Szabad Nép, 1945. augusztus (3. évfolyam, 105-129. szám)

1945-08-09 / 112. szám

4 t W Msagwíj Mmimm­i i Bjjw ■ ihijn­ A munkáskirándulók — Játszunk egy játékot!!! — Mit? — Mindenk­inek feléri­ kell erre. Ha lesz öt év múlva? — Rajta! — Napi ötórai munkaidő. — Zenéim tanulunk. — Rajzolni. — Mindnyájunknak kétszobás tá­lcája lesz. — Egész nap úszni fogunk. — Én síelni fogok. — Egy pengő lesz egy kiló cukor. — Hétvégén kirándulunk Párásba. — De csak úgy, ha ma mindenki kis újjáépítésért dolgozik! — A SZEGEDI HADIFOGOLY­­TÁBORBÓL tóvá.!­’,­ folyik a fog­lyok szabadonbocs­átása. Kedden 1943 fogoly elengedésére került sor. Legnaagyobb részük a temes­vári táborból került Szegedre, de sokan a még Szegeden vissza­­maradottak közül valók. A sza­badulók zeneszóra hagyták el a tábort.­­ Szenik Györgyöt tizenötévi kényszermunkára ítélték. A Nép­bíróság Rátai-tanácsa szerdán tár­­gyalta Szenik György, a hírhedt há­­borús uszító plakátok, festőjének bűnügyét, akit még azzal is meg­vádolt a Népügyészség, hogy üldö­zötteket elhurcoltatott. Szenik a bí­róság előtt beismerte bűnösségét. A bizonyítási eljárás lefolytatása dr. Kátai Miklós ügyész vád- és dr. Káldi István védőbeszéde után a Népbíróság tizenöt esztendei kény­szermunkával büntette. A népügyész súlyosbításért fellebbezett. A VIII. KER NEMZETI SEGÉLY szig. 11-én d. u. 5 órakor tagjai részére műsoros összejövetelt tart. (Elöljáróság, I. em. Tanácsterem.) Kérjük a tagok Hitnél nagyobb számban való megjele­nését. — Varga Endre népjóléti minisz­tériumi titkár kezdeményezésére nagyarányú szociális munka indul Szegeden, ötvenes létszámú tanonc­­otthont és ugyancsak ötven-ötven embert befogadó fiúotthont és hadi­­árvaházat létesítenek. Ezenkívül a Várostól igényelt megfelelő épület­ben harminc leányt befogadó átme­neti leányotthont állítanak fel. Az említett intézetek legkésőbb október 1- ig megnyílnak.­­ — A DEMOKRATIKUS OKTA­TÁSÉRT. A Székesfővárosi Házi­­nyomda üzemi bizottsága és dolgozói elhatározták, hogy munkaidő után ingyenes munkával íriszednek, ki­nyomtatnak és bekötnek egy új ma­gyar demokratikus szellemű tan­­könyvet a középiskolai tanulóifjú­­­ág részére. — Maratoni távúszás a Dunán, dr. Iszkandar Faizulln, a Vörös Hadsereg kapitánya, a „Szovjetunió sportmestere“, aki a Szovjetunió maratoni úszóbajnoka, augusztus 11- én hajnali 2 órakor Dunarad­­ványból — amely Budapesttől kerek 100 kilométer —, elindul a Dunán és előreláthatóan ugyanaz­nap este 8 és 9 óra között éri el a budapesti Országh­ázat. Ezzel a szenzációs és Magyarországon soha nem látott sportteljesítménnyel ünnepli Fauzu­­sin kapitány 15 éves úszói jubileu­mát. “ÖTOKÓPIA RÁD *"*■*"*­« ~52 (Oktogon-térnél) — Időjárástjelentés. A Meteorológiai In­tézet jelent­i augusztus 3-án. Budapesten szerdán délben a hőmérséklet 30 fok Cel­sius, a tengerszintre átszámított légn­yo­más 760 mm, alig változó irányzatú. Várható időjárás csütörtökön estig. Élé­nkebb szél, növekvő felhőzet. Több helyen záporeső, zivatar. Fülledt, meleg idő.