Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. november

2000-11-20

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. NOVEMBER 20., HÉTFŐ 31 Csövesek a Rupphegytől Zuglóig Hatalmas Audi húzódik le a kátyús úton. A háttérben marcipánpaloták ékeskednek csipkére mintázott vaskapuk mögött. A kapuk fölött általában riasztókészülék pásztázza a környéket. Errefelé egy lakás havi bérlete elérheti az ötszáz német már­kát is. Ennek ellenére - még ha futná is rá - hiába keresnék kiadó lakást. Madárhe­gyen, a főváros egyik új, elitlakó­parkjában járok. Még fél kilométerre sem távolodom a luxus világától, kocsim füstölgő szemét­halmokon gázol keresztül. A Rupphegyi úton valamikor a Sasad Tsz osztogatott telket tagjainak. Szerény faházak épültek a zöldséges-, virágosker­tek mélyén. Többségüket a nyár végén le­zárták, csak hébe-hóba jelennek meg a tulajdonosok. - Meggondolandó egyedül kijönni a házhoz - fogad az egyik tulajdonos, aki éppen a ládába rakott almát menekíti ha­za. - Ezt nem találták meg a csövesek, pedig föltúrták az egész házat. De az is le­het, hogy nem a gyümölcsre fájt a foguk. A murci viszont eltűnt. Csak magunkra számíthatunk. A rendőrök azt sem tudják, hol keressék a címet, ha kérjük, hogy nézzenek már el errefelé is. A szomszédos utcákban ugyancsak ömlik a szó az állandó lakókból. - Néhány éve nyugodt, csöndes vidék volt ez. Igazi üdülőpark a város peremén - mondja egy hölgy az Irhás-árok egyik portája előtt. - Ha besötétedik, itt húznak fölfelé a Spanyol rét, az Ördögorom felé a hajléktalanok. Újabban a Kakukk-hegy erdős vidékén garázdálkodnak. Akadt olyan éjszaka, amikor tizenhét házat ra­boltak ki. A módszer egyszerű: egy óvat­lan pillanatban átvetik magukat a szélső telek kerítésén, és onnan módszeresen haladnak tovább. Senki nem látja őket, hiszen a nyeles telkek mélyén kiválóan el lehet bújni, ha veszélyt éreznek. - Néha azért pofára esnek - kapcsoló­dik a beszélgetésbe a szomszéd. - Az unokaöcsém kint járt a hétvégi házban. Elfelejtette a kocsijába pakolni a boroskannákat. Visszament. A csöves ép­pen akkor gyújtott be a cserépkályhába. Még neki állt feljebb. Képes volt azt állí­tani, hogy ő a tulaj. Na, kapott akkorát, hogy nyolc napon túl is alig ismert ma­gára. A Nagyida utcában botlom bele az első fazonba. Hátán szakadt zsák, kezében reklámszatyor, nyakában összecsomózott bakancs, kezében félig üres borosüveg. - Ha hiszi, ha nem, én is félek - mond­ja a harmincas férfi, akit legalább ötven­­nek saccolok. — Engem nem fogadtak be, mert nem szállok be a bandába. Ez való­ságos szervezet. Ha hozol híreket, ha ki­lesed, melyik ház üres, ha leadod a szajré egy részét, békén hagynak. Egyébként akadt már példa arra is, hogy csövesek vertek ki csövest a házból. Nevét — akárcsak a sértett lakók — ő sem szívesen látná az újságban. Általános a félelem. Esteledik. Behúzódom a Barackos kocsmába. Itt szállnak le a buszról a „munkából” hazatérő hajléktalanok. A Barackos a csövesek fóruma. Olcsó és vi­szonylag ízletes a kaja, akad mindenféle ital, de a legfontosabb a társaság. - Lomtalanítanak a temető alatt - ka­pom el az egyik legfontosabb hírt. - Ne is próbálkozz! - hűtik le azonnal a többiek a vérmes reményeket. - Azon a vidéken a Lyukas Fejű osztja a lapokat. - A Déli pályaudvar melletti építkezést alig védik - hozakodik elő valaki egy má­sik ötlettel. - Cinóber tegnap bukott egy köteg ká­bellel - érkezik azonnal a válasz. Aztán témát váltanak. Megkezdődik a cserebere. A szakadt batyukból cipők, ka­nalak, kések, pulóverek kerülnek elő. Van, aki boldogan nyúl egy sapkáért, cse­rébe székelykáposzta-konzervet kínál. Sokáig forog az asztalon egy vízforraló, a kopott fúrógép sem kell senkinek, de a dí­szes réztábla azonnal elkel egy unióimért. Amikor kijövök a kocsma kertjéből, megállít