Nemzeti Ujság, 1848. január-április (42. évfolyam, 618-687. szám), Nemzeti, 1848. május-június (42. évfolyam, 1-43. szám)
1848-04-08 / 674. szám
Negyvenkettedik év. NEMZETI US It. SZOMBATON APRIL 8. RENDKÍVÜLI LAP. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN, kiadja Özvegye. T A R T A L O M. Magyarorzág és Erdély. Néhány szó az erdélyi forradalomról. — Apponyi gr. főkanczellár levele. — Országgyűlési közlemények. (April 3—hat kerületi ülés.) MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Néhány szó az Erdélyi forradalomról. Tisztelt szerkesztőség! Egy kis térért könyörgök, néhány szó számára az erdélyi forradalomról; kis dolgoknak nem kell nagy tér. — Több tisztelt polgártárs, kiket a kis haza sorsa is érdekel, kérdezett meg a hetekben az erdélyi dolgok mikénti állásáról. Több napokig „nemtudom“mal feleltem. Elvégre megjöttek a kolosvári hírek, s én úgy jártam azokkal, mint ki álmában nagy rakás kincset lel, s mikor fölébred üres a zsebe. — Látva Magyarhon szabadságának hajnalát, följött napját, élvezve a szabadság virágának kedves illatát, — mind ezekre Erdély honem juta eszembe, s azon óriás hit szállott belém, hogy a magyar szabadság napjának élesztő sugára reá fog sütni az alvó kis hazára is; s az föl fog ébredni, lerázandó a lánczokat, mellyek alatt olly rég s olly igazságtalanul nyög. — De olvasva a kolozsvári eseményeket, hitem úgy összeomlott, mint Lajos Fülöp trónja, s a megbukott Metternich politicája. — Erdély az igaz fölébredt, s a szemén egyet dörzsölt, s azzal ismét lefeküdt a másik oldalára. — E lapokban már el volt mondva a kolozsvári forradalom vázlata; — tehát azzal nem fárasztom érdemes olvasóimat, csak az eseményeket magyarázva, némelly állapotunkat értelmező szót mondok itt el. Tehát kezdjük elől a dolgot. Azon posta, melly a bécsi és pesti híreket először megviendő vala, a rendes napról történetesen kimaradt; — tehát három napig még késett a hir. A történetesen szót azonban úgy kell érteni, hogy ez épen hasonló volt ahoz, melly az európai híreknek a muszka birodalom határait átlépni nem engedte. — Mert uraim nálunk ma is tökéletes Metternich politica él, — nálunk még a Metternich névre a zsoldos nagyobb rész tisztelettel emel kalapot. Azonban a következendő postának történetesen csakugyan nem lehetvén kimaradni, a pesti események hire meg jött Kolozsvárra is, — s a forradalom ott is végbe ment — de iszonyú czopfos tábla— birói modorban. — Én azt gondolom, hogy a forradalomban vagy nyer, vagy veszt a status, a mint a koczka fordul. S nyert-e Erdély valamit? Nem, semmit. Vesztett-e valamit? nem, semmit. Tehát maradt, s van még eddig in statu quo. — Lássuk bővebben. A gróf Bethlennél, hol a conservativ párt vezére a haladás zászlójához, s igy a jelen mozgalmak élére állott, *) készült terv szerint a kolozsvári tanácsban, melly népgyüléssé alakult, egy több pontokból álló petitiót készítettek, — ezt a főkormányhoz átvitték, — főkormányzói excellentiája mégis ígérte, hogy Bécsbe fölküldi, — ezután az ifjúság fáklyára gyújtott, énekelt, éljent kiáltott, — s ezzel az átalakulás megtörtént, — mert az egész dolog a forradalmi térről, átalakult a szónoklás s alkudozás, azaz, a régi táblabirói térre. — S igy az egész história: nesze semmi fogd meg jól. De hogy szavaim puszta hangok ne legyenek, indokolom őket. A mi viszi a fölküldést. Én hiszem, hogy főkormányzó ő excellentiája eddig föl is küldötte a petitiót, s azt is hiszem, hogy ha az, kegyes fejedelmünk elébe jutna, azonnal jönne is reá rögtön jó válasz. — De ott kinek jut kezébe? Metternich primus eminens tanítványának, — azon férfiúnak , ki a zsarnoki tudományból rigorozálandó, a magyarországi uj ministerium meggyilkolásával akart magisteriumot tenni, — s kinek a pozsonyi országgyűlésen olly szépen megírták a recomendatiot, ezen férfiúnak jut kezébe a kolozsvári fölirat. — No’s