Nemzeti Ujság, 1933. december (15. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-10 / 280. szám
Sir Robert Gower tudományos előadást tart a Pázmány-egyetemen Tíz esztendeje áll dr. Hetényi Imre főkapitányhelyettes a politikai osztályba Dr. Laky Lajos rendőrfőtanácsos a detektívtestület élén Edward Munch, a leghíresebb norvég festő, hatvanéves f/jLA)t Bethlen hazaérkezett és részletesen nyilatkozik a revízióról Időjárás — —in — ■ , — ■ — ■ Ti)M francia M Meteorológiai ^ \ kamara meg szalut ézet jelentése ^ gvazta a tisztviszerint várható ^ Im a ffiT Ilii É^viselöi fizetések időjárása követ- mm 1 SsLUj MKkma M iB pl »1 11 nb*». ‘ M ml . ■ /csökkentését — **&xse WeJu^LIUJAAlKfe^isödés, néhány A jbb*. ems -imuf-mw- A ■ cat/* Elfogták kisebb havazás XV. évfolyam 280. szám * VASÁRNAP « Budapest, 1933 december 10 ^ V^felosr Ä],‘ ■ ______ __ _________________________ ^ »r ^ XV. évfolyam 280. szám a Csodák viték előre a világod Alig van most divatosabb szó és divatosabb eszme az eugenikánál. Külföldön tudósok esküsznek rá és szentül hiszik, hogy az emberi egyéniséget úgy lehet minőségileg javítani, akár a szántóföldet. Szerintük ma rossz, elferdült irányú, elkorcsosult az emberiség. De könynyű változtatni a dolgon. Tessék a mai helyébe jobb, tökéletes, hibátlan emberiséget kitenyészteni. Kolombus tojása az egész. Nem kell hozzá semmi más, csak egy kis eugenika. Egy színdarab révén, amelyben estéről-estére hol elsuttogták, hol elsóhajtották, mint kegyes óhajt, vagy eldörögték, mint kategoricus imperativust ezt a varázsigét, nálunk is általános témává vált. Úgy tálalták ott elénk, mint valami modern nagy magiszteriumot, az új bölcsek kövét, amely egyszerre aranyra váltja, ami értéktelen, durva sálak az emberiségben. Világválság van, gazdasági túlprodukció és nincstelen nyomorúság ásít egymásra, munkanélküliek milliói fenekednek boldog munka- és álláshalmozókra! Ne fájjon a fejünk. Munkanélküliséget, nyomort, mindenféle válságot egycsapásra megold az eugenika. Amerikában már alaposan gyakorlatba is vették egyes államok. Igaz, hogy a boldogság eddig nem túlságosan burjánzik a nyomában. A gyárak egyre tömegesebben szünetelnek. A munkanélküliek száma nőttön nő. A gangszererkölcs tüneményesen hódít. Lehet azonban mindez csak azért van, mert eddig nem elég erőteljesen eugenikáztak. Talán éppen a mulasztás pótlása céljából indult most meg a kevésbé kesztyűskezű lincselési hullám. Németország is komolyan készül a sterilizálásra. Darwinhoz fohászkodik és némi eugenikai beavatkozással feljavítja és vegytisztítja saját árjaságát abban a reményben, hogy ezentúl a Rajna és a Visztula közt minden második ember Goethének születik, de minden elsőben legalább egy Schiller vesz el. • A Tizenkettedik órán kívül is úgy beszélnek már az eugenikáról, mintha csakugyan a tizenkettedik óránál tartanánk már vele, már legalább is ami halaszthatatlan alkalmazását illeti. Pedig bizony maga az eugenika, akár mint tudományos elmélet, akár mint eredményes gyakorlat, még úgyszólván első perceit éli. Csecsemő még egészen, eddig a gyerekcipőig sem jutott el, járni pedig legfeljebb hamarosan lejárja magát e mellett a mai nagy hirtelenség mellett. Az eugenika alapja az átöröklés. Az utódok öröklik az elődök testi és lelki tulajdonságait. Az eugenika meg akarja akadályozni, hogy a testi fogyatkozások és a lelki bajok átöröklődjenek. Tetszetős elméleteket fejt ki, zengő szólamokat tálal fel mint megdönthetetlen igazságokat és elragadtatott mámorában már a tündöklő utópisztikus álmot látja, amelyben csupa superman, csupa felsőbbrendű ember lesz, akinek tökéletes testi tulajdonságaival a legmagasabb