egy asszony. - A közelemben lakik az egyik Kos­­suth-díjas zongoraművész - közli suttog­va. - A kapuoszlopból kitépték a réz pos­taládáját. Útközben betérek az éjjel-nappal üze­melő áruházba. A kasszától a kocsiig kí­sér János, a kilenc esztendővel ezelőtt Ózdon elbocsátott lakatos. Annak fejé­ben, hogy neki adom a zárban lapuló szá­zassal együtt a bevásárlókosaramat, szó­ba áll velem. - Ott alszom, a lámpa alatt - mutatja a közeli oszlopot, amelynek tövében már kikopott a fű. — Az egyik haverom min­dig idehozza a nyugdíjamat. Tizenhét­­ezer-négyszáznyolcvankét forint. Haj­szálpontosan megkapom. A bevásárlóko­csikból szerzett százasokkal pótolom ki. Megfigyeltem, a szegényebbek kevésbé irigyek. Aki több tízezer forintot hagy ott a kasszában, rendszerint elzavar. - Más nem bántja? - Engem békén hagynak. Már ismer­nek, itt posztolok, amióta megnyílt az áruház. Ez a placc az enyém. - Máshová nem is merészkedik? - Be van osztva a város. Aki nem tart­ja tiszteletben, megbánja. - Ha segítségre van szüksége, kire szá­míthat? - Elsősorban magamra. Meg néhány jószívű emberre. Volt már infarktusom. Az egyik raktáros fiú hívta ki a mentőt. A kórházban aztán kiderült, hogy cukorbe­teg is vagyok. Vigyáznom kell magamra. - Mit eszik? - Ezt-azt. Ami jut. Hetente egyszer­­kétszer megvárom az éjfélt. Akkor már féláron árulják itt a grillcsirkét. Két napig elég. Búcsúzáskor kezembe nyom egy újsá­got. Az Új fedél nélkül, a hajléktalanok lapja. - Ismeri? - kérdezi. - Ez is mocsok­­ság. Olvassa el! Olyan, mint a Magyar Fórum. Ebben a számban is fújják a MIÉP-es dumát. Még mindig a NATO el­len hörögnek. Ezt terjesztik a társaim. Er­re használnak minket. Nekem is lenne okom szidni a rendszerváltást, de ez még az én gyomromat is megfekszi. Az újsággal hamar végzek. Valóban egyetlen hírt, információt, segítő cikket sem találok benne, amely a hajléktalanok hasznára lenne. Vajon miért nem vették észre például azt az embert, aki az átépí­tés alatt álló Kacsóh Pongrác úti aluljáró egyik betonpillérénél vert tanyát? A hulladéktengerré változott vidéken alat­tam, fölöttem, köröttem zúgnak az autók. Alig két méterre az úttesttől, egy bokor ágain lyukas zacskó zörög. „Védjük a ter­mészetet!” olvasom rajta az itt kifejezet­ten csúfondárosnak tűnő fölszólítást. Amerre nézek, mindenhol szemét, törme­lék, kipusztított bokrok, elüszkösödött gallyak, műanyag flakonok, rozsdás kon­zervdobozok, szerte­ széjjel dobált, gaz­dátlan építkezési törmelék. A lezárt fölüljáró tetején óriási tábla. Beruházó: Fővárosi Polgármesteri Hiva­tal. Kivitelező: Hídfelújító Konzorcium. Lebonyolító: Metrober Kft. Lepillantok az alattam mocsokkal teli területre. Itt-ott égnek a lámpák. Az em­berek kifejezetten sietős léptekkel buk­kannak föl a gyalogos-aluljáróból, hogy minél hamarabb átvágjanak a kísérteties tájon, hogy aztán újabb alámerüléssel el­érjenek a földalatti Mexikói úti végállo­másához. Szemlélődésemet az Árgus Security embere zavarja meg. - Engem is bosszant, ami közöttem van, de az építők csak a határidőre figyel­nek. Három hete kivágták a bokrokat, az­óta itt hevernek az ágak. Soha nem taka­rítanak el maguk után. Minden úszik. Ez kiváló hely a csöveseknek. Meghúzód­nak a felüljáró alatt. Ott, a pillérnél van a kuckójuk. Néhány hete még a fák alatt aludtak. Ahogy hűvösödik az idő, jobban elbújnak. Nem zavarhatom el őket. A pillér tövében ott a kés és a kanál. Egyszerűen a földbe szúrták. Néhány üres konzervdoboz jelzi, hogy néha hasz­nálják is az evőeszközt. - Ha rájuk nézek, hálát adhatok az ég­nek, hogy én nem kerültem közéjük. Negyvennyolc éves vagyok. Ez a korosz­tály már sehol nem kap munkát, így sze­gődtem el vagyonőrnek. A város tele van a hozzám hasonló férfiakkal. Amerre jár­nak, a mocsok, a félelem és a reményte­lenség