­­ Táviratilag kell bejelenteni a fertőző megbetegedéseket. A nép­jóléti miniszter rendelkezése értel­mében a törvényhatóság első tiszt­viselője táviratban köteles jelenteni az Országos Közegészségügyi Inté­zetnek minden olyan esetet, amikor bármilyen fertőző betegség járvány­­szerű mértékben súlyosabb formá­ban jelentkezik. __ A MABI pályázatot hirdet sok orvosi állásra. Bővebb felvilágosítást az Intézetnél. Péterfy Sándor­ u. 14. — A Teréz központot egy hónap­pal hamarabb helyezték üzembe. Bensőséges ünnepséget tartottak szerdán a Teréz központ dolgozói abból az alkalomból, hogy a központ automatikus kapcsoló berendezéseit a műszaki személyzet rohammunká­jával az előírtnál egy hónappal ha­marabb helyezték üzembe. Vidéki kereszterin­t Sacharin, tűzkő, ciga­rettapapír, gyufa, ru­hafesték, piperecikkek, mosó- és pipereszap­pan, rövidáru, papír,, áru, kefeáru. Befőnöceilophan, perga­men­t, papí­rzacalk­ó, csorna, golópapír, fajvédő, cérna és pok­rém, l­égy fogó, sötét por, fűszferpótló, gal­ioll. /* Erzsébet­fyMCDfo körút ns. ima FÉRFISZÖVETET és mindenféle textilárut ma­gas áron, veszek. Kaufmann Andor VIII., József körút 22. 9­­7 Használt férfi­, női ruha, cipő, szőnyeg, fehérnemű, bútorért ismét legtöbbet fizet FINIÁSZ, Szövetségen. 3. Hívás­ra házhoz megy. * 2419 Gyapjú- ás selyem­s­z­ölőnők felvétetnek. Carpathia, Kis­pest, Attila u. 47. 9259 spír még mindig 3.60 P György Imrénél. Bp. IV., Deák Fem­enem, 15. Telefon: 380—­515. 2533 Feri hűhókés­ ballonkabátért, berbert, és téli kabátért, cipőért óriási árat fizetek. Lázár Miklós, Király­ utca 23 2436 H­ASZNÁ I,T B (­ T (A K CS­ERE,'" háló, komb. szobák, r­ekarmok, fertő lágyak, konyhák olcsón Bányafalvinál. Izabella­ u. 1. 2355 Legtöbbet fizet ruháért, cipőért, bútorért, rádióért és írógépért R­eményi és Fpanik Teleki tér 3. 2465 Vessek villany hűtőszekrényt, elektr. mérőműszereket, Philips bo­rotvát, logarlécet, mikromé­­tert, prec. körzőt, villany fúrógépet, villany kályhát, kvarclámpát, 110 Voltos vill. tiszhelyet és egyéb vill. házt, készüléket. Audion, VI., Gr. Zichy Jenő u. 30. 9270 Megvételre l«er*es©ls Körmiek, Fordson, e»e,tleg más márkájú üzemképp frakt©í*8. Székely IX, Tüzeotó-utca 65. 25*2 Delmiszerüzlet átadó Hatler u. és Me-Shrpt. savók Ériterdödni: VII. ker. Akácfa­ u 11. Mervó Gyula. ________ 2577 Jóházból 25­—40 év közötti egyedülálló nő­t keresek g&aci ásás b­izon­y­i teendzők elvégzésére vidé­kre. jelentik : csütörtök péntek d. u. ’­3­—7_ig. lífbcinentál" szálló" portásánál. Dohány-u_ 42 V. Iránban Rexutsek­­jmn^n­ó. Rácalmás, Hadiéxv&zy elítoybem. 2573 Ki tud róla! Kertes József karp. ho ivód ICOL/I. g. k. tano szolgáig 1&14 XII. 17-én írt utoljára Komá­rom m­. Tár­kényből. Kérem, aki tud valamit hollétéről, értesítse aggódó szüleit. Ker­­tes Sándor UJ-poet, Árj­ád. út 36. 