Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)

1846-11-22 / 390. szám

lenkezésbe tegyék. De természetesen a kijelölt élet­kor, mellynek részére működni akar, a legfontosabb s elhatározóbb is az egész emberéletre nézve. Abban vettetik alapja a jónak és rosznak, abban fejtik ki minden csira, abban nyittatik föl s létetik fogékon­nyá az egész benső ember, abban készíttetik elő minden a jó vagy rész elfogadására, vagy rontatik el minden. Mi ez időszakban történt, vagy elmu­­lasztatott, elhatározó teend az ember egész életére. Ezt tanítják minden századokon által minden tapasz­talások (1. 37. lap.) Nem is foglalkozik ez sajátlagos oktatással, melly egyenes ismereteket adni, a lélekezet a be­széd , tudomány, és művészet tárgyán gyarapitni s éleszteni, vagy gyakorlat által ügyességüket czélba venni igyekszik. A neveléstan özönében csak a nemesebb kövecskéket kereste ki, s be­lőtök egy mozaik művet való szándéka alkotni, meg akarván kísérteni: váljon a forma újdonsága az anyag gazdagságával párosítva, magasabb ingerrel bi­­rand-e családainkra nézve ? (1. 40­­.) Neveléstani szemelvényeiben mély philosophiai lélekkel irt, s tartalomdús czikkeket közöl a neve- jés, oktatás, s képzés értelmezéséről, — a család­élet , szülők, különösen az anyák és nevelők felada­tról , — az első hét-nyolcz évekbeni nevelés átalá­­nos elveiről, — különös tekintettel a fiú és leány­­korbeli nemi jellemekre, valamint az erkölcsi s val­lásos képzés legczélszerűbb módjáról. Mind­ez a mun­kának első részében vagyon előadva, melly a csa­ládi nevelés irányait átaljában , a gyermekek korára és nemére való tekintettel vagyon fejtegetve, s majd nevelőink nevelésben vétkeit s tévedéseit intő táb­lául állítja élénkbe, majd buzdító serkentések, kalau­zoló elvek és szabályok által a nevelés körüli gon­dolkodást, a jobb iránt igyekszik megnyerni. Máso­dik részében pedig különösen a gyermekvilág éle­tében egyen kint előforduló jó és rész tüneménye­ket foglalja magában, s a nevelőnek utat mutat arra, hogy minő gyakorlati eszközöket kelljen használni­a végre, hogy erkölcsileg jó hajlamaikat, szendergé­­sükből fölébressze, a gyöngéket erősítse s eleve­nítse, a rosszakat elnyomja s orvosolja, vagy a hibáknak elejét vévén, a növendékek szivét s lel­két, ön jobb akarata szerint lehessen intézni. S hogy ez minden egyes esetben nagyobb biztossággal esz­közöltethessék, a tapasztalt nevelők nézetei s tanács­adásai azonnal használtathassanak, — a legközönsé­gesebb jelenetek, itt „Betűrendes erény, és orvosszertan“ czim alatt betűrendben hozta föl. A jeles készültségű szerzőnek nem vala itt czéla a teremtő ész eredetiségével tündökleni vágyni, csu­pán csak össze akará állítani azt, mit a legnagyobb bölcsek esze és tapasztalása igaznak gondolt és talált. Ő azt való, hogy nem csak a jelen,­­ hanem a hajdankor kincsei is közös jószágai az irodalomnak, s azért sokfélekép átmehetnek szellemi életünkbe. Tehát mind a régi, mind a legújabb korbeli szerzők neveléstani nézeteiket s ítéleteiket, olly remekül halmozá­­tt egybe, hogy munkálkodása az olvasónak hálás elismerését s méltánylását jogosan igényel­heti. Mert valóban olly művet ad e halászatában az olvasó közönség kezébe, melly mind azt magában foglalja, mi a hazai nevelés tárgyában erkölcsi szem­pontból figyelembe veendő; s rövid, változatos, és könnyű alakban mindenkinek