követi őket. Szendrei Lőrinc Ha a hidegtől nem is, az esőtől megóv a bemélyedés fotó: Kovács bence Képviseletet nyit az IVG Az Infoparkban már bérlő az IBM, az ICL, a Panasonic, a HP és a PanTel Párizs, London és Brüsszel után Buda­pesten is képviseletet alapít az IVG, ez az ingatlanokkal foglalkozó nagy né­met részvénytársaság. Legismertebb, legnagyobb vállalkozásuk az Infopark Budapest, amely folyamatosan bővül, de ezenkívül több nagy beruházásba kezdtek a főváros területén. Egy új budapesti képviselet megala­pításával hosszú távra szóló tevékeny­séget épít ki Magyarországon a bonni IVG Holding részvénytársaság. Ezzel a cég a magyar ingatlanpiac fejlődését előrejelző, kedvező változásokra reagál - jelentette ki dr. Eckart John von Freyend, az IVG igazgatóságának elnö­ke a pénteki sajtótájékoztatón. Magyar­­országnak sikerült egy, a nyugati nor­mákhoz igazodó jogrendszert és ezzel kiszámítható beruházási környezetet létrehoznia. Különösen Budapest fejlő­dik egyre inkább Közép- és Kelet-Euró­­pa üzleti tevékenységének alapvető helyszínévé - értékelte John von Freyend. Az IVG arra számít, hogy az ipari ingatlanok magyarországi piaca hosszú távon is biztos beruházási lehe­tőségeket kínál, és az eddig itt képvise­lettel nem rendelkező külföldi vállala­tok részéről fokozott kereslet várható korszerű, bérelhető területek iránt. Az IVG az ilyen modern bérelhető terüle­tekre négyzetméterenként 12-15 euró bérleti díjjal számol. A bonni székhelyű, eu­rópai léptékű cég legna­gyobb budapesti projektje a lágymányosi infopark. Erre a területre az élenjáró technológiákat és a kom­munikációs ágazatot, az informatikát, a távközlést és az új médiát képviselő vállalatok letelepedését várják. Ők vásárolhatnak vagy bérelhetnek itt, az együttműködést elősegí­tő, páratlan környezetben, a nagy budapesti egyetemek tőszom­szédságában irodahelyiségeket. A tudo­mányos parkban az építkezés első szaka­szának befejezése után júniusban már beköltözött épületébe az első felhaszná­ló, a Matáv. Ez az épület tizennyolcezer négyzetméteres területű, európai színvo­nalú komfortot, műszaki lehetőségeket nyújt. Az Infopark Budapest környezeté­ben további bérlők jelen­leg az IBM, az ICL, a Pa­nasonic, a Hewlett Packard és a PanTel. Az IVG következő épületeit az Infopark terü­letén várhatóan 2001. év végére adják át. Az össze­sen tizenhat és fél ezer négyzetméteres új létesít­ményekben az irodahelyi­ségek mellett helyet kap majd minden olyan szol­gáltatás, amely a parkban dolgozók életét komfor­­tosíthatja: posta, bank, étterem, mini­market. A legfigyelemreméltóbb kezde­ményezés pedig az úgynevezett inkubá­torház lesz, amely a kezdő vállalkozá­soknak teremt majd kedvező működési feltételeket. A többi, egyelőre tervezés alatt álló épület körülbelül öt év alatt valósulhat meg. Az infoparkon kívül az IVG a tulajdo­nosa két patinás irodaépületnek is az Andrássy út 11. és 12. szám alatt, ame­lyeknek alapterülete összesen 6800 négyzetméter. Ezek egyikét már felújí­tották, (ide költözik egyelőre a budapes­ti képviselet is), és a másik is hónapokon belül megfiatalodik majd. A Váci út-Véső utca sarkán épülő irodaingatlan átadását jövő októberre tervezik. Ebben nyolcezer négyzetméter hasznosítható terület lesz. Különleges - kicsit még tá­volabbi - beruházást készít elő a cég az infoparkkal szemben, a Duna másik ol­dalán lévő Gizella malom területén. 