hát erdélyi polgártársaim, mit várhattok illy embertől? azt gondolom, nem nagy adag képzelő tehetség s ítélő erő kívántatik a felelet kitalálására. — Az, mi az ügynek a megyei tanácskozásoknak állását illeti, attól sem sokat reménytek — hanem arról itt most nem szólok, elvárandó a közgyűlésekről tudósításokat. — Hanem szólok a kolozsvári petitio néhány pontjairól. a) Unió. A magyarhonnali egyesülés minden erdélyi becsületes kebelnek forró óhajtása volt mindig De azon átkos magot, mellyből az unió iránt ellenszenv itt ott költ, mindig Bécsből a Metternich gyárából hozták az ő hű szolgái. — Azonban az időt föltartóztatni Metternichnek sem sikerült, — s miután az ő hívei az erdélyi conservativek czopfos serege látta, hogy csakugyan itt az óra, mellyben Magyarhonnal egyesülni kell, az egyesülést még kissé halasztandók, a múlt országgyűlésen azon taktikával éltek, hogy, csakhogy a részek visszacsatolását Magyarhon ne sürgesse, tehát elvileg mondják ki, hogy az egész ország Magyarhonnal egyesülni akar. — Hanem ezen takticát az idő excellenter kijátszá. — És én most már reményem, hogy erdély lelkes fiai, kik nem a bécsi kegyelem morzsáin nőttek, sem a Metternich iskolájában nem tanultak, megragadják hatalmasan az alkalmat Magyarhonnal egyesülni, mire segítse az egyetértés, és hazafiság istene!b. ) Sajtószabadság. — Megszánván Isten a rabszolgaságban siülödő emberiséget, egy második megváltót, a szabadság angyalát küldé a földre. Ez megjelent s a nemzeteket fölszólította: Ne jörtek elő földnek elnyomott népei, itt az óra, legyetek szabadok. Kiknek elég eszék volt, használták a pillanatot; kik gyakorlatlanabbak voltak , a gyakorlottaktól tanácsot kértek , — mint például abécsiek Kossuthtól, — de , kik rabságuk mellett, még gyakorlatlanok voltak tanácsot is kérni, azok további sorsukat ismét zsarnokok kezében hagyták, mint az erdélyiek. — Polgártársak túl a Királyhágón! Eljárástokból azt vagyok kénytelen hinni, hogy ti nem érzitek, mi a sajtószabadság, s igy rátok illik: ignoti nulla cupido. Mert ha értenétek, bizonyosan el nem jöttök vala a kormánytól addig, valameddig azon perczben a censurának nyakát nem tekeri, s a sajtót föl nem szabadítja. — így kellett volna tennetek. A budai helytartó tanács is úgy akart, hogy még egy napot várjanak — később félnapot akart alkudni — de nem tágított a nép, hanem abban a perczben meg kellett adnia sajtószabadságot. — S meglett, s a szent István tornya még sem dőlt le bécsben, — sőt megerősödött: — „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot» mondja az Írás, — ti az ingyen alkalmat is elszalasztátok, — már »istálhattok» alázatoson , mig sajtó-szabadságtok leszen. c. ) Közteherviselés, úrbéri viszonyok megszüntetése s a t. Ezen kévék uraim már annyiszor voltak behordva a táblabirói politika csűrébe, s ott annyiszor elcsépeltettek, hogy számot sem tudhatni; de valahányszor szórásra került a sor, a szem mindig az uraké lett, s csak a polyva maradt a szegény köznépnek. — No hiszen az ur Isten könyörüljön rajtatok, nehogy ismét vakok és süketek legyetek az idő intésére, s átmenjetek ismét a táblabiró hosszas tanácskozás mezőjére, hol eddig minden üdvös eszme éhen halt el . Ami az urbért illeti *) Szivem mélyéből üdvözlöm a conservativ párt főnökét a haladás zászlója alatt - s ha az a Don Carlos- féle expeditioja eszembe nem jutna meg is éljenezném, — de én csak lementével szoktam a napot dicsérni, azonban hiszem, hogy valamint az üldöző Saulból a legbuzgóbb Párja lett a keresztény vallásnak, reményem, hogy úgy a magyar szabadság is benne egy nemes lovagot nyert — de "azért szemmel tartjuk. — 1834 től óta négy országgyűlés volt Erdélyben.