kedves olvasmányul szolgálhat. Már azon bölcsészeti s neveléstani írók is, kiket e classicai halászatban forrásul használt, olly jó nevűek, s tekintéllyel bírók, hogy a munkának ér­dekességéért azok is elég kezességül szolgálhat­nak. Nagy ügyességgel alkalmazta­k itten Ancillon, Aristoteles, Beneke, Bredon, Campo, Cramer, Fou­­que , Gedike , Gleim, Graefe, Gutsmuths, Hegel, Heinroth, Herbart, Herder, Hohenhausen, Holst, Hu­feland, Jean Pál, s Kant nézeteit,­­ valamint: Krug, Lichtenberg, Locke, Luther, Meineke, Ney, Niemey­er, Pestalozzi, Plato, Plutarch, Pockels, Pölitz, Ro­usseau, Sailer, Salzman, Schwarz, Sickel, Suabedis­­sen, Turk, Wielh, Willaume, s Wessenberg alapel­­veiket. A fordítás olly jó, hogy a magyar irodalom baráti Fábián Gábornak csak köszönettel tartoz­nak érette, hogy e maga nemében remek­művet olly gyönyörű nyelvvel s jeles irmodorral — melly neki minden fordításnál sajátja — honositá meg ha­zánkban. Papír és kiállítás minden ajánlatra méltók. Mészár­os Károly Hadi fit­s szavak- Korponay János főhad­nagy ur minden félreértések s nyelvzavarok kike­rülése végett a General­s Commandant közti különb­séget legczélszerűbben következőleg véli megalapít­hatni : General vagy Anführer: vezér; Commandant: vezérlő; Commando: vezérl­ö­sé­g, ve­z­ér­let; péld. General-Commando: hadmegyei-vezérlöség, vezérlet; Regiments-Commando : ezredi-ve­­zérlöség, vez­érlet; Brigade-Commandant: dan­dár-vezérlő sat. TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK. Ipestiről­ (Közgyűlés folytatása.) Más nap , azaz : folyó hó sokán — mint már említem — a Mo­­sonymegye határszélén fölállított bécs-brucki vaspálya­vonal indóházához csatolt ausztriai harminczadhivatal ügye került szőnyegre, miről bővebben a jövő szám­ban teendvén tudósításomat, most röviden csak azt emlí­tem meg előleges tudomásul, miszerint hosszú — gyakran egész az ingerültségig heves hat órai vitat­kozás után, melly alkalommal mintegy 30 szónok nyi­latkozik , következő határozat mondatott ki főispáni helyettes m­éga által a többség értelmében. sör Mosonymegyének ezügybeni erélyes eljárásáért kö­szönet fog szavaztatni, s egyszersmind fölhivatni, miszerint jövőre nézve is illy erélyesen őrköd­jék nemzetjogaink fölött. 2­or A nmlgu magyar kir. udv. kancelláriához, valamint a nolgy m. kir. helytartótanácshoz is tiltakozás fog intéztetni azon eljárás miatt, mellynél fogva a magyar vámok és határok ügyét hatósági körébe voná, mi egye­dül az országgyűlés intézkedéseihez tartozik, s ez egyszersmind sérelmül a jövő országgyűlésre föl­jegyeztetett. sor. Fölszólittatnak mind azon határszéli megyék, hol harminczadok léteznek, miszerint az ottani körülményeket e megyével mielőbb tudassák. — Har­madnap,azaz: folyo hó foken,a kincstár által legújabban fölállított dohány-árulás fölött szinte heves vitatkozások folytak, mellyek következménye szinte sérelmi fölirás lett.­­ A 20-án folytatólag tartott közgyűlésben pedig a hús ára december 15—kétől egy v.