Nemzeti Ujság, 1933. november (15. évfolyam, 250-272. szám)
1933-11-19 / 263. szám
20 A magyar a nagyvilágban Pompás kiállítású és ritka érdekességű könyv jelent meg a napokban a német piacon: Der Ungar in der Welt. Szerzője Takács László — egy írói körökben eddig ismeretlen nevű ember —, aki egy élet munkáját adta ebben a műben. A könyv minden lapja a magyarság dicsőségéről regél. Közel négyszáz oldalon tárgyalja, ritka felkészültséggel és tudományos objektivitással, mit adott a magyarság a világnak. A könyvben mindazok helyet foglalnak, akik Magyarországot a külföldön képviselték és akik a világ előtt dicsőséget szereztek a magyar névnek. Nem lexikon ez, száraz adatokkal, hanem minden regénynél érdekesebb és izgalmasabb olvasmány: egy kis és céltudatos nemzet bátor és halált megvető küzdelme helyéért a nap alatt. A külföld számára valóságos revelációként kell hogy hasson ez a munka. Akik oly keveset hallottak és tudtak Magyarországról, most bámulva kell, hogy lássák, mit jelentett ez a kis nemzet a világ kultúrájában. De meglepetés a magyar olvasó számára is, mert számos olyan nevet, olyan adatot, érdekes apróságot tartalmaz, amelyről még nekünk sem volt fogalmunk. A gazdag illusztratív anyagból mindjárt kiemelhetjük a New York Times 1852-iki évfolyamának egyik címlap-facsimilijét: egy egykorú metszetet Kossuth bevonulásáról New Yorkba. Az utca, az ablakok, az erkélyek, de még a lámpaoszlopok is csak úgy roskadoznak az embertömegektől, akik a nagy magyar ünnepeltetését akarják látni. És a Wall Street közepéről hatalmas magyar zászló függ alá, a következő felírással: Hungary ist not lost, nincs elveszve Magyarország. Csakugyan, reményt adhat a csüggedőknek, a kishitűeknek, a rémlátóknak. Nincs elveszve Magyarország, amely ennyi nagy embert és ennyi kultúrértéket adott az emberiségnek! Politikusok, ethnográfusok, orvosok, mérnökök, építészek, festők, rajzolók, szobrászok, zenészek, matematikusok, történészek, pedagógusok, iideológusok, jogászok, nyelvészek, bölcsészek, szociológusok, kémikusok, fizikusok, írók, újságírók, kiadók, gazdasági vezérférfiak, színészek és filmművészek, diákok, katonák, sportemberek vonulnak fel gazdag és díszes menetben, Magyarország triumusában. Egy érdekes táblázat a külföldi egyetemeken működő magyar professzorokat foglalja magában: nem kevesebb, mint 137 magyar származású tanár tanít a világ főiskoláin Kaliforniától Indiáig és Buenos Airestől Jeruzsálemig. Közöttük hármat Nobel-díjjal tüntettek ki, anélkül, hogy a világnak fogalma lenne róla, hogy magyarok. Az érdekes és kevesek által ismert részletek közül csak néhányat akarunk itt felsorolni. Az amerikai szenátusban külföldi nem szólalhat fel. Az egész történelemben mindössze háromszor tettek ezalól kivételt: a három ember közül, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy ott beszédet tarthattak, ketten magyarok voltak: Kossuth Lajos és Apponyi Albert, a harmadik Lafayette. A leleplezett őserdő írta: dr. Bandat Horst A skorpióknak és a mérges pókoknak, mint az őserdő lakóinak, nagyon rossz hírük lehet otthon, a közönség körében mert amikor csak beszéltem róluk, úgyszólván mindenki rettentő mérgeseknek tartotta őket. F. Kopstein dr. német zoológus kísérletei szerint még a szumátrai és jávai óriás skorpió szúrása sem halálos, ha a szúrás többnapos súlyos tünetekkel jár is. Az