Nemzeti Ujság, 1928. május (10. évfolyam, 99-121. szám)

1928-05-13 / 109. szám

Vasárnap, 1928 május II. NEMZETI ÚJSÁG VILÁGPOLITIKA A belgrádi képviselőházban, a külügyi sita során ismét keserű panaszok hang­zottak el Olaszország balkáni politikája ellen. Jugoszlávia nem tud belenyugodni abba, hogy Albánia kivonta magát a he­gemóniája alól és szoros politikai és gazdasági viszonyba lépett Olaszország­gal. Ezt a viszonyt Belgrádban úgy akar­ják föltüntetni, mint Jugoszlávia bizton­ságának és a balkáni egyensúlynak a ve­szélyeztetését. Kormány és ellenzék egy­­ért­alműleg harsogja a világba: „a Balkán a balkáni népeké“, olyan ijedt hangsúly­­lyal, mintha komolyan tartanának attól, hogy a nem is egy millió lakosságú Al­bánia felborítaná készülne a Balkán je­lenlegi status quoját A jugoszláv ellen­zék azt óhajtja, hogy Albánia helyeztes­sék a Népszövetség közvetlen protektorá­tusa alá, mert csak így menekülhet meg attól, hogy Olaszország gyarmatává vál­jék. Tiranában bizonyára mosolyt fa­kaszt a szerb és horvát politikusok meleg érdeklődése az albán függetlenség iránt, mert az államfővel, Ahmed Zoguval együtt minden albán tisztában van azzal, hogy­ Jugoszlávia habozás nélkül rátenné kezét Albániára és megszüntetné állami önállóságát, ha erre mód és alkalom kí­nálkoznék. Albániában nem feledték el, hogy 1912-ben, amikor a török uralom megszűnt, szerb csapatok szállották meg az ország felső részét és a belgrádi kor­mány mindent elkövetett, hogy a nagy­hatalmak ne járuljanak a független Al­­báni­a megteremtéséhez. A szerbek az­előtt az osztrák-magyar monarchiát vá­dolták, hogy útjában áll a balkáni népek Szab­ni fejlődésének. Most Olaszország ellen panaszkodnak. Bécs helyett most Rau-V. gyanúsítják meg imperialisztikus balkáni törekvéseikkel. A világ azonban tudatára ébredt, hogy a Balkán nyugal­mát és egyensúlyát kívülről nem fenye­geti veszedelem, zavart és bonyodalma­k­at egyedül a nagyszerb aspirációk okoz­hatnak. Albánia miatt, ha vámunióba lépne is Olaszországgal, nyugodtan alud­hatnak az összes balkáni népek, ellenben a szerb aspirációk gondot okoznak nem­csak Bulgáriának, de Görögországnak is. Prib­csevics panaszkodott a szkupsitiná­­ban, hogy Romániát és Ausztriát kivéve, Jugoszlávia egyetlen szomszéd állammal sincs kielégítő viszonyban. Ha semmi egyéb, úgy ez a tény, elég annak doku­mentálására, hogy az eddig követett ju­goszláv politika helytelen és veszedelmes. Kizárólag Jugoszlávián múlik, hogy meg­teremtse a jó viszonyt valamennyi szom­szédjával, köztük Magyarországgal, amely már feléje nyújtotta baráti kezét. * Stresemann dr. német külügyminiszter május 10-én ünnepelte ötvenedik szün­etésenapját. Eb­ből az alkalomból nemcsak a német lapok fog­lalkoznak részletesebben személyével, hanem megemlékezett róla úgyszólván az egész világ­sajtó. öt éve áll Stresemann dr. Németország élén és vezetőszerepe összeesik a német viszo­nyok konszolidációjával. Stresemann politikai szereplése két szempontból nagyjelentőségű: Németország újjáteremtése és az európai béke szempontjából. Az összeomlást követő első öt esztendőben a forradalmak és fejetlenség jel­lemzik a német viszonyokat. Az ezután