Nemzeti Ujság, 1941. október (23. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-07 / 228. szám

H NEMZETI ÚJSÁG 1941 október 7. Kedd feánk menekült és velünk sorsközösséget váratt kunokkal szemben viselkedtünk, maga a történelem ura, Isten ítélkezett, alapján elfeledték-e e szörnyű ítélkezést azok a hóbortosok, akik a mai világégésben beteges aggyal újra készek magyart a magyartól szétválasztani?! IV. Bélának egykor gúnyolódó, gőgös népe alázattal hajolt meg és engedelmeskedett erős lelkű uralkodójának. Az uj honalapitásban együtt dolgozó király és nép érdeme, hogy mi most, 700 év távolában, dicső nevükre áldásért imádkozhatunk az egek Urához. — Sokak lelkében fölmerül manapság a kérdés: nem jobb lett volna-e behódolni a tatárnak, töröknek, mint vérezni, hatni a hálátlan Nyugatért? Erre a kérdésre Márai Sándor regényírónak a kassai dómban végzett elmélkedéséből idézek. „A templom hajói, a tetőzet ívei és hullámai, az a zárt és befejezett belső tartás, mely szárnyalást és fegyelmet egyetlen hatalmas egységbe fog össze: ez az igazi Európa. A keresztény Európa templomhajókkal fejezte ki utoljára és tökéletesen hivatásérzését. A templom méreteit ismerősnek érzem, mint örökké testemre szabott köntöst. Ha akarnám, sem lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai. Ezek a székesegyházak azzal az akarattal és áhítattal épültek, mely nem leigázni akarta a világot hanem kifejezni, nem uralkodni akart, hanem vezetni. Úgy kell fölépítenünk még egyszer Európát, mint egy templomot. Fölépíteni cementből és értelemből, hitből és méltányosságból, a megujhodott és megtisztult európai kereszténység aszkéziséből.“ (Kassai őrjárat, 183—184.) Az európai lelkiségnek állandó és egyik legjellemzőbb vonása mindenkor a szabadság és a fegyelem szintézise volt. Eroberrus lelkiségünk avat bennünket. Ezért a lelkiségért, ezért a szellemért szálltunk szembe keletről jött, vér szerint rokonainkkal, küzdöttünk hősiesen és véreztünk évszázadokon át. Nem járhattunk el másként a tatárjárás idején sem. Éppen úgy, ahogy ma sem járhatunk el másként a történelem új tatárjárásával, a lelki és a nemzeti életet egyaránt végső pusztulással fenyegető bolsevizmussal szemben. Ha az emberiség a maga természetes boldogulásának útjait akár ösztönös megérzéssel, mint a tatárok, akár észszerű vizsgálódással, mint a modern államvezetés, de csupán természetes eszközökkel keresi, akkor ezek az utak kibogozhatatlanul összekuszálódnak. Az összekuszálódott gomolyagot a világtörténés során nem a tatárjárás idején vágták szét először karddal és nemis utoljára. A gordiusi csomót karddal szét lehet vágni, de megoldani és jó végre vezetni csak az igazság és a szeretet szellemében lehet. Az első világháborút követő húsz évben könyvtárakat kitévő anyagot beszéltek és írtak össze a béke megalapozására. De ez a rengeteg szó nagyrészt csak a nemzeti és az államcsoporti önzés takargatása, a másik fél léprecsalása és megfélemlítése volt. Hiányzott az emberekből az igazság megismerésére való lelki készség, az igazságosság követésére erőt adó szeretet. Igazság és szeretet az Isten. Amíg Istent kizárják a béketárgyalásokról, nem lesz békességemért „non est pax impiis“, nincs békessége a gonoszoknak. (Izaiás 48, 22). -- „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek“, hangzott a világ Megváltójának születésekor. Ha majd a Salvator Mundi-hoz megtér a világ és az ő vezetésével megtaláljuk az Atyát, ki van a mennyben, akkor megtaláljuk az embertársban a testvért, aki adatott nekünk sorsunk osztályosául itt a földön. És akkor a vihar után leszen