óriáspók, a madárpók. Erről szintén kiderült, hogy még kisebb rágcsálókat sem képes megölni. „Madárevő“ pókok vannak, ezek mérges csípéssel ölik meg a prédát. Hogy a madárpók vagy óriáspók madarakat eszik-e, még kétséges. Ez az állat nem sző hálót és így kissé nehezen képzelhető el, hogy kisebb madarakat támadjon meg. Legfeljebb a fészkükben lévő fiatalokat. Egy batáviai tudományos lapban megjelent fényképen azonban tisztán látni, hogy egy Nephila-pók kis madarat (Ninia) szí. A Nephila-pók hálót sző. A jávai madárpókot, a mérges Selenocosmiát azonban még senki sem figyelte meg, hogy madarat ejtett volna el. Különben is nehezen megfigyelhető ez a mérges állat, mert csak éjjel szokott kibújni földbevájt odújából. Pedig a tudomány az Aviculidák — madárpókok, közé sorolja! Tipikus kérdés: Vannak-e Indiában emberevők! Főleg, hogy találkoztam-e velük? Nyugodtan állítható, hogy előfordul még, hogy Holland Íriguinea kevésbé ismert belsejében a pápuák ősi szokása: fejvadászat. Az agyonütött ellenség egyes testrészeinek elfogyasztása még nem szűnt meg. Hatalmas területek vannak itt még, amikről nem tudni semmit. A hollandok közigazgatása alatt tulajdonképpen csak a parti rész, meg néhány nagy folyómenti partsáv áll. Ha egy-egy katonai expedíció be-behatol az ismeretlen Pápuába, akkor inkább félelmet tapasztal, mint ellentállást. Ha öszszetűzés támad a pápuák és a holland gyarmati katonaság között, (amint ez néhány hónappal ezelőtt Nanokwari közelében történt) tele vannak vele a jávai újságok. Ezek az esetek azonban ritkák, összetűzés is csak rendesen félreértésből Vagy azért történik, mert a törzsek nem akarnak fejadót fizetni. Borneoban vannak a híres fejvadászok. Nagyszerű, remek emberek ezek a dájakok. Ha geológiai expedíció megy Borneo belsejébe, csak dájak kulikat szerződtetnek. Nem veszedelmesek ezek. Kitűnően ismerik az őserdőt, ügyes halászok, vadászok. Nagyszerű hasznukat lehet venni a rohanókkal teli borneói folyókon. Még apróbb vízeséseken is áthajóznak keskeny, hosszú csónakjaikon. Lehet, hogy elvétve még előfordul Borneo belsejében, hogy a fejvadászatnak hódolnak. Gondosan el kell titkolniok azonban, mert a hollandus hatóságok, ha nyomára jönnek, úgy büntetik, mint a közönséges gyilkosságot. Ez a fejvadászat különben csak bennszülöttek között fordul elő. Európai sohasem esik áldozatai ennek a szokásnak. A celebszi toradják csenevész, degenerált, félénk emberek. Igen primitív, mocskos népség. A buginéz radzsák nem is olyan régen még összefogdosták őket és rabszolgáknak használták. Hogy az esetleg messziről jövő rabszolgakaravánokat idejében észrevehessék, kunyhóikat magas dombok tetejére építik. A toradják cseppet sem agresszívek. Félénk népség. Ma már nem kell tartani a gonosz rabszolgatartó radzsáktól, csak a hollandus adóhivatalnoktól. Ettől azután éppúgy félnek és igyekeznek kereket oldani, mint a buginéz katonáktól régen. A fentiekből azt következtetné az ember, hogy az élet a tropikus dzsungelben teljesen veszélytelen. Ezt viszont állítani nem lehet. Az elmúlt öt év alatt embereim közül néhányan mégis elpusztultak. Hogyan? Főleg tropikus betegségben. A malária régi elhanyagolt aset, a tropikus vérhas, végül pedig a beriberi volt a legtöbb esetben a halálok. Az európai azonban ma már kevéssé van kitéve annak, hogy tropikus betegségben elpusztuljon, ha annyi intelligenciája