Néphadsereg, 1984. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-07 / 1. szám

^NÉPHADSEREG^ Kitüntetések, elismerések A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa - a honvédelmi miniszter előter­jesztésére - a katonai és politikai ki­képzés eredményes végrehajtásában, a harckészültség magas szinten tartásá­ban, a párt- és tömegszervezeti mun­kában végzett kiemelkedő tevékenysé­gük elismeréseként, nyugállományba helyezésük alkalmából kitüntette a Szo­cialista Magyarországért Érdemrenddel Vámos László ezredest, Vörös Csillag Érdemrenddel Hunyadi Ferenc vezérőr­nagyot, aki a Honvédelmi Minisztérium­ban rendezett ünnepségen egyúttal a Szolgálati Érdemérem 35 év utáni fo­kozatát is átvehette. A Vörös Csillag Érdemrendet adományozták: Bányász István, Csibrák József és Dusnoki Sán­dor ezredesnek, a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet: dr. Altmann István orvos ezredesnek, Biró Tibor, Döndő Rezső, Hódos Lajos, Illés György, Szécsi And­rás és Szolnoki László alezredesnek. A néphadseregben huzamos időn át kifejtett eredményes munkájuk elisme­réseként, nyugállományba helyezésük alkalmából a­­honvédelmi miniszter Fe­hérvári Sándor ezredesnek dísztett, Mit­­nyán Pál ezredesnek emléktárgyat ado­mányozott. Elöljáró parancsnokai javaslatára - politikai, szakmai felkészültsége, beosz­tásában végzett jó munkája elismeré­seként, az illetékes pártszervek egyet­értésével — a miniszter elvtárs előlép­tette ezredessé Kovács János alezredest. A honvédelmi miniszter elöljáró pa­rancsnokaik javaslatára - felelős beosz­tásaikban folyamatosan nyújtott szín­vonalas munkájuk elismeréseként - szü­letésnapjuk alkalmából dísztőrt adomá­nyozott: Bartha Sándor, dr. Németh Tibor, dr. Gyökössy József orvos ezre­desnek. A kitüntetéseket és elismeréseket Czi­­nege Lajos hadseregtábornok­, honvé­delmi miniszter adta át, majd köszön­tötte a kitüntetett, előléptetett és elisme­résben részesített elvtársakat. Az ün­nepségen jelen volt dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szakszervezete főtit­kára, valamint a Honvédelmi­ Minisz­térium Katonai Tanácsa tagjai. Büki­ Németiné Szabó Zoltán nyugállományú ezredes 1928-1984 A NÉPHADSEREG HALOTTJA Szabó Zoltán nyugállományú ezredes, az MSZMP MN Vezérkari Bizott­ságának, valamint a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, 1984. január hó 1-én - életének 56. évében - súlyos betegség következtében elhunyt. F­alálával néphadseregünk köztiszteletben álló, mély megbecsüléssel öve­zett tagja távozott közülünk, aki több mint három és fél évtizeden át volt aktív harcosa, áldozatkész munkása a néphadseregünk előtt álló feladatok megoldásának. Fiatalon, 17 éves korában jelentkezett önként a fasizmus ellen szerveződő demokratikus hadseregbe, és mint a 6. hadosztály katonája, részt vett Ausztria területén a fegyveres fasiszta csoportok felszámolásában. Ez, a lépése és él­ménye egész életére meghatározta pályáját. 1981-ben történt nyugállományba helyezéséig teljesített hivatásos katonai szolgálatot. Különböző felelős beosz­tásokban vette ki részét a néphadsereg építéséből, s közben mindig nagy gondot fordított katonai és politikai ismereteinek bővítésére. Pályája töretle­nül ívelt felfelé. Csapatszolgálatának másfél évtizede alatt zászlóalj és ezred vezetési szinten töltött be felelős beosztásokat. A csapatélet gyakorlatában és a tanintézetek padjaiban szerzett tudását, tapasztalatát két évtizeden át a Magyar Néphadsereg Vezérkaránál hasznosította. Nyugállományba helyezése előtt a Vezérkar Titkárságának munkáját irányította. Kiemelkedő katonai és politikai helytállásáért többször részesült minisz­teri kitüntetésben, kiérdemelte a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, há­romszor a Kiváló Szolgálatért Érdemrend, kétszer pedig a Vörös Csillag Ér­demrend kitüntetésre vált érdemessé. Igényes és emberséges vezető, segítőkész munkatárs, elvhű pártmunkás volt. Szabó Zoltán nyugállományú ezredest a honvédelmi miniszter a néphad­sereg halottjává nyilvánította. