Harsányi Iván (szerk.): A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv 1993
Életutak
párton belüli harcoktól és szervezőként vívott ki magának tekintélyt. Hazatérve, 1927 márciusában a Thälmann vezette KB titkárságának tagja és a szűkebb vezető szerv, a Politikai Iroda póttagja lett. 1917-1928-ban továbbra is az üzemi sejtek kiépítésén munkálkodott. 1926-1929-ben szász tartományi gyűlési, majd 1919-1933-ban Reichstagképviselőként is parlamenti tapasztalatokat szerzett. Ezekben az években egyúttal a KPD Berlin-Brandenburg-Lausitz kerületének politikai vezetője. A Komintern 1928. évi VI. kongresszusán a Végrehajtó Bizottság póttagjává választották. A pártkerület politikai vezetőjeként a németországi gazdasági válság éveiben számos gyűlésen és rendezvényen állt ki a náci párt demagógiája ellen és munkásegységfront létrehozását szorgalmazta, a KPD akkori vonalának megfelelő szellemben. Hitler hatalomra jutása után egy darabig még otthon működött. 1933 októberében azonban a súlyosbodó terror miatt a pártvezetés utasítására elhagyta Németországot. A KPD operatív vezetésének tagjaként Párizsban, Prágában, később pedig Moszkvában vezette az illegális antifasiszta ellenállási küzdelmet. A KI VII. kongresszusán ismét megválasztották a KI VB póttagjának. 1936-ban Párizsban és Prágában az antifasiszta német népfront megszervezésén dolgozott. Megbeszéléseket folytatott vezető szociáldemokratákkal, többek között a német antifasiszták Párizsban szerveződő úgynevezett Lutetia-körében. Herbert Wehner, aki akkoriban közeli munkatársa volt, így emlékszik rá, mint - pl. Wilhelm Florinnal szemben -rugalmasabb politikusra, aki azonban (aki akkori helyzetéből eredően) a párizsi tárgyaláson igyekezett alárendelt szerepbe szorítani a baloldali szocialista SAP (Szocialista Munkáspárt) képviselőit, "trockista" kapcsolatuk miatt. Párizsból 1936 decemberében Spanyolországba utazott a helyzetfelmérésére. Visszatérése után javaslatot terjesztett be a nemzetközi brigádok erőteljesebb politikai támogatásáról. Számára azonban a fasizmus elleni küzdelem fő frontja továbbra is Németország maradt. Párizsból publicisztikai írásokban világított rá a náci háborús előkészületekre. 1938-1943 között Moszvában, a KIVB-ben a KPD képviselőjeként dolgozott. A helyszínen segítette azonban a KPD 1939 eleji - konspirációs okokból berni konferenciának elnevezett, de voltaképpen Párizstól délre, Draveilben tartott - tanácskozásának a létrejöttét. A moszkvai pereket a belső ellenség eltávolítására irányuló szükséges lépéseknek fogta föl. A szovjet elvárásoknak megfelelően újságcikkeiben üdvözölte az 1939. augusztus 23-i Molotov-Ribbentrop-paktumot is, azzal az akkori érveléssel, hogy ezzel sikerült megakadályozni az imperialista országok Szovjetunió-ellenes frontjának a létrejöttét. A kirobbanó világháborút ő is mindkét részről igazságtalannak bélyegezte, ami német vonatkozásban is nehezítette az antifasiszta egyetértést. Franciaország és Nagy-Britannia 1939. szeptember 3-i hadüzenete nyomán a francia hatóságok internálták az országban tartózkodó németeket, közöttük a KPD vezetőségének a tagjait. Ulbrichtnak azonban kalandos úton sikerült Moszkvába jutnia, elkerülve az internálást. A Szovjetunió elleni támadás után néhány nappal a moszkvai rádióban felhívással fordult a német lakossághoz és a Wehrmacht katonáihoz. Elítélte a háborút, és felszólította a hazájukat szerető katonákat, hogy térjenek haza. Hangoz