Nemzetközi Szemle, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám
amelyek „vajhegy” formájában mutatkoztak meg. 1969 elején az EGK bizottsága,azt a javaslatot tette, hogy többek között korlátozzák a szójakészítmények importját. A tehenek szójadarával való etetése kétségtelenül hozzájárult a tejtermelés növekedéséhez, de nem ez a szójababimport volt a végső oka a „vashegynek” mint a tőkés agrárválság megjelenési formájának. A végső ok inkább a tőkés újratermelési folyamat belső ellentmondásaiban rejlik: a kapitalizmus Marx által feltárt alapvető ellentmondásában, amely a mezőgazdaságban is relatív túltermelési válságokra vezet. Amellett ezek az agrárválságok — szemben az ipar ciklikus válságaival — jóval hosszabb tartamúak. A megnövekedett szójababimport csak kiélezte ezt a válságot. Minthogy az Egyesült Államok drasztikus ellenintézkedésekkel fenyegetőzött, és az EGK margarin-monopóliumai is felemelték szavukat nyersanyagimportjuk drágulása ellen, az ügy megmaradt a kölcsönös fenyegetőzéseknél. A hetvenes évek elején az USA— EGK érdekellentétek a mezőgazdasági szektorban is szemlátomást új szakaszba léptek. Most már nem anynyira ennek vagy annak a terméknek a külkereskedelmi feltételei voltak a vita tárgyai, hanem az EGK egész agrárpolitikai rendszere. Az Egyesült Államok, hogy megerősítse a tőkés világban elfoglalt pozícióját és szanálja az erősen kikezdett dollárt (amelynek megrendülése elsősorban a vietnami nép elleni agressziónak és más háborús kalandoknak a következménye), a hetvenes évek elején kiterjedt exportoffenzívát indított. Ezzel akarja növelni a tőkés világ exportjában való részesedését — amely 1948 és 1973 között 33%-ról 14,5%-ra csökkent —, hogy más tényezőkkel együtt, ily módon javítsa fizetési mérlegét és stabilizálja a dollárt. Ezt fontos lépésnek tekinti afelé, hogy kiszélesítse gazdasági ás politikai pozícióját a tőkés világban. Az exportoffenzíván belül az Egyesült Államok jelentékeny szerepet szánt a mezőgazdasági termékek kivitelének. Először is az agrárexport azelőtt is fontos devizaszerző tényező volt. Az utóbbi évek átlagában az agrártermékek összexportjának több mint 20%-át alkották, így ma a világ legnagyobb mezőgazdasági exportőrje. Emellett az agrártermékekkel való külkereskedelemben az utóbbi években mindig aktív szaldót értek el: 1971-ben 1,8 milliárd, 1972- ben 2,9 milliárd, 1973-ban pedig 8 milliárd dolláros összegben. Ezáltal számottevő mértékben csökkentették a nem-mezőgazdasági áruk kereskedelmében mutatkozó deficitet. 1973- ban az Egyesült Államok a mezőgazdasági többletek révén az egész kereskedelmi mérleg aktív szaldóját érte el. Másrészt jelentékeny tényező az, hogy mezőgazdasági külkereskedelmi többletét olyan importáló országokkal szemben érte el, amelyeknek döntő a szerepük az Egyesült Államok egész külkereskedelmében: ezek az országok az EGK (mindenekelőtt az NSZK és Nagy-Britannia), valamint Japán. S méghozzá ezeknek az üzleteknek a többségét hosszú lejáratú hitel nélkül, keményvaluta ellenében bonyolították le. Az USA agrárexport-offenzívája A következő időkre az Egyesült Államok vezető körei a mezőgazdasági export további jelentős bővítését tervezték. A már említett gazdasági okok mellett egyidejűleg fontos politikai célokat is szem előtt tartottak. • A többi tőkés állam irányában azt akarták elérni a mezőgazdasági termékek fokozottabb szállításával, hogy ezek szorosabban kötődjenek az Egyesült Államokhoz. Ezért 1973-ban az elnök egy időre elrendelte 41 mezőgazdasági termék exportjának korlátozását, illetve leállítását. A kormány arra hivatkozva hozta ezeket az intézkedéseket, hogy szűkös helyzet állt elő az élelmiszerek területén. Ezzel be akarta bizonyítani, hogy világhatalom a tőkés mezőgazdaságban, és éreztetni akarta partnereivel a függőségüket. Az EGK és Japán váratlanul heves reagálása következtében — ott általánosan „Nixon-sokkról” beszéltek — az USA igen gyorsan visszavonta ezeket az intézkedéseket, és igyekezett egyszerű „üzemzavarnak” feltüntetni. «