Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)
1847-10-26 / 580. szám
580. szám 1847. Negyvenkettedik év. Előfizetési díj félévre helyben boriték nélkül házhoz küldve 5 ft, borítékkal 6 fit; postán hetenkint kétszer küldve 6 frt 24 kr, négyszer küldve pedig 7 fit 12 kr ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy év. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz. Egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. szimittatik. NEMZETI ÚJSÁG. Alapító KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye-Kedd oktol. 26. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcra 488. szám alatt földszint a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tidósitásokat semmi esetre sem közlendőnk. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezés. Névváltoztatás. Előléptetések. — A királyi helytartó körútja. (Árvában). — A Hegyalja ostora. (Vége) — Követválasztások. Törvényhatósági tudósitások. Árvából (közgyűlés). Liptóból (tisztujitás). Ungból (közgyűlés). — Vegyes újdonságok. — Külföld. Portugália. Spanyolország. N.Britannia. Francziaország. Svejcz. Olaszország. Hirdetések. Nemzeti színházi játékrend. Statuspapirosok és részvények árkelete. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Ő cs. kir. ap. felsége Szlávy János kincstári fogalmazót, ugyanott számfölötti titoknokká legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. kir. ap. felsége Plötz Adolfnak, gróf Károlyi István jószágfelügyelőjének vezetéknevét „Érkövy- re változtathatni kegyelmesen megengedni méltóztatott. A nmlgu m. kir. udv. kincstár a malieváczi kir. harminczadosi állomásra Lámáieh Spiridion zavaljei ellenőrködő frászt alkalmazá. A nmlgu m. kir. udv. kincstár a kebelbeli főfizető hivatalnál megürült utósó járulnoki állomásra Grim Ferenczet, ugyanazon hivatal díjas gyakornokát, ennek helyére pedig Bodányi Sándor könyvvivői dijnokot léptette elő. A királyi helytartó körútja, Árvából. October lőke áldásdús napként viradt föl az árvaiak határtalan örömére, mert véne ifja olly boldog eldeletet vala szerencsés élvezni, mellyhez hasonló Árvamegye egén nem mindjárt tünendik föl, annál is inkább, miután maga a sors megyénk méhlepte bérczeitöl minden illy bájoló eseményeket elriasztani látszik, s mindennek daczára még is István föherczeg, honunk magas kedveltje, várva várt megérkeztével megörvendeztette lakosainkat megyénk határán történt átutazása által. Minden árvafinak arczvonalairól lehete olvasni, miily sebesen lüktet ere azon ritka pillanat szülte öröme folytán, mellyet annak látásából mentett, kiért az egész ország buzog, s kit örömgerjedelmében fölkarolni óhajt. Megyénk a hazajövendő fönséges nádorának alázatos hódolatát tatanusitandó, küldöttséget rendelt Árvának Trencsinnel szomszédságban levő határszélére, melly a nagy vendégre October 9-én délutáni órákban öröm okozta nyugtalanság közepette egész estig kíváncsian várakozott , de hasztalan, mert ö fönsége Árva határszélén levő Zazriva helység regényes völgyéhez nagy esőzés s hives idő közepette, (már a hegyek ormai hó leplével is be voltak fedve) csak October tőkén érkezhetett volt fényes küldöttségünk m. főispáni helyettesünk vezérlete s szónoklata mellett édes kötelességét teljesítvén, a fönséges főherczeget kedélyteljes hangulattal üdvözlette. Milly nyájasan fogadtattak kiküldött tagjaink ö fönsége által, azt tökéletesen értelmezni majd nem lehetetlen, mert nyájas leereszkedéssel összekötött szavai szinte elragadják az embert. Kérdezősködött ö fönsége : váljon terem e nálunk búza ? Továbbá az erdők állapotáról, káposzta, burgonya mennyiségéről? váljon rothad e nálunk a burgonya? s ez alkalommal megemlítő ö fönsége, hogy burgonyát már Amerikából is hozatott, de hogy az is rothad. Különös részvét okozta aggodalmat nyilvánított azonban ö fönsége, látván a betakaritallan életet még a meredek hegyeken felérteni, s akkor tapasztalván szomorteljes állásunkat, mélyen fölsóhajtott. De mindezen szegénység daczára megyei népünk zajos örömét nem titkolhatván „vivattal“ éljenekkel, után, faluk s mezővárosokban közörömmel üdvözölvén ö fönségét , tündöklő fölirásokkal ékített diadalkapuk fölállításával is alázatos hódoló ragaszkodását kitüntette. Árvamegye határszélén fölállított diadalkapun ez volt olvasható: „Üdvözlégy nagy vendég, mi reményünk.