követ­kező öt év pedig a konszolidáció és az álta­lános föllendülés korszaka, mely Stresemann hivatalos működésével kezdődött. Nem vitat­ható, hogy felléptekor már javulóban voltak a németországi viszonyok; az sem kétséges, hogy munkájában más kiváló férfiak is támogatták és a szerencse is segítette, de tény az, hogy a szerencsés siker csak egyes esetekben a vélet­len műve, állandó siker mindig a személyes tulajdonságok eredménye. Amikor öt év előtt a kormányra lépett mint birodalmi kancellár, a Ruhr-vidéket megszállva tartották a fran­ciák, a valuta állandóan romlott, délen és nyu­gaton szeparációs törekvések voltak észlel­hetők és a világgazdaságban Németország nem szerepelt gazdasági tényezőként. Ma egészen más a helyzet. Németországot újjáteremtették, túl van a válságon, ismét hatalmas és életké­pes. Ebben igen nagy része van Stresemann külügyminiszternek. A másik szempont, melyből Stresemann sze­repét vizsgálni kell, az európai béke szem­pontja. Ismeretes, hogy ilyirányú munkássá­gáért a legnagyobb kitüntetést, a Nobel-díjat kapta nemrégiben. Stresemann nem pacifista de sokkal többet tett a béke érdekében, mint Németországnak valamennyi pacifistája. Meg­erősítette az európai békét, Németország sza­vának pedig tekintélyt adott az európai po­litikában. Nehéz és göröngyös volt az út, mely ezekhez az eredményekhez vezetett. London, Locarno, Genf, a Ruhr-vidéki kérdés, a Dawes féle terv, a locarnói egyezmény és a nemzetek szövetségéhez való csatlakozás jelentik ennek a nehéz útnak legnehezebb pontjait. Stresemann hazaszeretetből küzdött a bé­kéért, mert érezte, hogy Németország jövője szoros összefüggésben van Európa jövőjével. Erkölcsi bátorság és higgadtság jellemzi Stre­ssbrann politikáját. Ezzel szerzett Németor­szágnak tekintélyt és tiszteletet és ezzel sike­rült elérnie, hogy Németország ma ismét egy­séges, erős és életképes világpolitikai tényező. Főkapitány Úr baj van a Vác Mi a fontosabb, a rendelet vagy a közönség? Ezt a katonás jelentést, amit a fenti ijesztő címben megfogalmaztunk, Buda­pest első rendőrének nyújtjuk át mély tisztelettel. Pontosan tudjuk, hogy a fő­kapitány úr nem a mi jelentésünkből értesül az illető bajról, bizonyára régen töri már a fejét, hogy segítsen rajta,­­ mi csak azért kopogtatunk a Zrínyi­ ut­cai kapun, hogy egy kicsit megsürges­sük az erélyes és bölcs intézkedését. Na­gyon sok munkás és becsületes kereskedő érdeke követeli ezt az intézkedést, akiket amúgy is szörnyű terhek nyomnak, rette­netes adók, ijesztő boltbérek és régi vevő­körüknek egyre fokozódó szegénysége. Szóval sietni kell a­ segítséggel. Ezek után lássuk, mi az a szörnyű baj a Váci-utcában? Mindenekelőtt is néhány meleg szót a Váci-utcáról, amelyet pompás paloták szegélyeznek a legragyogóbb boltok leg­szebb kirakataival. E sorok írója egy­szer már énekelt róla méltató dalt s az ének végén felhördült, hogy beengedték ebbe az elegáns utcába az ormótlan autó­buszokat. Ugyancsak e sorok írója öröm­mel köszöntötte azt az intézkedést, hogy a teherkocsikat, a biciklistákat és a puf­­fogó motocikliket kitiltották belőle. Ez­ nagyon helyes dolog volt, a Váci­ utca olyan, mint egy szépséges szalon, a