Nemzeti Ujság, 1942. október (24. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-01 / 222. szám
Hitler natív beszéde a háborús helyzetről Ismertette a nyári offenzíva eredményeit és egységre szólította fel a német népet ! Berlin, szeptember 30.A berlini sportpalotában szerdán este hat órakor lefolyt hatalmas arányú nagygyűlésen— amelyen a Führer beszédet mondott — az előkelőségek között ott volt Keitel vezértábornagy, Rommel vezértábornagy, az északafrikai tengelycsapatok főparancsnoka, akiket, a többezer főnyi tömeg viharos üdvözléssel fogadott. Dr. Göbbels birodalmi miniszter a téli segélygyűjtési mozgalomról tartott beszámolójában egyebek között kijelentette, hogy a közös hadviselés legnagyobb nehézségein már túljutottak és immár a legnagyobb reménységgel eltelve tekinthetnek a jövő elébe. A német nép, kitart a győzedelmes végig. A német fegyverkezés olyan méretet öltött, hogy arról az ellenségek — propagandatételeik után ítélve — csupán halvány képet tudnak alkotni maguknak. A háború negyedik évének kezdetén a német hadsereg szövetségeseivel együtt mind a nyersanyagok, mind az élelmiszerellátás terén, mind politikai, mind katonai tekintetben teljesen érintetlen és rendületlen. A miniszter azután számadatokat közölt a háborús évek valamennyi téli segélyező akcióinak együttes bevételéről. A háborús téli segélyakció összes bevétele 2805 millió volt, vagyis több, mint majdnem valamennyi délamerikai országok bevitelének és kivitelének értéke. Ebben a háborúban az áldozatok teljesítménye együttvéve eléri a 4076 milliót, amiből kitelt volna a Young-terv kétévi részletfizetése. Ezzel 1933 óta az összes téli segélyakciók együttes bevétele nagymértékben meghaladta az öt milliárdot. Közölte ezután dr. Göbbels, hogy a Führer főhadiszállásáról visszatért Berlinbe, hogy a Sportpalotából, a berlini népgyűléseknek erről a hagyományos helyéről beszéljen az egész német néphez, amely eltökélte, hogy vele együtt, hűségesen és az idők megpróbáltatásaival nem törődve menetel a győzelem felé. (MTI) ! Beszél a Führer (Nem hivatalos szöveg.) A Führer beszéde elején arraemlékeztette hallgatóságát, egy éve annak, hogy utoljára erről a helyről szólhatott a német néphez. Ez alatt az idő alatt inkább tettekkel és cselekedetekkel volt elfoglalva. Különben is amit -.ma mondani fog, azt a katonák mondják. — Nem tartanám helyesnek — jelentette ki a Führer —, hogy már most azzal foglalkozzam, ami egykor ki fog alakulni; ennél fontosabbnak tartom, hogy azzal foglalkozzunk, amit a jelen pillanatban az idő tőlünk megkövetel. Egy ,,Atlanti-okmányt“ kifőzni természetesen igen könnyű dolog. Ez az esztelenség különben is csak pár évig marad érvényben, mert a tények kérlelhetetlensége egyszerűen félre fogja lökni. Egy másik okból is könnyebb ellenfeleinknek beszélniük, mert hosszú évi hiábavaló erőlködés után hirtelen felfedezték pártunk célkitűzéseit és csodálattal láthatjuk, hogy ők most körülbelül ugyanazt ígérik a világnak a jövőben, amit mi máris megadtunk a német népnek és amiért végeredményben a túlsó oldallal háborúba keveredtünk. — Igen szellemes — jegyezte meg a Führer gúnyosan —, ha egy elnök például ezt mondja: „Azt akarjuk, hogy a jövőben mindenkinek joga legyen arra, hogy ne lásson többé, szükséget vagy ehhez hasonlót“. Erre azt mondhatjuk, minden valószínűség szerint sokkal egyszerűbb lett volna, ha ugyanaz az elnök —ahelyett hogy fejjel háborúba ugrott volna — országának egész munkáserejét arra használta volna fel, hogy hasznos dolgokat termeljen, elsősorban pedig hogy saját népéről gondoskodjék, nehogy egy olyan területen, amelyen négyzetkilométerenként mindössze tíz ember él, szükség és nyomor uralkodjék és 13 millió ember álljon munka nélkül. Ha ezek az urak most előlépnek és a világ előtt egyszerre csak megmentőkként jelentkeznek és kijelentik: „Gondoskodni fognnk a jövőben arról, hogy a múlt bajai többé ne térjenek vissza“, erről ezeknek a világbirodalom-tulajdonosoknak a maguk országában már régen gondoskodniok lehetett volna előttünk is. — Ha pedig arról hallok, hogy villi odaát kijelenti — azt hiszem Eden volt az, de az ember jóformán nem is tudja, hogy ott melyik nulla beszél — hogy ők igazán hisznek abban, amiről állítják, hogy