“ Bisztreczen az árvai uradalmi igazgató Szmrecsányi János szép szletes kastélya elött álló s remekül összeszerkesztett diadalkapun következő szavak valának olvashatók: „István löherczeg, kinek drága életéhez e hon édes bizalommal köti jövendője szebb reményét, éljen“ A nagyszerű kubinyi hídon fölállított három diadalíven büszkén ragyogtak aranyzott szavakkal kiirt ezen versek: „Árva buzog érted István királyi helyettes“ „Szomjazunk benned dicső atyádat elérni“ „Gyászba borult nejének István föherczeg az üdve.“ Végre alsó Kubinban megyeházunk elölt két nemzeti zászlóval ékitett s fenyőfa gallyakból mesterségesen összealakitott diadalkapu tisztelgőit az átmenő fönséges föherczegnek ezen versekkel: „József utón busló Árva Istvánba fölélend , Nyugtasd a gyász hont s atyai fénybe ragyogj.“ A Rosenbergában teendő hódolati tisztelgés véghezvitelére kiküldött küldöttségnek vezére m. főispáni helyettesünk odoblikén tartott közgyűlésen értesité a megyét, milly szives fogadtatásban részesültek ö fönségénél, azt adván hozzá, hogy ö fönsége nyájasan kinyilatkoztatván érzelmeit, mondá, miszerint Árva ámbátor anyagilag árva, de azon bizodalomban, hűségben, mellyel a felséges ausztriai ház, dicsőüti atyja s az alkotmány iránt mindig viseltetett, fölötte gazdag. (Továbbá magány társalgás alatt atyailag tudakozódott ö fönsége : milly állásban van népünk jelenleg, figyelmeztetvén a jelenlevő tagokat, hogy a megye jó eleve sikeres intézkedésekről gondoskodván, czélszerű lépéseket tegyen az árvai nép felsegélésére s pedig minél hamarább azon elv szerint, mint kegyesen kimondás fönsége: qui cito dat. sat. Ezen nyilatkozat megtétele után a fönséges főherczeg teremünkben harsányan megéljeneztetett. Kelt Alsókubinban octob. likén. 1847. C. M. A Hegyalja ostora. (Vége.) Továbbá elnyomott s középkor fanatismusa alatt nyögő hazafiaknak nevezi a P. Hírlap a zsidókat, és ezt most mondja, midőn már a magyar tanul köszönni a zsidónak. Tapasztalás bizonyítja , hogy hol a zsidó kissé fölveszi magát, semmi vagy csak igen kevés becset szokott adni a magyarnak; vallási tiszteletünket gúnymosollyal nézi, mintha a haza vallása nem is az ő Jehováját érdekelné. Láttam ez idén Pásztón (Hevesben) mikép az átalános ünnep s isteni szolgálat alatt lármás zenével kódolták végig a zsidók az utczákat, s egyikök a díszes körmenet közelébe állván, föltett sapkával keményen szivarozva s nevetve, mintegy gúnyolni látszott a honfiak vallási cselekedetét. — Ugyanezt láttam Eperjesen is , hol egy tehetős büszke zsidónak önhatalommal kellett kalapját levétetni. Ha ő elnyomott — miért ingerli maga ellen a kedélyeket? Bár merre tekintünk, első parádét űznek a tehetős zsidók, s csak e nyáron is előkelő fürdőinkben a mágnások fényűzési szerepében vetélkedtek, szegényebbeik leányai divatos ruhákban, selyem napernyőkkel sétálgatnak, mellyek árát a szegény magyar fizeti, kinek gyakran nincs egy zsebkendőre valója, hogy letörülhesse könyeit. Egyébiránt ha csakugyan elnyomottak hazánkban a zsidók, ugyan mikép lehetett rövid idő alatt 400,000en fölül megszaporodniok, s miért lódulnak seregestül országunkba? Úgy látszik, hogy a külföldiek is honunkat tartják az ígéret földének s egy uj Mózesre várakoznak, hogy miután őket Chánaánból a gondviselés kiűzte, e hazát és népét ejtse hatalmukba , — mitől, az aránytalan szaporodást s törvényesen megígért de nem teljesített bevándorlás akadályozását tekintve — tarthatunk is. Ezen bevándorlátt és benszülött sokaság — mint látjuk — mind kereskedés, üzérkedés, egy részben csalás, lopásból él, földműveléshez , kaszához , kapához nem nagy kedve van; ha egykor a sors földeinket kezükbe juttatná — ugyan ki fogná azokat dolgozni? — A magyarok? — Hát ugyan azért ontotta el hazáért vérét