Nemzeti Ujság, 1933. november (15. évfolyam, 250-272. szám)

1933-11-19 / 263. szám

20 A magyar a nagy­világban Pompás kiállítású és ritka érdekességű könyv jelent meg a napokban a német pia­con: Der Ungar in der Welt. Szerző­je Takács László — egy írói körökben eddig ismeret­len nevű ember —, aki egy élet munkáját adta ebben a műben. A könyv minden lapja a magyarság dicsőségéről regél. Közel négy­­száz oldalon tárgyalja, ritka felkészültséggel és tudományos objektivitással, mit adott a magyarság a világnak. A könyvben mindazok helyet foglalnak, akik Magyarországot a külföldön képviselték és akik a világ előtt dicsőséget szereztek a magyar névnek. Nem lexikon ez, száraz ada­tokkal, hanem minden regénynél érdekesebb és izgalmasabb olvasmány: egy kis és cél­tudatos nemzet bátor és halált megvető küz­delme helyéért a nap alatt. A külföld számára valóságos revelációként kell hogy hasson ez a munka. Akik oly ke­veset hallottak és tudtak Magyarországról, most bámulva kell, hogy lássák, mit jelentett ez a kis nemzet a világ kultúrájában. De meglepetés a magyar olvasó számára is, mert számos olyan nevet, olyan adatot, érdekes apróságot tartalmaz, amelyről még nekünk sem volt fogalmunk. A gazdag illusztratív anyagból mindjárt kiemelhetjük a New York Times 1852-iki év­folyamának egyik címlap-facsimilijét: egy egykorú metszetet Kossuth bevonulásáról New Yorkba. Az utca, az ablakok, az erké­lyek, de még a lámpaoszlopok is csak úgy roskadoznak az embertömegektől, akik a nagy magyar ünnepeltetését akarják látni. És a Wall Street közepéről hatalmas magyar zászló függ alá, a következő felírással: Hun­gary ist not lost, nincs elveszve Magyaror­szág. Csakugyan, reményt adhat a csügge­­dőknek, a kishitűeknek, a rémlátóknak. Nincs elveszve Magyarország, amely ennyi nagy embert és ennyi kultúrértéket adott az em­beriségnek! Politikusok, ethnográfusok, orvosok, mér­nökök, építészek, festők, rajzolók, szobrászok, zenészek, matematikusok, történészek, pedagó­gusok, iideológusok, jogászok, nyelvészek, bölcsészek, szociológusok, kémikusok, fiziku­sok, írók, újságírók, kiadók, gazdasági vezér­­férfiak, színészek és filmművészek, diákok, katonák, sportemberek vonulnak fel gazdag és díszes menetben, Magyarország t­ri­um­­usá­ba­n. Egy érdekes táblázat a külföldi egyete­meken működő magyar professzorokat fog­lalja magában: nem kevesebb, mint 137 ma­gyar származású tanár tanít a világ főisko­láin Kaliforniától Indiáig és Buenos Aires­­től Jeruzsálemig. Közöttük hármat Nobel-díj­jal tüntettek ki, anélkül, hogy a világnak fogalma lenne róla, hogy magyarok. Az érdekes és kevesek által ismert részletek közül csak néhányat akarunk i­tt felsorolni. Az amerikai szenátusban külföldi nem szólal­hat fel. Az egész történelemben mindössze há­romszor tettek ezalól kivételt: a három ember közül, akik abban a megtiszteltetésben része­sültek, hogy ott beszédet tarthattak, ketten magyarok voltak: Kossuth Lajos és Apponyi Albert, a harmadik Lafayette. A leleplezett őserdő írta: dr. Bandat Horst A skorpióknak és a mérges pókoknak, mint az őserdő lakóinak, nagyon rossz hírük lehet otthon, a közönség körében mert amikor csak beszéltem róluk, úgyszólván mindenki rettentő mérge­seknek tartotta őket. F. Kopstein dr. német zoológus kísérletei szerint még a szumátrai és jávai óriás skorpió szúrása sem halálos, ha a szúrás többnapos sú­lyos tünetekkel jár is. Az