van, hogy idejében felkeresi az orvost. Tíz esztendővel ezelőtt csak a kinint ismerték a malária ellen. Ma már két kitűnő szintetikus gyógyszer, az atebrin és a plazmochin segíti elő a kininnel karöltve a gyógyulást. Az újabban mindinkább elterjedt kinininjekeiók is nagy haladást jelentenek a malária gyógykezelése terén. A beriberit európai nem kapja meg, ha táplálkozása célszerű és vitaminban gazdag. A vérhas ellen pedig újabban a latrént használják igen jó eredménnyel. Itt is eredményesebb gyógyszerek vannak forgalomban, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor inkább tüneti kezelés volt divatban (calomél!) A másik veszedelem, ami mindenkit fenyeget Borneóban és Celebeszben, a sebes rohanású folyók. Még aki úszni is tud, ha a csónak felfordul, nagy veszélyben van. Az örvénylő vízben úszni nem gyerekjáték. Ha az embert nem is kapja el véletlenül egy krokodilus (mert ez a veszély csekély mértékben mindig fennáll a hüllőkben gazdag folyókban), a sebes ár elsodorja és lehúzza. Ha pedig a víz alatt lévő ágak és fatörzsek közé szorítja a víz sodra, akkor nem menekülhet. Nem egy emberem fulladt meg úgy, hogy a hullát soha sem találták meg. Igaz, hogy nem is tudott úszni szegény. A bennszülöttek csónakjai kerekfenekű, keskeny, kivájt fatörzsek. Igen labilisak és ha a személyzet nem gyakorlott, bizony gyorsan felbillennek. Ezért az európai a folyókon csak lapos, széles csónakokon közlekedik. A csónak végén rendesen két outboard motor van. Ha az egyik felmondja a szolgálatot, a másik még elég erős arra, hogy a csónak kormányozható maradjon. Ha árral úszik az ember, rendkívül kell ügyelni arra, hogy az óránként 30 kilométer sebesen leúszó motoros neki ne menjen egy fatörzsnek. A folyókat nem lehet elkerülni, mint közlekedési utakat, 50 kilométeres ösvényeket vágni az őserdőn keresztül, hetekig eltart. A folyókon viszont, ha az ár ellen, lassan bár, de mégis sokkal gyorsabban lehet közlekedni és felszerelést, élelmet szállítani, mint a mocsaras, gyatra, vágott ösvényeken, összegezve mindent, nyugodtan állítom, hogy az őserdő semmivel sem veszedelmesebb, mint akármilyen nagyváros. Ha egy 20 kilométeres őserdőtúrára indulok, nyugodtabban teszem, mintha át kell szelnem a Vörösmarty-teret Pesten. Mert itt a tropikus őserdőben még nincsenek autók. NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1953 novemberi!). Tudományos életünk Arthur Griffith, az ir finn-fein mozgalom veséje könyvet írt Kossuthról, amelyben azt írta, hogy az egész ír szabadságmozgalom Kossuth eszméin épült föl. Apponyi Albert élete utolsó időszakában beszédet mondott Darmstadtban egy kongresszuson. A beszéd közben Dohna gróf, a hires jogtanár, könnyekre fakadt és igy kiáltott föl: Ilyen emberek vannak még a világon és én még csak nem is sejtettem! Zsámboky János, az első magyar orvos, aki külföldön is Ibuért nevet szerzett, már 26 éves korában egyetemi tanár volt Bolognában, Biarárdia, az ugyancsak magyar Praemartin Mihály, háromszor volt a bécsi egyetem rektora. És még előbb: Szalay András magyar festő Leonardo da Vinci legkedvesebb tanítványai közé tartozott. Milanó egyik legszebb terén áll Leonardo szobra, körülötte légy legmeghittebb tanítványa. Az egyik szoboralak Szalay Andrást ábrázolja. Küllőn érdekessége a könyvnek az újságírókról és újságírásról írott fejezete. Még eddig nem jelent meg munka, amely ilyen behatóan és ilyen tiszta képben mutatta volna be a magyar zsurnalisztika szerepét a világban. A világ legnagyobb napilapjainak magyar munkatársai vannak! Éber Nándor 4» «» ■»» 4» 4» «»♦» 4» ♦» 4» ♦». 