­krral följebb emeltetett. Ezekről azonban adandó legközelebbi al­kalommal bővebben. Nem rendes levelező. Zalából. A november 9-kén kezdett utosó évnegyedes közgyűlés főispáni helyettesi elnöklet alatt tartatott. Az elnöki megnyitás után, első alispán úr­nak a megye állapotáról tett hivatalos jelentése ol­vastatott föl. Ebből fájdalommal értettük: miként me­gyénkben a tolvaslások, és marhalopások most is na­pirenden vannak, sőt mi legborzasztóbb­ a mérge­zések is elharapódzni látszanak. Mik, mint mind annyi megszokott dolgok, türelemmel hallgattattak, nagyobb hévvel vétetvén a jelentésnek azon czikke, melly nemes Pais Péter rabló és gyilkosnak a megyei börtönből, od­ob. 25-én viradóra történt megszöké­sét tárgyazta. Azon vitát, mellyet a különbféle szó­nokoknak a fölvett tárgytóli elkalandozása idézett elő, mellőzvén, csak azt véljük megjegyzendőnek, mi­szerint a várnagy hanyagsága komolyan rosszaltatott, a várnagy távollétében tömlöcztartónak vitéz várka­pitány ur helyett csitozott, a két gyanús éji őrhajdunak, még a gyűlések alatti elitéltetése megrendeltetett,— és a szökevény fejére jutalom tétetett, (a házi pénz­tárból 150 forint, magán adakozásból pedig 100 ft. összesen 250 pft.) — Bogyay Lajos főbíró úr jelen­tése szerint rablócsapat is kalandoz megyénkben, mellynek kézrekerítésére rendelés létetett, sőt a föl­adónak a k. kincstárból jutalom is igértetett eszkö­zöltetni. Az alispáni jelentésben említés létetett az idei szűk termésről is , és hogy a netalán bekövetkezen­dő éhségnek eleje vétessék, sz.biró urak az idei termés összeírására utasítottak. D. F. ur fölszólítá a földes urakat, hogy legyenek jobbágyaiknak atyjai, és ekkor az éhségtől meg lesznek óva. Szónok a szesz­gyárakat letiltani nem javaslotta, mert már a megyé­­nek egy ebeli határozata felsőbb helyen megsemmi­­sitetett. Cs. Ignácz nagy-kanizsai urodalmi ügyész Batthyány Fülöp ö herczegsége nevében kinyilatkoz­tató, miként ö herczegsége urodalmaiban a jobbá­gyoknak adandó kölcsön-gabonai iránt a rendelések már meglétettek, melly nemes tettet jegyzőkönyvi­leg örökíteni, s köszönetöket ö herczegségével írás­ban is tudatni határozták a rendok; azonban ügyész urnak indítványa, miszerint ő felségétől a gaboná­nak honunkbéli — sőt a birodalombéli kivitelére ti­lalom keressék — viszhangra nem talált. D. Imre a molnári kihágásokat, mellyek által a köznép annyira kinoztalik, hozván szóba, az őrlésnél a „mázsa“ mér­­téket kívánta használtatni. S indítványa a már e tárgy­ban kirendelt választmányhoz utasirtatott. Első alispán ur még a jövő nyáron tartandó tisztujitásra nézve is kívánt intézkedéseket tétetni, — de ezek boldogabb időkre halasztottak. Ezek után jött, a mi jött. Fölolvastatott t.i. egy ő felsége aláírásával ellátott kk. leirat, mellyben egy részről a megyének komolyan rászaltatik, hogy azon végzésétől, miszerint magának jogot tulajdonit tör­vényszéki ülnököket a főispánilag megyei táblabirák­­ká ki nem nevezett nemcsak nemesek — de nemte­lenekből, csak különben a szükséges kellékekkel fölru­házva legyenek, is választhatni; két rendbeli fel­sőbb megsemmisítés daczára is, elállani vonakodik; és a törvényszékekre a fizetéses jegyzőkön, ügyé­szeken és esküdteken kívül még tiszteseket is, a há­zi pénztár tetemes terheltetésével alkalmaz; más rész­ről pedig a megyének szigorúan parancsoltatik, hogy ezen végzésétől tüstént álljon el. Az ezen k.k. leirat fölötti vitát Cs. L. szokott rettegtető modorával kez­dette meg. Ő a leiratot bosszantónak, igaztalannak és törvénytelennek bátorkodott mondani; ö állító, hogy a k. k. leiratban idézett törvények a kérdéses esetre nem vonhatók; ö a kormányférfiakat kötekedési vádról vádolá, hogy a torquemadák már megvagy­­nak, és csak a máglyák hibáznak, hogy föllobogjanak ! Azért is oda szavazott, hogy e tárgy a sérelmek mély­ségébe sülyesztessék. T. K. főbíró szokott sallangos be­­szédét oda irányzó, hogy a kir. leirat, mint törvénybe ütköző, cum honoro félre tétessék. Ifjú Cs. Pál bele­ki­áltott: „semmiképen sem fogadjuk el.