— A három elsőbbről azt írja a »Mult és Jelen« czimű Metternich-féle lap , hogy azokban az Erdély sorsát veszélyeztető ellenzék kárhozatos működése miatt nem lehetett határozni semmit. — S csak ezen utolsó tökéletes conservativ országgyűlésnek sikerült olly sokat kivinni , mint péld. a magyar nyelv — s urbér — s a t. S ezért Szilágyi ur nagyon is megdicsérte a diétát, valamint magyarhoni pajtása is. — De magyarhoni polgártársak, nehogy azt hidjétek, hogy ezen dicsért urbér, mellyet ezen conservativ votizáló sereg votizált, valami kielégítő volt volna, s mellynek hozatali dicsőségében a jobb érzésű honfiak részt kívánnának venni. — A világért sem ! — Az egészet Bécsben írták, s Kolozsvárit országgyűlésen a dobokai főispán, a számos-újvári, ’s hunyad megyei követek cserésen proclamálták, s a méltóságos királyi hivatalosok fontos arcczal rea votizáltak — s igy lett a hiresztelt úrbér, — mellynek halál-harangját lehetett hallani a számos ellenvéleményekben , mellyeket az ellenzék részéről többen készítettek, — azonban ez is Metternichhel enyészni fog nem sokára, — s az erdélyi parasztokra is egy más nap — fog sütni. — A petitió többi pontjára akor teszem meg észrevételemet, midőn a táblabirói csűrben e cseplés elkezdődik. — Most észve vonva a mondásokat, röviden annyit mondok, hogy Erdély éppen ott áll, a hol eddig, az az, egy kukkot sem haladt meg. — Rontsátok el ezen állításomat, tisztelt polgártársaim tényekkel, kér benneteket polgártársatok Firtosalyi. Apponyi György gr. volt magyar főcancellártól a következő levelet kaptuk, mellynek közzétételét kötelességünknek ismertük. „Ámbár csekély személyem a jelen eseménydús időben figyelmet alig gerjeszthet, kénytelennek érzem magamat a sajtóhoz— mellynek szabad mozgalmától a tiszta öntudat nem retteg — fordulni, miszerint azon ellenem fölhozott állítást, hogy hivatalomróli lelépésem után a nemzet újabb időben föltűnt óhajtásai ellen alattomos úton törekedtem légyen, ezennel visszautasítsam, becsületérzetem és jellemem nem tűrvén azon balvéleményen alapult vádat, mintha bármelly ügyért is, — ha mellette nyilt sisakkal többé föl nem léphetek, — alacsony fondorkodásra vetemedni képes volnék. E nyilatkozatomat, mellyel erkölcsi állásomnak és mind azoknak tartoztam , kik azt becses figyelmükre méltatni szíveskednek, azzal fejezem be, miszerint felséges királyunk és hőn szeretett hazánk iránti hűségemhez képest, politikai elveimet — mellekkel polgártársaim javát és a közjó előmozdítását hittem legbiztosabban elérhetőnek, és mellyeket mindenkor nyíltan és határozottan bevallottam volt, a tények erejének alárendelni kötelességemnek tartom annyira, miszerint mindazon törekvéseket, miktől —jelen nehéz körülményeinkben —átalakulásunk szerencsés megoldása, az élénk mozgalmak lecsillapítása és a nélkülözhetlen rend helyreállítása várható, nehezíteni nem akarhatom, sőt a legéberebb buzgalommal hivatva érzem magamat a magányélet engedte körben azoknak elősegítésére mindazt teljesíteni, mire a becsületérzet, és polgári hűség kötelez. Reményem az érdemes szerkesztőség méltányosságától, hogy ezen soroknak legközelebbi lapjaiban helyt engedend. Bécsben, 1848-ki ápril 5-kén. Ifj. gr. Apponyi György. Közös a meggyőződés a hazában, hogy a múltak tetteire — különösen a politikai véleményeket illetőleg—fátyol borittassék, miután e nemzet polgárainak egyesült erőre van szükségük. A tér nyitva áll s e nyilt tér a közös polgári szabadság mezeje, melylyen nem léteznek többé az összeomlott bureaucraticus rendszernek, a legjobb hazafius akarat cselekvőségét is, akadályozó bilincsei. Innen nem kétkedünk, hogy a gróf a föntebbi sorokban foglalt ígéretét — szép tehetségeihez méltólag — igazi polgári hűség, gél férfiasan fogja beváltani. Szerk. Országgyűlési közlemények. Pozsony, april 3-kán. Kerületi ülés délelőtt 11 órakor. Az ülés megnyittatván, elnök a tárgy iránt szólásra fölirtak közöl gr. Széchenyit, mint következőt a szólásra fölhivá, a ki ezután következőleg szólott: Uraim! tisztelt hazafiak! Ámbár én is a bő beszédű magyarok sorába