Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)

1846-02-05 / 10. szám

lőd. szám­ok­ra A’ képielő erő köre. Die Wirkungen des Geschmaks iiber­­hanpt genommen sind, die sinnlichen und geistigen Kräfte des Menschen in Harmonie zu bringen, und in einem in­nigen Biindniss zu vereinigen. Schiller. Egyedetlen fáradozással buvárkodának a’ tudósok annak megfejtésében: mikép lehetne emberi tehetséginknek külön külön működési körét meghatározni, ’s ekkép természetünket alaposan megfejteni. Mit majd szemlélődés, majd tapasztalat utján kísértének meg. Sikerült is több éles elmének e’ nem cse­kély fontosságú kérdés megoldásában szerencsével fáradozni; így­ már Kant óta az emberi gondolkozó erő analysise be­­végzettnek tartatik. Az emberi természet miségének fölvilágí­­tására igen sokat tett H­e г d e­r az emberi nem rendeltetését, Schiller annak széppé képeztetését, Diderot annak ismereteit, Rousseau socialis állását, ’s mások egyéb rokonnemű tárgyakat taglalván mély ihlettséggel, 's nagy készülettel. ’S meg kell val­lanunk , hogy annyi éles elme által történtek már illy elemzések, miszerint több megfejtendőt nem is látszanak hátra hagyni. Mi­dőn tehát a’képzelő erő természetét ’s körét választóm taglalás­ tárgyamul, ne vélje senki,— ’s koránsem akarok azon gyenge­séggel hízelegni magamnak — mintha e’ részben némi uj felfe­­dezéssel gazdagitnám az eszmék országát; mert e’ tárgyat is már minden oldalról megvitaták tudós férfiak terjedelmes mű­veik által. De nem véltem czélszerűtlennek előadni meggyőző­désemet azon nagyszerű erővűl, melly az ember szellemi ’s anya­gi életét közösítő szerepet vivén egész emberi természetünkre roppant hatású,’s mellynek számtalan jó és rész, bájos és utála­tos, édes és keserű következéseit lefesti ugyan lélektanunk, de körét csak egyoldalulag, nem egész terjedelmében jelöli ki ’s igy annak hivatását kellőleg nem világositja fö. Egyébiránt ne higye senki, mintha ezen rövid fejtegetés a’ dolog kimerítő ké­pét fogná adni, ez csak vázlata lehetne egy terjedelmesb, rész­­letesb értekezésnek.— A’ képzelő erő (vis imaginandi) természetét é s körét tagla­­landom. Mindenek előtt azon kérdés ötlenék föl: mi tehát az úgy nevezett képzelő erő? — De ezen kérdésre határozott feleletet nem adhatok. —­épen e’kérdést kívánom megoldani értekezé­sem fonalán; tehát majd az eszmék fejleményéből a’ végin fog kitűnni, mit kell értenünk a’képzelő erő alatt? mi annak köre’s természete ? Ifjúságunk fejlődési korszakától kezdve varázs-erővel von bennünket magához mind az, a’ mi szép. Mert a’ szép tárgy­alhat veséink legtitkosb rendűihez, fölhangolja lelkünk leggyöngédebb, legbájosb hangú húrjait. Azért — mióta öntudatunk éber, olly igen szeretjük a’szép költeményt, bájos zenét, elragadó fest­­vényt; — hat reánk mind az, mi nagyszerűséget foglal magá­ban. Azért a’ természet nagyszerű tekintete, mély elmélkedé­sek, felfedezések olvasása kedves foglalatosságunk.—Ellenben mennyire erezeti szemeinket elfordításra a’­rut (akár erkölcsi, a­­kár alaki) nem kívánom bővebben érinteni! sokszor kérdem ön­­magamtól: mi az, mi illy mágnesi erővel működik lelkünkben; hogy némelly tárgyak szemlélete által édes érzést, mások tekin­tete utálatot, unalmat szül. És elmélkedésem fonala oda veze­tett, miszerint egy erőnek kell működni természetünkben, melly kedélyünkön olly nagyhatalommal uralg, hogy a’ mit kedves színben állít elő, azért lelkünk sóvárog, azt átkarolni óhajtja; a’ mit pedig sötét alakban tüntet elő, azt eltaszitni, attól szemein­ket elforditni igyekszünk; miszerint továbbá ezen erő egész em­beri természetünkkel szoros kapcsolatban vagyon,­­s mit a’ kül­világban természeténél fogva megragad,azt lelkűnkhöz közelebb viszi; — ’s ezen erő a’ képzelő erő, a’ mint kifejtendem. Hogy a’ képzelő erő természetess működési körét meg­ Pest, február 5-én 1846. határozhassuk, meg