szellemi képességek párosulnak. De hogyan jut el idáig! Elgondolásában igen egyszerűen. Nemesíti a fajt, természetesen fizikailag. Tökéletesíti a tes-A. Olyan törvényeket hoz, hogy testileg hibátlan szülők adhassanak csak életet utódoknak s akikben hibát lát, azok számára lehetetlenné teszi, hogy utódaikban folytassák a már bennük is megkezdődött degenerációt. Mindezt az átöröklés törvényeire alapítja. De kiderítették már az átöröklés törvényeit! Eddig még nem. Vannak esetek, amelyekben a törvény fényesen igazolódik. De vannak esetek, amelyek rácáfolnak a már bizonyosnak hitt törvényre. Vannak kideríthetetlen, titokzatos ugrások. A törvény kihagy két-három nemzedéket és az utód nem a szülőkre, nem is a nagyszülőkre, hanem a dédapára üt vissza. A tudomány lázasan kísérletezik, de a különböző vércsoportoknak még sok kifürkészhetetlen rejtelme van. Hol van még itt a tudomány csalhatatlan törvények megállapításától. Ki tudja és ki meri előre megmondani, milyen sors, a jövendőnek milyen virággá táruló magja rejtőzik egy kis ember- t a palántában, akinek szüleit és családját is tökéletesen ismeri? És ha nem tudja, mi, jogon meri előre meghatározni, kinek van joga és kinek nincs az élethez? Szabad-e hibásan vagy félig ismert törvények alapján dönteni fajták, sőt talán az egész emberiség jövendő alakulása fölött? A német törvényhozás például sterilizáltatja az epileptikusokat, mert az epilepszia örökölhető. Ha ez a törvény egy évszázaddal előbb érvényben lett volna, soha nem születhetik meg Dosztojevszkij, a világirodalom egyik legnagyobb írója, aki szintén epilepsziás volt. És még hány zseni világrajövetelét akadályozná meg a „boldogító“ eugenika? Hány kivételes szellemtől fosztaná meg az emberiséget egy hibás alapokra, kísérleti stádiumban levő tudományra épített törvény. Az ép testben ép lélek régi szállóigéje lehetne ennek az eugenikai láznak jelmondata, de ez a szállóige is inkább tetszetős frázis, mint cáfolhatatlan igazság. A világtörténelem egyik kivételes csodája, hogy a testi tökéletesség és a szellemi magasrendűség úgy találkozzanak, mint Goethében találkoztak. Hány beteg és hibás testű lángelméje van a világnak a vak Homérosztól a púpos Tyrtaioszig, a torztestű Michel Angelotól a 6öket Beethovenig? Hány remek alkotással emelte az emberiség színvonalát, gazda TÁRCAJEGYZETEK Abban az időben újságszerkesztő voltam, amikor levelet irtam régi barátomnak, a Kitűnő Költőnek. Barátságunk ekkor már régi volt és kölcsönös. Akkor lett őszinte, amikor a gimnáziumban ódapályázatot hirdettek Vörösmarty emlékezetére. Ketten pályáztak meg a húszkoronás aranyat és a dijat én nyertem meg. Mindketten elolvastuk utólag egymás versét s ez a tény végzetes elhatározásokat rejtett méhében. Ódám szabatos volt, rimei szabályosak s verselése nyugodtan lendületes, barátom verse viszont bátor volt és merész, formában törékeny, de hangjában friss, sokszor megkapó. Amint elolvastam barátom ódáját, elhatároztam, hogy többé nem írok verset, mert barátomat költészetünk új csillagának értékeltem. Amikor barátom elolvasta versemet, elhatározta, hogy a jövendőben a költészetnek szenteli magát, engem pedig azóta hülyének tart. Mint mondom, barátságunk őszinte jon. S így történt, hogy újságszerkesztő koromban barátomat arra kértem, hogy néhanapján tisztelné meg egy-egy versével a lapot, amelyet abban az időben gondjaimra bíztak. Barátom irt is néhány verset, fel is vette érte a megfelelő tiszteletdíjat, amikor egyszer egyik verse mellé még levelet is küldött, amelyben a honorárium felemelését kérte, mert — mint közölte — tudomása szerint hazai költészetünk másik kitűnősége egyik