekély fontosságú kérdés megoldásában szerencsével fáradozni; így már Kant óta az emberi gondolkozó erő analysise bevégzettnek tartatik. Az emberi természet miségének fölvilágítására igen sokat tett He г d er az emberi nem rendeltetését, Schiller annak széppé képeztetését, Diderot annak ismereteit, Rousseau socialis állását, ’s mások egyéb rokonnemű tárgyakat taglalván mély ihlettséggel, 's nagy készülettel. ’S meg kell vallanunk , hogy annyi éles elme által történtek már illy elemzések, miszerint több megfejtendőt nem is látszanak hátra hagyni. Midőn tehát a’képzelő erő természetét ’s körét választóm taglalás tárgyamul, ne vélje senki,— ’s koránsem akarok azon gyengeséggel hízelegni magamnak — mintha e’ részben némi uj felfedezéssel gazdagitnám az eszmék országát; mert e’ tárgyat is már minden oldalról megvitaták tudós férfiak terjedelmes műveik által. De nem véltem czélszerűtlennek előadni meggyőződésemet azon nagyszerű erővűl, melly az ember szellemi ’s anyagi életét közösítő szerepet vivén egész emberi természetünkre roppant hatású,’s mellynek számtalan jó és rész, bájos és utálatos, édes és keserű következéseit lefesti ugyan lélektanunk, de körét csak egyoldalulag, nem egész terjedelmében jelöli ki ’s igy annak hivatását kellőleg nem világositja fö. Egyébiránt ne higye senki, mintha ezen rövid fejtegetés a’ dolog kimerítő képét fogná adni, ez csak vázlata lehetne egy terjedelmesb, részletesb értekezésnek.— A’ képzelő erő (vis imaginandi) természetét é s körét taglalandom. Mindenek előtt azon kérdés ötlenék föl: mi tehát az úgy nevezett képzelő erő? — De ezen kérdésre határozott feleletet nem adhatok. —épen e’kérdést kívánom megoldani értekezésem fonalán; tehát majd az eszmék fejleményéből a’ végin fog kitűnni, mit kell értenünk a’képzelő erő alatt? mi annak köre’s természete ? Ifjúságunk fejlődési korszakától kezdve varázs-erővel von bennünket magához mind az, a’ mi szép. Mert a’ szép tárgyalhat veséink legtitkosb rendűihez, fölhangolja lelkünk leggyöngédebb, legbájosb hangú húrjait. Azért — mióta öntudatunk éber, olly igen szeretjük a’szép költeményt, bájos zenét, elragadó festvényt; — hat reánk mind az, mi nagyszerűséget foglal magában. Azért a’ természet nagyszerű tekintete, mély elmélkedések, felfedezések olvasása kedves foglalatosságunk.—Ellenben mennyire erezeti szemeinket elfordításra a’rut (akár erkölcsi, akár alaki) nem kívánom bővebben érinteni! sokszor kérdem önmagamtól: mi az, mi illy mágnesi erővel működik lelkünkben; hogy némelly tárgyak szemlélete által édes érzést, mások tekintete utálatot, unalmat szül. És elmélkedésem fonala oda vezetett, miszerint egy erőnek kell működni természetünkben, melly kedélyünkön olly nagyhatalommal uralg, hogy a’ mit kedves színben állít elő, azért lelkünk sóvárog, azt átkarolni óhajtja; a’ mit pedig sötét alakban tüntet elő, azt eltaszitni, attól szemeinket elforditni igyekszünk; miszerint továbbá ezen erő egész emberi természetünkkel szoros kapcsolatban vagyon,s mit a’ külvilágban természeténél fogva megragad,azt lelkűnkhöz közelebb viszi; — ’s ezen erő a’ képzelő erő, a’ mint kifejtendem. Hogy a’ képzelő erő természetess működési körét meg Pest, február 5-én 1846. határozhassuk, meg kell fejtenünk ama’ viszonyt, melly közte, ’s a’ többi tehetség, vagyis inkább egész emberi természet közt létezik. Bármit állítson Rousseau, Moscati, ’s mások az emberi természet olly értelemben vett egységéről, hogy a’ testi erők öszszeségéből megfejthetők is annak minden belcselekvényei, ’s