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A NÉPHADSEREG A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZPONTI POLITIKAI HETILAPJA. Főszerkesztő: SZEPESI FERENC. Főszerkesztő-helyettes: BALLAGÓ LÁSZLÓ. Olvasószer­kesztő: G. NÉMETH GYÖRGY. Tördelő- és képszerkesztő: FÁBIÁN GYÖRGY. Szerkesztőség: Budapest Vill., Kerepesi út 29/B. Telefon: 331-170. Postacím: 1440 Budapest, Pf. 22. Felelős kiadó: Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó. Németh M. László igazgató. Készült a Zrínyi Nyomdában. Megjelenési törzsszám: 84.2313/2-11 Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető postahivatalokban, kézbesítőknél és a Posta hírlapüzleteiben. Előfizetési díj egy hónapra: 14,- Ft, negyedévre 42,- Ft, fél évre 64,- Ft, egy évre 160,- Ft. Indexszám 25654­­ ISSN 0230-1873 Feladatok és jutalmazás A Magyar Néphadsereg Központ Hadtáp területén folyó szocialista ver­senymozgalom eddigi eredményeit, a továbbfejlődés lehetőségeit vitatták meg az egységek, intézetek parancsno­kai, párt- és KISZ-alapszervezeti titká­rai, szakszervezeti szerveinek képviselői, valamint a mozgalomban élenjáró al­egységek parancsnokai, többszörösen kiváló és élenjáró katonái. A tanácskozáson Elekes János ezre­des,­­az MN­B megbízott­­hadtáp törzsfőnö­ke szólt az ellátás, a gyógyítás, a ki­szolgálás területén tevékenykedő kato­nák és kollektívák versenymozgalma sa­játos feladatairól. Ugyancsak ezen a konferencián adták át a tömegsportban legjobb eredményeket elért alakulatok részére a vándorserleget és az ezzel já­ró 30 000, 25 000 és 20 000 forintos pénzjutalmat. Dubicza Gyula Pályakezdők pártolása Kalocsán, a városi pártbizottság és a helyőrségben állomásozó csapatok pa­rancsnokságai a pályakezdő tiszteknek és tiszthelyetteseknek egész napos prog­ramot szerveztek. E rendezvénnyel is elősegítették az akadémiáról, a katonai főiskolákról és a tiszthelyettesi iskolák­ról a helyőrségbe helyezett, szolgálatu­kat most kezdő katonák beilleszkedését, városhoz kötődését. A város politikai-mozgalmi­­életéről Juhász Lászlóné, a városi pártbizottság első titkára, a város helyzetéről és a fej­lesztés irányairól Szalóki István, a vá­rosi tanács elnöke adott tájékoztatót a fiatal pályakezdő hivatásos katonáknak. A program résztvevői ezután ismerked­tek a város üzemeivel, a Visky Károly Múzeummal, a városi művelődési köz­ponttal és ifjúsági házzal. Bóna Pál Együttműködési szerződés Az MN 7260 alakulat és a kecskemé­ti 607. számú Autószerelő Szakközépis­kola és Ipari Szakmunkásképző Intézet között fennálló hagyományosan tartal­mas kapcsolat a­­közelmúltban újabb jelentős állomásához érkezett. A Szabó János mérnök alezredes és Weitner Vil­mos igazgató által aláírt szocialista együttműködési szerződés még céltuda­tosabbá, tervszerűbbé tette közös tö­rekvéseik megvalósítását. Az évenkénti részletes munkaterv mellett, ez a szer­ződés már részletesen tartalmazza az alakulat és a szakmunkásképző tanin­tézet feladatait, különös figyelemmel a katonai pálya, a katonai hivatás nép­szerűsítésére, a fiatalok hivatásos kato­nai pályára való irányítására. A szocialista együttműködési szerző­dés aláírása kapcsán szervezett prog­ram keretében a tanintézet tanári ka­ra és a katonai pálya iránt érdeklődő szakmunkástanulók tájékoztatást kap­tak az alakulat tevékenységéről, főbb sikereiről, megtekintették a laktanyát, majd technikai­­bemutatón vettek részt. A látogatás egyben jó alkalmat nyúj­tott a tapasztalatcserére, a katonaélet, a