Szabad Nép, 1948. március (6. évfolyam, 51-74. szám)

1948-03-26 / 71. szám

4 meg­, hogy a tőkések kivonják magu­­kat a kormány intézkedéseinek kö­­vetkezm­­ényei alól, gondoskodjanak arról, hogy a termelés meg ne akad­­jon-Gerő Ernő elvtárs ezután vissza­emlékezett az elmúlt hónapok és esztendők súlyos harcaira, amelyeket a demokrácia útján való előrehaladás terén kellett megvívniuk a demo­kratikus erőknek. Utalt a jobboldali szociáldemokraták Bán Antal és mi­nisztériumának mesterkedésére, hogy a nemzetgazdaság szempontjából fontos üzemeket kivonják az államo­sítás alól, majd megállapította: a két munkáspárt küszöbön álló egyesülése tette lehetővé, hogy nagy nemzeti, országos kérdéseinket felesleges erő, pazarlás és huzavona nélkül a leg­­alkalmasabb időpontban oldjuk meg. A további aktban megindokolta, miért volt szükség az újabb államosításra és ezzel kapcsolatban megemlítette: ezek az üzemek a felszabadulás után ■omokban hever­ték és az infláció idején az üzemek dolgozói hihetetlen alacsoy bérekért építették újjá. Az új, társadalom parancsnoki kara — Méltánytalan lenne tehát — je­lentette ki meg-megújuló taps közben -­- az önfeláldozó munkát végző dol, gőzök­kal szemben, hogy munkájuk eredménye a nagytőkéseknek jusson. Ezért a kormány határozata nem­ egyéb, mint a társadalmi igazságos­ság legelemibb követelményének meg­­valósítása. A hároméves terv meg­­valósítását a dolgozók felemelkedését akarjuk biztosítani, nem pedig a kis­emberek életlehetőségét elvenni. Csak annyit államosítunk, amennyi feltét­­lenül szükséges. Határozott lépést te­­ttünk a szocializmus útján. Új tár­sadalmat építünk és ezt nem építhet­­tük fel új parancsnoki kar nélkül. Önök, a most kirendelt új vállalat­­vezetők az új parancsnoki karnak lesznek a gerince. A dolgozók nagy várakozással tekintenek munkájuk elé. Azt várják, hogy jobban szervez­­zük a termelést és a munkaversenyt és ebben a munkájukban mögöttük áll az egész nép, az összes demokra­tikus pártok — fejezte be nagy lel­kesedéssel fogadott beszédét Gerő elvtárs. Nost mér a nemre,vagyona... Karczag Imre iparügyi államtitkár tájékoztatta ezután az új vállalat­­vezetőket a rájuk váró feladatokról. Felhívta figyelmüket, hogy meg kell akadályoznak azt, hogy a vállalat tulajdonosa kivonhassa a gyárból tő­kéjét. Gondoskodniuk kell a termelés folyamatosságának biztosításáról és pénzügyi egyensúlyáról. E három fő­­feladat maradéktalan végrehajtásáért a vállalatvezetők­­személyükben fele­­lősek. Meg kell erősíteniök a vállalat őrségét, nehogy bármit is kivihesse­­nek az üzemből, vagy szabotázscse­­lekményeket vihessenek végbe. De meg kell védeniök a gyárakat azoktól is akik ezek után azt hiszik, hogy a gyár­ vagyona, mely most már a nem­­set vagyona, csáki szalmája. Beru­­házni­ok csak a Tervhivatal engedé­lyével szabad. Vezető szakembereket csak szakminiszteri engedéllyel bo­­csáthatnak el, mert nem a szakértő értelmiségiek kiszórása, hanem azok­nak az egész nemzet érdekében való foglalkoztatása a cél. El kell távolí­tani viszont mindenkit, aki