óriáspók, a madárpók. Erről szintén kiderült, hogy még kisebb rágcsálókat sem képes meg­ölni. „Madárevő“ pókok vannak, ezek mérges csípéssel ölik meg a prédát. Hogy a madárpók vagy óriáspók madarakat eszik-e, még kétséges. Ez az állat nem sző hálót és így kissé nehezen képzel­hető el, hogy kisebb madarakat támad­jon meg. Legfeljebb a fészkükben lévő fiatalokat. Egy batáviai tudományos lapban megjelent fényképen azonban tisztán látni, hogy egy Nephila-pók kis madarat (Ninia) szí. A Nephila-pók há­lót sző. A jávai madárpókot, a mérges Selenocosmiát azonban még senki sem figyelte meg, hogy madarat ejtett volna el. Különben is nehezen megfigyelhető ez a mérges állat, mert csak éjjel szokott kibújni földbevájt odújából. Pedig a tu­domány az Aviculidák — madárpókok, közé sorolja! Tipikus kérdés: Vannak-e Indiában emberevők! Főleg, hogy találkoztam-e velük? Nyugodtan állítható, hogy előfor­dul még, hogy Holland Íriguinea ke­vésbé ismert belsejében a pápuák ősi szokása: fejvadászat. Az agyonütött el­lenség egyes testrészeinek elfogyasztása még nem szűnt meg. Hatalmas területek vannak itt még, amikről nem tudni sem­mit. A hollandok közigazgatása alatt tu­lajdonképpen csak a parti rész, meg né­hány nagy folyómenti partsáv áll. Ha egy-egy katonai expedíció be-behatol az ismeretlen Pápuába, akkor inkább félel­met tapasztal, mint ellentállást. Ha ösz­­szetűzés támad a pápuák és a holland gyarmati katonaság között, (amint ez néhány hónappal ezelőtt Nanokwari köze­lében történt) tele vannak vele a jávai újságok. Ezek az esetek azonban ritkák, összetűzés is csak rendesen félreértésből Vagy azért történik, mert a törzsek nem akarnak fejadót fizetni. Borneoban vannak a híres fejvadászok. Nagyszerű, remek emberek ezek a dája­kok. Ha geológiai expedíció megy Bor­neo belsejébe, csak dájak kulikat szer­ződtetnek. Nem veszedelmesek ezek. Ki­tűnően ismerik az őserdőt, ügyes halá­szok, vadászok. Nagyszerű hasznukat le­het venni a rohanókkal teli borneói fo­lyókon. Még apróbb vízeséseken is át­­hajóznak keskeny, hosszú csónakjaikon. Lehet, hogy elvétve még előfordul Bor­neo belsejében, hogy a fejvadászatnak hódolnak. Gondosan el kell titkolniok azonban, mert a hollandus hatóságok, ha nyomára jönnek, úgy büntetik, mint a közönséges gyilkosságot. Ez a fejvadá­szat különben csak bennszülöttek között fordul elő. Európai sohasem esik áldo­zatai ennek a szokásnak. A celebszi toradják csenevész, degene­­rált, félénk emberek. Igen primitív, mocskos népség. A buginéz radzsák nem is olyan régen még összefogdosták őket és rabszolgák­nak használták. Hogy az esetleg messziről jövő rab­szolgakaravánokat idejében észrevehes­­sék, kunyhóikat magas dombok tetejére építik. A toradják cseppet sem agresszí­vek. Félénk népség. Ma már nem kell tartani a gonosz rabszolgatartó radzsák­­tól, csak a hollandus adóhivatalnoktól. Ettől azután éppúgy félnek és igyekez­nek kereket oldani, mint a buginéz ka­tonáktól régen. A fentiekből azt következtetné az em­ber, hogy az élet a tropikus dzsungelben teljesen veszélytelen. Ezt viszont állítani nem lehet. Az elmúlt öt év alatt embe­reim közül néhányan mégis elpusztultak. Hogyan? Főleg tropikus betegségben. A malária régi elhanyagolt aset, a tropi­kus vérhas, végül pedig a beriberi volt a legtöbb esetben a halálok. Az európai azonban ma már kevéssé van kitéve an­nak, hogy tropikus betegségben elpusz­tuljon, ha annyi