a magyar , hogy zsidónak legyen szolgája , és váljon a zsidó mind urnak született, hogy magyar munkásokkal dolgoztassa földjét? Hiszen már Constantin császár — (midőn a zsidók a végre fogadtak keresztény szolgákat, hogy őket keményebben üldözhessék) — megparancsolta : mikép nem szabad a zsidónak keresztény szolgát tartani. *) Már pedig ez jelenleg igy van. Nézzük meg jól a P. Hírlap által előszámlált vármegyéket , — és 3000 zsidó között egyet találunk, ki a kapához nyúlna. Kedvünk jött erre nagyobb figyelmet fordítani, s épen a Hegyalján mint szinte az említett tájon valónk, midőn a czikk közöltetett: kérdezősködtünk néhány városban, hol találtatnék kapát naponkint markoló zsidó ? s a lakosok 16 év alatt egyet ismertek , Mádon lakott, s ez is olly együgyü volt, hogy sem kereskedést, sem mesterséget nem folytathatott. Mire nézve mi nem is hisszük, hogy a földbirtok a zsidókat egyszersmind földművelőkké tenné, valamint azt sem, hogy a mezei munka iránti vágy idézte volna elő a minden áron sürgetett emancipalio feszegetését, mert tudjuk, hogy a zsidóval csak úgy született a speculatio, mint macskával az egérfogás, hanem az állományban fölvétel, tekintet, s hivatalokra juthatás — azon csiklandoztató műszer, mi őket helyzetük javításának kísérletére ösztönözi. És itt támad egy fontos kérdés: ha váljon — miután a magyar polgárnak is csak nyolcz század után juthatott azon szerencse — hogy valamelly megyében tekintetes czimű táblabiró vagy esküttke valaháva már mégis lehetett — ők a honnélküliek — emancipatiojuk sikerülése után — szinte lehetnek e város - vagy megyehatósági hivatalnokok ? Ha igen, — úgy a Corpus Jurist, minthogy eddig is eleget vétett — eleve örök börtönre kell kárhoztatni. Én legalább, ha csak egy honfitársamat is zsidó biró elött látnám, — ha látnám a hetvenek Synedrionát fölötte ítéletet hozni — fájdalommal kiáltanék föl: „Congregati sunt principes sacerdotum, pharisei et scribae, ut etc.“ — Akkor fölkölteném örök álmukból a hét vezért, hogy vezessenek ki bennünket e honból, mert — (emlékezz meg uram, mi történt velünk, és nézd a mi gyalázatunkat — örökségünk idegenekre szállott — terem.) — Pedig épen a közhivatalnokságróli kizáratásukat sajnálja a P. Hírlap; sajnálja továbbá azt is, hogy katonatisztekké, földmérőkké , gyógyszerészekké nem lehetnek. A két elsőről szóljon az, kinek köréhez tartozik, de hogy gyógyszerésszé legyen a zsidó — attól már ismert lelkülete visszarettent. Mit nem követne el a zsidó, ha gyógyszerésszé lehetne, bizonyítja a tapasztalás, melly szerint több diplomatikus zsidó orvosok és sebészek maguk csinálnak holmi megtestesült zsidókeveréket, s azt mint valami életadó ausländer gyógyszert drága pénzért szállásoltatják be a beteg gyomrába. — Azt mondja talán valaki: a szerek hamisítása iránt elég ellenőrök a megyei orvosok , kik évenkint megjelennek egyszer a mezővárosok gyógyszertáraiban, s azokat derekasan megvizsgálják ! — Igaz — de csak az orvos is irtódozik a haláltól; már pedig sok üveg halált rejt, tehát meg nem kóstolhatja ; egyébiránt ki győzne minden edényt megvizsgálni. Szemtanúi valónk többször az efése vizsgálatnak több helyeken , hol az orvos csakugyan váltott egy pár szót a gyógyszerésszel, mi több, a gyógyszertáron is keresztül ment; a vizsgálat ellen tehát semmi kifogásunk . Azt azonban figyelemre méltó dolognak tartjuk, hogy a zsidó, bár gyógyszerész nem lehet, mégis szabadon rendelkezik a gyógyszerekkel s általuk sok magyar ember életével is. Ki nem tudja, mikép, főleg csekélyebb mezővárosokban s falukon, többnyire zsidó orvosok működnek, kik ámbár nem kitanult orvosok, de miután Pesten addig koptatták a tanoda küszöbét, mig sebészi oklevelet nem nyertek, s ezzel mint diplomatikus chyrurgusok a gyakorlat terén megjentek: orvos uraknak hivatnak és működnek mint orvosok derekasan, s noha a vegytanban semmi jártasságuk (mi nélkül jó orvos senki sem lehet) mégis leghatályosabb recipéket praceszikálnak, s accurate is *) Eusebius L. 4 de vita Constantini C. 27. Cod. Theod. de Judaeis.