összeját­­szik a tőkéssel. Az új vállalatvezetők kinevezésével megszűnnek az eddigi cégjegyzési jogok. A vállalatvezetők saját hatáskörükben jelölnek ki cég­­jelfűzésre jogosultakat. Vajda Imre iparügyi államtitkár méltatta ezután az államosítás törté­nelmi jelentőségét, majd Szakasits Árpád m­i­ni­sz­te­rel­nökh­el­y­e­t­t­es ol­­vasta fel az újonnan kinevezett válla­­latvezetők fogadalom tételének szöve­gét, melyet a kinevezettek együtt mondtak utána. Vég­ül az összes meg­­jelentek elénekelték a magyar Him­­nuszt. Porfirogenisz asszony a sörös szabadságg­arcról Ünnepi összejövetel volt a Magyar Szabadságharcos Szövetség szék­há­­zában a görög nép 1821.es nagy sza­badságharcának évfordulóján. Porfi­­rogenisz asszony, a görög szabadság­­harcos kormány igazságügyminiszte­­rének felesége ismertette a görög szabadságharcok történetét és beszé­dét azzal fejezte be: „Nem­­akarunk stratégiai alapul szolgálni az impe­­rialis­táknak. Görögország most nem­csak önmagáért, hanem minden de­­mokratikus nemzetért harcol." / — Megérkeztek az olaszországi g­yümölcs,a vadcsemeték. A 2 millió­s vadcsemetét a Gazdasági Főtanács és ■a­ Tervhivatal hozzájárulásával hoz­­ták be. Derkovits Gyula emlékkiállítása 1094—1934 Fővárosi Képtár'[ Negyven éves vol, mikor a sok nélkülözés egészségét annyira­­alát­ás­a, hogy nem tudott megbírk­ózni a halállal. Élete teljében, művészetének­­telelőjén törte­­derékbe a halál ezt a kivételes tehetségű festőzsenit. A ma­gyar fes­észet történetében új fejeze­­tet nyitott, példaképül szolgálva az utána következő nemzedéknek. Szombathelyen született, apja aszt­­­alosműhelyében kitanulta a mester­séget, de ébredező tehetsége többre, nagyobra vágyott. Rajzolni kezdett, majd 1018-ban a Képzőművészeti Szabad­iskolában Kernstock Károly irányításával képez­i magát tovább. Derkovits Gyula forradalmár volt festészetében is, emberi magatartásá­ban is. Korai műveiben már­­meg­nyilvánul kivételes tehetsége. A hu­szas évek expresszionista hulláma őt is magával ragadja, nagyméretű kompozícióin, kék alaptónusú vász­nain biztos formakészsége, kompo­náló erejének szuggesztivitása mu­tatkozik meg. E korszak egyik leg­szebb műve „Élet és halál" című vászna. Későbbi művein felszínre kerül ragyogó színező képessége és sajátosan egyéni formanyelve, amely harmonikusan fejezi ki művei tartal­mát. Színeinek bársonyos meleg tó­nusa, lefojtott rózsaszínek, alakjai­nak tompa testszirte, ragyogó barnái, hideg kékjei egybeolvadnak képein. Majd ezüstös-szürke korszaka kö­vetkezik, merészen keveri a csillogó ezüstöt a környező többi színen. HídépítőkJe, „Szövőmunkás" című képei ragyogó bizonyság e kísérle­tek sikerességéről. A huszas évek végétől egészen ha­láláig a proletárok élet­ét festette. A félelemmel, elnyomással teli életet, ahol a rendőrcsizma, a csendőr ka­­kasfogas kalapja fenyegető felkiáltó­jelként vissza-vissza tér müvein. (.. Végzés” „Kenyérért".) Témái­ban soha nem volt közömbös, kompozí­cióin az ember cselekvő részese az őt körülvevő környezetének. Közve'. lev. előadásmódja, éles