intelligenciája van, hogy idejében felkeresi az orvost. Tíz esztendővel ezelőtt csak a kinint ismer­ték a malária ellen. Ma már két kitűnő szintetikus gyógyszer, az atebrin és a plazmochin segíti elő a kininnel karöltve a gyógyulást. Az újabban mindinkább elterjedt kinininjekeiók is nagy hala­dást jelentenek a malária gyógykezelése terén. A beriberit európai nem kapja meg, ha táplálkozása célszerű és vita­minban gazdag. A vérhas ellen pedig újabban a latrént használják igen jó eredménnyel. Itt is eredményesebb gyógy­szerek vannak forgalomban, mint egy év­tizeddel ezelőtt, amikor inkább tüneti kezelés volt divatban (calomél!) A másik veszedelem, ami mindenkit fenyeget Borneóban és Celebeszben, a sebes rohanású folyók. Még aki úszni is tud, ha a csónak felfordul, nagy veszély­ben van. Az örvénylő vízben úszni nem gyerekjáték. Ha az embert nem is kapja el véletlenül egy krokodilus (mert ez a veszély csekély mértékben mindig fenn­áll a hüllőkben gazdag folyókban), a se­bes ár elsodorja és lehúzza. Ha pedig a víz alatt lévő ágak és fatörzsek közé szo­rítja a víz sodra, akkor nem menekülhet. Nem egy emberem fulladt meg úgy, hogy a hullát soha sem találták meg. Igaz, hogy nem is tudott úszni szegény. A bennszülöttek csónakjai kerekfenekű, kes­keny, kivájt fatörzsek. Igen labilisak és ha a személyzet nem gyakorlott, bizony gyorsan felbillennek. Ezért az európai a folyókon csak lapos, széles csónakokon közlekedik. A csónak végén rendesen két outboard motor van. Ha az egyik fel­mondja a szolgálatot, a másik még elég erős arra, hogy a csónak kormányozható maradjon. Ha árral úszik az ember, rendkívül kell ügyelni arra, hogy az óránként 30 kilométer sebesen leúszó mo­toros neki ne menjen egy fatörzsnek. A folyókat nem lehet elkerülni, mint köz­lekedési utakat, 50 kilométeres ösvénye­ket vágni az őserdőn keresztül, hetekig eltart. A folyókon viszont, ha az ár el­len, lassan bár, de mégis sokkal gyor­sabban lehet közlekedni és felszerelést, élelmet szállítani, mint a mocsaras, gyatra, vágott ösvényeken, összegezve mindent, nyugodtan állí­tom, hogy az őserdő semmivel sem ve­szedelmesebb, mint akármilyen nagyvá­ros. Ha egy 20 kilométeres őserdőtúrára indulok, nyugodtabban teszem, mintha át kell szelnem a Vörösmarty-teret Pes­ten. Mert itt a tropikus őserdőben még nincsenek autók. NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1953 novemberi!). Tudományos életünk Arthur Griffith, az ir finn-fein mozgalom veséje könyvet írt Kossuthról, amelyben azt írta, hogy az egész ír szabadságmozgalom Kossuth eszméin épült föl. Apponyi Albert élete utolsó időszakában beszédet mondott Darmstadtban egy kon­gresszuson. A beszéd közben Dohna gróf, a hires jogtanár, könnyekre fakadt és igy kiál­tott föl: Ilyen emberek vannak még a világon és én még csak nem is sejtettem! Zsá­mboky János, az első magyar orvos, aki külföldön is Ibu­ért nevet szerzett, már 26 éves korában egyetemi tanár volt Bologná­ban, Biarárdia, az ugyancsak magyar Prae­­m­artin Mihály, háromszor volt a bécsi egye­tem rektora. És még előbb: Szalay András magyar festő Leonardo da Vinci legkedvesebb tanítványai közé tartozott. Mi­lanó egyik leg­szebb terén áll Leonardo szobra, körülötte légy legmeghittebb tanítványa. Az egyik szoboralak Szalay Andrást ábrázolja. Küllőn érdekessége a könyvnek az újság­írókról és újságírásról írott fejezete. Még ed­­dig nem jelent meg munka, amely ilyen be­hatóan és ilyen tiszta képben mutatta volna be a magyar zsurnalisztika szerepét a világ­ban. A világ legnagyobb napilapjainak ma­gyar munkatársai vannak! Éber Nándor 4» «» ■»» 4» 4» «»♦» 4» ♦» 4» ♦». 