hisznek benne, — akkor már sokkal előbb kellett volna e mellett hitvallást tenniök. Annyi bizonyos, hogy mi nemcsak hittünk valamiben, hanem meg is cselekedtük, amiben hittünk. Most pedig azt hisszük, hogy nekünk ütnünk kell az ellenségen a végleges győzelemig. Ebben hiszünk mi és ezt meg is tesszük. Természetesen ezekkel az emberekkel a hit fogalma körül nem is tudunk vitába bocsátkozni. Aki például azt hiszi, hogy Namsos vagy Andalsnaes győzelem volt, vagy aki még hozzá azt hiszi, hogy Dünkirchen a világtörténelem legnagyobb győzelme volt, vagy hogy mondjuk egy expedíció, amely kilenc óra hosszat tartott, egy győzelmes nemzet bámulatraméltó és bátorító megnyilatkozása volt, azzal mi a szerény eredményeinket természetesen össze sem hasonlíthatjuk, mert hiszen mit is jelentenek ezekkel szemben a mi győzelmeink. „Sztalinigráciot el fogjuk foglalni“ — Ha például a legutóbbi néhány hónap alatt előretörünk a Donhoz, a Don mentén lefelé végre is elérjük a Volgát, megrohanjuk Sztálingrádot és el is fogjuk foglalni — ebben bizonyosak lehetnek — ez mind semmi. Ha előretörünk a Kaukázusig, ez is semmi; ha megszálljuk Ukrajnát, ha birtokunkba vesszük a Donee szenét, — ez mind semmi. Ha az orosz vas 65—75 százalékát megszerezzük — ez megint semmi. Ha a világ legnagyobb gabonavidékét gyakorlatilag megnyitjuk a német nép és ezzel Európa számára, ez mind semmiség. Ha az ottani olajforrásokat biztosítjuk, az is semmi. Ez mind semmi, de ha kanadai előőrsök egy „farkincányi“ angol katonával fullajtárként Dieppébe jönnek és ott kilenc órán keresztül keservesen ki tudnak tartani, csak azért, hogy aztán véglegesen megsemmisüljenek,ez mind a kimeríthetetlen győzedelmes erőnek elképesztő, felbátorító jele, amely erő a brit Imperium sajátja. Már 1939-ben semmik voltunk, mert Churchill már akkor fellépett és ezeket mondotta: „örvendetes bejelentést tehetek: a tengeralattjáróveszélyt egyszersmindenkorra elhárítottnak tekinthetjük. Több tengeralattjárót süllyesztettünk el, mint amennyi a németeknek egyáltalán volt“. — Hogy kivertük őket a Balkánfélszigetről; meghódítottuk Görögországot; megszálltuk Kréta szigetét; megzavartuk őket Északafrikában: ez mind semmi De ha valahol pár ember partraszáll, hogy fölébe kerekedjék egy magános őrszemünknek, azok tettek, cselekedetek. Aki tehát ilyenformán hisz, sohasem fogja megérteni hitünket. Mindenesetre e tettekkel szemben természetesen váltójuk van a jövőre. — Azt mondják: a második arcvonal el fog jönni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem készülünk fel mi magunk is a második arcvonalra. Ha Churchill úr azt mondja: „Most hagyjuk, hogy a németek szorongva kérdezzék maguktól, hogy hol és mikor fogjuk megteremteni ezt az arcvonalat“, akkor csak azt mondhatom: Churchill úr, eddig még nem sikerült engem szorongó félelemmel eltöltenie. De ami az önmagunk kérdezgetését illeti, abban önnek igaza van, mert ha igazi katonai ellenféllel állnék szemben, körülbelül ki tudnám számítani, hol támad. Ha azonban, az ember katonailag agyalógyultakkal szemben áll, természetesen nem tudhatja, hogy hol támadnak. Hogy várjon Churchill úr ügyesen választotta-e ki vagy sem azt az első helyet, ahol a második arcvonalat meg akarta nyitni, e tekintetben még Angliában is eltérők a vélemények. De attól függetlenül, hogy hol keresi ki legközelebb a második arcvonal helyét, mindenütt szerencséről beszélhet, ha kilenc órán keresztül sikerül parton maradnia. 1942 célkitűzései A Führer azután így folytatta beszédét: Az 1942. év leginkább végzetszerű megpróbáltatását az én szememben népünk már átélte. Ez az 1941-ről 1942-re NEMZETI ÚJSÁG 1942 október 1. Csütörtök „Miért álltak meg hirtelen?"