Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. december
1998-12-29
24 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1998. DECEMBER 29., KEDD Kéziratból színház Fedél nélkül a Kortárs Irodalmi Központ estjei A Belváros szívében áll a Károlyi-palota. Alighanem még sokan vannak, akik a Petőfi Irodalmi Múzeumot keresik benne, s nem figyeltek fel arra, hogy ez év februárja óta a Magyar Irodalom Házának hívják. Holott a névváltozás lényegi módosulást is takar. Ekkortól bővült, gazdagodott az intézmény tevékenysége. Kebelében ugyanis - a Magyar Irodalmi Múzeum mellett - megalakult a Kortárs Irodalmi Központ. Feladatát neve is sugallja. Teret ad irodalmi életünknek. Ahogyan világszerte teszik a literature house-ok, amelyek olyan irodalmi adattárakat létesítenek, illetve gondoznak, ahol a jelenkori szerzők munkásságáról is könnyű tájékozódni. De nemcsak a szűken vett szakmai publikumot vonzzák az ilyen házak. Hiszen megannyi rendezvényt is kínálnak. Jómagam azt vettem észre, hogy a Kortárs Irodalmi Központ is egyre több olyan programot ajánl, amelyek az előadóestek, már-már színielőadások igényével születnek. Ennek előzménye megvolt azokban az időkben, amikor még Petőfi neve invitálta a palotába a közönséget. (Egyébként a kulturális kormányzat szándéka szerint újra felveszik a költő nevét.) Akkor a csöndesebb szakmai életbe illeszkedtek az események, amelyekre idén a Kortárs Irodalmi Központ mintegy húszmilliós költségvetésének negyede jut. Természetes, hogy tavasz óta megszaporodtak az ilyen alkalmak. Nemcsak költők, írók estjeire került sor, hanem a kedvelt felolvasószínház is várta a nagyérdeműt. Itt mutatták be májusban a Bolygó királyt, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba színjátékát, amely Petőfi vándorszínész társa, Szuper Károly naplójának ihletésére született. Itt hangzott el októberben Az aranyvirág, Schultz Sándor színműve, amely pedig Szendrey Júlia levelezése, írásai és korabeli dokumentumok alapján íródott. A magyar dráma napján nemcsak a díjakat nyújtották át a Károlyipalotában, hanem az ünnepi estén elő is adták a Dramaturg Céh által méltányolt alkotást, vagyis a Márton partjelző fázik című Hamvai Kornél-színművet, ami a rokon művészettel, a színházzal kötött - s erősbödő — kapcsolatot mutatja. S akinek szívügye, azt is örömmel nyugtázza, hogy vidéki társulat művészei, a nyíregyháziak „hozták el” a Nap, árnyék, boszorkány című színjátékot, amelyet az együttes dramaturgja írt Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája nyomán. Értékes sorozat, méltó a folytatásra. A szándék nem hiányzik. Ám a körülmények csupán a távolabbi, s nem a közeljövőnek kedveznek. Megkezdődött ugyanis a Károlyi-palota rekonstrukciója. Kertjében november végén fogtak hozzá a munkálatokhoz, hogy létrehozzák a föld szintje alatt a könyvraktárát. Hamarosan az épületen belül is áll a bál. Kávézó, könyvesbolt, munkaszobák, vendégszobák lesznek a megújult falak között. A munkatársak ide-oda hurcolkodnak a házban, a múzeum bezár. A Kortárs Irodalmi Központ estjeinek egy darabig talán még érintetlenül marad egy nagyterem. Ám előbb-utóbb mindenképpen fedél nélkül maradnak. Mégpedig 2000. október 20-ig, a megszépült ház megnyitásáig. Egy szó, mint száz: kell egy hely, ahol szívesen látják vendégül az otthontalanokat. Nem gondolnak színházra, mert annak megvan a maga nézőtábora, profilja. Csupán egy kellemes helyiségre, klubra, ahová betérhet irodalom- és színházbarát, egyetemista, értelmiségi. Amelyet könnyen megtalál a Károlyi utcai házba bejáratos közönség. Nem sokat zavarnának. Kicsi csomag, egy zongora, egy-két lámpa, mikrofon. Hiszen a műemlék épületbe nem szerelhettek fel bonyolult fény- és hangtechnikai