2007 PMrédeselmi verm­ák, közvetítőt díjazok. Budafoki út 13. Házfelügyelő, nél. 2546 FELHÍVÁS A budepesti Neroze.’S. Bizott­ság által az Asztalosok An­yagr­aktár Swivelketetéhez és a Bérgözfin­-ter Üzemn­ez, Budapsest, X., Szer­epesi út 21). kiküldött Igazol Bizottság meg­kezdte iuii£íödt':53ét. Fel­­hívóink mifkleu'íu, aki a fenti intézmények bármely a-ilkal­­maaorjáu:i­k fasiszta, nyilas, va­gy németbaráti és népelle­­nes, va­gy a magyar nép ért drázadt sértő m­agatarts­áról bármit tud. közölje adatait a bejelentő nevéne’s, és pontos cinjén­ek fels­­ntetségére az Irrovoló Bivot’záji elnökével, Szép Sándorral (Budapest, VI. Terénd körút 6., IV. eml Írásban. A tárgyal­ásokon na­­naszánoik előadására bárki mellékrdzet. Névtelen fel­jelentéseket a bizottság­ nem fogad el Az Igazoló Bénít­sák ’ 2555 Felhívás! Erdély Jonef KM/324. mun­­kd« századnál 1944 V. 26-tól • 1944 XI. 23-i­g Nagykátán, Sörögpusztán, Szom­­oldon Uj­­szádon, Süttösn., TAton, Zober­gétnybf?n, Holerobán Nagy­­igmá­ndon, mint őrve­zető »zA* zadfm­­ok szolgált. Felsőőrünk mirdenikit. kl neA-^vett ma ga. tartályára vonatkozóan: terhelő adatot t’id. jelentse be írás­ban v­agy szjóba® a Mag­yar Divatcsar­nok igazad­ó bizott­ságának elnökénél Kenessei Tibornál­. Az Igazoló Bizott­­ság. 9304 W­ent­rack 8—1 16 H­p. Diesel, vagy más meghajtású motort stabil rögapk­ivetőt. Értekezni lehet vasárnap d. u. és h­ét­főn egész nap. Lázár György, IX. ker. Ben­zenczegyi. 20... föld­­szint 2. 2662 K iv©3sseSt * tegnap egy férfi zakó. Siklós névre szóló iratokkal, kér­em a becsületes megtalá­ót, az íratonkat jut­alom elenébe­n a Szabad Nép kiadóhov.. VIII., József'k­rt. 5., II. em. leadni szíveskedjék. 2ő£6 Kerékpárok alk­atrészek viszon­telá nisít­ók részére is. Gerő Sándor,­­ u. 21. sz. 17€8 VARRÓDÉPRAKTÁR eled, cserél, vesz! bármilyen varrógépet. ^ruL tst us. Modern ,jobbkatos gépre xnc-gvoi'A&r.fcé­st fe ív cisz Szán­ágyi-^utua 3. (Aggrelvkij- i ívcanál.) 92-10 Bic­iklis hiridiuc saját kerékpárral feere?tetik. Jelentkezés szombaton csak TOggel, 8—9 között a Belv'áros^i' I kávéház­i irodájában (XV­, A.p. pontifi .tér). 25­41 Márkázott csgaretta­papirt minden tételben veszek. „Kési én« gyors le­bonyolí­­tás“ jel. New.York hirdetőbe. E­r^sébet’-körút 9. 251.') sürgősem, wmnéílc. Cím: XIV., Nagy Lajos ki,r_-úi,ja 122. Mcdnér. 2556 BsSestSwfészeikz ^peci^Hpan alfealmas benzin, motoros szivattyú, új álla­­poítl­a­n­ eladó. Pestet VASébet, Homérosz.u. 28. 2508 BÉLYEG Nádas bélyegüzlet. IV.. Pe­tőfi S..u. 11. Gydijtemények, bélyeg vétele legmagasabb áron Európa. bélyegei,na C'k ár­­je­gyzéke megjelent, ára P. 60. Postacseki kistzán­k­la: 10.569. 1683 Heti HO Simnen­up tizedes, 101 /21 p. sz. zsidó mu(r£c)13 százsadnál volt állító­lag »zát^dírnoik, l£M4 szept. 23 tód. Fölhívjuk mindazokat, akik nevezett írek a munkás­­sz­á..ad.ná­l tanúsított »s ter­epé­ről bármit is tudnak, szíves­kedjék Ri­gier József Ede PamirTseműgyár Rt hoz k.­­kisIdőit Ignació Biacrttéság el­­m­éjeével (Ra­jceánm­i Mihály, Eötvös­ utca 8.) sürgősen kö­zölő i. 1 l­ 02 Vizfözéshez fűtőtestet veettek „Komb­ázból* jeligére a kiadóba. 9314 ÜVEG belezérhez 3-2 lateiroig . . . . P. 13.