társadalom­kritikája minden müvén fellelhető. (Nemzedékek „Halárus", „Éhezők’’ ,,Hajókovács”, Vasút mentén’’ stb.). Tájképet nem festett. A nagyváros festője volt, a proletariátus költői megjelenítője, akinek ecsetje alól egy sor remekmű került ki. A magyar művészet történetében, az első öntu­­datos forradalmár-festő, akinek sajá­­tos valóságábrázolását a szocialista­­realizmus előfutáraként tarthatjuk számon. Művészete egyéni volt és magyar, meleg lira­ságát kiegészí­tette optimizmusa, amely a kapita­lista rend kíméletlen kizsákmányolá­sát ostorozta és harcba hívott ellene. Élete egyik főműve, a híres Dózsa fametszet-sorozat, amely ma már országszerte ismert, dísze minden pártszervezetnek, eljutott a gyárak s a falvak népéhez. E művet 1928/29-ben véste fába- de nyilvánosságra csak a művész halála után, 1931-­ben kerü­l. Ez a nagyszabású­­ emlékkiállítás felvonultatja kevés kivétellel egész művészetét. Rajzai, metszetei, olaj­­festményei tanúskodnak Derkovits Gyula zsenialitásáról, és egyúttal arról a mérhetetlen veszteségről, amellyel korai halála az egész haladó magyar művészetet megfosztotta. Fenyő A. Endre. Gorkij-megemlékezések a Szovjetunióban Vasárnap ülik meg a Szovjetunió­ban Maxim Gorkij, a nagy orosz,író születésének 80.­k évfordulóját- Moszkvában, Leningrádban, Gorkij­ban, Kievben és más városokban egé­sz sor -irodalmi ülést és előadást rendeznek. A szovjet tudományos akadémia irodalmi és nyelvészeti osz­­tálya és a Világirodalmi Intézet együttes ünnepi ülést­ tart. A tbiliszi Vasútüzem nyomda­ osz­ályán, ahol Gorkij 50 évvel ezelőtt dolgozott, régi munkatársaál tartanak emlék­estet. Moszkvában kiállításon mutat­ják be Gorkij műveinek 25 ország­­ban huszonkét nyelven megjelent ki­adásait. A Gorkij levéltár a világ­­hírű író 80.000 kéziratát állítja ki. Kísérleti színház A Nemzeti Színház kísérleti szín­házat állít fel, amelyben magyar írók darabjait mutatják be. A kísérleti színház rendezői, színészei vala­mennyien a Nemzeti Színház tagjai. A már előkészületben levő Csokonai Tempefőrjének bemutatója után Ba­rát Endre színművét­­tűzik műsorra, "­amelynek hőse Táncsics Mihály. A színházak és mozik­b­á­l nagypénteken nem tartanak elő­adást. * A kultuszminisztérium 160 keskenyfilm vetítőgépet vásárolt,, amelyeket a községi és tanyai, sza­­badművelődési szervek között oszt szét. Azokon a helyeken, ahol nincs villanyáramszolgáltatás, akkumulá­­torral hajtott vetítőgépeket szerel­nék fel. * Julian Huxley, a neves angol biológus, az UNESCO igazgatója bejelentette, hogy június elején Ma­gyarországra jön. * Nagysikerű irodalmi estet rendezett a Csillag Pestszentlőr­incen. A kultúrter­met zsúfolásig megtöltő munkásközönség lelkesen ünnepelte a kiváló művészeket és baráti beszélgetésben a késő esti órá­kig maradt a Csillag íróival. * A STOCKHOLMI OPER­AH­ÁZ közölte, hogy rövidesen bemutatja Bartók: „Kékszakállú herceg vára" és Kenessey „Az asszony ég az arany ’ című művét.