Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. november
1998-11-18
30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1998. NOVEMBER 18., SZERDA Miért nincs 1990 óta Budapest harmadszor választott főpolgármestert. A nemrég lezajlott önkormányzati választások után elmondható: a budapesti szavazópolgárok többsége tisztában van azzal, milyen módon és hány évre választják meg a főváros első emberét, ám a tisztség története már kevésbé közismert. A mai főpolgármesteri címet az 1990. évi LXV. törvénycikk hozta létre, pontosabban állította vissza, majd fél évszázadnyi pauzát követően. Az első főpolgármestert - Ráth Károlyt - ugyanis 1873-ban, Budapest létrejöttekor iktatták be tisztségébe. A fővárosi törvényhatóságról az 1872. évi XXXVI. törvénycikk rendelkezett, kimondva, hogy „Buda és Pest császári és királyi fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margit-sziget, az utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesíttetnek.” Ugyanitt szögezték le azt is, hogy: „A főpolgármester a végrehajtó hatalom képviselője, mint ilyen ellenőrzi a fővárosi önkormányzatot s őrködik a törvényhatóság által a közvetlen állami közigazgatás érdekei fölött.” Az akkori főpolgármesternek sem kinevezési gyakorlata, sem pedig jogköre nem volt azonos a napjainkban megszokottakkal, már csak azért sem, mert egymás mellett létezett a fővárosi főpolgármester és a fővárosi polgármester posztja: előbbi gyakorlatilag a kormány képviselőjeként ténykedett, míg az utóbbi volt ténylegesen a város első embere. A főpolgármestert a belügyminiszter ellenjegyzése mellett a király (államfő) által kijelölt három személy közül választotta a közgyűlés. Megbízatása hat évre szólt, havi illetményét ötezer forint fizetésben és háromezer forint „működési pótlékban” állapították meg. Emellett igen tág hatáskört adott számára a törvény, amely szükség esetén azt is lehetővé tette, hogy akár a törvényhatóság, akár a kerületi polgármesterek működését is felfüggessze - persze a Belügyminisztérium felhatalmazásával -, ha úgy látja, hogy azok nem hajtják végre a kiadott rendeleteket, hozzáfűzve, hogy „a kormányrendelet végrehajtásával a főpolgármester kivételes hatalma legott véget ér”. Nyilvánvaló tehát, hogy a főpolgármestert a kormány és az uralkodó „saját meghoszszabbított kezének” tekintette a főváros vezetésén belül, illetve felett. Ez még inkább szembetűnő annak tükrében, hogy 1870-ben még olyan elképzelés is volt, amely szerint - a vármegyei gyakorlatnak megfelelően - a főváros vezetésére is főispánt kell kinevezni (választásról szó sem esett) a budapesti polgármester mellé: „A főváros élén egy főispán áll, kit a belügyminiszter előterjesztésére a király nevez ki és mozdít el.” E terv szerint a leendő főispán mellett működött volna Budapest polgármestere - afféle alispánként bár ez a megnevezés hivatalosan sehol nem fordult elő. A városokban honos jogszokásoknak teljességgel ellentmondó, a városi autonómiát súlyosan sértő javaslat ellen azonnal tiltakozott a pesti közgyűlés - számukra legfeljebb az lett volna elfogadható, ha a közgyűlés által megszavazott három jelöltből választ az uralkodó, de mint láthattuk, ez végül fordítva valósult meg: „A kormány a törvényjavaslatban ajánlott főispáni méltóságot demokratikus alapon fejlett városaink eddig nem ismerték, s nem is óhajtandó, hogy ezen intézmény a javaslat értelmében