—1 ................. „2-i.— 2 . . •M 9»32-s ... • •*«.— 8 ®s lAk­hpaüveg . II — vy.e-“pohár . . .• ,* N­EaKDúS ÉS TÁRSAI, KI E.U-Y-U. 2, ANKER-KÖZ SAROK. 2&ÍS Vis®omtelad'i5!«D®k békebeli minőségű Komo ruhafesték, Schmoll cipőkrém, KíMei, szájvíz, fogpor, bililantín, st­b_ Seidien Testvérek. VII.’, István­­u­t 30. MM 2 BC ha°t kinálatra kiadó. Cím: XI., Ulásztló.u. 68. szz., 2561 Szakácsnő és kézitány étkezde,­ gyakorlattal azon­­nalra felvétetik d. e. 9—12-ig. Homo­k.utca. 8—30., II. em.1­6. Bölyné. 2500 Kötőmunkás (nő) Unksa- és sikkötő ge­ppfero, felvét­etik köt­őüzemre Koszorú.utca 14—16. 25. 9 Bútorszövetet per­sza.Szőnyeg»et. »»övetfüg­gönyt. átvetőt vesz UNGAR.. Király.utca 14. szám, 9319 120 cm3 Dió Exprreare rtrketélpár Nadi forg. eng. vall. Bohtw, IX„ Üllői-út 9S31 Horisnyolovítás és sv-fmtekraBdot!rőkcrt jó fi­zet­tet?se»l felv­ess z fest­őbe. JEötvös^ utca 19 9311 Eladó Siemens E. K. G., U. R. H., A. E. G. vill. hűtőszekrény. Véstek: rön­tgent, d­a'Oa^, op­tikai-, műszaki gépeket, rá­diót. Adát vétel, csene^ Kő vári’, Nap.u. 19­ 9310 rádiót rádiócsövet és a^tatrészt ve- Rjcünk. Vavá®»Ricelli“‘ rádió* szeküzlet Kossuth Lajos.utca 11.,, udvarban. 9300 Saraié éjfél­­szélén Vin.. Stéry-ntea 6. 9603 Társulnék Egy jó helyem levő, jómene­telű női fodrász Üzlethez. Szükséges tőkével rendelke­­zem. Cim a kiadóban. 9?9S 40% P. 110.—, 312% P. 38.—. Cz­ak nagyban­n! Közvetítők kizárva. . .Universal“ Teréz­­krt. 15., IT 3. 9291 Fritten sartí­rfe édes myst visvaom felad­ók és fagyasztók részér© kapható. Lázár bor* pimce, VTI., Klauzál_tér 16. 92&) E term­ipala portálra, bútorra kapható Reformnál, VIII.,­ Táncsics­­utea 4. 92­9 Si­SEü­zücsnél, 2351 nagy választékban, olcsón SZEMEHE Erzsébet-körút MáSODIK EMELETED­­ ykhülém-esükeafeát Rendkívül jóéraütőségű, vízhatlan férfi esőkabát, pam­ut­­áru, rö­glántasok­ban. Utazáshoz, autóra kerékpárra, ko­csira, gazdaságban né­lkülözik etetvén. Kü­lön leg©-«cégeim: mikádó, gaz­da,^, kocsis- és sofferkabát. In col Al gyermek* n­ efe 6—IS éves korig: esőkabát, eső gallér, cserkész- és vihertkabát. Női és férfi ballonkabát V.d­ aki női és férfi­­ru­hakereskedőik szlres látogatását várja. Ber­manni Fidhip esőkabátüzem­, Bajcsy-Zsilinszky-írt S3, szám. 2.­95 sövényolajat napraforgó­, tök- és repce, magot, faggyút, és zsírokat magas árban­ vásárolt­unk. Star szappan ipa­r IX., Ra­n­older utca 27/a. ..mm. 9284 SAN Ui N fertőtlenítő és t'isat-i'tó lúg. 9276 A grafikai szaküzletek tulaj­donosai illetve azok vezetői igazoló eljárá­­s alá kerülnek és ezért f­elhívjuk azokat, akir­ a grafikai szaküzletek tulajdon­osai­, vagy ilyen üzle­­tek és javítóműhelyek; veze­tői népedllenes, fasiszta, nyi­las, vagy németbarát m­a­gav tartásáról tudna­k, hogy erről írásban szatevéktalanul tegye­nek bej­ Plengést Rad­ó Endre úrnak (Bpest, VI., Szegfű­­utca 5., Budapesti Sokrapros^ tok Iparitestülete­). A bejelen­tésnél név és lakcím meg­adandó. A névtelen beiderté­ seket mallő^zitik. Si S S HiCi MW MWES ® E» csSI* B* -J