berendezéseket. Még színpad, dobogó sem szükséges. Aki már járt a Károlyi-palota bensőséges estjein, az tudja: csak egy jeles szerző és néhány jó előadó kell. A színész kezében a papírlap, olvassák a friss művet, de nem ülnek meg nyugton, nem is álldogálnak. Csakhamar felerősödnek a gesztusok, az érzelmeket követi a mozdulat. Mígnem a kéziratból színház lesz. Ugye, lesz színház? Lesz időközben is. Ha lesz tető a fejük felett. Bogácsi Erzsébet Kézdy György egy esten a Károlyi-palotában Puccini és a fehér asztal örömei Az egykori Magyar Hírlap írta december 22-én a száznegyven éve Luccában született kiváló zeneszerzőről: „Puccini zenéje a modern zeneirodalom egyik legzseniálisabb és legfigyelemreméltóbb remeke.” Kevesen tudják róla, hogy szenvedélyes autós, vadász, motorcsónakos és fölöttébb nagy dohányos volt. (Sajnos gégerákban halt meg, mely összefügg az utóbbival. Egyéniségéről, jelentőségéről stb. a kitűnő orvostörténész, dr. Vértes László több helyen is megemlékezett a közelmúltban.) Magányszerető volt, menekült az ünnepléstől — még ha fehér asztal mellett történt is! Életrajzírói feljegyezték, hogy igen kisétkű volt, és feltűnően kevés alkoholt fogyasztott. A társaságban is visszahúzódó, kevés beszédű, zárkózottnak tűnő egyéniségével hívta fel magára a figyelmet. Igazán otthonosan csak a kávéházban érezte magát. „Kétféle kávéházat látogat. Ha pénze van, akkor a nagykávéházak valamelyikében vendégeskedik. Bátor tekintettel figyeli az odajárókat, főleg a szépaszszonyokat, hisz már fiatal korában a nők híve és barátja. Évekig hordott egyetlen barna ruháját ilyenkor megigazítja, nyakkendőjét szorosabbra húzza és lobogó sötétbarna haját rendbe szedi. Feltűnő ragyogású szeme villámként cikázik, csakúgy falja a divatos öltözékű, ápolt és kívánatos szépnemet” - olvashatjuk a több mint ötven éve róla megjelent könyvben. Hazánkban többször is járt. Fővárosunknak mindig megbecsült és nagy tisztelettel fogadott vendége volt. (105 éve mutatták be Magyarországon először Manón c. operáját, 1903 decemberében a Toscát, 1905-ben a Bohéméletet, a Pillangókiasszonyt 1906-ban, A Nyugat lányát 1912-ben, a Turandotot pedig 1927-ben.) Ha Budapesten vendégszerepelt, mindig a nagy hírű Grand Hotel Hungáriában vendégeskedett. (A mai Mariott helyén volt ez első világvárosi szállodánk, amely 1871-ben nyílt meg. Feljegyezték, hogy a Manon első előadásainak valamelyikén szinte inkognitóban érkezve, először ott szállt meg, majd mivel annyira jól érezte magát, később is ott kért elhelyezést.) Az I. világháború előtt, feltehetően A Nyugat lánya fővárosi bemutatója körüli időben ismerkedett meg Molnár Ferenc író első feleségével, Vészi Margittal. Barátságuk eredményeként a jeles írónő számos intimitásról számolt be a nagy zeneszerzőről készített írásaiban, amelyek máig érdekesen egészítik ki Puccini életrajzát! Magyarországi vendégszereplései alkalmával hazai tisztelői és barátai a leghíresebb vendéglőkbe is elkalauzolták, de megrökönyödéssel kellett tapasztalniuk, hogy igen szerényen fogyasztott a legkiválóbb ételekből is. Örömmel fogyasztotta az az idő tájt még ritkán kínált olasz ételeket, milánói módra készített specialitásokat. De nagyon ízlettek neki a magyar levesek is. (Ránk maradt levesszeretetét igazoló 1880 decemberében anyjának írott levele, amelyben ő maga írta, hogy három tányér levest evett, majd egy darabka sajtot, és ivott hozzá fél liter bort. Másik levelében azt írta: „Levessel is jól lehet lakni” Ismét másutt olvashatjuk: „Jóanyám, küldj olajat, mert szeretnék babot főzni, hadd lakjak jól.”) A Grand Hotel Hungária mellett talán legjobban az Andrássy út 44. alatti egykori Wagner (később Opera vendéglő, ma Bombay Palace) és az Operaházzal szemben