Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-02-05 / 432. szám

Negyvenegyedik év. 432 szám. 1847-Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal 6 forint, boríték nélkül házhoz küldve öt forint ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy ív. Lapunk mindennemü hirdetményeket fölvesz. Elfvegy hasáb-sorért apró betűkkel ös ezüst kr. számittatik.. Péntek felír. 5. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem közlendőnk. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. — István főherczeg válaszlevele. — Szinházügy. — Erdélyi országgyűlés.(XXIdik országos ülés befejezése).— Törvényhatósági tudósítások. Szepesből (pótlék a közgyűlési tudósitáshoz). Sopronból (közgy. nádor ő fensége elhunyta, jelentése megye Tillapotárul, dohányügy, megyei körlevelek). — Vegyes újdonságok. Külföld. Francziaország. Britannia. Hirdetés. Gabonaár. ill MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Az alsómagyarországi kir. főkamragrófsági fogalmazó Manlay Frigyes ugyanezen főkamragrófságnál titoknokká, az ekép megüresült fogalmazói állomásra pedig Ambrósz János fogalomgyakorló, továbbá Kaszaniczky Jakab aranyidkai főhutász szomolnoki éremnyomozóvá, végre Stökl Adolf bányagyakornok szomolnoki bányaigazgatási írnokká lön érdemesítve. A nmlgy m. kir. ndv. kincstár a bánsági kir. bányaigazgatásnál megüresült ideiglenes első írnoki és kiadói állomásra Szuhay Ferencz ottani második írnokot, ennek helyébe második írnokká Wein Antalt, harmadik írnokká Nedits Andrást, negyedik írnokká Vidovich János ottani levéltár-hivatali dijnokot; végre az úton rendszerített járulnokságra Huszthy László irodai díjnokot lépteté elő. Az eszéki második hidvámszedői állomás megüresedett. A nmlgy m. kir. udv. kincstár a brucki harminczadhivatalnál ideiglenesen rendszeresített 3dik hivatalbirnoki állomásra Poppel Ferencz győri harminczad-kezelési gyakornokot alkalmazá. Fenséges István főherczeg, királyi helytartó, következő tartalmú, sajátkezűleg irt válaszlevelét, mint szép s nemes lelkének kifolyását küldé a királyi itélőszéknek hozzá intézett részvéte-tanusitó iratára . ..Nagyméltósági, tisztelendő s becsülendő, nagyságos, nemes, nemzetes és vitézlő urak! Nem hagyhatott volna felejthetlen édes atyám gyermekei számára becsesebb hagyományt, mint azon bánatos részvétet, mellytöl minden oldalról környezve látom magamat sírjánál, s mellyen kívül árva keblem alig is talál vigasztalást. Midőn ennélfogva meghatott szívvel köszönetet mondok tisztelt uraságtoknak folyó hó 2okáról hozzám intézett résztvevő soraikért, könytelt szemekkel nézek vissza azon még igen közelmultra, midőn a boldogult lankadatlan fáradozott még a haza javának nagy művén, s e részben annyi országgyűlésen át hű segédekre s mindenkor őszinte támaszra talált e kir. itélőszék tagjaiban, kik most igazságszeretetökben velem együtt áldást mondhatnak csak hamvaira. Reánk maradt tehát dicső föladásul tovább építeni azon müven, melly körül ő fáradozott, s hiszem, hogy ha annyi erővel áld meg a gondviselés, mennyi buzgó akarat él bennem, s e kir. törvényszék kebeléből ezentúl is, — mint nem kétlem egyiránt hiven a szent igazság szava szóland mindig, fölfogjuk, mint tisztelt uraságtok is óhajtják, a kir. itélőszék régi tisztességét tartani, s megelégedéssel fog fölöttünk lengeni a boldogultnak szelleme. Ki egyébiránt köszönetet mondva még azon hü ragaszkodás s bizalom nyilatkozatáért is, mellyet üdvözlő soraikban irántam kifejeztek, különös hajlandósággal maradok tisztelt uraságtoknak, szíves jóakarója, décs, boldogasszonyhó 27. 