2003-ra várható itt egy nagyszabású, kö­rülbelül ötvenezer négyzetméter terüle­tű, irodákból, lakásokból és szállodából álló létesítményegyüttes. Cs. K. : A legjelentősebb kezdeményezés az úgynevezett inkubátorház lesz, amely a kezdő vállalkozásoknak teremt kedvező feltételeket. A lágymányosi beruházás maketten Egyre több az iskolai kudarc Ezerötszáz diák bukott meg a fővárosban A társadalmi helyzet, a szociális körül­mények mellett az oktatás merev rendszere is oka lehet a tanulók lemor­zsolódásának, az iskolai sikertelenség­nek - derült ki a minapi közoktatási tanácskozáson, ahol több előadás is foglalkozott a hátrányos helyzetű fia­talok esélyegyenlőségének gondjával, az iskolai kudarcok okaival. A közoktatásban elmaradt a rendszer­­váltás — foglalta össze tapasztalatait dr. Spira Veronika, a fővárosi oktatási bi­zottság alelnöke a fővárosi pedagógiai napok nyitókonferenciáján elhangzott előadásában. A kerettantervek, a 8+4-es iskolaszerkezet megmerevítése, a Suli­net-program befagyasztása, a szakkép­zés bizonytalanná tétele olyan körülmé­nyeket teremtettek, amelyek a 15-20 év­vel ezelőtti, már akkor is korszerűtlen állapotokat hozzák vissza. Mindez ösz­­szefügg az esélyteremtés gondjaival, hi­szen nemcsak a családi háttér rendezet­lensége, a szegénység, a kusza családi viszonyok, hanem ezek a konfliktusok is vezethetnek a diákok sikertelenségéhez, lemorzsolódásához - figyelmeztetett Spira Veronika. A fővárosi önkormányzat által fenn­tartott iskolákban az elmúlt tanévben összesen 2379 tanuló, vagyis a gimna­zisták 12, a szakközépiskolások és szak­iskolások 18 százaléka bukott meg. Ők javítóvizsgát tesznek. Évismétlésre ösz­­szesen 1444 diák kényszerült közülük. A lemorzsolódás is nagyarányú: 1318 tanuló hagyta abba az iskolát a tanév fo­lyamán. Legtöbben szakközépiskolások, de a létszámhoz viszonyítva a legna­gyobb arányú a kudarc a szakiskolák­ban: több mint 16 százalékuk, vagyis minden hatodik fiatal idő előtt hagyja el az iskolapadot. A közoktatás szegregációját jelzi, hogy minél jobb hírű egy intézmény, an­nál kisebbek a tanulói sikertelenségre vonatkozó adatok és ez fordítva is igaz. Egy-egy iskolába általában nagyon ha­sonló képességű és szociális hátterű gyerekek járnak. Így az eltérő társadalmi rétegbe tartozó fiatalok még csak nem is találkozhatnak, ami tovább nehezíti a le­szakadó rétegek integrációját. A gondok nagyságát jelzi, hogy a nyilvántartott ve­szélyeztetett gyerekek száma 1988 és 1992 között megháromszorozódott. A gyerekek és a fiatalkorúak 13-14 száza­léka veszélyeztetett, anyagi, egészségi, magatartási és egyéb okokból. A közoktatás minden szereplőjének tennie kell a helyzet javításáért. Az ön­­kormányzatok elkötelezettségét mutatja, hogy az oktatásra egyre többet fordíta­nak mind a normatíva arányát, mind a beruházásokra, felújításokra szánt ösz­­szegeket tekintve. Az oktatási bizottság is felhasználja a maga eszközeit: az ok­tatási és ifjúsági alapból számos, a fel­zárkózást és esélykompenzálást szolgá­ló pályázatot ír ki. Ilyen például a nyolc éve működő ösztöndíjpályázat, amely a jól tanuló, hátrányos helyzetű diákokat segíti a tanulmányaik eredményes befe­jezésében. Két éve működik a lemorzsolódás megelőzésére szolgáló alap, új kezde­ményezés volt a nyelvtanulás hatékony­ságát szolgáló pénzforrások elkülöníté­se. Ezt a célt segítik a nyári táborok, év­közi programok támogatásával is. A Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány működésének három éve alatt szintén számos olyan pályázatot írt ki, amely hozzájárul a hátrányok leküz­déséhez. Az elmúlt tanévben a fővárosi ön­­kormányzat által fenntartott gim­náziumok 1612 tanulója közül 190 bukott javítóvizsgára (11,7 száza­lék), 116 kényszerült évismétlésre (7,1 százalék), 117 diákot pedig (7,2 százalék) a lemorzsolódottak között tartanak nyilván. A szakkö­zépiskolák 9987 tanulójából 1760 pótvizsgázott (17,6 százalék), 1051 évismétlésre bukott (10,5 százalék) és 820 befejezetlenül hagyta tanulmányait (8,1 száza­lék). A szakiskolák adatai a leg­rosszabbak: 2347 diákból 429 (18,2 százalék) pótvizsgázót, 277 (11,7 százalék) évismétlőt, és 381 (16,3 százalék) lemorzsolódottat tartanak számon.

Next