tü­körfényes aszfaltján gyönyörű asszo­nyok suhannak, csapódnak a boltajtók, folyik a „shoppingolás“, aztán a vásár után egy kis séta egyszer-kétszer végig az utcán, pár kézfogás, pár szó ezzel is, azzal is és az ember már mindent tud, hogy mi történt Pesten? Ez a Váci­ utca, amely hóban, napfényben, karácsonyi vásár és tavaszi korzó gazdag és tün­döklő forgatagában mindig előkelő és gyönyörű. De hát mi most az a szörnyű baj a Váci­ utcában? Újra el kell mondani előbb még néhány szót a fővárosi közlekedés gyorsiramu fejlődéséről, hogy a bajt megértsük. Hát bizony úgy szaporodtak itt az autók az utóbbi időben, mint eső után a gomba és lassanként már úgy össze-vissza nya­rga­­lásztak az utcán, hogy életveszélyessé vált a gyalogközlekedés. Különösen a szűkreszabott belvárosi utcákban volt baj, no de aztán egy radikális intézkedés megoldotta az egész kérdést s az úgyne­vezett „egyfázisú“ közlekedés rendet te­remtett. Néhány hónap óta csak egy­­irányban futhatnak az autók a Váci-ut­cában, az Eskü­ tértől a Gizella­ tér felé. Mindenki örömmel köszöntötte ezt a vég­leges és tökéletes megoldást, a közleke­dési rend teljesen helyreállt a Belváros­ban és még a lusta autóbusz gurulását is megbocsátottuk a Váci-utcában, any­­nyira nem zavart senkit, öröm és boldogság azonban nem so­káig tartott, egyszerre csak lecsapott a menykő. A Váci­ utca egyik oldalán ugyanis, a járda szélén békén sorakoztak egymás mögött azok az autók, amelyek a gazdáikra vártak. Sokszor az utca tel­jes hosszában állt a kocsisor, nem ártott senkinek, hiszen bőven maradt hely még a közlekedésnek is. A Váci-utcában azon­ban több autó­képviselet van, ezek előtt naphosszat ott vesztegelt néhány minta­autó, talán reklámnak, talán más okból, ki tudja, az azonban bizonyos, hogy egy szép napon az égiük Váci-utcai keres­kedő körvént adott be a főkapitányhoz, hogy tiltsa ki az álló autókat a Váci­­utcából, mert azok úgy torlódnak ott egymás hegyén-hátán egész délelőtt, hogy a gyalogjárók nem tudnak az autó­fa­­lanxon átvergődni az egyik járdáról a másikra. A kérvény szokatlan gyorsa­sággal elintézést nyert, a tiltó rendelet megjelent és azóta nem szabad autóval állva maradni a Váci-utcában. Ezután már csak egy következh­etik, az, hogy autónak egyáltalában nem szabad befutni a Váci-utcába. Végre is a közle­kedésben akkor áll be a legteljesebb rend, ha az ember teljesen megszünteti a köz­lekedést,­­ ez roppant egyszerű dolog. De nem szabad tréfálni, sokkal komo­lyabb az ügy, illetőleg rendkívül komoly következményei lettek a hibás intézke­désnek, amely ellen természetesen maguk a kerekedők tiltakoztak a legjobban. Főkapitány Uram, bizony szörnyű baj van a Váci-utcában! Nézzük csak, mi lett a gyakorlatban a rendeletből? Magam vezetem, az autómat, soffőröm nincs, megyek bevásárolni a Belvárosba. Megállok a férfidivatkereskedés előtt a Váci-utcában, beszaladok egy frakk­­nyakkendőért, visszaszaladok a kocsim­hoz,­­ már felírt a rendőr. Ez az első tapasztalatom s ezek után én, mint magá­nyos, soffőrnélküli autótulajdonos többé nem vásárolok a Váci­ utcában. Pedig ott van a szabóm, a divatárusom, ott a susz­terem, évek óta ott veszek virágot, bőrön­döt