1847. István s. k. kir. helytartó. Pest, február 4. S z i ii h á z ü s y. I. Szélhordák már fővárosunk hírlapjai azon szerencsétlenség hírét, melly február 2-ára viradóra fővárosunkat egyik legnagyobb épülete díszétől, több száz személyt kenyerétől, s a német közönséget egyik szellemi élvétől megfosztotta.... E csapás bármi ajnos, bármi érezhető legyen is, nem elég hogy csak puszta sopánkodásra nyújtson alkalmat; de sőt inkább Telyes fölhívás arra, miszerint a honpolgárok véglényeiket nyilvánítsák, miként kelljen a nemzet és óvárosunk érdekében e csapás súlyát eloszlatni, s mennyire lehető, még föl is használni....... Minden dolognak két oldala van, s igy még azerencsétlenségnek is.... És miután a szerencsétlenségnél a rosz oldal mindenesetre a felöttőbb, könnyebben átlátható és megfogható ; nem kívánunk a dolognak ez oldalára terjeszkedni, de annál inkább hivatásunknak érezzük, a Veszteségem fájdalom enyhítéséül fölhozni némelly okokat, mellyek e keserű gyümölcsből némi édes s élvezhető itt facsarjanak a kedélyek megnyugtatására, fővárosunk díszének emelésére és polgárai érdekének előmozdítására. — A leégett színház, bármi nagyszerűnek, bármi diszesnek tetszhetett is azon időben, midőn megépíttetett; azonban senki sem állíthatja, hogy az nagyságához s a bele fektetett költség mennyiségéhez mérve, akár a kiil-izlésnek, akár a bel-czélszerűségnek csak legkevésbé is megfelelt volna__Nem a kiflizlésnek, miután — kivált leégett része — a helyett hogy mint nagyszerűségétől várni lehetett, méltóságos tekintetével csak valamennyire is meglepte volna vizsgálóját; épen ellenkezőleg olly sülyedten s merevenen ült helyén, mint valamely fészkébe vonult sas... Illy állapotában lehetetlen, hogy a csak legkisebb aesthetikai ízléssel biró egyénre nézve is kellemetlenül ne hatott légyen, s azon gondolatot ne ébressze , miszerint milly kár, hogy e roppant költség nem valami ízletes épületre, hanem egyedül roppant kőhalomra pazaroltatok!... De nem felelt meg a belezésszerűségnek sem, miután a színház acustikája ollyannyira hibás volt, miszerint a benne levő közönség fele részének akár szín-, akár daljátékokban, az értékűtlenség által élvezete legnagyobb részét elrablotta, s akár a közellevő istállók, vagy bár mi más ok miatt, olly kellemetlen bűzzel volt miilyen elöl bizonyos meg nem nevezhető helyek közelében orrunkat be szoktuk dugni. Ezeknek azonban a véletlen, szerencsétlen véget vetett, s a rom minden esetre dísztelenebb s szomoritóbb mint az ép test vala; a kár roppant, s helyreállítása nagy költséget követel........De épen azért, mivel a helyreállításnál csak nagy költségről lehet szó , nézetünk szerint, a város ékessége minden esetre igényel annyi figyelmet, miszerint illy nagy költség mellett nehány ezer forintra épen szigorúan ne tekintessék, s azt, mit magánosait megtehetnek, sőt maga Pest városa is legközelebb épen városházával megtett, ez épülettel szintén megtegyék.. .. Igen, emeltessék magasabbra az épület alulról fölfelé, a mennyire a külfal tökéletes lerontása nélkül lehetséges , s az aesthetika megkívánja... Igaz, ekkor az épület egész belsőjének le kell rontatni, s az abban levő boltok s lakházak haszonbére rövid időre a város jövedelméből kivész; azonban mindez nem fog tenni valami roppant különbséget a költségvetésben, legfeljebb is ha 60—70 ezer pftról leszen szó ; vagy ha még egyszer ennyiről lenne is, a város hisze ezt méltán követelheti; követelheti pedig annál inkább, miután egy más-még magasztosabb érdek, segédkezeket nyújthat ebben Pest városának ... Térjünk tehát most erre. — Hazánkban — Istennek hála — a magyar nemzetiség biztosítva van... Minden törvényes intézkedéseink nemzetiségünk emelésére s virágzására irányozvák, s hazánkban jelenleg alig lehet sőt nincs is érdek, melly a magyarságot igénybe nem venné.... Valamint tehát e nemzetnek, úgy egyes polgárainak is jövendője egyedül a magyarságban él, úgy az, ki másként számít, legkíméletesebben is szólva, sem hazája, sem saját érdekét nem tartja szeme előtt.... Királyi városaink, kétség sincs benne, hogy jövő országgyűlésünkön rendeztetnek, valamint kétség nincs abban is, hogy e rendezés minden esetre a külön ajkuaknak százezreit fogja megnyerni a magyarság részére, miután mindaz, ki csak e rendezés által nyert alkotmányos jogait gyakorolni kívánja, azt egyedül mint magyar, s mint e nyelvet értő s beszélő teheti. — Pest város lakosai, mint