verséért a kiadótól magasabb tiszteletdíjat kapott. Mindezt néhány rövid sokban közölte velem kitűnő barátom, mire én a hordárnak átadtam a szokásos utalványt s ugyanekkor egy cédulára feljegyeztem, hogy magasabb tiszteletűi kiutalására nincsen jogom, különben is az ügyet majd személyesen fogjuk megbeszélni, ha találkozunk a Lippert-vendéglőben. HÍJA: SZÜRKE PÁL EMLÉKEK ÉS ADATOK ahova annál is inkább elvárom, mert ott újabb időben remekül készítik a savanyuti időt s ezenkívül jó vadkerti bort is mér ki. Mindezt gyorsan felírtam egy cédulára, csakúgy ceruzával s átadtam az Írást a hordárnak, mert akkor még nem tudtam, hogy ebből a dologból nagyobb bonyodalmak fognak elkövetkezni. Barátom ugyanis nem jelent meg a Lippertvendéglőben, ellenben három nappal később hajnalban becsöngetett lakásomba és nagy izgalmak között kérdezte: — Mondd, kérlek, itthon van nálad az a levelem, amelyet neked írtam. — Dehogyis van — mondottam azzal a nyugalommal, amelyet az ember olyankor tanúsít, amikor még nem tudja, hogy tragikus összeütközések központjában áll. — Hát hol van! — kérdezte a kitűnő költő olyan bőszen, mint általában a balladák utolsó versszakában szokták kérdezni. — Azt én nem tudom — nyugtattam meg —, mert a levelet bedobtam a papírkosárba s valószínűnek tartom, hogy besütöttek vele. — Szerencsétlen ember — hördült fel barátom —, te így bánsz irodalmi dokumentumokkal! — Miféle irodalmi dokumentummal? Ha jól emlékezem, a levélben több honoráriumot kértél. — Igen. Éppen erről van szó. Hiszen ez a levél fontos dokumentuma költői pályámnak. Abban a pillanatban, amikor élt bennem az a felismerés, hogy költészetünk területén az én helyem hol van, tartottam szükségesnek, hogy megállapítsam, hogy a legnagyobb honorárium illet meg, amelyet ti általában versért űzetni szoktatok. Most elveszett ez a dokumentum. Holott pályám megítélése szempontjából nagyon fontos lesz valaha, hogy hitelesen meg lehessen állapítani, mikor ért költészetem el odáig, hogy lelkiismeretes meggyőződésem szerint ezt ki is fejezhettem. Nem beszélem el tovább a vitát, amely meglehetősen egyoldalú volt, de a Kitűnő költő újabb bizonyságot szerzett arról, hogy mégis csak hülye vagyok. Amint annak is kell lennem, amikor nem tudom értékelni jelentőségét annak, hogy íróembernek levelezését és mindenfajta iratát rendben kell tartania, nehogy a jövendő irodalomtörténet kutatói zavarba jussanak és bizonyos tények felismerésére hiába keressék a megfelelő írásos bizonyítékokat. Barátom különösen hangsúlyozta azt a tényt is, hogy az én levelemet viszont irattárába elhelyezte, — de, sajnos, az övéről elfelejtett eltenni másolatot, — holott ez a levélváltás is tökéletes bizonysága annak, hogy mialatt ideális célokért harcolt, azalatt a kortársai mélyen fetrengtek a realitások posványában és savanyú tüdőre gondoltak egy-egy, költészetünk történetében fordulatot jelentő újabb műalkotás átvétele alkalmával. Barátom, a Kitűnő Költő, nyilván ma is gyűjti még mindazokat a leveleket, okiratokat, feljegyzéseket, adatokat és , emlékeket, amelyek költői pályájával kapcsolatosak s remélem is, hogy a jövendő kutatóinak ezen a területen nem lesz sok bajuk. Sajnos azonban, amiként a tények mutatják, ez az előrelátó gondosság némileg túlbuzgalom is s ha egyfelől alkalmas valamely költői életrajz tökéletes megírására, viszont a jövendő gyűjtői számára páratlan csalódást fog jelenteni. Nekem ugyanis kedvenc olvasmányom hogy böngészni szoktam a külföldi újságokban a kézirat-árverésekről kiadott tudásirtsokt Éppen most olvastam például, hogy Pope angol költő egyik mosócéduláját sikerült megtalálni Lapunk mai szánta 32 fillér