Népművelés, 1971 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
MOLNÁR JÁNOS: A közművelődés a X. kongresszuson több idő kellene a lapzártáig adottnál, hogy a X. kongresszus beszámolójának, vitájának és határozatának a művelődés irányításáról, fejlesztéséről szóló fontos megállapításait elemezzük, a teendőket tekintve a szükséges következtetéseket levonjuk. Ez alkalommal csak az első benyomások összegezéséről lehet szó. Még így sem térhetünk ki a vitára, csak az egyhangúlag elfogadott beszámolót és a határozatot — a kongresszus fő dokumentumait — tartjuk szem előtt. Mindjárt a tennivalók számbavételérekerülhetne sor, hiszen a kongresszus fő mondanivalója éppen az volt, hogy az alapjában helyes politikát csak a gyakorlatban, a tettekben lehet megőrizni és továbbfejleszteni. Ez a kiindulópontja a kongresszus művelődéspolitikát érintő megállapításainak, határozatainak is. A Központi Bizottság beszámolója és a határozat tényként említi az eddigi művelődéspolitika helyességét. Ha a gyakorlatban előforduló ferdülésekről beszéltek — mint pl. a művészetpolitika esetében —, azt az egészében helyes politikától való eltérésként értékelték, így kell érteni a határozatnak azt a kijelentését, hogy „a helyes elvek és a gyakorlat között azonban olykor ellentmondások, az irányelvek gyakorlati érvényesülésében torzulások keletkeznek." A párt művelődéspolitikája megfelel a szocialista társadalom jelen követelményeinek, és azokon az elvi alapokon kell továbbfejleszteni, amelyeket a már több mint tízéves gyakorlat igazolt. A művelődéspolitika jól felhasználta az összpolitika kedvező hatását, az általa megteremtett alkotó közéleti légkört, és segítette is annak erősödését. Azt kell csak helyesen érteni, mi módon védelmezhetjük igazán a párt helyes művelődéspolitikáját. Az alap: az eredmények reális értékelése. Az elvek próbája a tett, a gyakorlat. Ha az eredmények igazolják az elveket — mint ahogy ez a közművelődésben is így van —, akkor ez a politika beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Csakhogy a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazásának alaptörvénye, hogy a helyes politikát igazán csak annak továbbfejlesztésével lehet igazolni. Nem az a kérdés, jól van-e ma, inkább, hogy lehetne jobban. A kongresszusi beszámoló és a határozatok a közművelődés szempontjából biztatóak és tettekre serkentőek. A beszámoló tömören, elvileg bátran és átfogóan határozta meg a közművelődés igazi jelentőségét, így szólt erről: „A közművelődés az egyéniség kibontakoztatásának, a szocialista demokrácia erősítésének, a termelési kultúra emelésének nélkülözhetetlen tényezője. Jelentőségét különösen fokozza a szabad idő növekedése”. Az utóbbi években egyre terjed az a felismerés, hogy a közművelődés össztársadalmi ügy, a párt tömegpolitikájának alapvető része. Ez aligha összegeződhetett volna kifejezőbben, mint a fenti idézetben. Itt a termelési, a politikai, világnézetig az egyéni művelődési oldal nagyon határozott megfogalmazást nyert, mint nélkülözhetetlen tényező. Először történt, hogy nem csupán mint művészeti és tudományos ismereteket terjesztő szektort említették a közművelődést, hanem mint a művelődésnek olyan önálló ágát, amely a szocialista forradalom további fejlődésének nélkülözhetetlen eszköze, saját törvényeivel és „alkotó” oldalával egészben. Valami ilyesmire vártak a népművelők már régóta. A kongresszus is úgy vélte hát, hogy a közművelődésnek — a helyes politika alapján — nem kell félnie közvetlen politikai, termelést segítő feladatok vállalásától, hiszen azok megoldásában egyre nagyobb és önálló tényező a művelődés. Ez a felfogás egyértelmű cáfolata a közművelődést a szórakoztatásra degradáló nézeteknek. A népművelők jól tudják — élik a gyakorlatban —, hogy az űrkutatásról szóló ismeretterjesztő előadás is csak ,szórakoztató módon igazán eredményes, hogy a„csak” szórakozás is mennyire művelődést követel, ha eredményes akar lenni. A beszámoló és a határozat szerint is a művelődés az egész embert gazdagító, az ember minden képességét fejlesztő eszköz, nemcsak az „elvont” politizálásnak vagy a munkához értés erősítésének az eszköze. Mindez — gondolom — a közművelődés korszerű felfogásának tömör összegezése is. A beszámoló — és általában a kongresszus — rendkívül nagy figyelmet fordított a szocialista közgondolkodás erősítésére. Így szól erről a határozat is, amikor kijelenti, hogy: „ ... a különféle ellenhatások gyengítésével és fokozatos kiszorításával kell fejleszteni népünk szocialista közgondolkodását. El kell érni, hogy a szocialista erkölcsi normák növekvő erővel érvényesüljenek. Építőmunkánk további eredményeivel, a politikai öntudat és a műveltségi színvonal emelésével kell erősíteni népünk szocialista szemléletét.” Ha a szocialista fejlődés egészének summázataként érthető szocialista közgondolkodás fejlesztésében a művelődésnek ilyen fontos szerepe van — ez tény —, a közművelődés csak a korszerű felfogás alapján, intézményhálózatait fejlesztve, a benne érdekelt és felelősséggel dolgozó szervek egységét növelve lehet igazán hatékony. A művészeti mozgalmaktól, a könyvtáraktól, az ismeretterjesztő szakkörökön át a televízióig a közművelődés csak egységes koncepció alapján képes eredményesen segíteni a szocialista közgondolkodást. Bár ez elvileg világos, kimunkálandó következtetései és feladatai vannak, az előbbi elvi megállapításokból ered a beszámoló következtetése: Mind állami, mind vállalati forrásokból többet kell juttatni a felnőtt lakosság oktatására és művelődésére” ... Ez a kijelentés megerősíti azt az elképzelést, hogy a közművelődés anyagi támogatása elsőrendű állami feladat a s népművelés AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVELÉSI TANÁCS FOLYÓIRATA XVIII. ÉVFOLYAM 1971. JANUÁR