kell fejtenünk ama’ viszonyt, melly köz­te, ’s a’ többi tehetség, vagyis inkább egész emberi termé­szet közt­ létezik. Bármit állítson Rousseau, Moscati, ’s mások az emberi természet olly értelemben vett egységéről, hogy a’ testi erők öszszeségéből megfejthetők is annak minden belcselekvényei, ’s bár miként hasonlítsák természetünket a’ majmokéhoz, misze­rint az ember csupán egy rövidke átmenet a’ majmok köréből; elvitázhatlan igazságnak látszik nekem, hogy természetünk sokkal magasb nemesb rendeltetésű, mint bármilly más lényé a" nagy természetben. Tekintsük csak az ember alkatrészeit, a­­zoknak öszhangzatukat, finom érzékeit, ’s mi több, csudálandó ész erejét, ’s igazolva leend állításom. Ha egyéb nem, már az is világos tanúságot tesz állitásomrul, hogy ezen embernek, ki gyakran, újra meg újra vadság ködébe esett is viszsza, lelkében újra ismét föléledt a’szellemiség derűje,’s minden efféle átme­netben jóval magasb fokra emelkedik miveltsége, mint volt e­­lőbbi korszakában; ’s ma már kétségkívül olly polczon vagyon, min­t a’ régi kor egyik százada sem érhető. Míg az állatok, mellyek ember után első művei a’ természetnek, ép azon foko­zaton látszanak tengődni ma, mellyen rég valának. Ép úgy űzi ma mesterségét a’ méh, mint ez előtt sok századdal. Már pedig az emberi tökéletesbülés progressiv haladása tiszta fényben mu­tatja annak nagyszerű rendeltetését. Jeles és magasztos Her­de­r­n­e­k épen e’tárgyra vonatkozó mondata: „Az emberi ren­deltetés érzetére engedjétek meggondolni, mi fekszik az ész, és szabadság magas adományiban, és mennyit merészlett a’ter­­mészet, midőn azokat olly gyönge és sokféle anyag-keverékre bizá, minő az ember. — Az állat csak egy törpe rabszolga, ha mindjárt közülök némellyike fejét fölemeli, vagy legalább emelt fővel szabadság után vágyik is ’sat. *)—Ép olly jeles S­c­hel­ling megjegyzése: „Egyedül az emberben mint középpontban megy föl a’ nap, melly nélkül a’ világ mint a’természet, nap nélkül lenne.“**)—Hogy pedig alaposan érthessük azt, miben áll az embernek e’ nagyszerű rendeltetése, az emberi természet rövid elemzését használhatjuk segédül. Midőn az ember természeté­nek anyagi táplálékát beveszi, vagy betegségiül gyötörtetve ágyban tesped, vagy midőn egyéb állati működéseit végzi, ben­sőkép érzi, hogy tenni kénytelen; mi más szavakkal annyi, mint: szükség alatt nyög;midőn pedig erkölcsi tényt követ el, érzi, hogy jó és rész közt választhat, azaz teljes szabadsággal bir. — E­­lőbbi esetben tehát szükség, a’ másodikban szabadság határo­zott. Két illy egymásba ütköző elem hogy egy természetnek le­gyen tulajdona, kétlem, sőt lehetlennek tartom. Annálfogva kell az emberben létezni kettős természetnek; egyiknek örök törvénye: szükség, másiknak: szabadság. E’ két elem nagy har­­czokra tör ki az emberben élte folyamán többször; — min­den ember illy küzdelmek óczeánján növekszik, nem lévén képes a’ tudat belső parancsával ingerlékeny,’s korlátain hamar áthá­gó anyagon diadalt aratni; ’s hoszszu időfolyam kivántatván ar­ra, mig az ember szabad akaratának, eszenek szellemes a­­nyag törvényeihez egyenlőn szabott használatával élhet. Követ­kezőleg kettősnek lehet neveznünk emberi természetünket, mert noha az említett két elem mint öszszeolvasztott érez egymásba forrott is, de gyakori összeütközésük elég alapot nyújt azon állí­tásra, miszerint még­sem egy, hanem kettős, és pedig egymás­tól lényegben különböző elem. — Mondom: lényegesen külön­bözők; mert amaz szükséget, imez szabadságot ismer; amaz alkatrészei által űrt foglal, emez egyszerűségében egész emberi lényt áthatja, de űrt, mellyet elfoglalna, kijelölni nem lehet; a­­maz fölfogható érzékkel, imez elkerüli érzékinket’s csak műkö­­ d *) Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit. — 1794. Iső„könyv 243L **) Über das Verhältniss der bildenden Künste zo der Natur ISO?, p. 38.

Next