bár miként hasonlítsák természetünket a’ majmokéhoz, miszerint az ember csupán egy rövidke átmenet a’ majmok köréből; elvitázhatlan igazságnak látszik nekem, hogy természetünk sokkal magasb nemesb rendeltetésű, mint bármilly más lényé a" nagy természetben. Tekintsük csak az ember alkatrészeit, azoknak öszhangzatukat, finom érzékeit, ’s mi több, csudálandó ész erejét, ’s igazolva leend állításom. Ha egyéb nem, már az is világos tanúságot tesz állitásomrul, hogy ezen embernek, ki gyakran, újra meg újra vadság ködébe esett is viszsza, lelkében újra ismét föléledt a’szellemiség derűje,’s minden efféle átmenetben jóval magasb fokra emelkedik miveltsége, mint volt előbbi korszakában; ’s ma már kétségkívül olly polczon vagyon, mint a’ régi kor egyik százada sem érhető. Míg az állatok, mellyek ember után első művei a’ természetnek, ép azon fokozaton látszanak tengődni ma, mellyen rég valának. Ép úgy űzi ma mesterségét a’ méh, mint ez előtt sok századdal. Már pedig az emberi tökéletesbülés progressiv haladása tiszta fényben mutatja annak nagyszerű rendeltetését. Jeles és magasztos Herdernek épen e’tárgyra vonatkozó mondata: „Az emberi rendeltetés érzetére engedjétek meggondolni, mi fekszik az ész, és szabadság magas adományiban, és mennyit merészlett a’természet, midőn azokat olly gyönge és sokféle anyag-keverékre bizá, minő az ember. — Az állat csak egy törpe rabszolga, ha mindjárt közülök némellyike fejét fölemeli, vagy legalább emelt fővel szabadság után vágyik is ’sat. *)—Ép olly jeles Schelling megjegyzése: „Egyedül az emberben mint középpontban megy föl a’ nap, melly nélkül a’ világ mint a’természet, nap nélkül lenne.“**)—Hogy pedig alaposan érthessük azt, miben áll az embernek e’ nagyszerű rendeltetése, az emberi természet rövid elemzését használhatjuk segédül. Midőn az ember természetének anyagi táplálékát beveszi, vagy betegségiül gyötörtetve ágyban tesped, vagy midőn egyéb állati működéseit végzi, bensőkép érzi, hogy tenni kénytelen; mi más szavakkal annyi, mint: szükség alatt nyög;midőn pedig erkölcsi tényt követ el, érzi, hogy jó és rész közt választhat, azaz teljes szabadsággal bir. — Előbbi esetben tehát szükség, a’ másodikban szabadság határozott. Két illy egymásba ütköző elem hogy egy természetnek legyen tulajdona, kétlem, sőt lehetlennek tartom. Annálfogva kell az emberben létezni kettős természetnek; egyiknek örök törvénye: szükség, másiknak: szabadság. E’ két elem nagy harczokra tör ki az emberben élte folyamán többször; — minden ember illy küzdelmek óczeánján növekszik, nem lévén képes a’ tudat belső parancsával ingerlékeny,’s korlátain hamar áthágó anyagon diadalt aratni; ’s hoszszu időfolyam kivántatván arra, mig az ember szabad akaratának, eszenek szellemes anyag törvényeihez egyenlőn szabott használatával élhet. Következőleg kettősnek lehet neveznünk emberi természetünket, mert noha az említett két elem mint öszszeolvasztott érez egymásba forrott is, de gyakori összeütközésük elég alapot nyújt azon állításra, miszerint mégsem egy, hanem kettős, és pedig egymástól lényegben különböző elem. — Mondom: lényegesen különbözők; mert amaz szükséget, imez szabadságot ismer; amaz alkatrészei által űrt foglal, emez egyszerűségében egész emberi lényt áthatja, de űrt, mellyet elfoglalna, kijelölni nem lehet; amaz fölfogható érzékkel, imez elkerüli érzékinket’s csak műkö d *) Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit. — 1794. Iső„könyv 243L **) Über das Verhältniss der bildenden Künste zo der Natur ISO?, p. 38.