Népszabadság - Budapest melléklet, 1997. január
1997-01-07
24 NÉPSZABADSÁG Józsefváros palotanegyede „Kerületünk sűrített Közép-Európa, itt a pokolra szállás és a mennybemenetel egyaránt lehetséges. A kényszerű értéktelenséggel éppúgy együtt élünk, mint az értékekkel, így vagyunk jó néhány házzal, amely mellett naponta elmegyünk, és sokszor nem is sejtjük, hogy milyen nagy múltú, híres épület” - mondta Csécsei Béla VIII. kerületi polgármester, amikor bemutatta a Palotanegyed a Józsefvárosban című könyvet. A karcsú kis kötet szerzője M. Szűcs Ilona festő- és szobrászművész. Képzőművész létére miért vállalkozott erre az önkéntes helytörténeti munkára? - Férjemmel, Martsa István szobrászművésszel 1945-ben kerültünk a Józsefvárosba. Egy régi kőfaragómester házában, a József utca 37-ben a század elejétől műtermek voltak. A romok eltakarítása után itt kezdtünk dolgozni, kint az utcán az örömlányok, hátul gyönyörű kert műterem pavilonokkal. Ez így együtt jellemzi a Józsefvárost, amely nagyon a szívemhez nőtt. Az eltelt évtizedek alatt sokat járkáltam a környéken, és felfedeztem a hajdani palotanegyedet. Arra gondoltam, hogy nem kell a VIII. kerületet mindig csak elmarasztalni, az értékeit is számon kéne tartani. Elkezdtem gyűjteni az anyagot, jártam a múzeumokat, könyvtárakat. Az épületeket magam fényképeztem, a hajdani lakók és építészek arcképeit megszereztem különböző forrásokból. Élvezetes munka volt, feltárult előttem az 1800-as években indult városiasodás, az egykori Pacsirtamező főúri lakónegyeddé és kulturális központtá válása. A hercegek, grófok, bárók palotái mellett a jól menő iparosok, polgárok is a legjobb korabeli építészekkel - Ybl Miklóssal, Meinig Artúrral, Baumgarten Sándorral terveztették lakóházaikat. Az épületek számos belső csodát rejtenek: Lotz Károly freskói, Zsolnay kerámiái díszítik a palotákat, a belső udvarokban márványkutak és művészi kivitelezésű istállók vannak. - Úgy tudom, hogy a kötet kiadása nagyobb tortúrát jelentett, mint az anyag összegyűjtése. - A kerületi önkormányzat segítségével végül is sikerült megjelentetni ezt a kis könyvet. Örülök neki, bár annyi bemutatnivaló van, hogy nagyobbat, színesebbet szerettem volna. A polgármester úr biztat, sőt megbízott egy kerületi helytörténeti gyűjtemény összeállításával. Meghirdettem a kerületi lapban, hogy akinek van régi tárgya, dokumentuma, bocsássa rendelkezésünkre. Már jelentkeztek többen, nemrég kaptam egy múlt századi kis cipőcskét sámfával, és egy régi ipartestületi kitüntetést is felajánlottak. A hajdani arisztokrata családok leszármazottai közül is megismerkedtem néhánnyal, így van remény érdekes józsefvárosi helytörténeti gyűjtemény létrejöttére. Belevetettem magam ebbe a munkába, hiszen a József utcai műtermem télen alig használható, mert a belső kert ugyan csodálatos még ma is, de nagyon rossz állapotban van. Hámory Gabriella Múzeum utca 17. Múzeum utca 11. t BUDAPEST 1997. január 7., kedd Pest-budai lövőházak, célos társaságok Nemzetközi versenyeket rendeztek Pusztaszentlőrincen Annak idején a céllövészet nem puszta szórakozás, hobbi, hét végi időtöltés volt, hanem fontos katonai célokat szolgált. A török elnyomás alól felszabadult Pest és Buda lakói kezdetben a török csapatok támadásaitól, később a portyázó kurucok megjelenésétől tartottak. Mivel a város polgári őrserege csak 1789-ben alakult meg, addig a város polgárait a hadrafoghatóság megőrzése érdekében a céllövés gyakorlására kötelezték: minden újonnan befogadott polgárnak hetente egyszer lőgyakorlaton kellett képeznie magát. Az első budai lövőház a vízivárosi bástyafalak mellett, a régi Szegényház utcában épült. A városi tanács 1710-ben, a pestisjárvány idején a lövőház telkének egyik sarkán barakkot, fából épített „veszteglőházat” emelt, amelyet a járvány megszűnése után kórházként használtak. 