Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. július

2002-07-23

26 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. JÚLIUS 23., KEDD Az Erzsébet Királyné előkelő vendégei Az 1927-ben megnyílt János Vitéz söröző falait ma is Petőfi költeményének illusztrációi díszítik Meglepő kérvény érkezett 1872-ben a bécsi udvarba: egy Pesten dolgozó vendéglős, Schmidt Károly szerette volna elnyerni Ferenc József hitvesé­nek személyes jóváhagyását új belvá­rosi szállodájának megnyitásához. Az engedély sikeres megszerzése után nem sokkal meg is nyitotta kapuját a Ferenciek terétől néhány lépésnyire (a mai Károlyi Mihály utcában) épült új hotel, az Erzsébet Királyné. A jeles eseményről lelkendezve számoltak be az akkori újságok. A Fővárosi Lapok cikkírója például e szavakkal méltatta a szállodát: „...berendezése ízléses és célszerű leend, kávéház is lesz benne, s miután a Belváros e táján egyetlen vendégfogadó sincs, valószínűleg jö­vedelmező üzlet leend”. Ám a jóslat nem vált be: az alapítók rövidesen megbuktak, és még a megnyitás évé­ben kénytelenek voltak áruba bocsáta­ni a hotelt. Ekkor Gundel János, az ak­kor már gazdag és ismert vendéglős vette meg az épületet, bérlőként meg­hagyva a csődbe ment Schmidt Károlyt és fivérét. A hotel 1891-ben egy Bereszky nevű üzletember tulajdonába került, akitől öt évvel később Miakits Mihály, majd 1897-ben Mayer József vette meg. A Mayer família után 1908-tól az egykori főpincér, Szabó Imre fizette to­vább a szálloda bérletét. Bővítette a kez­detben ötvenszobás szállót, majd a szomszédos telken újabb, hatemeletes épületet emeltetett. Ez utóbbi Sza­bó Szálló, míg a régi épü­let Erzsébet Királyné né­ven működött tovább. De vajon miért volt szükség ilyen nagymértékű bőví­tésre? „Alig van utca a Belvárosban, ahol egy-két szálló ne invitálná az elő­kelő idegent. Pedig tulaj­donképpen alig van szá­mottevő idegenforgal­munk. De hotel az van. Valaki elmésen megje­gyezte, hogy Párizsban körülbelül száz idegen esik napjában egy-egy ho­telre, nálunk, Budapesten pedig száz hotel vár egy idegent, aki persze nem jelentkezik - írta 1914-ben az Építőipar című szaklap. - Nem véletlenül, hiszen a régi szállók nem modernek, a külföldi kényelmet nem nyújtják, márpedig a magyar közönség, mely a külföldi ide­genforgalom nagy percentjét alkotja, ott künn megszokta ezt. No meg az is bizo­nyos, hogy a budapesti régi fogadók nagy része nem ilyen célra épült, hanem bérházból alakították át, ezért a hotel speciális tulajdonságait nélkülözni kénytelen. De az sem téveszthető szem elől, hogy e régi házak túlságos nagy kubatúrával épültek, tehát jövedelmező­ségük aránylag csekélyebb, mint a ki­mért nagyságú kis kubatúrás új fogadó­ké. Ily alapon megértjük, miért épülnek egyre-más­­ra az új szállók. Így a régi, kedves Egyetem utcai Er­zsébet szálló is új palotá­ba költözött, mely Ja­­kabffy Zoltán építész ter­vező ízlését dicséri.” Nem telt bele másfél évtized, és a két hotel a legismertebb, legkedvel­tebb pesti vendéglátóhe­lyek sorába küzdötte fel magát. A korabeli hirde­tések jó fekvését hangsú­lyozva, mint „elsőrendű családi”, „a Belváros központjában” működő szállót emlegették őket. A húszas évekre a már minden kényelemmel fel­szerelt épületeket száz­szobásra bővítették, központi fűtést és meleg vizet vezettek be, lifteket építet­tek. A nemes egyszerűséggel csak „ki­válónak” titulált földszinti vendéglő­ben első osztályú magyar konyha, az elmaradhatatlan saját termésű somlói bor, no meg esténként vidám cigányze­ne várta az itt megszálló, illetve a beté­rő magyar és külföldi vendégeket. A belváros növekvő éttermi forgalma új szolgáltatási formák keresésére ösz­tönözte az agilis üzletembert, aki az ad­dig kihasználatlanul álló pincét vacso­rázóhelyiséggé alakította át. Az 1927- ben megnyílt János Vitéz söröző az első olyan budapesti vendéglátóhely, amely a magyar irodalom ihlette díszítést ka­pott, falait ma is Petőfi költeményének illusztrációi - Sándor Béla fali képei - díszítik. Alig két évvel azután, hogy ki­alakították a hangulatos sörözőt, el­hunyt Szabó Imre. Haláláról - mint a magyar vendéglős- és kávésipar fájdal­mas veszteségéről - elsők között adott hírt a Kávésok Lapja, megemlítve, hogy „a megboldogult vasszorgalmával, pu­ritán