1851-bem Londonban a Times szerkesztője lett. A krimi háborúban Fuad pasa vezérkari főnök volt. Az olasz hadjáratban Garibaldi hadosztályparancsnokaként szerepelt és Nápoly bevétellé az ő nevéhez fűződik. Amikor meghalt, Richard Brinsley, a Times főszerkesztője jött el Budapestre, hogy elmondja fölötte a gyászbeszédet. Egy másik magyar katonának, Kováts Mihály ezredesnek emlékét egy tölgyfa hirdeti a new-yorki Central Parkban. Kováts Washington lovasságának felügyelője volt és 1789-ben Charlestown védelmében esett el. Egy fejezet a magyar sportgyőzelmeket foglalja össze. Táblázat adja pl. a magyar győzelmeket az osztrák derbyn, 1871 óta. Egy másik táblázat a magyar Európa- és világbajnokságok listáját tünteti föl, amely nem kevesebb, mint 75 győzelemről számol be. Ezek között szerepel Magyarország 25 olimpiai világbajnoksága is. Mindezek azonban csak kiragadott apróságok! A könyv egésze egy szerves élet regénye, az élő és termékenyen munkálkodó magyar szellem erejének mindennél ékesebb tanúbizonysága. Ez a könyv túlnő egy könyvújdonság jelentőségén. Ez a könyv Magyarország nemzeti ügye a világ előtt! Cí íiíaft%aéa<i cí^auga>vcctá — nem éííaA^aéaa A lapunk október 22-iki számában megjelent Langaa-icióval foglalkozó cikkhez érkezett hozzászólás. 1852-ben a szélvihar kidöntött egy óriási nagy nyárfát a trencséni várszikla tövében. A vihar elmúltával napfény sütötte a szikla eddig lombokkal eltakart darabját s a napfényben hat sor betű látszott meg. Stárek Lajos akkori apátiplébános a betűket lemásolta s a nevezetes leletet cseh nyelven a Lumier 1854. és a Památhy 1855. évi évfolyamában nyilvánosságra hozta. Akiknek ez a közlés tudomására jutott, a Storek-féle zavaros magyarázat következtében a felirat római voltát nem hihették el, sőt, mivel a közlés szerint a betűk sziklába voltak vésve, arra a véleményre jutottak, hogy a felirat koholt. Mommsen szerint: az, aki koholta, bele is vésette a sziklába. Néhai Hampel professzor nem nyugodott bele ebbe az elintézésbe: elment Trencsénbe, megvizsgálta a feliratot s miután megállapította, hogy a betűk római eredetűek, tehát a felirat valódi, Monument is véleménye megváltoztatására akarta bírni. Gipszmásolatot készíttetett tehát a feliratos sziklafalról s azt elküldte a római feliratok atyamesterének, Mommsennek, Berlinbe. Hampel véleményét most már Mommsen is elfogadta: a felirat valódi, de olvasása a 3-ik sor közepétől kezdve egészen más, mint amit Stárek olvasott róla. Nem rövidítések sorozata a szöveg, hanem kiolvasható belőle a hely neve, Laugaricio (nem Laugaritio), amely nevet Stárek nem tudott kiolvasni a betűkből. A Laugaricio név és az e nevet viselő hely addig az ideig teljesen ismeretlen volt, amit Mommsennek könnyű volt megállapítania. Viszont módjában volt a Langaricio neveit mint Trencsén ókori nevét, a Corpus Inscriptionem Latinarum térképére rárajzoltatnia, amint utána Kiepert is rárajzolta ókori térképére. Amikor az 1912. évi római birodalmi kiálllásra Magyarország ókori térképét rajzoltam, természetesen magam is bevettem Langaricio-Trencséni nevét a térképre és a magyarázó szövegbe is, valamint később