1851-bem Londonban a Times szerkesztője lett. A krimi háborúban Fuad pasa vezérkari fő­nök volt. Az olasz hadjáratban Garibaldi hadosztályparancsnokaként szerepelt és Ná­poly bevétellé az ő nevéhez fűződik. Amikor meghalt, Richard Brinsley, a Times főszer­kesztője jött el Budapestre, hogy elmondja fölötte a gyászbeszédet. Egy másik magyar katonának, Kováts Mi­hály ezredesnek emlékét egy tölgyfa hirdeti a new-yorki Central­ Parkban. Kováts Washing­ton lovasságának felügyelője volt és 1789-ben Charlestown védelmében esett el. Egy fejezet a magyar sportg­yőzelmeket fog­lalja össze. Táblázat adja pl. a magyar győ­zelmeket az osztrák derbyn, 1871 óta. Egy má­sik táblázat a magyar Európa- és világbaj­­nokságok listáját tünteti föl, amely nem ke­vesebb, mint 75 győzelemről számol be. Ezek között szerepel Magyarország 25 olimpiai vi­lágbajnoksága is. Mindezek azonban csak kiragadott aprósá­gok! A könyv egésze egy szerves élet regénye, az élő és termékenyen munkálkodó magyar szellem erejének mindennél ékesebb tanúbi­zonysága. Ez a könyv túlnő egy könyvújdon­­ság jelentőségén. Ez a könyv Magyarország nemzeti ügye a világ előtt! Cí íiíaft%aéa<i cí^auga>vcctá — nem éííaA^aéaa A lapunk október 22-iki számában megjelent Langaa-icióval foglalkozó cikkhez érkezett hozzászólás. 1852-ben a szél­vihar kidöntött egy óriási nagy nyárfát a trencséni várszikla tövében. A vihar elmúltával napfény sütötte a szikla eddig lombokkal eltakart darabját s a nap­fényben hat sor betű látszott meg. Stárek Lajos akkori apátiplébános a betűket lemá­solta s a nevezetes leletet cseh nyelven a Lumier 1854. és a Památhy 1855. évi évfo­lyamában nyilvánosságra hozta. Akiknek ez a közlés tudomására jutott, a Storek-féle za­varos magyarázat következtében a felirat római voltát nem hihették el, sőt, mivel a közlés szerint a betűk sziklába voltak vésve, arra a véleményre jutottak, hogy a felirat koholt. Mommsen szerint: az, aki koholta, bele is vésette a sziklába. Néhai Hampel professzor nem nyugodott bele ebbe az elintézésbe: elment Trencsénbe, megvizsgálta a feliratot s miután megálla­pította, hogy a betűk római eredetűek, tehát a felirat valódi, Monument is véleménye megváltoztatására akarta bírni. Gipszmásola­tot készíttetett tehát a feliratos sziklafalról s azt elküldte a római feliratok atyamesteré­nek, Mommsennek, Berlinbe. Hampel vélemé­nyét most már Mommsen is elfogadta: a fel­irat valódi, de olvasása a 3-ik sor közepétől kezdve egészen más, mint amit Stárek olva­sott róla. Nem rövidítések sorozata a szöveg, hanem kiolvasható belőle a hely neve, Lauga­­ricio (nem Laugaritio), amely nevet Stárek nem tudott kiolvasni a betűkből. A Laugaricio név és az e nevet viselő hely addig az ideig teljesen ismeretlen volt, amit Mommsennek könnyű volt megállapítania. Viszont módjában volt a Langaricio neveit mint Trencsén ókori nevét, a Corpus Inscrip­­tionem Latinarum térképére rárajzoltatnia, amint utána Kiepert is rárajzolta ókori tér­képére. Amikor az 1912. évi római birodalmi kiálllásra Magyarország ókori térképét raj­zoltam, természetesen magam is bevettem Langaricio-Trencséni nevét a térképre és a magyarázó szövegbe is, valamint később