SBtl Sísiílaa Btoüíniisi&a MEGHALT GÁBOR ÉKSZERÉSZ NYILAS GYILKOSA Szerdán reggel 9 órakor Szent István­­kör­ú­ti üzletében egy férfi, aki rabolni akart, agyonlőtte Gábor ékszerészt. A tettes a gyilkosság után az utcám tovább folytatta lö­­völdözését és súlyosan megsebesí­tett egy rendőrt. A vadul lövöldöző merénylőt egy orosz katona tette ártalmatlanná. Az orosz katona az egész környéket rémületben tartó gyilkost agyonlőtte. A helyszíni nyo­­mozás megállapította, hogy a me­­rénylő Wenger Baranyai Sándor nyi­­laskeresztes, aki július 10-én tért vissza Németországból. — Nincs szén a Cséri-terepen.. Nemrég hírek terjedtek el arról,­ hogy a Cséri-telep környékén szén­­telepet fedeztek fel. Illetékes hely vizsgálata alapján Budapest környé­­kén széntelep nincs.­­ Megérkezett a svájci élelmi­szer- és gyógy­szerszállítmány. Szerda reggel érkezett Budapestre a svájci nép és a Vöröskereszt élelmiszer- és gyógyszerajándéka. Weyerman Hans delegátus, a svájci­ nép és a Nemzetközi Vöröskereszt üdvözletét tolmácsolta. Az aján­dékot Nagy Ferenc újjáépítési mi­niszter­­ köszönte meg és kijelen­tette, hogy a magyar nép méltó ak­ar lenni a most elnyert demo­kráciához és arra törekszik, hogy mielőbb hasznos tényezőjévé le­gyen a demokratikus európai nét­­ék közösségének. PÁRTHERSEK A MKF VI.1I. k­erületi szen­tető­­ítti (Tavaszmező­ utca 6.) augu­s­­tus 9-én délután 6 órakor Apró An­tal elvtárs tart előadást a szakszer­­vezetek időszerű kérdéseiről. Érdek­lődőket szívesen látnak. A MKP VIII. kerületi szervezeté­nek értel­miségi csoportja augusztus 13-én előadást rendez, amelyen dr. Gáspár Endre „Heine, a forradalmi költő“ címmel értekezik. . SZAKSZERVEZETI HÍREK A Szaktanács értesíti az összes IV., V., VI., VII., VIII, IX. kerületi (belterületi) szakszervezeti ificso­­portokat, hogy a SZIT vezetése mel­lett augusztus 11-én délután 3 óra­kor rohammunkára mennek. Talál­kozás a Szakszervezeti Tanács épü­lete előtt. (Fiumei­ út 4.) A Magyarországi Könyvnyomdai Mun­­ksírók Egyesülete értesíti rokkant tagéit, hogy segélyüket posta útján kapják meg.­ A Gyáripari Lakatosok Szervező Bizott­sága augusztus 10 én délutm­­ 5 óa­ a­kor a szokott helyen ülést tart. SZABAD NÉP A Magyar Kommunista Párt közp. AVCÍS­­Főszerkesztő: Révai József. Felelős szerkesztő: Horváth Márton. Felelős kiadó: Pető József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bp., VIII., József körút 5. a. Telefon: 180—378 , 178—383. — Nyomatott a „Szikra“ Lajt vállalatok körforgógépein.­­felelős nyomdavezető: Nedeczky László. — A dohányjegyek kiosztásánál elkerülte az illetékesek figyelmét Budapest környéke. Ezek a közsé­gek élelmiszerjegyekben részesülnek és dohányjegyekben nem. A buda­­pestkörnyéki dolgozók kérik az ille­tékeseket orvosolják mielőbb ezt a hiányt. —­ MA­GJABB HÁROM AUTO­MATA TELEFONKÖZPONTOT ad­­nak át a forgalomnak: a kispesti, kőbányai és zuglói telefonközpontot. — MAGYAR MUNKASGYERME­­KEK. NYARALT­AT­AS A ROMA­­NIABAN. A román egészségügyi szakszervezet ötven magyar munkás, gyermek nyaraltatását vállalta a tengerparton. Jelentkezés a Szak­tanácsnál. (Fiumei­ út 4., I. emelet.)