* — Egyedül ezen az óriási folyamon, a Volgán hat hónap alatt 30 millió tonna árut szállítanak, mint a Rajnán egész éven át. Ez az út el van vágva, mégpedig már hosszabb ideje. Most különösen a Sztálingrád előtti helyzet az, amelyet szintén lezárunk. Ezáltal megteremtjük és megerősítjük a reteszt és önök meg lehetnek győződve, hogy nincs senki, aki erről a helyről eltávolítson bennünket. Ami a további célokat illeti, meg fogják érteni, hogy erről nem beszélek, mert olyan célokról van szó, amelyeken ez idő szerint munkálkodunk. Eljön azonban a pillanat, amikor a német nemzet teljes felvilágosítást kap e további célokról. Megmondhatom azonban, hogy további feladatunk gyanánt természetesen magunk elé tűztük az óriási területnek, amelynek urai vagyunk, a megszervezését. Ezt az óriási területet biztosítani, akarjuk hadviselésünk számára és további értelemben nemcsak népünk élelmezése, nyersanyagaink biztosítása, hanem egész Európa fenntartása számára. Ebből a célból elsősorban a közlekedést kell rendbehozni. Sok tízezer kilométernyi vasútvonalat kell ismét helyreállítanunk, ill. 3 ha pedig kiégett, « TUNGSRAM 9 9 - mW?»« hogy ezen a télen a német népet és különösen véderejét a Gondviselés mérlegre tette. Rosszabb már nem is következhetik el számunkra és nem is fog jönni többé. Nagyon súlyos és nagyon kemény próbatétel volt. Mindamellett nem csupán átéltük ezt az igen súlyos időt, hanem keresztül tudtuk vinni, hogy újonnan létesítsük, illetőleg megalakítsuk azokat a támadó hadosztályokat, amelyeknek rendeltetése volt az újabb támadó hadműveletet megindítani. Ez az offenzíva nem úgy folyik most, ahogyan azt talán ellenfeleink elgondolták. Azt hiszem, ha szemügyre vesszük, nagyon meg lehetünk elégedve a mögöttünk lévő három esztendővel. Mindig nagyon józan volt a célkitűzésünk, gyakran nagyon merész, ahol merésznek kellett lennie, gyakran megfontolt ott, ahol meg lehetett fontolni, gyakran óvatos, ahol időnk volt rá, körültekintő ott, ahol azt hittük, hogy minden körülmények között nagyon óvatosaknak kell lennünk. De voltunk nagyon merészek is olyankor, amikor csak a merészség menthetett meg. Erre az évre nagyon egyszerű programot tűztünk magunk elé: 1. Minden körülmények között tartani azt, amit meg kell tartani, vagyis engedjük a másik felét nekirohanni ott, ahol mi magunk nem akarunk előbbre menni, hanem vaskézzel kitartunk és bevárjuk, ki fárad ki hamarabb. 2. Feltétlenül ott támadunk, ahol a támadásra minden körülmények között szükség van. A cél itt egészen világos. Megsemmisíteni jobb karját a kapitalizmus, a plutokrácia és bolsevizmus nemzetközi összeesküvésének. — Ennek során van egynéhány célkitűzésünk. Legyen szabad ezeket egészen röviden, szinte távirati rövidítésekkel felemlíteni, hogy Önöknek, éppen a német népnek tudomására hozzam, mit teljesítettünk ez alatt a néhány hónap alatt. — Első célkitűzésünk Fekete-tengeri uralkodó állásunk biztosítása és a Krímfélsziget végleges megtisztogatása volt. Két ütközet, — a Kérésért és a Szebasztopolért folyt ütközet szolgálta ezt a célt. Miután ezzel végeztünk, úgy láttuk szükségesnek, hogy eltávolítsuk azt a kelevényt, amely Volchovnál támadt. Elszorítottuk tehát és az ellenséget megsemmisítettük, illetve foglyul ejtettük. — Ekkor a következő feladat, várt reánk: a Donig való áttörés előkészítése. Eközben az ellenség maga is nagyszabású támadó célt tűzött ki maga elé: át -akart törni Charkovtól a Dnyepr partjáig, hogy ezáltal egész déli arcvonalunkat bezúzza. Önök még emlékezhetnek rá, hogy ellenségeink milyen lelkesen kísérték ezeket a hadműveleteket, amelyek három csatában végződtek és orosz ellenfelünk több mint 75 hadosztályának teljes megsemmisítésével befejeződött. — Ezután sor került saját nagyszabású támadásunk megnyitására. Céljaink következők voltak: T. Elvenni az ellenségtől utolsó, nagy búzatermő vidékeit. 2. Elvenni tőle utolsó szenét, amelyet ipari célokra használhat. 3. Előretörni olajforrásaihoz és elvenni tőle azokat, illetve legalább is elzárni előle. Ezután 4. Tovább támadni az ellenség utolsó és legnagyobb közlekedési útjának, nevezetesen a Volgának az elzárásáig. Itt célul azt a területet tűztük ki, amelya Don könyöke és a Volga között terül el, lakott helyként pedig Sztálingrádot, nem azért, mert, Sztálin nevét viseli, hanem kizárólag azért, mert ez hadászatilag fontos hely és mert tisztában voltunk azzal, hogy a Dnyepernek, a Donnak és a Volgának mint fő közlekedési hálózatnak kikapcsolása után ugyanaz következik be, vagy talán még rosszabb, mint, ami Németországot érné, ha elvesztené a Rajnát, az Elbát, az Oderát és a Dunát. forduló tél volt. Bízvást mondhatom.Reverendát finom szövetekből CSUHI és PALMOVIGS készíttessünk Budapest, IV., Magyar utca 28, II. s, Telstao!18 — 48 — 93, papiszabóknál