és levélpapírt, kalapot és könyvet. Mindezt azonban megkapom másutt is és inkább a régi, megszokott kereskedőim­től válok meg, mint az új autómtól. Ez lehet, hogy önzés és szívtelenség, de én nem hagyom magamat szekíroztatni és nem azért vettem autót, hogy­­ gyalo­goljak. Mert ha hű akarok maradni a régi boltjaimhoz, akkor otthagyom az autómat a Gizella-téren, gyalog bemegyek a Váci-utcába, bevásárolok, pakkokkal megrakodva visszakutyagolok a kocsim­hoz s ott már­­ vár a rendőr, hogy fel­írjon, amiért felügyelet nélkül hagytam az autót. Ha szép az idő, csak ennyi baj ér, ha esik az eső, még bőrig is ázom rá­adásul. Tehát mégsem marad más hátra, minthogy­­ hűtlen legyek a Váci-utcá­hoz. Hát ez az a szörnyű baj, Főkapitány Uram, hogy a rendelet először is kiüldözi a vevőket a Váci-utcából és ha a vevők már mind elmenekültek, akkor utánuk menekülnek majd a kereskedők is. A Váci­ utcából kivonul a gazdagság és az elegancia, a boltok becsuknak, a telek­árak lecsökkennek, a bérek a minimumra redukálódnak, a lakások üresen marad­nak. És az autók nem is akarnak majd megállni ott többé, mert nem lesz miért? Íme a bölcs rendelet a gyakorlatban! No de gyerünk tovább, mi is történhe­tik még? Az történhetik, sőt történik is, hogy például jön a bankdirektor köszvé­­nyes felesége, aki alig tud járni már, jön a Váci­ utcába a nyolchengeres Minervá­ján, jön a kalaposnőjéhez. Amíg a soffőr segítségével kikecmereg köszvényes las­súsággal a kocsijából, már felírta a rendőr. Többé tehát nem jön a kalapos­nőjéhez. Vagy jön a másik bankdirektor felesége ugyancsak a kalaposnőjéhez, el­kényeztetett, szép és okos asszony, kiug­rik a kocsiból, zuhog az eső, beszalad a boltba,­­­inni, az autója már rohan is tovább, hova rohan? Körbe kezd rohanni a Belvároson, továbbszalad a Váci-utcán, kifordul a Gizella-térre, a Deák Ferenc­­utca sarkán befordul a Bécsi-utcába, on­nan a Koronaherceg-utcába s az Eskü­­térnél újra a Váci-utcába. A kalapüzlet előtt lassít, de a soffőr, nem látva úrnőjét, újra továbbmegy, újra megteszi a fent leírt utat, újra visszaér a kalapszalonhoz s mikor negyedszer vagy ötödször fordul már, egyszerre csak int neki a boltajtó­ból várakozó úrnője. Fékezés, ajtócsapó­­dás, kürtszó. — hipp-hopp, ki lett játszva a tiltó rendelet. Hát így néz ki az a gyakorlatban. Fő­kapitány Uram, de történhetik még a Váci­utcában ezer más baj is. Autón rohanok a szanatóriumba a nagynénémhez, akitől örökölni fogok s akit súlyos vakbél­­gyuladással operáltak, hála a Gondvise­lésnek, kitűnő sikerrel. Autón rohanok, hogy első legyek a beteglátogatók sorá­ban, persze virágot kellene vinni neki. Régebben ez egyszerű dolog volt. Kiug­rottam a Váci­ utcai virágos bolt előtt, felkaptam egy malomkő-csokrot, behajl­­ítottam az autóba, és robogtam tovább. Ma is kiugrom a virágos­ bolt előtt, a soffőr ijedten továbbszalad a Gizella-térre, én meg pár perc múlva gyalog imbolygok utána a malomkő-csokorral, mint egy menyasszonyi kocsi vagy mint egy, monte-carloi virágcsata. Az emberek rö­högnek rajtam,­­ majd bbolond leszek máskor a Váci­ utcában venni virágot a­ nagynéninek! Ezer ilyen apró példát tudnék még fel­­sorolni, ezer