a Kogatomicz-féle történelmi atlasz megfelelő lapjára is. A felirat igen jól volt látható akkor a trencséni Erzsébet-szálloda földszinti éttermének egyik hátsó ablakából, ahol az a veszedelem fenyegette, hogy a hátsó udvar hátterében pára, füst, por fogja túlepni. Nagy szolgálatot tenne a magyar tudománynak Branyeczky József piarista igazgató úr, ha eddigi kutatásait kiegészítené az ókori község fekvésének megállapításával, hogy t. i. a mai városnak melyik része települt rá a nevével együtt elpusztult Laugaricio omladékaira. Dr. Kendi Finály Gábor Lengyel tanulmány Petőfiről Varsó, november hava. A magyar írók közül Jókai, a magyar költők közül Petőfi a legismertebb Lengyelországban. Jókai regényeinek több, mint a fele van lengyel nyelvre lefordítva s a nyolcvanas, kilencvenes években, sőt még e század elején sem volt olvasottabb, kedveltebb írója a lengyeleknek Jókaina. Az orosz elnyomatás alatt szenvedő nemzet fiai szinte falták Jókainak ama regényeit, melyek a magyar szabadságmozgalmakra vonatkoztak. Legnépszerűbb volt a „Mégis mozog a föld“ c. regénye, mely számos kiadásban jelent meg. Egyetlen egy idegen író sem gyakorolt oly nagy nyomást a lengyelségre, mint Jókai. A magyar költők közül meg Petőfi volt legismertebb, mint a hazaszeretet és a szabadság költője. Nem egy öreg lengyeltől hallottam, hogy fiatal korában mily lelkesedéssel szavalták Petőfi költeményeit. A legismertebb Petőfi-fordítók közé tartoztak: Duchinska Seweryna, Sabowski Wladyslaw, ki egy kis kötetre való fordítást adott, de nem mindig szerencsésen, továbbá Lange Antal, valamint Gawronski András, a világhírű lengyel orientalista, ki a magyar nyelvet is kitünően ismerte. A korán elhunyt kiváló tudós Petőfinek tizennyolc költeményét fordította le lengyel nyelvre s e kis gyűjteményt („Poezje Wybrane“) a krakói lengyel-magyar egyesület adta ki 1930-ban. Mily nagy kár, hogy ez a kitűnő forditó oly korán elhalt s nem maradt utána több fordítás. Mivel a fiatalabb lengyel nemzedék kevésbé ismeri nagy költőnket, Pogonowski György dr. hasznos munkát végzett az által, hogy tanulmányt írt Petőfi verseinek lengyel fordításairól. Munkájának címe: „Petőfi Sándor Lengyelországban“ (lengyelül: „Sándor Petőfi w Polsce“) , nemrégen jelent meg Varsóban. A szerző tanulmánya elején rövid életrajzát adja Petőfinek, azután sorra veszi az összes Petőfi-fordításokat s azokat ismerteti és bírálja. Amely vers többféle fordításban jelent meg, ott párhuzamba állitja azokat s alkalmat ad az olvasónak arra, hogy összehasonlíthassa azokat. Igen helyesen teszi, hogy elég bőven idéz Petőfi legszebb költeményeiből, főleg pedig a hazafias dalokból. Pogonowski összeállításából látjuk, hogy a legsikerültebbek Duchinska és Gawrowski fordításai, de legtöbbet Sabowski fordított, többek közt a „János vitézt“ is ő fordította le. összesen közel száz verse van lefordítva Petőfinek lengyel nyelvre. Mily jó volna, ha ismét akadna valaki, aki tovább fordítana megint legnagyobb lírikusunk verseiből! Pogonowski ezekkel a szavakkal végzi tanulmányát: „Petőfi költeményeit átérezni és megszeretni könnyű a lengyeleknek, mert utódai azoknak, kik együtt küzdöttek Petőfivel és a lovagias magyar testvérekkel.“ Mi magyarok hálásak vagyunk a szerzőnek e tanulmányért, mellyel hozzájárult a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok erősítéséhez. .