lépjen életbe. A városokat kifelé nem személyesítheti meg egy nem a hatóság kebeléből választott egyén. A polgármester, ki eddig, mint a városoknak szabadon választott első tisztviselője állásához mérve a legfontosabb teendőkkel bírt, csak végrehajtó orgánuma lesz a főispánnak.” Hasonlóképp vélekedett a budai közgyűlés is: „Minden eréllyel óhajtjuk, hogy a városokra nézve főispán ne legyen, hanem legfeljebb is oly polgármester állíttassák azok élére, ki míg egyfelől a választók öszvegétől választatik meg, másfelől a kormányt, illetőleg királyi megerősítést szükségelje hivatalba léphetése végett.” A budaiaknak ez a javaslata alapjaiban már azt a kompromisszumot tartalmazta, amely végül törvényerőre emelkedett, noha a tiltakozások dacára történt még egy elvetélt kísérlet a fővárosi főispánság bevezetésére, ám ez csupán mint az 1871. évi IX. törvényjavaslat vonult be a magyar jogtörténetbe, így történt, hogy Budapest számára létrehozták az eddig nem létező főpolgármesteri címet a beiktatás már ismertetett, megszorításokat tartalmazó rendjével, amelyhez még az is hozzájárult, hogy a főispánokkal ellentétben a főpolgármestert az államfő nem mozdíthatta el hivatali idejének lejárta előtt, és a főpolgármester mellett külön poszt volt a budapesti főpolgármesteré, amelyet először Kamermayer Károly töltött be. Az persze így is nyilvánvaló volt, hogy a főpolgármesteri posztra csak a kormány és az uralkodó bizalmi embere kerülhetett. Érdemes ezzel kapcsolatban idézni, hogy beiktatásakor miképp esküdött Budapest első főpolgármestere: „Ő Császári és Apostoli Királyi Felségéhez örökké hű, engedelmes és hódoló leszek, Ő Felségének, örököseinek és utódjainak dicsőségét, hatalmát mindenkor fenntartani és előmozdítani igyekszem, kárát pedig erőm szerint elhárítani. Esküszöm, hogy Magyarország törvényeit megtartom.” Ez a kinevezési gyakorlat hosszabb ideig érvényben maradt, még a főváros vezetését több ponton is érintő 1930. évi XVIII. törvénycikk sem módosított rajta. A politikai változás inkább az akkori főpolgármesteri eskü törvénybe iktatott szövegének eme részletében volt tetten érhető: „Magyarországhoz, alkotmányához, Magyarország királyához (kormányzójához) hű leszek.” Négy évvel később aztán már nemcsak a forma, hanem a tartalom is jelentősen átalakult, s ha de jure nem is, de facto „megszületett” a budapesti főispánság. Az 1934. évi XII. törvénycikk értelmében a főpolgármestert a belügyminiszter előterjesztése mellett az államfő nevezi ki és mozdíthatja el bármikor. A Corpus Iuris Hungarici az évi kötetében a törvényekhez magyarázatokat fűző Degré Miklós, a Budapesti Királyi Ítélőtábla elnöke és Várady Brenner Alajos, a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék bírája persze nem mulasztotta el megemlíteni az 1871. évi IX. törvényjavaslatot, mondván, hogy lám, már akkor is felmerült a közvetlen államfői kinevezés és leváltás gondolata. Ez a törvény aztán már érintetlen maradt egészen addig, amíg 1945-öt követően betöltetlen nem maradt a tisztség. Ekkor a főpolgármester helyét a törvényhatóság elnöke vette át, míg a fővárosi polgármesterség 1950-ben szűnt meg a tanácsrendszer bevezetésével. A jelenlegi főpolgármesteri tisztséget 1990-ben teljesen más szellemiséggel és tartalommal állították vissza a polgári demokrácia jogszabályainak megfelelően, az 1991. évi XXIV. törvénycikk pedig rögzítette, hogy