tiszti és tiszthelyettesi pálya népsze­rűsítésére. Az egész napos program egyik jelen­tős eseményeként Szabó János mérnök alezredes átadta Weitner Vilmos igaz­gatónak a Magyar Néphadsereg Gép­járműtechnikai Tiszthelyettes- és Szak­munkásképző Iskola növendékei által készített metszet-alvázat, amely a jelen­levő szaktanárok szerint jelentős segít­séget fog adni a kecskeméti szakmun­kásképző intézetben folyó szakmai ok­tatás színvonalának emeléséhez. Majoross—Borókné Ifjúgárdisták a főiskola bázisán Második éve, hogy a miskolci ifjúgár­disták honvéd szakalegységének tagjai éves kiképzési tervükben szereplő két­napos gyakorlati felkészítésüket a Kos­suth Lajos Katonai Főiskola oktatási bázisán tartják. A főiskolai hallgatók közreműködésé­vel a fiatal gárdista fiúk és lányok leg­utóbb is számot adtak az elméletben tanult általános katonai és tereptani is­mereteikből, mégpedig valósághű viszo­nyok között. A bázison levő eszközök felhasználásával gyakorolták a karha­talmi harcászati tennivalók alapvető fo­gásait, a harci ösvény leküzdésének módszereit. Az elméleti és gyakorlati feladatok végrehajtásában felkészültségük bi­zonyságaként a fiúkkal egyforma ered­ményeket értek el a gárdista lányok is. K. F. Évzáró közgyűlés ______________ A repülőtiszti pályára irányításban évek óta jó eredményeket felmutató MHSZ Postás Repülő és Ejtőernyős Klub a közelmúltban tartotta meg évzáró közgyűlését, melyen Demján Kálmán elnöki megnyitóját követően Gulyás Fe­renc klubtitkár szólt az MHSZ megala­kulása óta eltelt három és fél évtized­ről, majd ismertette a beszámolót. Ez utóbbiból kitűnt, hogy a klub kollektí­vája ebben az évben közel 250 buda­pesti középiskolás diákot mozgósított a repülőtiszti pályára jelentkezésre, s eredményesen vállalt részt a sorköteles fiatalok ejtőernyős előképzéséből. A közgyűlés elnökségében helyet foglaló Gajdán Miklós alezredes, a Honvédel­mi Minisztérium repülőfőnökségének képviselője ugyancsak elégedetten szólt a klub tevékenységéről. A sporteredmé­nyeiket illetően sikerült több területen előbbre lépni. Különösen büszkék le­hetnek arra, hogy vitorlázórepülésben Bolla Mária — női EB ezüstérmes — ejtőernyős, többtusában pedig Horváth László ismét kiérdemelte az év legjobb sportolója címet. B. P. Hagyományápolás és verseny A középiskolai katonai kollégiumok elsőéves növendékei a tanév félévében — hagyományosan — látogatáson ismer­kednek későbbi tanulmányaik színhelyé­vel, a katonai főiskolákkal. Nemrég a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát keres­ték fel a nyíregyházi és a szegedi kol­légisták, osztályfőnökeik, nevelőtanáraik vezetésével. A program során bepillan­tottak a főiskolai képzés hétköznapjai­ba, a szaktanszékek oktató-nevelő mun­kájába, és ismerkedtek a helyi mozgal­mi élettel. A kollégisták nagy érdeklődéssel ta­nulmányozták a kiállított harci-techni­kai eszközöket, s a főiskolai látogatás után városnézésen ismerkedtek Szent­endre és környéke nevezetességeivel. Évtizedes múltja van a főiskola KISZ- bizottsága és a természettudományi és technikai alapozó tanszék közös ren­dezvényének, a matematikai tanulmá­nyi versenynek. Az idén közel 40 hall­gató versengett. Ez a tantárgy ugyan az első év végén zárul, mégis a résztve­vők egyötöde a felsőbb évfolyam hall­gatói közül került ki. Az első helyezettnek járó oklevelet és a KISZ-bizottság tárgyjutalmát végül Németh Sándor hallgató vehette át. K. F. Teremfoci­bajnokság Meghívásos teremfoci-bajnokságot rendezett a Schneidel utcai Sportkombi­nátban a Közalkalmazottak Szakszerve­zete Néphadseregi Bizottsága. A kétna­pos mérkőzéssorozatot az MN Gépkocsi­szín Parancsnokság csapata nyerte. A második helyen a KÖZBER, a harma­dikon pedig a­­HAAK gárdája végzett. Szokolay Béla

Next