­­ * AZ MKP V/8. KÖRZETE, Szent István­­körút 5. sz. alatt vasárnap este 8 órai kezdettel műsoros estet rendez magyar szerzők műveiből. Utána tánc. * Perényi László gimnáziumi tanárt, a Zeneművészeti Főiskola rendes tanárává nevezték ki. * A BÉCSI GYERMEKSZÍNHÁZ húsvét­­korr többnapos vendégszereplésre Buda­pestre érkezik. áruszállítás, incassó, kézbesítés E­­PPiiLO' BOY te':423'546 120*541K Bryliy ®w w vii.,nob­o­u. tz garanciával e I § H t é Z i VI. 0-UTCA15 Vidéki megbízásra külön osztály SZABAD NÉP FIIeNTEK, 1948 MÁRCIUS *6 Rádió-főpróba a vonalakon Csütörtökön indult el útjára az első rádióval felszerelt vasúti szerelvény. Az indítást megelőző ünnepségen Csi­­halovs­ky József, a Telefongyár mun­kásigazgatója hangsúlyozta, hogy a Telefongyár dolgozói az el­ső berende­­zéseket rohammunkával készítették el, ezzel is megmutatva, hogy öröm­mel vesznek részt a Gető elvtárs köz­­lekedésügyi miniszter kezdeményezte munkában A próbautazás nagy sikerrel ért véget. A fülkében elhelyezett­ „szele­­fonnak" nevezett hangszórók kitű­­nően szórakoztatták a közönséget. Egyetemek közti tanulmányi" verseny A budapesti egyetem Társadalom,­tudományi Intézete, az országos centenáriumi munkavezény és a „Tanulj Többet Mozgalom" keretében versenyre hívta fel az ország összes bölcsészetkari tudományos intézeteit és a műegyetem közgazdaság tudo­­mányi karának intézeteit. A Társa­­dalomtudományi Intézet verseny­ter­vében az általános tanulmányi elő­­menetel megjavítására, jegyzetek ké­szítése, a könyvtár fejlesztése, elő­­adások tartása, szociográfiai adatok gyűjtése, külföldi és vidéki kapcsola­tok kiépítése mellett az Intézet tag­­jai elvállalták is Marx—Engels leve­­lezés­­társadalomtudományi vonatko­­zású részeinek lefordítását és anto­lógias terv sajtó alá rendezését s a Szocializmus elméletének mind szé­lesebb körökben való terjesztését. * A franciaországi Magyar Kul­­t­urális Egyesület toulousei csoportja bensőséges ünnepség keretében ün­nepelte a szabadságharc századik évfordulóját. Az ünnepségen több francia egyetemi tanár és Vantier, az Emberi Jogok Ligájának főtit­­kára is részt­ vett. * Az­ MKP hadifogoly irodájának mili­e­ius 29-re tervezett hangversenye áprili? Lén less a Zenealkadémián. A bevehető* Ólt Károly elvtem? mondja. Fellépnek: Da­rvas Szilárd, Horváth Ferenc, Neményi Lili, Pécsi Blanka, Lantos Olivér, Vásár­­helyi-kórus. ,AWC.­­ * Az­musz Ady Endre Mű­velődési Egyesületének Bélveergyű­jtő Pr­afe­­casztalra március —29-én, húsvét vA**mr­b­an és hét­főn 9—17 óra közöt a* TBUS* Sí­kházába,a V., Akadémia­ u. 10. helyes­­kiállítást rendez. A Magyar Posta az itt feledett­ leveleket különleges bélyegzéssel fogja ellátni * Neves tudósokat kért fel a Fővárosi Népművelési Központ, hogy a Nemzeti Múzeum cer­­enáris kiállításán magyaráza­tokkal szolgáljanak. A Központ tanulmányi látogatásai minden vasárnap délelőtt 10 óraikor kezdődnek. Gyülekezés a múzeum főbejáratánál. Ha érkeznek a svájci labdarúgók, elutaztak a gyeplabdázók A legfőbb sporthatóságok a nem­zetközi versenyek megrendezésénél elsősorban a szomszédos államokkal igyekeznek minél szorosabb kapcsola­tokat