1717-ben kőből építettek egy házat, amelyet később újabb szárnyakkal bővítettek. Ebből az épületegyüttesből nőtt ki a régi Szent János Kórház. A fegyvereket begyűjtötték A budai lövészek csak Mária Terézia uralkodása kezdetén alakítottak egyesületet, amelynek alapszabályait, kiváltságait 1743 áprilisában hagyta jóvá a város tanácsa. De akkoriban a céllövészet már nemcsak a polgárság kiképzését szolgálta, hanem hasznos időtöltésnek, jó szórakozásnak is számított. A városi tanács kezdettől fogva támogatta a lövészetet. Évenként díjakat tűzött ki a legjobbak számára és anyagilag is segítette az egyesületet. 1776 után közadakozásból kocsmát és kuglizót építettek a lövőházhoz. 1827- ben a régi lövőház szomszédságában téglaépületet emeltek klasszicista stílusban. A XIX. század első évtizedeiben minden vasár- és ünnepnap jelentős versenyeket rendeztek. A budai céllövészet 1849-ig virágzott. A szabadságharc bukása után a fegyvereket begyűjtötték, a telket, az épületet pedig más célokra használták. Ez a kényszerszünet a hatvanas évekig tartott, amikor a nemzeti mozgalmak a céllövő egyesületet is feltámasztották, így lett 1861- ben Buda első jelentős társadalmi intézménye a polgári céllövő egyesület. A tagok 1885-ben új lövőházat avattak: az akkori Nagy Rókus utca végén, a mai Marczibányi téren épült fel az új lövölde. A pesti „célos társaságok” története a budaihoz hasonlóan alakult. A városi tanács 1701- ben rendelte el, hogy valamennyi céh mesterei vasár- és ünnepnapon céllövészeten vegyenek részt. Az első lőgyakorlatot májusban tartották, a távolmaradókra bírságot róttak ki. Biztonsági okokból a lövőházat a város szélére, a városfalak mellé telepítették. Az első pesti lövőhely a Hatvani kapu déli oldalán, a mai Kossuth Lajos utca sarkán állt. Kezdetben faépületben gyakoroltak, 1771-től viszont már kőépület állt a lövészek rendelkezésére. 1786-ban a városfal mentén, a Duna-part, a Vámház körút és a Királyi Pál utca közti területen újabb lövöldét építettek, amelyet 1792. június 28-án Ferenc király is felkeresett a pesti koronázási ünnepségek után. A céltáblát és a flintát, amellyel lőtt, sokáig őrizték. Egy lövészalmanach szerint 1830-ban a híres fegyver egy bizonyos Gamperl András családjának a birtokában volt. A második pesti lövölde területén valaha a pestisben elhunytak temetője volt. Állítólag a lövőház húsz év múlva megroggyant, mert rosszul alapozták, így lehetőség nyílt arra, hogy a helyén látványos, klasszicista épületet emeljenek. Alapkövét 1824 májusában rakták le, és július 4-én már meg is nyitották. Az avatás háromszáz személyes díszvacsorával, táncmulatságokkal, céllövő versenyekkel három napon át tartott. Az impozáns lövöldét az 1838-as dunai árvíz pusztította el. Pontos mását 1840-ben a nevét máig őrző téren építették fel. A Lövölde téri épület 1890-ig állt, akkor lebontották. Kötelékben masíroztak a hídon A céllövészet a város védelmén és a hét végi szórakozáson túl társadalomformáló erejével is hatott a város lakóira. A versenyek alkalmat adtak a polgárságnak arra, hogy összemérje erejét a nemességgel, s tanuljon tőle, idomuljon az életformájához. A két társadalmi réteg versengését jól szolgálták azok az ünnepségek, amelyeken díszelegni, pompázni, erőt mutatni lehetett. Mária Terézia 1751-es pest-budai látogatásakor parádéztak először a lövészek. Három gyalog- és két lovasszázaddal tisztelegtek a vendég előtt. 