egyéniségével, ipari munkásságá­val mindenkor díszére vált a magyar vendégiparnak, amely legszebb éveiben való elvesztését szomorúan gyászolja”. A szálló a második világháború után állami tulajdonba került. Mivel az épü­leten nagyobb renoválást nem végeztek, a hetvenes évek közepére igencsak megsínylette az idő múlását, ráadásul még mindig látszottak a homlokzat há­borús sérülései. A város akkori vezetői a legkézenfekvőbb és legolcsóbb meg­oldás, a lebontás mellett döntöttek. En­nek költségeit is csökkentették azáltal, hogy a régi épület maradványait rob­bantás segítségével távolították el. Ez a művelet olyannyira jól sikerült, hogy következményei a szomszédos ház né­hány lakásán máig szembeötlőek. Az új szállodát Tolvaj János tervei alapján osztrák kivitelezők kezdték építeni 1983-ban. Két évvel később át is adhatták a mai kor igényeinek meg­felelő háromcsillagos szállodát. A megújult Hotel Erzsébetben napjaink­ban is nagy figyelmet szentelnek a régi szokások, hagyományok ápolásának. Visszatérő rendezvény például a Már­­ton-napi libanapok, amelyeknek erede­te Szent Mártonhoz, Pannónia szülött­jéhez fűződik. (A legenda szerint püs­pökké kinevezése elől alázatosságból a ludak aljába bújt. A fabulához jóslás is kapcsolódik: a liba mellcsontjának szí­néből ugyanis az elkövetkezendő tél időjárására lehet következtetni.) Ma is eredeti állapotában látható a János pin­ce és egyes részeken a bútorzat. Ám a népszerű sörözőt a közeli egyetem diákjai helyett manapság in­kább jómódú külföldi vendégek láto­gatják. Prusinszki István A belváros növekvő éttermi forgalma új szolgáltatási formák keresésére ösztönözte az üzletembert, aki az addig kihasználatlanul álló pincét vacsorázó­helyiséggé alakította át. A szálloda a múlt század első évtizedéből való reklámon... ...és a helyén felépített Hotel Erzsébet fotó: bánhalmi János Egy Évszázad Szociográfiáiból - 5. Az igazán rászoruló drágábban kap Klasszikus szociográfiáról szólva legtöbbünknek először a harmincas évek hazai fa­luszociográfiái juthatnak az eszébe. És nem ok nélkül: Puszták népe, Viharsarok, A tatai helyzet - folytathatnánk. Szociográfiák vagy legalábbis szociográfiai jellegű írások azonban régebben és városokról is születtek. A fővárosról is. Elsősorban­­ ez a műfaj sajátossága — annak szegényeiről. Sorozatunkban a XIX. század közepe és a XX. század dereka közötti évszázad szociografikus írásaiból szemelgetünk. „Tornyos paloták sora között robog­nak a hintók, száguld a villamos vasút s döcög a stráfszekér. Utcáin zsibong, za­­jong az élet, egy világváros örökös lár­mája dicsekszik nekünk Budapest fé­nyével, nagyságával. Higgyünk-e a lár­mának?! Nem. A látszat csal, a lárma hazudik. Az a nagy fény, mely ragyogá­sával úgy elkápráztat bennünket, nem világítja meg a főváros igazi életét, ha­nem elleplezi a szegénységet. A tornyos paloták nagy része adósságra épült és szegény eladósodott emberek laknak bennük... A mi szerencsétlenségünk, hogy Budapest népe sokkal szegényebb, mint hogy ki tudná elégíteni az igényeit, valóra tudná váltani a vágyait. Budapest abnormisan fejlődött... Budapest népe sokkal korábban lett kultúrnéppé, mint­sem a város gazdaságát szervezhettük, illetve alkalmassá tehettük volna nyolc­­százezer ember szükségleteinek az ellá­tására.” A fentieket Pásztor Mihály írta Az eladósodott Budapest című, 1907- ben megjelent könyvében. A szerző szinte végeérhetetlenül so­rolta a hajdan jobb napokat látott, a je­lenre azonban a menhelyig kényszerült emberek példáit, úgy summázva az egyes eseteket, hogy a konkrét sorsoknál is nagyobb figyelmet érdemel az a fo­lyamat, amelynek során a típusok tragé­diájából nagyregény lesz. Olyan regény, amelynek a hőse maga Budapest. És amelynek a mindennapi életét a pénz ha­tározza meg. Pásztor szerint a jómódúak és a vagyonosok néhány ezer embert számláló tábora uralkodik a fővárosiak nagyobbrészt eladósodott százezrei fö­lött. „Lássuk csak! - hozta újabb példáját a szerző. - Egy ötven forint havi fizetés­sel bíró tisztviselő nem tud harminc fo­rintot egyszerre odaadni a szabónak egy öltözet ruháért. Mit tesz tehát? Részletfi­zetésre csináltatja a ruhát, és megalku­szik a szabóval havi öt forintos részletfi­zetésben. A ruha ára azonban nem