Népszabadság - PestVidék melléklet, 1999. szeptember
1999-09-03
A kiállítás címe: festm éyzetrajzok, négysorosok, hirtelen jött ötletek Éppen egy esztendeje annak, hogy Nagy Kriszta egy Lövölde téri óriásplakáton közszemlére tette bugyis-melltartós önmagát. Az egyetlen példányban készült műalkotás provokatívan röhögött rá a reklámoktól elalélt világra, a hatalmas fotó ugyanis nem hirdetett semmiféle terméket, mindössze egyetlen mondat állt rajta „Én egy kortárs festőművész vagyok”. Nagy Kriszta tényleg az. Még akkor is, ha a fent említett óriásplakát megjelenésének idején éppen két esztendeje nem festett semmit. Kriszta azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ő bizony festő, és úton-útfélen azt magyarázta, hogy a festő akkor is fest, ha nem ecsetet használ, hanem számítógépet, virágpalántát vagy éppen szavakat. Ő egyébként egy kicsi noteszt használ. Állandóan nála van, és beleírja a legváratlanabb pillanatokban eszébe jutó mondatokat, néhány soros szövegeket, belerajzolja a hirtelen beugró képtöredékeket, vázlatokat. Később aztán ecsetet ragad, és megfesti ezeket, de nem ám gondosan kicsinosítva, hanem pontosan úgy, ahogy annak idején a noteszba kerültek. Összeházasítva a mondatokat, a képdarabokat, sajátos képi világot teremtve ezzel a módszerrel. — Hogy milyen az én képi világom? - kérdez vissza. - Expresszív és festői, olyan, amiből azonnal látszik, hogy én másfelé nyúlok, mint általában a festők. Az általa csak füzetrajzok, gügyü négysorosok és hirtelen jött ötletek keverékének nevezett festményei komoly elismerést arattak idén: a Magyar Aszfalt Kft. festészeti különdíját nyerték el, márpedig ahogy Kriszta mondja: „ott harmincszor negyvenes furcsaságokkal nemigen lehet aratni, oda szekrényeket szoktak betolni, meg realista műveket”. Hogy milyenek is a fent említett furcsaságok, arról bárki meggyőződhet, aki ellátogat a Köztársaság tár 15. alatt található Illárium Művészeti Galériába, ahol Nagy Kriszta festő című kiállítása szeptember 25-ig tekinthető meg. T. Z. Nagy Kriszta és Gryllus Dorka a megnyitón: vörösborral öntötték le az egyik művet SZABÓ BERNADETT FELVÉTELE HANGVERSENYEK MÁTYÁS-TEMPLOM (I., Szentháromság tér 2.) 4-e, 20 óra: Bódi Marianna, Németh Judit, Mukk József, Gregor József, Moldvay József (ének), MRT Énekkara, MÁV Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Strausz Kálmán. 5-e, 20 óra: Kovács Dénes (hegedű), Sebestyén János, Szatmáry Zsigmond (orgona). ÓBUDAI SZENT PÉTER ÉS PÁL-TEMPLOM (IIl., Lajos u. 168.) 4-e, 20 óra: Budapesti Vonósok. PESTI VIGADÓ (V. Vigadó tér 2.) 5-e, 19.30: Southampton University Orchestra. Vezé nyel: Robin Browning. RÉGI ZENEAKADÉMIA - USZT FERENC KAMARATEREM (VI., Vörösmarty u. 35.) 4-e, 11 óra: Dominkó István (zongora). SZENT ISTVÁN-BAZILKA (V., Szent István tér 1.) 6-a, 19 óra: Szamosi Szabolcs orgonaestje. TÁRLATOLGATÓ BÉKE GALÉRIA (VI., Teréz krt. 43.) László Erica festőművész kiállítása (október 1-jéig). u. 16.) Állandó kiállítás a Széky Társaság dokumentumaiból, Ilku János fotóművész képeiből. ZENIT GALÉRIA (VII., Rumbach Sebestyén u. 15/B) A világ képe - Mladen Lubura bosnyák képzőművész kiállítása (23-ig). PÓDIUM KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM (XIV., Városligeti krt. 11.) 4-én és 5-én 11.15-től Film: A távolság legyőzése. MAZSIKE KLUB (VII., Garay u. 48.) 4-én 20.30-tól Őszi ünnepek előtt Fröhlich Róberttel, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijával Garai Péter beszélget. 13.) 3-án 19 óétól Alternatív Malacka Klub. E-KUJB (X., Népligeti út 2.) 3-án Sex in the Club. 4-én 17 óétól Viva Teenager Party. 