1789-ben, a József balsikerű török háborúja idején - amikor a hadba vonult helyőrséget kellett pótolni - a városlakók lövészegylete polgárőrséggé alakult át. Később a pesti polgárőrség azt kérte a helytartótanácstól, hogy mentesüljön a hídvám fizetése alól, nyilvános helyeken, ünnepségeken katonai alakzatban, rendben vonulhasson fel, elhunyt tagjait pedig katonai tiszteletadással temethesse el. A három kérés közül a hídvámmentesség jelentett gondot, az ugyanis nemesi kiváltság volt. A tanács úgy vélekedett, ha a fizetési mentességet kiterjesztik a polgárőrség tagjaira, akkor minden más, katonai szolgálatban álló polgár is joggal kérheti magának ezt a kiváltságot. A helytartótanács végül úgy döntött, ha a polgárőrség kötelékben vonul át a hídon, akkor nem kell vámot fizetnie. A másik két kérés teljesítése nem jelentett problémát. A lövészegyesületek által évente összeállított névsorok jól mutatták a polgárok és a nemesek, alkalmanként a főnemesek együttműködését. Báró Orczy Lőrinc neve 1815-ben díszelnökként szerepel, rajta kívül báró Orczy László és gróf Hardegg Antal altábornagy is a lövészek között van. 1819-ben Ferdinánd főhercegnek, a trónörökösnek a neve olvasható a listán. A budai lövészegyesület díszelnökei között találjuk Széchenyi Lajos grófot és Sándor Móric grófot is. A lövészegyesület társadalmi súlyát jelzi, hogy 1871-ben Pesten egy lövészjubileumi ünnepségen alakult meg az Országos Lövész Egyesület, a millennium évében pedig a pesti és a budai lövészek közös budapesti szervezetet hoztak létre. A polgári felemelkedés példájaként több lövészévkönyvben szerepel Mayerffy Xavér Ferenc neve. Apja, Franz Mayer bajor serfőző a Lech folyó melletti Landsbergből települt Budára, gazdasági sikereiért a király nemesi rangra emeli. A lótenyésztő, marhakereskedő, hadiszállító Mayer a nevét is magyarosítja: Mayerffy lesz belőle. Az egyik fiának, Mayerffy Xavér Ferencnek a karrierje még magasabbra ível: a Grassalkovichoktól bérbe veszi a pusztaszentlőrinci, a gubacsi és a Vecsés határában lévő Ferihegyi pusztát. Országos hírű gazdaságot teremt, aktív közéleti szerepet vállal. Alapítványt tesz a Ludovika, a Magyar Tudós Társaság létrehozására, bőkezűen segíti az 1838-as árvíz károsultjait. 1815 és 1827 között ő tölti be a pesti céllövő egyesület főlövészmesteri tisztét. Puskás emberek a Szemere-birtokon Egyes források szerint Pusztaszentlőrincen (Pestszentlőrincen) lövöldét is építtetett, bár ez a lövészegyesület nem Mayerffy munkálkodása nyomán vált híressé. Néhány évtizeddel később, a századforduló táján Szemere Miklós, a zöld gyep és zöld asztal koronázatlan királya tette nemzetközi hírűvé a lövőházat. Hogyan került Szemere Miklós, a kártyacsaták és a lóversenyek ismert alakja Pestszentlőrincre? Cséry Lajos, a szemétfeldolgozó telepéről elhíresült földbirtokos a gazdasági csőd elől menekülve árulni kezdte pestlőrinci birtokát. Szemere vette meg. Kastélyt, lovainak istállókat építtetett. 1903-tól egyre több hír jelenik meg a sajtóban a pusztaszentlőrinci lövészversenyekről. Volt esztendő, amikor több nemzetközi versenyt rendeztek Szemere lövőházában. A közelmúltban megjelent Pestszentlőrinc krónikája című kötetben azt olvashatjuk, hogy ebben a időben Pusztaszentlőrinc, a Szemerebirtok volt a legkedveltebb hely a céllövők körében. A lövészversenyek lehetőséget adtak arra is, hogy a főváros előkelőségei Szemere Miklós lövöldéjében találkozzanak egymással. 1913-ban a házigazda például Krúdy Gyula írót és fiát hívta meg egy lövészünnepségre, versenyre. Szemere lövőházában készült fel az 1912-es stockholmi olimpiára dr. Prokopp Sándor is, aki aztán a világversenyen első helyre került a hadifegyverek háromszáz méteres kategóriájában. Kellér Andor: Zöld gyep, zöld asztal című kisregényében Szemere egyik nyilatkozatát idézi: „Bizonyosra veszem - mondja Szemere -, hogy 1914,1915 táján háború tör ki. A háborúban fontos szerep vár a céllövés tudományára, mert a katonák árkokból fognak lőni az ellenségre. Ezért fontos, hogy az ifjúságot céllövészetre oktassuk.” Kellér megjegyzi, hogy még Szemere leghívebb emberei is csak mosolyogtak ezen a prófécián. Azóta tudjuk: Szemerének lett igaza. A híres pestszentlőrinci lövöldét pedig Szemere Miklós halála után sok mindenre használták. Volt sörcsarnok, strandöltöző, biliárdcsaták színtere, tartottak benne munkásünnepélyt és istentiszteletet is. Kiss György Mihály A pesti Lövölde megnyitása 1840-ben A pesti Lövölde épülete egy 1845-ös kőnyomaton