polgárai hazánk legvirágzóbb királyi városának, s legfigyelemre méltóbb képviselői hazánk műiparos osztályának, minden esetre nem lesznek itasok, kik nyert alkotmányos jogaikat gyakorlani óhajtandják, s igy minden tekintetben nem lehetnek utasok a magyarságban is, hogy itt valami képzelt nemzetiséghez ragaszkodás, erőt vehessen valaha a legokszerűbb érdekeken, azt, ezen okos és körültekintő férfiakról, kik forrásai nemzeti gazdaságunk egyik leghasznosabb s legtekintélyesebb ágának a műiparnak , csak rosz akarat tehetné föl... Igen, Pest városa polgárai bizonyára nem lesznek utósó fiai e hazának, kiknek szivükben magyar vér fog csergedezni, épen úgy, mint ajkaikon csengeni a magyar szó!.... Immár most is egész boldogság nézni, mint beszélik nyelvünket, s mint osztják nemzeti érzelmeinket azon tisztes apáknak ifjú sarjadókai, kik ha maguk nem is teheték sajátukká nemzeti nyelvünket, de hogy még is tisztelik nemzetiségünket, megmutaták azzal, miszerint gyermekeiket, nyelvben és lélekben magyarokká neveltették....... És most, midőn Pest városához kívánunk szólani, meg vagyunk győződve, miszerint azon nagy reményű sarjadéknak tiszteletre méltó nemzőik osztozni fognak érzelmeink s kivánatunkban!__ Még nem olly rég ideje, hogy nemzeti Thaliánk bujdosó volt e honban, s legfeljebb is holmi avult deszkabódékban untatható ollykor Pest városában az őket merő hazafiságból s igy lehető gyéren látogató közönséget. E mostoha időket azonban mint számtalan több másokat, diadalmasan leküzdötte nemzetünk szelleme, s ma azon időt éljük, hol nemcsak hogy nemzeti színházunk van, de sőt e színházunk falai szükek is lettek a magyar közönségnek; midőn ama nagy palota, a városi színház belsője, tágas kezdett lenni látogatóinak.... E körülmény sokak agyában a csere eszméjét ébresztő föl, melly azonban városunk sok tisztes polgárainak mind a mai napig sem nyerhette meg rokonszenvét__ És mi ezen soha sem csodálkozást, sőt megváltjuk: az lett volna előttünk csodálatos, ha e csere csakugyan beleegyezését nyerhette volna azoknak, kik ha szivükben magyar érzelmekkel bírnak is, de a magyar nyelv még nem lehetett körülményeik miatt sajátuk___Nemcsak azon körülmény, hogy nemzeti színházunk félre esik, de még az is, hogy épen azok lakhelyétől esik legtávolabb, kik épen rendes kedvelői a német színészetnek, e cserét valóságosan impracticusá,s ezért létre sem jöhetővé tevék. A hazafiaknak egymás iránti legfőbb kötelességük az okos méltányosság___már pedig részünkről , valamint abban nem találnánk okos méltányosságot, de sőt ellenkezőleg, minden józan számítás és czélszerűség elleni fölkelést látnánk, ha Pest városa, saját erejével ujlag, német ajkú lakosai számára, és igy a múltnak, nem pedig a jövendőnek építené föl, eddigi roppant alakjában, leégett színházát; úgy más részről abban sem látnánk semmi okos méltányosságot, ha azon tisztes polgárokat, kik szorgalmának gyümölcse létező műiparunk, s városunk díszes szépsége, ha mondjuk, ezen tisztes polgárokat, kik az által, hogyhazánkban letelepedtek, csak jólétet s mivelődést árasztanak maguk körül, családjaikkal együtt, élvezetük gyakorlatában csak nem a városból kiszorítanánk. — E kettő közöl egyik sem megy — nem mehet. — De mikép lehet tehát az okos méltányosság szerint a dolgot kiegyenlíteni?.... Epen ez az, mit javalani bátrak vagyunk .. — Javalatunkat azonban nem kívánjuk valami bevégzett tényül tekinteni___ megelégszünk vele, ha — mint ezt reményijük is — annyi figyelmet ébreszthettünk, mennyit e, nemzetünkre nézve nagy fontosságú tárgy némi előmozdításához szükséges eszmesurlódások követelnek. — Nézetünk tehát az: legyen mind a nemzeti, mind a német színház egy épületben, egy födél alatt.... És pedig következő módon: szabad. kir. Pest városának azon épülete, mellynek a leégett színház egy részét teszi, nagy épület, melly egyebek közt magában foglal egy terjedelmes kávéházat és a nagy reboutot. Az épület e szerint két külön részből áll, melly külröl is láthatólag a tűzfal ve .