nagy csendesség, alkotó, kenyérszerző, bekességes munka. P. Böliié Boldog Margit szenttéavatásának reményéről P. Béle Kornél szentdomonkosrendi hitszónok, Árpádházi B. Margit szenttéavatásának egyik fő szorgalmazója és az egész ügynek nemcsak itthon, de Rómában is, az illetékes kongregációk előtt fő mozgatója, emlékezett meg ezután a királyi vérből eredt és a haza jólétéért Istennek feláldozott Boldog Margitról. Ismertette önfeláldozó nemes életét, példás buzgóságát, majd tájékoztatta a hallgatóságot a Rómában folyó szenttéavatási por mai állásáról. Beszédében többek közt a következőket mondta:— Három és féléves korában vitték el az akkor nemrégen alapított Szent Katalin-kolostorba, amelynek lakói Szent Ágoston regulái szerint, mint Szent Domonkos leányai, szolgáltak az Urnák. 1252-ben az immár tízéves Margit királyleány a margitszigeti monostorban folytatta azt az a nádságos, alázatos, engesztelő szent életet, amelynek már piciny korában is annyi bámulójavolt. Az a tizennyolc esztendő, amelynek folyamán szentséges életével a Nyulak-szigetét igazán meggazdagította, telve volt annyi erényvirággal, hogy a rózsáiról és természeti szépségeiről híres Duna-szigete sohasem volt akkora pompában, szépségben és illatában, mint amig ő ott élt és később szent tetemei ott pihentek. 1273 január 18-án Szent Piroska napjára virradóra „meghalt a bárány ”. Tiszta lelke a sok imádságtól, vezeklődtől, szenvedéstől még jobban megtisztulva, megfényesedve Istenhez szállott, hogy folytassa Isten trónusa előtt nemzetéért a közbenjárást, amelyet a földön még nem fejezett be. Hamarosan megindultak a zarándoklatok „Szent Margit“ sírjához, mert mindenki csak szentnek hívta. S megindultak a vizsgálódások, a pápai biztosok szorgos kutatásai a szentség hite után. Szenttéavatásának régi óhaja — úgy reméljük — a pápa Őszentsége különös kegye gyanánt nemsokára teljesedésbe megy. Érezzük át, milyen megtiszteltetése lesz ez a szenttéavatás nemzetünknek. Még jólesik, letörleszteni százados adósságunkat nemzeti áldozatunk iránt. S éppen most, amikor a keletről fenyegető veszedelem elhárításán fáradozik sok nemzet erőfeszítése és vitéz magyar hadseregünk minden áldozata, ne feledjük el, hogy az egykor, hétszáz évvel ezelőtt keletről ránk zúdult veszedelem elhárítására Istentől küldött áldozat ma az Európát fenyegető keleti veszedelem ellen gondviselésszerűen rendelt égi pártfogó: .Szent Margit. I Dr. Kaposváry György: „Kémia szavának leghűségesebb hallgatói voltunk”6 Az utolsó előadást dr. Kaposváry György kormányfőtanácsos, kaposvári polgármester tartotta és abban a 46 év előtt megjelent szociális pápai enciloikával, a Rerum Novarummal foglalkozott. Kill. Leó pápa a liberalizmus közveszélyes elméleteivel és gyakorlati megnyilvánulásaival fordult szembe, amikor 1891-ben kiadta alapvető szociális körlevelét. Az egyház joga és kötelessége, hogy a szociális kérdésről szót emeljen, mert ő illetékes annak megítélésében, hogy egy bizonyos társadalmi rend alapjai összhangban vannak-e azzal a változhatatlan renddel, amelyet a teremtő és megváltó Isten nyilvánított ki a természeti jogban és a kinyilatkoztatásban. Az egyház a keresztény rend őrzője s így feladata irányítani mindazok lelkiismeretét, akiknek hivatása a társadalmi kérdések megoldása. Súlyos felelőssége tudatában az egész vitághoz intézett körlevelében rámutatott XIII. Leó pápa az anyagnyelvű szocializmus tévedéseire és veszélyeire és a társadalmi kötelességeket gyakran nem ismerő, azokról megfeledkező s azokat semmibe vevő gazdasági liberalizmus végzetes következményeire. Körlevelében