Népiskolai Tanügy, 1886 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-11 / 37. szám

290 tépte szét. István országot alapított, de a királyi ko­ronát csakis a római pápától kapta; a pápai hata­lom kente föl királylyá, viszont ő országát az apos­toli Szent­ Széknek ajánlotta föl ; királyi bőkezűség­gel számos püspöki széket alapított, sok üdvös in­tézményt alkotott, s viszont ez érdemei az apostoli Szent­ Szék részéről a legnagyobb jóakarattal és sok tekintetben rendkívüli engedményekkel találkoztak. A hitből, az áhítatból merítette a szent király a vi­lágosságot törekvéseiben, a bölcseséget kormányzá­sában, miként nem is másban, csak az állhatatos imában nyerte ama lelki erőt, mel­lyel majd a lá­zadók ádáz összeesküvéseit nyomta el, majd győzel­mesen verte vissza az ellenségek támadásait.­­Ek­ként a vallás oltalma alatt jött létre országtok, a val­lásnak védelme és vezérlete alatt nyerő államotok épülete nemcsak betetőzését, hanem egyszersmind szilárdságát és dicső hírnevét. Magyarország a ki­rályától és atyjától örökség gyanánt nyert hitet szentül és sértetlenül megőrzé a legválságosabb idő­ben is, sőt még akkor is, midőn a szomszéd népe­ket veszedelmes tévely szakítá el az egyház anyai kebeléről. — Az apostoli királyban, a püspökökben, a népben a katolikus hittel együtt állandóan meg­maradt az apostoli Szent­ Szék iránti hódolat és ke­gyelet ; s viszont a római pápák állandóan tanúsí­tották jóakaratukat a magyarok iránt. S ma annyi századok és események után a régi viszony Isten kegyelméből fönáll s őseiteknek ama dicső erényei az utódokban sem haltak ki. Mert kétségtelenül di­cséretre méltó : a püspöki hivatás teljesítése körül kifejtett sikeres munkásság, a köznyomor áldozat­kész enyhítése, az egyház jogainak védelmezésében tanúsított buzgóság, a katolikus hit fenntartására irányuló állhatatosság és lelkesedés. Ezek láttára örömmel telik meg lelkünk és Nektek, Tisztelendő Testvérek, valamint a magyar nemzetnek szívesen adózunk méltó elismerésünkkel. — De nem mellőzhetjük hallgatással, ami különben senki előtt sem titok, mennyi ellensége van korunk­ban az erénynek, hányféle cselfogással támadnak az egyház ellen, mennyire indokolt a félelem, hogy a megingatott hit lankad majdan ott is, ahol legszi­lárdabban állt és legmélyebb gyökereket vert. Elég megemlítenünk a bajok leggyászosabb forrását, a na­turalizmus és racionalizmusnak mindenfelé elhintett té­teleit. — Ehhez járul a romlásra vezető számtalan csáb ; az állami hatalomnak olykori idegenkedése vagy nyílt elszakadása az egyháztól; a titkos tár­sulatoknak makacs merészsége, az ifjúság nevelésé­ben többnyire Istenre való tekintet nélkül követett rendszer. Már­pedig ha valaha, úgy bizonyára ko­runkban be kellene látni és érezni, menyire alkal­mas, sőt szükséges a katolikus vallás a társadalom nyugalmának és javának biztosítására. A minden­napi tapasztalás ugyanis bizonyítja, hová akarják sodorni az államokat azok, kik nem tisztelnek semmi tekintélyt s gonosz vágyaikat semmiben sem féke­zik. Senki előtt sem lehet többé titok, mit tervez­nek, mily fogásokkal élnek, mily makacsok törek­véseikben. — A legnagyobb birodalmak, a legvi­rágzóbb államok szüntelen kénytelenek küzdeni oly fajta emberek ellen, a­kik, ugyanazon elvek és üzel­mek szolgálatában tömörülve, folyton veszélyeztetik a közbiztonságot.­­ E veszélyes jelleget öltött bajokon többhelyütt a legjobb szándékkal úgy véltek segíthetni, hogy azok ellen az állami hatalom és törvény te­kintélyét alkalmazták. Pedig a szocializmusból folyó veszélyek ellensúlyozására csak egy alkalmas és hat­hatós eszköz van, melynek mellőzésével vajmi keve­set ér a büntetéstől való félelem ; ez az eszköz pe­dig nem egyéb, mint a híveknek a vallásban való megőrzése. Mert az egyház a vallásnak legszentebb őre, a tiszta erkölcsnek és minden erénynek, mely a vallásból önkényt foly, szülője és nevelője. Aki híven és mindenben az evangélium törvényei szerint él, az már ezáltal is szükségképen távol áll a szo­cializmus gyanújától. Mert a vallás ép úgy paran­csolja az Isten iránti tiszteletet és félelmet, mint a törvényes hatalom iránt való alárendeltséget és engedelmességet. Tiltja a lázadást, parancsolja a tulajdon­ és a jognak sértetlenségét, s követeli, hogy a gazdagok a szű­kölködők nyomorán kész­séggel segítsenek.­­ A legodaadóbb szeretettel karolja fel az ínségeseket, édes vigas­szal tölti el a szerencsétleneket, kecsegtetvén őket a legfőbb és el nem múló javak reményével, melyek annál bőveb­bek, mennél súlyosabb és tartósabb volt a szenve­dés. Azért az állam élén állók bölcsebben és czél­­szerű­bben nem intézkedhetnek, mint ha a vallásnak a lelkekre való befolyását semmikép sem akadályoz­zák és engedik, hogy azok a vallás parancsaival a jó és tiszta erkölcsre vezéreltessenek. Bizalmatlan­­kodni és gyanakodni az egyház ellen, először is nyilvánvaló igazságtalanság, de még nem is használ senkinek, csak az állami rend ellenségeinek s a min­dent fölforgatni törekvő elemeknek. Magyarország Isten segedelmével nem volt ugyan színhelye azon iszonyú népzendüléseknek és rémüle­­tes zavargásoknak, melyek másu­tt megrendítették az államok nyugalmát. De a fenyegető veszély Minket is, Titeket is, Tisztelendő Testvérek, komolyan int és figyelmeztet, hogy mindinkább őrködjünk, hogy Magyarországon virágozzék, uralkodjék a vallás és a keresztény intézmények tiszteletben tartassanak. Azért óhajtandó mindenekelőtt, hogy az egyház

Next