har­minc forint lesz, hanem ötven... Tehát egy ötven forint havi fizetéssel bíró hi­vatalnok csináltatott ötven forintért egy öltözet ruhát. Hát nem fényűzés ez? És amit megcselekszik kicsiben az ötven forintos hivatalnok, azt nagyban csinálja meg, akinek nagyobb a hitelképessége.” A tanulmányíró kifejtette, hogy mert a társadalmi előítélet szerint mindenki­nek az „állásához méltóan” - nem pedig a jövedelme engedte valóságos határok között - kell élnie, a legtöbben hitelből, adósságból próbálják fenntartani a lát­szatot. Vagy úgy alakítják a kiadásszer­kezetüket, hogy egyre kevesebbet fordí­tanak élelemre, lakásra. Pásztor egyik példája: „A fővárosi tisztviselő kényte­len beiratkozni minden kerületi klubba, kénytelen részt venni minden kerületi és kerületközi vacsorán, mert különben nem választják meg a városatyák, így aztán nem csuda, tele vannak adósság­gal... 1901-ben, amikor a főváros költ­ségvetésében a tanítók fizetése 3 166 330 koronára volt előirányozva, ugyanakkor 1 741 849 korona volt a ta­nítók bejelentett adóssága.” Az eladósodás szükségszerűségét lát­szik bizonyítani az a táblázat is, amelyik 182 korona 240 korona 520 korona” egy nagy napilap főtördelőjének, azaz a nyomda egyik legfontosabb szakembe­rének háztartásszerkezetét mutatja (az illető évi keresete 3800 korona, a három gyerek közül a legidősebb ehhez hozzá­adja a maga 720 koronás keresetét, így a feleségével együtt ötüknek 4520 koro­nából kell megélniük). „Lakás (két szoba, konyha) Háztartás (hetenként 44 korona) Ruházat Tandíj, iskolakönyvek (két iskolás gyerek) Kávéház (vasárnaponként 5 korona) 260 korona Zsebpénz (naponta 50 fillér) Egyesületi kiadások Apró kiadások Ehhez jött még évente 600 koronányi adósságtörlesztés, mert a család 3000 koronával tartozott a banknak, ráadásul a családfő másokért is jótállt 2000 koro­na erejéig. A szerző megfigyelése, hogy az „a nyomor sokba kerül” mondásban nagy igazság rejlik, mert az igazán rászoruló szegény ember - mert mindenképpen pénzhez kell jutnia - drágábban kapja a kölcsönt, mint a kevésbé kényszerű helyzetben lévő sorstársa: „Akinek csak száz forintra van szüksége, az kénytelen százötven forintos adósságot csinálni, hogy az előleges kamatok, bankköltségek és jutalékok levonása után megmaradjon az a száz forint, melyre szüksége van... Milyen lehet a háztartási budgetje az ilyen embernek? És milyen lehet a háztartása az adós­ságra és adósságból élő tisztviselők kölcsönt nagy seregének? Az ifjú, aki köztisztvi­selői pályán akar boldogulni - ha csak magánvagyona nincs -, adósságcsiná­­lással kezdi a pályáját, mert nem kap annyi fizetést, amennyiből tisztesség­gel megélhetne. Mikor aztán annyi az adóssága, hogy valamit csinálnia kell vele, mert különben baj lesz, akkor a tisztviselő megnősül. Előbb persze há­lózik, zsúrozik, korcsolyázik, míg vég­re egy bálon, egy zsúron vagy a korcso­lyapályán megismerkedik jövendő fele­ségével. Abból a néhány ezer forintból, amit a fiatalasszony hoz a házhoz, a fia­tal férj kifizeti az adósságát. Egy fél esztendeig gondtalanul élnek, és a há­zasság második esztendejében megér­kezik a kis trónörökös, és elölről kez­dődik az adósságcsinálás.” Pásztor imigyen összegezte a tapasz­talatait: „Nem kell hozzá sokat kombi­nálnunk, hogy megállapítsuk, hogy aki­nek öröklött vagyona nincs vagy gazda­gon nem nősül, az az adósságcsinálást el nem kerülheti. De hánynak van öröklött vagyona, és hány vesz feleségül gazdag lányt? Bizony nagyon meg lehet szám­lálni őket. Hiszen akinek vagyona van, nem is megy hivatalnoki pályára manap­ság. Egyszerűen kivárja a nagykorúsá­got, és képviselővé választatja magát. A képviselőséghez nem kell sem kvalifiká­ció, sem tudás. Még az írás-olvasás tu­dása sem kötelező. Csak pénz kell hoz­zá, a többit elvégzik a kortesek.” Mintha Mikszáthot olvasnánk. Azt az írót, akinek A Noszty-fiú esete Tóth Ma­rival című, folytatásokban közölt regé­nye éppen Az eladósodott Budapest ki­adásának esztendejében fejeződött be a Vasárnapi Újság hasábjain. Daniss Győző 2288 korona 600 korona 140 korona I VS. KI­RÁLY­ UTCA 88. •»■ft:» « ■»•'»'« *■»­» * Mt*»« ■*(■'0 ft»«««* «*•*■)­,A ruházkodás é® divat Számolócédulán is hirdették a részlet­fizetés lehetőségét forrás: magyar kódex 600 korona

Next