figyelmeztette annak idején a pápa az államot, hogy nem a szabadság biztosítása az állam egyedüli feladata, hanem kötelességei közé tartozik a szociális gondoskodás is, vagyis az egész népnek és minden tagjának jólétéről való gondoskodás, a széleskörű szociálpolitika és a munka jogait elismerő törvényhozás által. Védelmet és jogokat kért a munkásság számára, ezeket ugyanakkor megnyugvásra intette, hangoztatván, hogy az emberi életből a bajokat semmiféle erővel vagy mesterkedéssel kiirtani nm lehet és akik üyesmit hirdetnek vagy ígérnek, azok játékot űznek a néppel. Amire törekednünk kell és amit elérni lehet, az minden ember részére biztosítani az emberhez méltó életet, hogy a földön is elérhesse célját és megszerezze az emberi élet minimális követelményeit, mert ehhez minden embernek Istentől adott joga van. Ilyen elvek alapján lehet békés úton újjáépíteni a társadalmat. XII. Pius pápa az idén, a Rerum Novarum megjelenésének 50. évfordulója alkalmából újból, felhívta a világ figyelmét nagy elődje szociális körlevelére. Pünkösdi szózatában rámutatott arra, hogy a Rerum Novarumból fejlődött ki a kát. társadalomtudomány, amely az egyház gyermekeinek, papoknak és világiaknak módokat és eszközöket adott a társadalom újjárendezéséhez. — Ha a jövő a múltban gyökeredzik, — írja az idei pápai pünkösdi szózat ,— és az utolsó évek tanulságul szolgálhatnak az elkövetkezőkre, akkor további erkölcsi irányelveket kell adnia a pápának a szociális és gazdasági élet három alapvető értékére s ezek: az anyagi javak használata, a munka és a család. A pápa pünkösdi szózata részletesen foglalkozik az alapelvek mindegyikével éshangsúlyozza, hogy ezeknek az elveknek ki- fejtésével szeretne hozzáíkrulni aznak az új rendnek jövendő megszervezéséhez, amelyet a világ a jelen küzdelmeknek irtózatos erjedésétől vár és amelynek megszületését óhajtja, hogy békében és igazságban biztosítsa a népek nyugalmát. A Rerum Novarum és a legújabb pápai enciklika az egész katolikus világ lelkiismeretét megmozdította és a homo technicusból (a gépemberből) elővarázsolta a homo deit (az Isten emberét). . . Nekünk magyaroknak különös melegséggel mozdította meg szivünket a pápai szózat, hiszen mi egész történelmünk folyamán Róma igéinek leghűségesebb és leghálásabb hallgatói voltunk. A pápai pünkösdi szózat hatása nálunk már tettekben is mutatkozik. Kormányzónk adott egész Európában először példát az új, európai állam kialakítására (hosszantartó lelkes éljenzés és taps). A szegedi gondolat volt elindítója az új európai rendnek és mi voltunk az elsők, akik az ő vezérlete alatt felvettük a kardot a vörös rémmel. Ő tette államalkotó eszmévé a kereszténységet és ezzel Európában lerakta az új állam alapköveit. A munka megbecsülését, értékelését és védelmét a mai magyarság vezető gondolatává tette. Az evangéliumi szeretet bevezeti Főméltóságú Asszonyunkat, aki a kekények letörlésére vállalkozik évenként. A kormányzói pár munkát megbecsülő gondolata hatja át az államot is, melynek szociális intézkedései naprólnapra több ember homlokáról simítják el a redőt és adják meg nekik a mindennapi kenyér áhitatos örömét. De az egész társadalomban felkeltette a pápai szózat az emberi részvétet és megértést. Tíz évi szakadatlan munkában enyhíti a nyomort Budapesten a Karitas, a vidéken pedig az Egri Norma mutatott példát az elesettek, a szegények istápolására, így lett a XX. században a katolikus gondolat állameszmévé és csak rajtunkmúlik, hogy ez az eszme élő valósággá legyen, hiszen mi alkotjuk a magyar állam többségét és a katolikus akarat, gondolat, célkitűzés