Budapestnek kétszintű önkormányzata lesz a főpolgármester és a kerületi polgármesterek révén. Most, amikor már elképzelhetetlen, hogy a főváros vezetése oly szorosan legyen alárendelve a kormányzatnak, mint volt 1934-et követően és azt megelőzően is, és elő sem fordulhatott volna, hogy a kormány és a főpolgármesteri hivatal kapcsolatát oly sok ellentét terhelje, mint manapság, igen furcsa elképzelni, hogy valaha a főpolgármester volt a kormányzat által beépített „biztonsági fék” a budapesti városházán. A közelmúlt választási kampánya tükrében pedig talán megengedhető még egy idézet 1930-ból Degré és Várady Brenner tollából, bizonyítandó, hogy nincs új a nap alatt. A főváros vezetésében 1930-ban végrehajtott változásokat egyebek mellett a következőkkel indokolta a két neves jogász: „Büszkeséggel tekintett minden magyar a kultúrértékekben gazdag, külsejében ragyogó székesfővárosra, amely hihetetlenül gyors lendülettel küzdötte fel magát a világvárosok sorába.” Katona Csaba főispán Budapesten? A lebontott régi Városháza az Erzsébet híd pesti hídfőjének a helyén Ráth Károly Kamermayer Károly _______Anno 1842_______ Fővárosnak összes népessége 103 258 A Tudománytár XI. kötete Fényes Eleknek az előző év végén a „m. academia kis gyűlésében olvastatott” előadását közölte. Az ország népességéről szóló összefoglalónak a fővárosra vonatkozó bekezdése: „Legnépesebb városa hazánknak Pest, mellynek 1839-ben a különböző vallásuak egyházi összeírása szerint 64 374 rendes állandó lakosa (katonaságot, cselédséget, idegeneket kivéve) volt. Az átellenben fekvő Buda királyi város 31 245,Buda koronaváros 7639 lakost számlált, s mivel e három várost csak a Duna választja el egymástól, mind a hármat egy fővárosnak méltán tekinthetvén, összes népessége 103 258 lelket tenne, s e népesség a roppant Bécsnek (1837-ben 333 582 lakossal) mintegy harmadát, Berlinnek (247 333 f.) közel felét teszi, Prágával (105 529) egy rangban áll.” Az Athenaeum cikkírója március 15- én megállapította, hogy Budapest valóságos urai a bérkocsisok. Ezt az állítást a következő tapasztalatából vonta le: „Múlt csütörtökön, esti tized fél órakor, midőn épen a magyar színházból a nép jőne, az Úri utczában, épen a postahivatal előtt, egy esze nélkül nyargaló bérkocsis egy embert tiportatott le, ki, mint hallom, kevés perez után kiadá lelkét, mert a kocsikerék fején ment keresztül... A budapesti bérkocsisok valóságos független urak; úgy látszik, nekik senki sem parancsol, ők senkitől sem félnek. Nappal, minthogy kocsiszámaikat megláthatjuk, még csak vigyáznak kissé, mert tudják, hogy az utczai nép is nyomban elégtételt szokott venni, ha mi oktalanságot elkövetnek, de sötétedjék csak be, ekkor nekik hegyen völgyön lakodalom; ekkor nem néznek semmit, nyargalnak, kinek esze ment, és sok közölök mulatságot csinál magának belőle, és jót kaczag, ha valakit lovai előtt megugrathat... Árszabások határoztatnak a bérkocsis urak zsarolásai és szemtelenkedései korlátozására, s mi sikerrel? Szabott úr szerint egyik sem visz, sőt ha említed neki az árszabást, kigúnyol és nevet. Valóban gyönyörű rend, mikor 110-20 ezer lakosú roppant két városon 3-400 kocsis zsarnokoskodik, mert ha nem zsarnokoskodás az, hogy egy illy kocsis úr, ha rászorultál, pénzedet tetszése szerint zsarolhatja, lepiszkolhat kinevethet fényes nappal, utczai járók menők hallatára, sőt, ha kedve jő, megugrathat