­­— Nem tarthatnak tanoncot a nem igazolt ipartestületi tagok. E­zt a rendelettervezetet az iparügyi mi­nisztérium illetékes osztálya most készíti elő. — Az OTI ellenőrizteti a „feke­téző“ gyógyszertárakat és mindent elkövet a visszaélések megakadályo­zása, valamint az üzérkedők szigorú megbüntetése irányában.­­ A deportáltak intézményes megsegítése ügyében szerdán dél­előtt értekezletet tartottak a mi­niszterelnökségen Mih­ók Sándor elv­­társ, miniszterelnökségi államtitkár­nál. Az értekezlet végérvényesen akarja megoldani ezt a problémát. SZAB­AES M­ÉP CSÜTÖRTÖK, 1945 AUGUSZTUS 9 SPOHI trnwnii iw un Megkezdődött a vMiég játékosok szabad laUUua A Vanas leigazola Verticsét bal? Lukacsot Bust’arcisit és Szbáfeyt* Debreceni VSC, az MTK pecsi.B- hét dióé­­g­yőri futballlcstát, Vinnyeit és Turbékit Uj edzőt szerződt­e­te.tt a Ferencváros éi cancajk Gárica- e jőder mélytében. Az Előre Shoni'bö.tü«. iiszóvéraconjit reai döz a Császár us­zodáb­an. A vizilabda bujt voksa,giban­ az MTK és az FTC móivaöziik­­y.log.a.távfii»en­yt retidea vasárnap a MKSz. a Mitócn-ánson. ló és 25 knifes nwí* trOn­e-aeKises verseny is lesz. fcwept&xnberben kezdődnek meg az ököl­vívó csapa­tbaji­okiságaik küzdelm­ei. a CsB-ne ]2 e^‘v esület nevezett. A* osztr­ák—jugoszláv—’«&ffyar remdkar 03Zo_ és vizitlabda válogatott m­erkőzést a magyar úis^bajnokiságok­k­al együtt rt-ni* de. aug‘U!sztus 17., l.s. és 21.Au. A ver­seny a Császár uszodában 10,%, ak­wmnyi­ben addi­g nem lesz kész a s© goti usa-odö. Az osztrákok ellen késerü­lő két magyar váltoga­t­ott csai­at czerdán kótkapus mélye közé-árt játszott. A bédfii csapatnak a rendőrvá­iogatott, a nagy válogatottnak pedig egy II. pecstályú válogatott volt az ellenfele. A teni­z ne*nae41 baycoik'wág­ küzdelmei során Asíbóth le­győzte Dailos dr. t 6*­?, 6:4 arányban. A vidéki egyesületek együttes taklaiko* ítást jelentette­k be mellőz­tetésük miatt és kérik a NB mizetőbbá felállításán A Munkás Testedző Egyesület* Turista Osztálya 9-én, csütörtökön este fél 7-kor vezetőséget választ. Kérjük a turisták port­­­os megjelenését. A Természetbarátok Turista Egyesülete ma­gánalkalmantíz osztálya a sBaflc£ae.rye­­net ifjúsági cs­oportjá­val közösen előadást tart. Előadó: Szántó Gyula. Tárgy: Ter­* mészetbarát él­mények. Az élőa­djís Erzssé­­bre*t körút, 48. szám alatt augusztus 10 én déluttán 6 órakor*. — A TTE p­émolnt éne­ti csoportja augusztus 10.én délután 5 órakor ala­kuló taggyűlé­st tart. A Magyar Evezősök Szövetsége augus­* tus 9 én diélutái Ti 4 őrsikor Dob­ ufcca 78—St. alatt ülést tart. Jelenjenek msig a követ* keaffik: Pö­mlén­yii Páli. dr Udorthelyi Ká­­roly, Péky István, dr. Boda­i Pál, D'Illr­ge­r Ferenc, Sándor István, Erdős Iván Gábor Nándor. Forgó Pehi Pál, D­áros Már­ton, Káldor László, Hűvös Je­nő dr. Bo­­recz István, dr. Verényi Pálné, Sászkői­ László é­s Berényi Márton.

Next