Magyar Néprajzi lexikon 4. kötet, N-Szé

S - sajttej - Salamon és Markalf - saláta - salavári - salétromfőzés

393 salétromfőzés kárpáti juhtejfeldolgozó -*esztenákon a sajtokat általában az esztenaházban (kalyibában) polcokon tárolják, szikkasztják — különösen, ha enyhén füstölni is akarják —, olykor az esztenaháznak külön kis osztata, kamrácskája van e célra. A román havasi juhászoknál, de ott is az előbbi megoldásnál ritkábban, olykor különálló ~ található a szállás építményei között: ez földbe ásott dúcra szerelt deszkapolt nyeregtetővel lefedve (comarnic). — Irod. Czimmermann Ferenc: Muraközi sajtszárítók (Népr. Ért., 1905); Viehwirtschaft und Hirtenleben (szerk. Földes László, Bp., 1969). sajttej:*savó Földes László Salamon és Markalf: nyers humorú, szabadszájú, de szellemes régi -l írmagyűjtemény, számos belefoglalt történet ma is él népünk ajkán, egyes ügyes fogalmazású mondatai szólásként is ismertek („szép vagy, mint a régi Markalf", „bolondoskodik, mint Markalf"). A bibliai bölcs Salamon királyt állítja szembe az otromba, faragatlan és bőbeszédű Markalffal, aki azonban természetes paraszti eszével történetről történetre sarokba szorítja és megtréfálja őt. — Ez a sajátos szereplőpár valószínűleg a régi keleti hagyományban formálódott ki. Markalfot már a 10. sz. óta Európa latin irodalmában is emlegetik, a lovagi költészet Salamon testvéreként lépteti fel verses és prózai alkotásaiban. A róla szóló trufagyűjtemény a 14. sz. óta latin kéziratokban él, egyes részletei latinul már a mi Mátyás királyunk korában írt Béldi-kódexben is feltűnnek, így érthető, hogy Markalf már ismert és emlegetett hazánkban, amikor 1577-ben Heltai nyomdájából „Salamon királynak, a Dávid király fiának Markalffal való példabeszédeknek rövid könyve" kikerült. A mű rendkívül népszerű volt, a 19. sz. végéig számos kiadásban, -polmnyomtatványként olvasták. Markalf személye körül külön magyar hagyomány is kibontakozott: a magyar Salamon király udvari bolondjának vélték, s úgy tartották, hogy Magyaróváron lakott , máskor Mátyás király bolondjának vagy általában udvari bolondnak ítélték. A trufagyűjtemény számos eleme népünk ajkára került, máig is szolgálja népünk tréfálkozó jókedvét. Egyes trufák nemzetközi anekdotagyűjteményekben is sűrűn kaptak helyet (Salamon hisz az asszonyok titoktartásában; erre Markalf titokként megsúgja egy asszonynak, hogy a király határozata szerint ezután két feleséget vehet magának minden férfi; a titkos hír persze kiszivárog, s a jeruzsálemi asszonyok tiltakozva vonulnak Salamon elé stb.). Különösen ismert a gyűjtemény záróelbeszélése: Salamon megunja Markalf latorkodását, akasztófára ítéli; Markalf csak annyi kegyelmet kér, hogy a megfelelő fát maga választhassa ki; mivel pedig kedvére való fát nem talál, a király végül is megkegyelmez neki. Ez az anekdota is szólássá vált: „nem talált. . . mint Markali fát, melyre felakasszák." — írod. György Lajos: A magyar anekdota története (Bp., 1934); Horváth János: A reformáció jegyében (Bp., 1953). Sándor István saláta: változatos alapanyagokból, többféle módon készíthető hideg étel. Az ételforma étrendi szerepe a regionális táplálkozási hagyományokban eltérő. Nálunk a falusi és városi konyhán egyaránt egy főétel kiegészítője. Ebben a formában a parasztkonyhán fontos volt a savanyú káposzta és a kovászos uborka. Ezek a legszegényebb rétegeknél előfordultak szükségből önálló ételként. Ugyanők ettek nyers hagymát, nyers uborkát, tarlórépát (csak kenyérrel) nehéz mezei munkában is. A nyers és főtt főzeléknövényekből olajosan vagy savanyúan készített ~ környezetünkben osztrák—a német területen és a Balkánon a hagyományos paraszti táplálkozás gyakori önálló étele. Többtagú ételsor külön fogásaként, ill. a (nem szegényes) étkezés egyetlen ételeként régóta rendszeresen szerepel. A étel hasonló módon nálunk a Ny-dunántúli határsávban szokásos. Kisbán Eszter salavári: rövidszárú, szűk pótnadrág. Szalavárdi, solovári (Mezőség), salavárdi nadrágnak is nevezik. Bőr, aba- vagy remekposztóból, esetleg vászonból (pl. Mezőség), az alatta viselt nadrág színétől eltérő színben készült, felső szélét lyukakba fűzött zsinórral erősítették az*ellenzős nadrág hasítéka alá. — A 17. sz.-ban a huszár és nemesi lovaglóöltözetben a nadrág védelmét szolgáló ruhadarab volt. Paraszti használatban csupán szórványosan és átmenetileg jelentkezett a 18. sz. elején. — Irod. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Monumenta Hung. Hist., XI., Pest, 1863); Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI—XVIII. században (Ethn., 1938). Flórián Mária salétromfőzés: salétromnak (kálisalétrom, KN03; mészsalétrom Ca(N03)2; nátriumnitrát vagy chilei salétrom, NaNO ) termésállapotban való összegyűjtése, kioldása, tisztítása, kristályosítása. A salétrom, mint a puskapor nélkülözhetetlen vegyi alkotórésze, a tűzfegyverek elterjedésével rendkívüli jelentőségűvé vált. A ~t kincstári szervezet irányította és elsősorban falusi, mezővárosi szakemberekkel gondoskodott alapanyagának kitermeléséről. Módszerei a későközépkorban alakultak ki és lényegileg változatlanok maradtak az 1860-as évekig, amikor a chilei salétrom nagy tömegű importja, ill. a lőgyapot feltalálása a hagyományos eljárásait túlhaladottá tették. A megfelelő adottságú tájakon mind a török, mind a Habsburg államhatalom megkövetelte a paraszti salétromszerűk tartását és a félkész