a Balettintézet helyén működött jó nevű Drechsler vendéglőben érezte magát. Utóbbiban beválasztották a jó kedély, a nagy képző-, zeneművészeket és irodalmárokat tömörítő „Muskátli” asztaltársaságba is. (A „Muskátli” tagjai saját maguknak főzték a feketekávét, mert elkeseredtek „a budapesti kávéházak titokzatos összetételű barna nedveinek kalandos ízétől”.) (Olyan tagok közé, mint Szomory Dezső, Szinyei Merse Pál, Ligeti Miklós, Ady barátja, Márk Lajos, az operaénekes Környei Béla, Szamosi Elza, a zenekutató Papp Viktor, a zeneszerző és zenekritikus Kern Aurél és Noseda Károly stb.) Állítólag ott ismerkedett meg Molnár Ferenccel is, akinek Liliom c. darabja anynyira megtetszett a nagy zeneszerzőnek, olasz fordításán annyira fellelkesült, hogy operát akart komponálni belőle, de Molnár nem egyezett bele! Érdekes fénykép maradt ránk 1912- ből. A Nyugat lánya hazai bemutatója alkalmából az Operaház intendánsa, Bánffy Miklós nagy asszisztenciával elegáns vacsorát adott Puccini tiszteletére a Grand Hotel Hungária egyik különtermében. Különlegesség az is, hogy bár a vadételeket szerette, a hazai konyhaművészet Bárányérme Puccini módra elnevezésű, vajjal, gombával, madeiramártással és libamájjal készített ételremeket kreált tiszteletére. Hogy kóstolta, netán kedvelte volna, sajnos arra adatot eddig nem találtunk... Draveczky Balázs Budapesten a Grand Hotel Hungáriában és a Drechsler vendéglőben érezte igazán jól magát Kövessy Albert társasága az idős, nyugdíjas színészek segélyezésére Alapítványokkal, pályázatokkal, szponzorokkal zsúfolt világunkban érdemes megemlékezni arról, a húszas évek közepén alapított emberbaráti társaságról, amelynek jelszava: „Egymásért!” volt. Alapítója Kövessy Albert színész. Nevét nem életében, hanem halála után jegyezte meg igazán a színésztársadalom. Kövessy Albert (1860. okt. 8.-1924. dec. 21.) Nagyváradon járt iskolába. 1877-ben a kolozsvári színház tagja lett, majd mint rendező és igazgató működött vidéken. 1892. május 4-én a Népszínházban vendégszerepelt a Madarász című operett Csörsz bárója szerepében. 1898-ban megülte húszéves jubileumát Aradon, ez év őszén átvette az Óbudai Kisfaludy Színház igazgatását, s két évig vezette. Társulatának tagjai közt találjuk Érczkövi László, Latabár Árpád és Árpádné, Somlay Artúr, Radó Sándor, Sarkadi Aladár, Haraszti Mici nevét. Ezután a kecskeméti, 1905-1911-ig a pécsi (Pécs, Újvidék, Nagykanizsa, Siófok, Mohács) színház igazgatója volt. 1912-ben a fővárosi Új Színpadot vette át Bárdos Artúrtól, s Kövessy Színpad néven három műsort mutatott be, majd nyugalomba vonult. 1916-ban még a Beöthy-színházak dramaturgjává szerződött. Nevét mint színészét nem őrizte meg az emlékezet. Itt húsz eredeti színművet, fordított, illetve magyar színpadra alkalmazott tizennégyet, melyeket a Budai Színkör, a Népszínház, a Népopera s persze az általa vezetett színházak játszottak. Külön említésre méltó közülük a Goldfaden-féle Szulamit, melyet az Óbudai Kisfaludy Színházzal egyidejűleg a Magyar Színház is bemutatott, s még 1922-ben is játszották. Az új honpolgár (Goldstein Számi), melyet a Budai Színkörben százszor, Óbudán pedig 1894-től 1931-ig volt műsoron. A Tisza Kálmán téri hatalmas Népopera egyik legnagyobb visszhangot kiváltó előadása Kövessy daljátéka, A Gólem volt. Zenéjét részben szerezte, részben zsidó motívumokon felépülő zenéből hangszerelte Virányi Jenő. Az 1917. január 12-én bemutatott műnek 50. előadását május 30-án még mindig telt házak előtt játszották. Kövessy a szöveget nem az akkor igen népszerű regény nyomán írta, hanem a régi prágai Gólem-legendát vette alapul. A prágai rabbi villámlás, mennydörgés kíséretében életre kelti a Gólemet, az agyagszobrot, hogy szolgálja