ezért egyúttal az állam akarata, gondolata, célkitűzése is lesz. A XX. század államának sorsa a többségben lévő katolikusok kezébe van letéve. Kezünkben van egy egész nemze-3Sz Sol-fogsága: a felnSvS SseroBerp*plánták szemének ragyogása, a férfiak izmainak ereje, leányaink szívének tisztasága, asszonyaink homlokának barázdái s az öregek nyugodt, békés pihenője. Felénk meredő embersorsok boldogitására hiv bennünket a pápai szózat s mi régi engedelemmel lépünk arra az útra, amelyet a szent kéz mutat. Ezen az uton tett vár reánk, ez az „actio catholica“. A nagy Prohászka a templombajárással nem látja a feladatot kimerítettnek, mert emellett munkálkodni kell a közösség érdekében, áldozatot kell hozni embertársaink javára és szeretettel kell megtölteni a földet. A szociálpolitika itt találkozik a legnagyobb vallási eszmével, az Üdvözítő tanította szeretettel, mert a szociálpolitika forrása is szeretet, az igazságosság érzete, az összhang az emberek között. (Hosszantartó lelkes taps és éljenzés.) Az utolsó szónoklat elhangzása után, az elnöklő Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás köszönetet mondott az előadóknak tartalmas szónoklataikért, a hallgatóságnak pedig az érdeklődésért és berekesztette a II. nyilvános gyűlést. A közönség a hercegprímás felszólítására elénekelte a Himnuszt, amelyet az orgonakísért. A sajtószervezetek értekezlete A II. nyilvános ülés után fél egy órakor a Vigadó zsúfolásig megtelt kistermében az A. C. fővárosi és vidéki sajtószervezeteinek vezetői tartottak értekezletet. Az elnöklő Hamvas Endre , budapesti ált. érseki helytartó megnyitójában a sajtómozgalom rendkívüli fontosságát hangoztatta. Most gyakran halljuk, — mondotta többek között —, hogy mi katolikusok vagyunk többségben, tehát irányítanunk kell. Ehhez azonban csak akkor van jogunk, ha megtesszük kötelességünket. Az elnök bevezető szavai után báró Kráy István az elméleti, Verseghy Nagy Károly a gyakorlati sajtópropagandáról tartott előadást. A két előadáshoz igen sokan szóltak hozzá. Glattfelder püspök a nők több lelkiségéről Mi diszgyülés a Vigadóban A Vigadóban délután 5 órakor tartották meg a nők diszgyülését, amely alkalomból zsúfolásig megtelt a hatalmas terem a különböző nőegyesületek tagjaival. Az előkelőségek sorában megjelent Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás is, akit a terembe lépésekor hosszantartó lelkes ovációval köszöntött a hatalmas hölgysereg. Ott voltak még Erzsébet főhercegnő, továbbá Kriston Endre püspök, egri nagyprépost, más egyházi és világi előkelőségekkel és a különböző leányegyesületek vezetőivel. A díszgyűlést a Szent Orsolya-rendi tanítónőképző énekkarának énekszáma vezette be Forint Irén vezényletével. A bevezető énekszám elhangzása után Glattfelder Gyula Csanádi püspök mondotta el elnöki megnyitóját. _ Amikor végigtekintek ezen a termen, —mondotta többek között a Csanádi püspök —, úgy érzem, hogy XI. Pius pápa elgondolása valósult meg. Mert az itt megjelent egyesületek tagjai közt látom én az ország minden társadalmi rétegét. A nagy pápa mondta, hogy az Actio Catholica munkája ne legyen se rendnek, se kornak kiszolgáltatva, hanem abban vegyen részt minden férfi és nő, ifjú és öreg egyaránt. Kétségtelen, hogy bizonyos dolgokban a férfit illeti meg az elsőség joga, de sok alkalom és lehetőség adódik, amikor a nő valósíthatja meg azt, amire a férfi képtelen. A férfi sokszor harci eszközökkel akarja elérni az eredményeket és míg erőt erőre halmoz, tönkretesz mindent. Krisztus óta keresztény hagyomány az, hogy több lelkiséget látunk a nőben. A nő ott áll az