22 óétól Disco. EZRES KLUB (XI., Irinyi J. u. 9-11.) 3-án és 4- én Richie Disco. LONG JAZZ KLUB (VII., Dohány u. 22-24.) 3-án 22 óétól Kaltenecker Trió. 4-én 22 óétól Cumó-Kiss Quartett. 5-én 22 óétól Trio Midnight. OLD MAN'S MUSIC PUB (VII., Akácfa u. 13.) 3- án Pege Quartett. 4-én Deep Fried. 5-én Cotton Club Singers. 6-án Ferenczi György és a Herfli Davidson. RÁKOSCSABAI KÖZÖSSÉGI HÁZ (XVII., Péceli út 222.) 3-án 20 óétól Péntek esti láz. EL-KALÁSZI GALÉRIA (III., Dereglye u. 1.) Virág Éva kiállítása (23-ig). ILLÁRIUM MŰVÉSZETI GALÉRIA (VIli., Köztársaság tér 16.) Nagy Krisztina „festő" című kiállítása. MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA - MAI MANÓ FOTÓGALÉRIA (VI., Nagymező u. 20.) Kalmár Lajos Szálirány című kiállítása. MŰCSARNOK (XIV., Dózsa György út 37.) Minta című kiállítás (október 3-ig). PESTSZENTIMRE TÖRTÉNETE (XVIII., Nemes SZAKSZERVEZETEK FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA (XL, Fehérért út 47.) 3-án és 6-án 20.30-tól a Bartók Táncegyüttes műsora. BULI VAN ALMÁSSY TÉRI SZABADIDŐKÖZPONT (VII., Almássy tér 6.) 5-én 18 óétól Maskarades táncház. 20 óétól Bérlő táncház. 6-án 18 óétól Recefice délszláv táncház. CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ (XVI., Thököly út NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1999. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK 31 Feléledő Gekkócirkusz MUNKATÁRSUNKTÓL A nyári szünet után ismét feléledt a Gekkócirkusz, a főváros egyik legérdekesebb havi zenei eseménysorozata. Szeptember 3-án este nyolctól az Almássy Téri Szabadidőközpontban ezúttal a lassan törzsvendégnek számító Másfél együttes, valamint az Amerikából néhány hétre hazalátogató egykori Bizottság-tag, Wahorn András lép fel, utóbbi egy hollywoodi táncosnő társaságában. Az első Gekkócirkuszt tavaly október végén rendezte a Bahia, legfőbb céljuk, hogy nagyszabású, havi rendszerességgel jelentkező klubot indítsanak, ahol a népzene, a kortárs műfajok, az acid-rock, de a film és videó, valamint a különféle képzőművészeti és színházi törekvések is helyet kapnak. A Másfél a hazai alternatív zenei élet egyik változatlan reménysége. Többször írtunk róluk, sokan igazán nem változtak, ma is öt egyenrangú zenész öntörvényű, mindenfajta kompromisszumoktól mentes instrumentális muzsikája ez, zabolátlan energia, félúton a dzsesszrock, az avantgárd, illetve a kortárs zene között. Felkészültségük, technikai tudásuk lenyűgöző, de sosem válik öncélúvá. A szaxofon, a gitár, a basszus, a dob és a cselló egyszerre ritmus- és szólisztikus hangszer, kalandozó és alapot adó. Wahorn András új multimédiás produkcióját a Diákszigeten és a Ráckertben már korábban megtapasztalhattuk. Partnere, Rachel Lesner hollywoodi táncosnő a táncolást gyógyító tevékenységként fogja fel, így Wahorn alapvetően drámai hangvételű zenéjét sikeresen feloldja a színpadon. Mint férfi és nő, olyanok ők, és ebben a kapcsolatban kétségkívül Rachel a ballaszt. Ehhez jön a koncerteken egy valós idejű komputeres háttérvetítés, elsősorban Wahorn képeiből. A zene nem playback, Wahorn ott, a helyszínen állítja elő, igaz, előre elkészített hangmintákból, groove-okból. Aztán erre az alapra szaxofonozik. Játéka nehezen behatárolható, dzsessz, rock és tánczene egyszerre, eltéveszthetetlen wahomi ízzel és attitűddel előadva. A budapesti fellépések után egyébként az egykori Bizottság-tag országos turnéra indul, és szeptember 16-ig Egerben, Pakson, Debrecenben, Veszprémben és Szentendrén is szerepel. KÉRJÜK, hívja a Népszabadság automata előfizetői ügyfélszolgálatának zöld számát, ha Ön szeretné