Néprajzi értesítő 91. évfolyam, 2009.
SINKÓ KATALIN: A népművészet-szemlélet változásai és a Nemzeti Múzeum 1852-1898
nek igen érdekes és becses dokumentumok tudományos néprajzi szempontból, de művészi értéke csak annak a népi alkotásnak van, amelyben festői, plasztikai, szerkesztésbeli, vagy díszítési szépségekben nyilvánul meg a nép alkotó temperamentuma; művészi hasznát csak annak a népi holminak vesszük, amelyet ösztönszerű, naiv, de annál egészségesebb szépérzékkel alkot és díszít a mi csudálatosan művész parasztunk. Kissé erőszakosan ugyan, de éppen ennek folytán és erre a célra kérjük ki e munka során a népművészetet az ethnográfiától” - írja bevezetőjében Malonyay (1907. 10). A magyar néprajztudomány története régebb óta nyomon követi azt a szemléleti változást, amely teljesen kifejlett formájában Malonyay Dezső Kalotaszeg-kötetében jelent meg, s amelyet a 19. század fordulóján főképpen a népművészeti érdeklődésű szecessziós művészek befolyásának szokás tulajdonítani (Kresz 1952; 1968; Kresz-Szabolcsi, szerk. 1973; Németh 1977a; 1977b; 1979; Sármány 1977; 1987-1988; Gellér-Keserű 1986; Hofer 1988; Jurecskó 1989; 1992; Kósa 2001; 114-18; Verebélyi 2002). Valószínű, hogy a szemléletváltozás hátterében inkább Malonyay írói-művészeti nézetei álltak, amelyek már párizsi tartózkodása idején, a nyolcvanas években kialakultak. Ekkor került Malonyay - a párizsi művészeti élet olyan jellegzetes alakjaihoz hasonlóan, mint Justh Zsigmond - a francia „modernisták” körébe, kiaknázva a maga számára a francia művészetfilozófus, Hyppolite-Adolphe Taine művészetfelfogását. Justh szerint Taine nézeteinek kulcsszavai: milieu, hérédité, circonstance historique (Justh é. n. 57). A kortársak által használt modernista kifejezéssel kapcsolatban Halász Gábor Justh kapcsán megjegyzi, hogy annak „tudománya a természettudomány, de az átöröklésből mítoszt csinál és költészetet”. Ez a művészeti modernizmus volt annak a kapcsolatnak a szemléleti alapja, amely Malonyayt a népművészetkötet kiadását támogató Koronghy-Lippich Elekkel, továbbá a Justh-kör másik tagjával, a kötet pártfogójaként emlegetett Berczik Árpád költővel, valamint Pekár Gyulával is összekötötte (Malonyay 1907. 15; vö. Pór 1971; Jurecskó 1992). A magyar nép művészete eszmei alapjául nem a korban aktuális etnográfiai elméletek szolgáltak, hanem Malonyay művészetfelfogása, melyet már Párizsban megfogalmazott, s amelyet egyaránt felhasznált regényeiben, művészettörténeti monográfiáiban és „néprajzi” munkáiban. Mint 1899-ben, Párizsban kelt levelében írja: „nem hiszek a »Lart pour l’art«-ban, sőt gonosztevő abszurdumnak tartom. A lart’ pour l’homme-ot vallom, s egyelőre, míg teljesen megerősödik a magyar művészet, míg hatalmas, nagy amatőr magyar közönség nincsen, a »lart pour la Nation«-ra esküszöm.” Az esztétikai minőség alapján válogató népművészeti szemlélet, valamint a terepmunkán alapuló, az előzetes ideologikus megfontolásokat ez idő tájt elutasító etnográfia kettősségéről főként Kalotaszeg néprajzi felfedezésének tudománytörténeti feldolgozásai kapcsán esett és esik szó (Györffy-Viski 1933. 275-276; Hofer 1988; Fejős 1998; 2000b). Az a Malonyay által felvetett szempont azonban, hogy tudniillik a művészeti ösztön vagy géniusz működése lényegesen megkülönbözteti a magyar paraszti élet tárgyait más nemzetek produkcióitól, nem Malonyay elméjében fogant meg elsőként, az - mint az alábbiakban szó lesz róla - már kötetének megjelenése előtt hangot kapott. Az alábbiakban figyelmünket a népművészet fogalmának, illetve „múzeumi reprezentációjának” kialakulására fordítjuk. Arra keressük a választ, hogy mikor s hogyan jelent meg nálunk a népművészet képzete, s hogy ez a képzet milyen kapcsolatban állt a 19. század második felének művészeti elméleteivel. Választott módszerünkben nem a népművészet későbbi vagy újabb elméleteire, hanem főként a kor viszonyaira, a tárgyi néprajz anyagával kapcsolatosan megfogalmazott egykorú állításokra és nézetekre voltunk tekintettel. Kérdéseink arra irányultak, hogy a népművészet esztétikai felfogása mennyiben járult hozzá, hogy e tárgyak - mint a népélet reprezentánsai - utat találjanak a múzeumokba. A népművészet mint magától értetődő fogalom mai használója számára szinte teljesen elfedi azokat a kétségeket és problémákat, amelyek a nép által készített artefaktok kapcsán az 1860-1880-as években még nagyon is az előtérben álltak. Lehet-e egyáltalán a nép díszesebb használati tárgyait a magasművészettel egy kategóriába foglalni? Ha igen, miféle művészi értéke lehet ezeknek? Malonyay a Kalotaszeg-kötet bevezetőjében hivatkozik Taine szempontjaira. A néppel kapcsolatos művészetszemlélet egyik legfontosabb figurája maga Justh, akinek írói munkásságára nézve Taine biztatása döntő impulzusnak bizonyult (Justh é. n. 36, 57-58; Taine nézeteinek befolyásáról vö. Kósa 2001. 117). 3 Halász Gábor (Justh é. n. 9). 4 Idézi Gosztonyi 2003. 5 Fejős Zoltánnak a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiről írt tanulmánya a „múzeumi reprezentáció” fogalmát tudományelméleti kitekintésben használja (Fejős, főszerk. 2000. 17-19). 6 Fejős 2000. 42-44; 2000. 36 NÉPRAJZI ÉRTESÍTŐ XCI