“ És még négyen u. m. S. M; Cs. S; D. J. és S. G. szinte a félretételre szavaztak. S ugyan mi lett volna a dologból, ha D. F. hatalmas szózatával a vitának más irányt nem ad ? Nem tudjuk. — Ez minekutána kinyilatkoztatta vol­na , hogy e politikai után illyen gyermekies daczot czélravezetőnek nem tart; hogy ő felsége, a nem­zet atyjának parancsát megvetni nem szabad; hogy a sérelmek följegyzése, és ezek megszüntetésének szolgálása, már igen sokszor czélhoz vezetett; hogy a megye a kérdéses végzést még életbe nem lép­tette, de nem is léptethette; mert a megyének több táblabirája van, mint gabonája ; mert minden becsü­letes ember táblabiró lévén, a törvényszékekre nem­­táblabirókat nem is találna; a kedélyek annyira men­nyire lecsilapodtak. — A kir. leiratot védőleg lépett föl két egyházi egyén is. Az első P. F. női lelkész a kir. leiratnak első részére nézve a megyék folyton­­nos gyakorlatára , melly Magyarországban törvény erejével leir­e hivatkozva, kimondó, hogy a megye törvényt sértett, midőn a kérdéses végzést hozta; a leirat második részét illetőleg pedig, csak a tisztes esküdtekre nézve kívánta a megye végzését meg­változtatni azon elvből, hogy a nemes ember csak önválasztotta bíró által ítéltethetik, pedig a tisztes esküdtek nem választatnak. Gy. János vágyi lelkész pedig azért, mert Cs. L. kifejezéseit a kormányra nézve csípősöknek mondó, csaknem perbe fogatott. Hangzott több helyről az „actio,“ de főügyész úr nyi­latkozni vonakodott, — mire D. F. az említett szónok kifejezéseit nem csak csípősöknek, de még kemények­nek is mondó, azonban szónok urat kihallgatni még sem akarták. De minekutána D. F. a lármát korcsmár zajnak és türelmetlenségnek igen komoly szavakkal kinyilatkoztatta volna; szónok úr csak­ugyan szólha­tott , s több törvények idézésével megmutatta, mi­ként a megye végzése csak­ugyan törvénytelen volt, — és e szerint a ke­leiratot elfogadni kell. Azon gúnyos megjegyzéseket és személyes kifakadásokat, mik ezen beszédre tétettek, leírni nem akarjuk; mert méltón szégyenlheti minden hazafi, hogy a mű­­veltségre annyira igényt tartó osztályban találtatnak, kik az Hiedelemről, a hely szentségéről ennyire meg­feledkezve, nem tekintik mi, hanem ki által monda­tik. — Meg kell itt jegyezni, hogy Cs. L. szónok úrnak abeli nyilatkozatára, „miszerint kifejezé­seit a kormányra nézve csipősöknek tart­­j­a“ meghökkent, mert megemlítve: miként ő már egy­kor hasonló kifejezéseiért csak nem rútul járt, ki­nyilatkoztató , miszerint ő a kormányférfiakat gáncso­ló, a fejedelem sz. személyét pedig az összes hye­­rarchiánál jobban tiszteli. Mi erre csak azt mondjuk : „valeat in quantum valere potest.“ Vég­zés levő, miszerint a rendek a fejedelmi hatalom­­szónak engedve, előbbi határozatuktól dáliának; de ezt sérelmül az országgyülésre följegyzik. Más­nap H. Gys, kamarás úr a gyűlés kez­­dete elött a védegylet ügyében emelt szót, mi ab­ban állott, hogy miután tegnap a védegyleti gyülésen, mellyben pedig igen fontos (oh !) irományok volná­nak kihirdetendők, csak négyen (!) jelentek m­egy 738

Next