apró panaszt továbbítani, amik mind jelentős anyagi veszteséget jelentenek a mai kereskedői életben. Hogy, csak egyet említsek: a Váci­ utcai keres­­kedők javarésze új kifutókat vett fel, hogy legyen ember, aki a vásárlók cso­magjait a távoli autókhoz cipeli. Tudjuk, mit jelent ez az egy személlyel több a mai üzletmenetnél. A panaszok egész zaja röppent fel a Váci-utcai boltajtókból most az elmúlt esős napok alatt, mikor is teljesen néptelen volt a Váci-utca s egy, vásárló sem akadt, mert az autók nem állhatták meg az üzletek előtt, gyalogo­san meg nem volt kedve kommisiózni senkinek. Azután itt állunk a nyaralás küszöbén és az elutazás előtti bevásárló­forgalom teljesen ki fog szorulni a Váci­utcából, és itt van a májusi lóverseny, a mai Király-díj, — tessék csak végigkér­dezni a divatszalonokat, a kalapüzlete­ket, a luxus­kereskedéseket a Váci­ utcá­ban: mennyit ártott nekik a rendelet? Szörnyű feleleteket fog hallani, Fő­kapitány Uram, nem szabad itt késlekedni a mentő intézkedéssel egy percig sem. Valami furcsa pesti specialitás az, hogy itt nálunk a kocsik nem vihetik el az em­bert a célhoz. A múltkor egy dühös és elkeseredett rendőrfogalmazó egy kilo­méternyire kergette el az autónkat a futball­pálya bejáratától és két hölggyel zuhogó­­ esőben egy kilométert kellett­ visszagyalogolnunk a kapuhoz, ahol nem volt szabad megállnunk, noha egy perc alatt kiszállhattunk volna. Egy Váci­utcai boltban mesélik, hogy az autón oda­érkező hölgynek nem volt aprópénze s mig benn a boltban felváltottak neki egy tízpengőst, hogy kifizethesse a soffőrt, — azt már odakünn felirta a rendőr, mert álldogált. Autótaxit sem rendelhetnek telefonon a Váci­ utcai lakók, mert a vál­lalat küld ugyan kocsit a kapuhoz, de csak úgy, ha a rendelő már ott várakozik és mikor az autó odaér, beugrik egy pil­lanat alatt. A rendelet kiadása óta az emberek mint a szöcskék ugrálnak, szö­­kellnek kocsiból ki, kocsiba be a Váci­utcában, ennek az elegáns és nyugodt ut­cának az aszfaltjáról és aszfaltjára mint a gumilabdák szökdécselnek az emberek autóba és autóból, a kereskedők jajgat­nak és a rendőrök b­árnak. Hát ezt nekünk is meg kellett írni még egyszer s bár tudjuk, hogy küldöttség előtt ígért orvoslást a belügyi államtitkár s bár azt is tudjuk, hogy kiküldött detek­tívek vettek fel minden panaszt a hely­­színen,­­ mégis most már ideje lenne a gyors cselekvésnek. Epedve várja mindenki. Méltóságos Uram, üljön be a főkapi­tányi autóba, álljon meg vele a Váci­ utcai boltosok előtt és vigye hírül nekik, hogy ön is megállt ott az autójával, tehát mi is úgy kocsikázhatunk és álldogálhatunk ott ezentúl, ahogy akarunk, ahogy a ked­vünk tartja. Az efajta apró szabadságok ugyanis nagyon hozzátartoznak az emberi élet boldogságához. Endrődi Béla Lal, Kens, kimerült, szédülésben, fejfájásban szenvedő egyéneknek fontos, hogy tat Tass- Sial emésztőszerveik rendbehozá­sára néhány héten át naponta i­s pohárral valódi Hunyadi K­ens természetes keserűvizet igyanak. ( Egyetemi orvostanárok, a Hunyadi János ivókúrákkal rendkívül szép eredményeket értek el, úgy anyag­cserezavaroknál, mint a máj, vese és epe működési rendellenességeinél. 7

Next