vagy letiportathat, úgy nem tudom, mi a zsarnokság. Éljen a rend, éljen a fiackeri függetlenség! Hiszen alkotmányos országban élünk, hol jelszó, szabadság, függetlenség!” A jog szerinti uralkodó messzire, Bécsben lakozott. Megfelelő alkalmakkor, persze, Budán is ünnepelték. Amint azt április 23-án a Nemzeti Újság írta: „Ős Budavár ormain kiszegezett ágyuk apr. 19. reggelén az örvendetes nap feljöttekor 101 perczenként üdvözlő durranása hirdette kegyelmesen uralkodó V. Ferdinánd szeretett koronás királyunk születésének örvendetes éves ünnepét, mellynek dicsőítésére a nagyméltóságú kormányhivatalok és törvényhatóságok tagjai, teljes pompában díszelgő rendes és polgári katonaság, a szelíd néptömeg vetélkedve sietett az isten házába, hol Miskolczi Márton esztergomi kanonok és tinnini felszentelt püspök ő méltósága teljes fényű egyházi szolgálat mellett hálaáldozatot mutatott be a királyok királyának, szerencsésen uralkodó jó fejedelmünk számos évekre kiterjedendő becses életéért. Az óbudai zsidóközönség szinte e nagy napot előző estén buzgó imák között végezé ezen örömteljes ünneplést; a népdal héber nyelven és 20 taraczk harsogása mellett énekeltetett.” A nyár különleges eseményt kínált az agrárium iránt érdeklődőknek. „Egyes hazánkfiainak szívessége - írta június utolsó napján a Magyar Gazda - a nevezetes t honi ekék birtokába juttatá a [Magyar Gazdasági] Egyesületet, s így jön lehetségessé, hogy a medárdvásári nagygyűlés alkalmával már a múlt esztendőben nyilvános próba létethetett Pestnek homokos határában az ekével... Ugyanezen próba ismételtetett az idén is a medárdi gyűléskor; a különbség s határozottabb ítélet hozhatása végett mindazonáltal ez alkalommal a budai agyagos földi határban vitetett végbe a próbaszántás. A honi ekék közül e czélra a legjobbaknak ismert tolnai, fejérvári pusztai, s a vasmegyei rohonczi ekék választattak. Képességüket ezen ekék teljes mértékben nem mutathaták meg azért, mert szántatlan ugart nem találván, rövid idő előtt szántott földet kellett szántani, mi annál kevésb nehézséggel járt, mivel pár nappal előbb meglehetősen előzvén, az agyag omló állapotban volt; de egyenlő s ugyanazon körülmények forogván fenn, az eredménytől még igazságos ítéletet lehete hozni, melly főleg abban öszpontosult, hogy a tolnai és fejérvári eke agyagföldben mind a kivántató vonóerőre, mind a szántási mélységre nézve messze a rohonczi eke mögött maradnak, mert széles fatalpú szerkezeteknél fogva a súrlódást szaporítván, a vonóerőt nehezítik, a köldök- s kormánydeszka alacsonyságánál s a szántóvas állásánál fogva pedig mély szántásra képtelenek. Az említett két eke többnyire porhanyó s homokos vidéken használtatván, a viszonyokhoz képest vannak széles és nem igen mély barázdák hányására szerkesztve, midőn ellenben a rohonczi eke, agyag lévén mindenek fölött szülőföldje, keskeny vastalpon áll, s így kevésbé surlódván, aránylag kisebb vonóerőt igényel, mélyebben jár, s keskeny barázdákat vet.” D.Gy. „A budapesti bérkocsisok valóságos független urak; úgy látszik, nekik senki sem parancsol, ők senkitől sem félnek. ” Ü csillag született! 1037 Budapest, Zay u. 24. 250-4065, ¥/Fax: 388-9175 1134 Budapest, Róbert K.krt. 47. 350-2121,Sf/Fax: 350-2122 www.feba.hu/mitsubishi MITSUBISHI CSDfVICE= fluasar M..... I NIbbiHI Bevezető ár: 3 070 000*Ft-tól *18,5 Ft/ATS TOV DUNA INTERSERVICE Kft. MITSUBISHI MOTORS