őt. A címszerepet Bakó László alakította, akinek fenséges szerepfelfogása, nagyszerű maszkja döbbenetes erővel bilincselte le a közönséget. Kövessy 1924-ben asztaltársaságot alapított Kövessy Vár néven az idős, nyugdíjas színészek segélyezésére a New York kávéházban. Az élete utolsó esztendejében alapított asztaltársaság évekig befogadta azokat, akikben élt a jó szándék, hogy segítsék az elesetteket. Kövessy egyéniségére sok apró adat mellett műsortervéből lehet következtetni. A korszak tipikus, nagy rutinnal, rugalmassággal és minden bizonnyal gazdag kedéllyel rendelkező szórakoztató, kitűnő üzleti érzékű iparosa volt. A Kerepesi temetőben lévő sírján a felirat: „Életében alkotott, itt nyugodni tért, Nagy művét, emlékét őrzi a Kövessy Vár.” A.Á. A Kövessy Vár, az élete utolsó esztendejében alapított asztaltársaság évekig befogadta azokat, akikben élt a jó szándék, hogy segítsék az elesetteket. Kezdetben azt hittem, véletlen. Ahogy sűrűsödött a köd, úgy keresték egyre gyakrabban a hajdani bélyegboltot minálunk Reggel, délben, olykor estefelé is afelől érdeklődtek, foglalkozunk-e gyűjteményekkel. A többség telefonált, de volt, aki be is csöngetett, mondván, most jár csak Pesten, gondolta, talán érdemes megpróbálni. Idővel csendesült a roham, néhány hónapja pedig azt terveztem, letörlöm az üzenetrögzítőről az undok félmondatot, hogy „ a bélyegbolt évekkel ezelőtt elköltözött”. Aztán újra kezdődött az egész. Egy novemberi reggel már megint arra ébredtem, hogy bocsánatkérő hang firtatja, vennék-e bélyeget. Miközben dühöngve fejemre húztam a takarót, hirtelen rájöttem: vásárló még sosem keresett. Csak a potenciális eladók telefonálnak. Karácsony előtt. Megkeseredett az ünnep. A csarnokbeli nagybevásárlásban fáradozókat a máltaiak asztalkája figyelmeztette: másnak lisztre, cukorra, levesre sem telik. Volt, aki elfordí Bélyeg otta a fejét, más a saját pakkja mellett konzervekből, tartós élelmiszerekből is összeállított egy csomagot. Az újságok, tévés és rádiós hírműsorok ontották a gyűjtőakciókról és a rászorulók számára készített csomagok szétosztásáról szóló tudósításokat. Harmincötezren jelentkeztek, kétezren kapnak segítséget — hallottam egy helyütt, s az akció szervezője sorolta, mi minden került a dobozokba. Krumpli, hagyma, liszt, margarin. Voltak aztán olyan rászorulók is, akiknek nemcsak létezéséről, hanem három-négy mondatba összezsúfolt élettörténetéről is hallhattunk. Autózás közben vagy bármely üzletbe betérve szembesülhettünk ezekkel a sorsokkal. A legnépszerűbb kereskedelmi rádióadó angyalkája heteken át keringett az ország fölött, húst, déligyümölcsöt, édességet, ruhaneműt vitt a rászorulóknak. Reklám volt persze, nem is ügyetlen, de a történetek nagyon is valódiak Jóságos, de éhes nagymamákról, az iskolát két váltás ruhában kitűnően végző unokákról szóltak Az angyal, mint hallom, karácsonyig korántsem jutott el mindenhova. Végül aztán ott van az az asszony, akivel minden reggel találkozom a Körút sarkán. A hajléktalanszállóról rögtön ide jön, árusítani a hajléktalanok lapját, a Fedél Nélküli. November elején beszélgettünk először, amikor hirtelen bejött a nagy hideg, mesélte, borzasztóan megfázott. Azóta előfordul, hogy egyenesen hozzám siet, amikor meglát a lámpánál várakozó kocsisorban. Néhány hét alatt tele lett az autó újsággal. A megunt ruhákat az idén is eljuttattuk a vöröskeresztnek a máltaiaknak összeállítottunk egy csomagot levesporból, tésztából, konzervből. Megtudtam, hova költözött a bélyegbolt, ha hívnak lediktálom az új címet. Az elmúlt hetet viszont kénytelen-kelletlen azzal töltöttem, hogy új útvonalakat dolgozzak ki. Most már háromféleképpen is ki tudom kerülni a Körút sarkát munkába jövet. N. Kósa Judit