előfizetni a Népszabadságot , előfizetését meghosszabbítani vagy Magyarország legkedveltebb napilapja , az előfizetéssel kapcsolatos kérését, véleményét megosztani velünk. A lap kiadói előfizetési díja negyedévre 3132 Ft, fél évre 6264 Ft, egy évre 12 528 Ft. *A hívás Önnek ingyenes, a díjat a Népszabadság fizeti. Boldog piszmogás Boldog, de legalábbis egykedvű és nyugodt emberek bolyonganak egy alaposan lelakott világban. Lécekből tákolt viskók, rongyos falak, szürke hófoltok között piszmognak, elkeseredésnek nyoma sincs. Megható ez a rőtszakállú, hiányos fogú igyekezet. Han Jangszu koreai fotóművész kiállításának — a Magyar Fotográfusok Házában szeptember 30-ig megtekinthető - 1956 és 1960 között készültek; a háborút túlélt koreai emberek mindennapjait ábrázolják. Kicsi történetek, harsány időkben nehezen értjük az életnek ezeket a szeleteit. Csak nézzük az öreg pecsétfaragót, a jókora kövön billegő libikóka mosolygós lovasait, a jégbe fúrt lukban halászó embert, a magára aggatott lakatoktól csillogó lakatárust, a tésztagyárban kiteregetett tésztacsíkokat, a vízhordó lányokat, az esernyőjavító szöszmörgését és a nagyszakállú harmonikást, amint megsimogatja egy kisgyerek fejét. Nézzük, és eleinte nem értjük a mi BUX-indexes, VIP-listás agyunkkal a szegény világ tónusokba rendezett mindennapjait; poénra vágyunk, megdöbbenetre, szívbemarkoló igazságokra, csalafinta technikai trükkökre. Realista fotók, amelyeken a nyomasztó mindennapok megszelídülnek, amelyekből kitetszik a fotográfus együttérző szeretete. Az akkori kormány mégsem kedvelte ezeket a képeket, akkor volt nyugodt, ha Han mester éppen nem andrékertészes, caetierbres-sonos kedvében volt, hanem készítette híres divat- és reklámfotóit. Mi viszont örülhetünk annak, hogy a műfények helyett láthatjuk a valódi árnyékokat, és megtanulhatjuk, hogy csak rajtunk múlik, hogy ezek az árnyékok mennyire ijesztőek. T. Z. Lékhalász a koreai művész képén Már árulják a színházjegyeket MUNKATÁRSAINKTÓL Azok a színházak, amelyek csak szeptember végétől, október elejétől várják a nézőket (Erkel, Komédium, Madách és Kamarája, Mikroszkóp, R. S. 9., Stúdió K., Nemzeti, Pesti, Új, Vidám Színpad, Víg) a hónap közepe felé nyitják pénztárukat. Nem is mindenhol tudták megmondani, lesz-e náluk áremelés, mivel még nem ismerik első havi programjukat. A legtöbb színház azonban már játszik szeptemberben, így azok már árulják is a jegyeket. A International Buda Stage-en differenciálták az árakat: ezentúl a produkcióktól függően 550-990 forintot kell fizetni. A Budapesti Kamaraszínházban csak három előadás drágult, míg az Operettszínház - amelynek épületét átépítik - egyes „vándorelőadásai” olcsóbbak lettek. A Mikroszkópon új premier után lesz emelés. A tavalyival azonos árúak a jegyek a Budapest Bábszínházban, az Erkelben, a Merlinben és a MU Színházban. A Központi Jegyirodába eddig csak kevés teátrum küldte el a belépőit, közülük az e haviakat már árulják, az októberi jegyek szeptember közepétől kaphatók. A Itt a Nagy Változás! Európa növekszik! És fogyasztók, más szokások, kulturális különbségek. Az új kihívások új veszélyeket rejtenek... Ezeket és a ^^-4 nemzetközi reklámélet számos problémáját vitatják meg a világ minden htájáról érkező marketing- és kommunikációs szakemberek, 1999. szeptember 27-28-án Budapesten. 9 i a a fii pópa Jelentkezési határidő: 1999. szeptember 20. konferencia DER Utazási iroda / Kongresszusi csoport: 1999. s/L*ptembru 27.28.. 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 12. o.ü.ö.A .L.LII...— tel.: 266-6977, fax: 266-6132, e-mail: dercongress@mail.datanet.hu