a Kogatomicz-féle történelmi atlasz megfelelő lapjára is. A felirat igen jól volt látható akkor a trencséni Erzsébet-szálloda földszinti étter­mének egyik hátsó ablakából, ahol az a ve­szedelem fenyegette, hogy a hátsó udvar hát­terében pára, füst, por fogja túlepni. Nagy szolgálatot tenne a magyar tudománynak Branyeczky József piarista igazgató úr, ha eddigi kutatásait kiegészítené az ókori köz­ség fekvésének megállapításával, hogy t. i. a mai városnak melyik része települt rá a nevével együtt elpusztult Laugaricio omla­­dékaira. Dr. Kendi Finály Gábor Lengyel tanulmány Petőfiről Varsó, november hava. A magyar írók közül Jókai, a magyar költők közül Petőfi a legismertebb Len­gyelországban. Jókai regényeinek több, mint a fele van lengyel nyelvre lefordítva s a nyolcvanas, kilencvenes években, sőt még e század elején sem volt olvasottabb, kedveltebb írója a lengyeleknek Jókaina. Az orosz elnyomatás alatt szenvedő nem­zet fiai szinte falták Jókainak ama re­gényeit, melyek a magyar szabadságmoz­galmakra vonatkoztak. Legnépszerűbb volt a „Mégis mozog a föld“ c. regénye, mely számos kiadásban jelent meg. Egyet­len egy idegen író sem gyakorolt oly nagy nyomást a lengyelségre, mint Jókai. A magyar költők közül meg Petőfi volt legismertebb, mint a hazaszeretet és a szabadság költője. Nem egy öreg lengyel­től hallottam, hogy fiatal korában mily lelkesedéssel szavalták Petőfi költemé­nyeit. A legismertebb Petőfi-fordítók közé tartoztak: Duchinska Seweryna, Sabowski Wladyslaw, ki egy kis kötetre való fordítást adott, de nem mindig sze­rencsésen, továbbá Lange Antal, vala­mint Gawronski András, a világhírű len­gyel orientalista, ki a magyar nyelvet is kitünően ismerte. A korán elhunyt kiváló tudós Petőfinek tizennyolc költe­ményét fordította le lengyel nyelvre s e kis gyűjteményt („Poezje Wybrane“) a krakói lengyel-magyar egyesület adta ki 1930-ban. Mily nagy kár, hogy ez a kitűnő forditó oly korán elhalt s nem maradt utána több fordítás. Mivel a fiatalabb lengyel nemzedék ke­vésbé ismeri nagy költőnket, Pogonowski György dr. hasznos munkát végzett az által, hogy tanulmányt írt Petőfi versei­nek lengyel fordításairól. Munkájának címe: „Petőfi Sándor Lengyelországban“ (lengyelül: „Sándor Petőfi w Polsce“) , nemrégen jelent meg Varsóban. A szerző tanulmánya elején rövid élet­rajzát adja Petőfinek, azután sorra veszi az összes Petőfi-fordításokat s azokat ismerteti és bírálja. Amely vers többféle fordításban jelent meg, ott párhuzamba állitja azokat s alkalmat ad az olvasónak arra, hogy összehasonlíthassa azokat. Igen helyesen teszi, hogy elég bőven idéz Petőfi legszebb költeményeiből, főleg pedig a hazafias dalokból. Pogonowski összeállításából látjuk, hogy a legsikerültebbek Duchinska és Gawrowski fordításai, de legtöbbet Sa­bowski fordított, többek közt a „János vi­tézt“ is ő fordította le. összesen közel száz verse van lefor­dítva Petőfinek lengyel nyelvre. Mily jó volna, ha ismét akadna valaki, aki tovább fordítana megint legnagyobb lírikusunk verseiből! Pogonowski ezekkel a szavakkal végzi tanulmányát: „Petőfi költeményeit át­érezni és megszeretni könnyű a lengye­leknek, mert utódai azoknak, kik együtt küzdöttek Petőfivel és a lovagias magyar testvérekkel.“ Mi magyarok hálásak vagyunk a szer­zőnek e tanulmányért, mellyel hozzájárult a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok erősítéséhez.­ ­.

Next