ügyek szolgálatában akkor is, amikor nincs szó érdekről. A szent asszonyok ott maradtak Krisztus mellett, amikor a férfiak elbújtak, amikor inukba szállott a bátorság. Az Actio Catholica ezt a szellemet hívja és örül, amikor annyi segítő készséget lát. Mi volna a karitász a nők közreműködése nélkül? A nő dolga, hogy megérezze a hiányokat, amelyek szerte a világon jelentkeznek: a szótlan, panasztalan nélkülözést. Ez az a lelki többlet, amelynek az egyház örül. Az egyház jól emlékszik arra, hogy a nők már akkor jelentkeztek szolgálatára, amikor a férfiak a liberális világ vakságában tévelyegtek. Mozgalmuk az Actio Catholicában még jobban kifejlődött. Örvendek, hogy megnyithatom ezt a gyűlést, amelyen összesereglettek a nők a legszentebb munkára. Mikor köszöntöm az itt megjelenteket, azzal a fohásszal szállok az Egek Urához, hogy amit a férfiak nem tudtak teljes sikerrel megvalósítani a katolikus hitélet felvirágoztatásában, azt vigyék a nők diadalra. (Lelkes taps és éljenzés.) A nagyhatású elnöki megnyitó után Halmy Gyuláné, a Szociális Misszió Társulat budapesti szervezetének alelnöke tartott beszédet, amelyben a vasárnap megszentelésének fontosságát hangsúlyozta és kitért azokra a különféle társadalmi jelenségekre, amelyek ennek akadályai. Ezek ellen kell küzdenie a katolikus nőtársadalomnak az egyéni apostoloskodás eszközeivel, amelyek között a leghatásosabb az ima, a jó példa, a katolikus társadalmi mozgalmakba való belekapcsolódás, a keresztény közszellem terjesztése sajtóban, irodalomban, színházban, a művészet minden terén. Legyen a vasárnap nemcsak a testnek,hanem a léleknek is igazi felüdülése. Ezután Karlovitz Erzsébet munkásnő mondott formás beszédet a káromkodás ellen való küzdelem érdekében. Erőteljesen hangsúlyozta, hogy már Szent István törvényei intézkednek ez ellen a csúnya szokás ellen és még ma is megvannak a törvényes módok arra, hogy az Istennek ilyen módon való megsértését meg lehessen torolni. Példákat, hoz fel arra, hogy minő rétegekben terjedt el a káromkodás csúnya szokása a legfőbb Úr nevének megszentségtelenítése, amely ellen különösen a katolikus dolgozó nők és leányok akarnak küzdeni Ezután a Szent Orsolya Rend tanítónőképző énekkara Forray Irén vezetésével adta elő „Isten hazánkért“ kezdetű egyházi éneket, majd Csatáry Adél kolozsvári szociális testvér tartott költői szárnyalású megemlékezést Boldog Margitról és azt fejtegette, hogy mit jelent nekünk hétszáz év után az Árpád-háznak ez a gyönyörű virága, aki tudatosan vállalta az áldozatot a hazáért." Abban a korban, tette, amikor a nép életét elsősorban a természetfeletti alapra helyezte és ezt a példát ma is követni kell, amikor talán éppen olyan veszély fenyegeti a szellemi erőket, mint amilyen az anyagiakat a tatárjárás idején." A szellemi értékek hátraszorítását látjuk még a nőnevelés terén is, ami végzetes következményekkel járhat, bár a bajok ma mégcsak kezdetiek, de vigyáznunk kell, hogy ne érjék a nemzeti élet gyökerét. Az egyház adja a legnagyobb hatalmat, a tiszta ifjúságot a nemzetnek és ennek az ifjúságnak és a női társadalomnak példája legyen Boldog Margit áldozatos élete. Ha ezt a példát követjük, akkor nyugodtan mondhatjuk: Hiszek Magyarország feltámadásában! Az énekkar újabb száma után Glattfelder püspök foglalta össze a női díszgyűlés szónokainak gondolatait, amelyeknek gyakorlati megvalósítására hívta fel az A. C. nevében a megjelenteket, hogy ők apostoli és angyali lélekkel szolgálják a társadalomnak a katolikus szellemben való megújulását. A püspök annak a » menyének adott kifejezést, hogy: a bibo-