Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció - Tabula könyvek 1. (Budapest - Pécs, 2000)
PETERDI VERA - SZOJKA EMESE: „Hogyan is állunk ma a pusztával?” Kunpuszta régió (Felső-Kiskunság) pusztai turizmusának etnográfiai megközelítése
látóhelyekkel (borozó). Mindezt tekinthetjük úgy, mint kísérletet a pusztaturizmus továbbfejlesztésére, bővítésére a szezontól függetlenedő megoldásokkal, a turizmus komplexebb gyakorlatának kialakítására. Azt, hogy az újabb forma kialakításakor még az útkeresés stádiumában vannak, a szállóvendég fogadására szolgáló építmények kiforratlan esztétikai megoldásai is jelzik. Mint ahogyan rámutattunk, a puszta-program a tömegturizmus, míg az üdülést szolgáló - esetünkben természeti-ökológiai vonásokkal rendelkező - program az alternatív turizmus kategóriájába sorolható. A kialakult gyakorlatban a két rendszer inkább párhuzamos, semmint egymásra épülő: az egynapos programot elsősorban a külföldiek „fogyasztják”, míg az üdültetési, szállóvendéges ellátás inkább a hazai igényeknek felel meg. E vállalkozásokban a folklorisztikus elemek egyfelől egy általában vett, „magyaros”, „pusztaias” stílus irányában alakulnak s bővülnek, főként újabb színpadias és látványcentrikus elemekkel. A jellemző vonások közül az előbbi, a lokális elemeket figyelmen kívül hagyó, s a stilizáltan magyaros formák kialakítására irányuló törekvés már a Kiskunság Gyöngyösbokréta-mozgalmainak szerveződésekor megmutatkozott. A nagy múltú, nem mindig helyi eredetű, de lokálissá idomult táncelemek mellé „ki kellett találni" egy helyi viseletet, amely valójában már semmi hagyománnyal nem rendelkezett, így született meg egy stilizált, idealizált ruha, főleg a női szereplők számára (Galambos 1988). A pusztai látványosságot jelentő viseletek kialakulásának egyik szemtanúja Erdei Ferenc, aki az 1930-as évek közepén tett Bugacon látogatást: „Az ámuló-bámuló utast végül a pusztai csárdába viszik, ahol pöttyös kartonruhába öltöztetett lányok kínálják és tüzelő homoki borral itatják utána.” (Erdei 1977:84 ) Külön elemzést érdemelne a jelenkori csikósok viselete és eszközkészlete is. A kék színű öltözet a hajdúsági csikóskalappal együtt szinte általános „egyenruhája” lett a pusztai idegenforgalom pásztorviseleteinek, holott a Kiskunságban a kékfestőből készült ruha kevésbé volt népszerű, korszakokon át, a legutóbbi időkig fennmaradó öltözet, mint a Hortobágyon, kalapjuk pedig eredendően jellegzetes kiskunsági, utóbb már csak Szabadszálláson készített típus volt. A kék, illetve a fekete színű öltözet alkalmazását gyakorlati okkal magyarázzák: „a fehér olyan koszos lenne egy fellépés után, hogy nem lehetne használni".35 Napjaink pusztaturizmusának másik lényeges vonása az élményszerzés fokozását szolgáló műsorszámok kialakítása, s az ehhez szükséges térképi megalkotása építészeti elemekkel. Ezt jelzi a lovasbemutatókhoz tartozó porond és körülötte a lelátó, a náddal fedett apartmanházak - esetenként elkerülhetetlenül részévé válik a képnek a vasvázas szénatárolók sora is (Varga-tanya). Ennek eredményeként a Duna-Tisza közi régió legjelentősebb idegenforgalmi vállalkozásai környezetüket az új építményeikkel rövid időn belül mesterségesen megalkotott látványtérréé alakították. A „puszta” mint tanyás övezet A tanyás övezet mai lakóinak és az új típusú turizmus vállalkozó működtetőinek sajátos viszonya a térségi idegenforgalom további lényeges összetevőjére világít rá. A táj lakosságát rétegzettségében összetett tanyasi népesség alkotja. Legkisebb létszámú az őslakosság, akik még fenntartják a hagyományos tanyás gazdálkodást. Gya-