teremteni, de ugyanakkor nem feledkeznek meg a nyugati országok sportolóiról sem. Ezen a héten pél­dául két ízben is svájci sportolók szerepeltek, illetve szerepelnek Buda­­pesten. Szerdán délután Svájc gyep­­labdázóinak olimpiai keretéből össze­állított csapat játszott egy magyar klubegyüttes ellen. Kiderült, hogy a svájciak ebben a sportágban jóval gyengébb színvonalat képviselnek a magyaroknál. A 7:0 arányú magyar győzelemmel végződött mérkőzésről Mestyán János elvtárs, a szövetség kormánybiztosa a következőket mon­dotta: , , A svájciaknak nagy meglepes­tést jelentett a magyar hokizók já­­tása, ők tulajdonképpen azért jöt­tek erre a mérkőzésre, hogy kikós­tolják a mieink erejét. Szerintük je­lenleg Európában ebben a sportág­ban a legjobbak vagyunk, mert ot, legutóbb Belgiumban a kitűnő bel­gákkal döntetlenül játszottak. Egyéb­ként hamarosan mi utazunk Svájc­­ba: április elején lesz a most®»» •mérkőzés revansa Bernben. Alig hogy elutazn­ak a svájci gyep­­labdázók, újabb sportolók érkeznek Svájcból. Pénteken jön Budapestre az FC Basel labdarúgócsapata, amely a húsvéti tornán vesz részt. A baseliek vendégszereplése kitűnő alkalmat nyújt a szövetségi kapitánynak, hogy­ értékes tapasztalatokat szerezzen a közelgő Magyarország—Svájc váloga­tott mérkőzésre. A húsvéti tornán egyébként, amelyen a svájciakon kí­­vül a bécsi Vienna, a Ferencváros és az Újpest vesz részt, a dr. Münnich Ferenc elvtárs, az FTC elnöke részé­­ről felajánlott serlegért küzdenek. Budapest nemzetközi sport­idegen,­forgalmához tartozik még, hogy meg­­jöttek a válogatott vízilabdázók, akik hat hétig a margitszigeti fedett uszo­dában tartják edzéseiket az olimpiára. ismét gy­őzött a Vasas A Vasas labdarúgó csapata szerdán játszotta harmadik portyamérkőzését Máltában. Ezúttal is egy vegyes együttes ellen mérkőzött s 4:2 arány­­ban győzött. A FItes eddig három győzelmet aratott Máltában, gól­aránya 22:4. Sport­szer­űségi versenyt! Az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy a futballmérkőzések közönsége sértő szavak­kal kísérte a játék menetét, ha valami nem találkozott a tetszésével. Ez indította Erdősi András olvasónkat, a csepeli gyár dolgozó­ját, az alábbi, javaslat megtételére: „Il­i, csepeli dolgozók, példát mutattunk munkaversennyel, hároméves tervisel. Nem tűrhetjük, hogy csapatunk szereplésekor egyesek sértegessék játékosainkat. A legeré­­lyesebben tiltakozunk az ellen, ami legutóbb az MTK-Csepel-mérkőzésen történt. Arra kérjük a Nemzeti Sport Bizottságot, hogy sportszerűségi verseny keretében hasson oda: a hangoskodó nézőket adják át a rendőr­ségnek és tiltsák el a sportpályák látogatá­­sától Egy másik levélben Gidait Dezső és társai a Labdarúgó Szövetség figyelmét hívják fel arra, hogy a mérkőzések csak olyan pályán játszódhassanak le­ amelyen nem érheti bán­­tódás a játékvezetőt. () A­­ KISPEST labdarúgói szombaton reggel utaznak a K­osztrAK fővárosba. Va­sárnap a Rapid, hétfőn az Ausztria ellen játszanék.­­ A MUNKÁS TESTEDZŐ EGYESÜLET vasárnap fél 10-kor rendezi háztömb­ körüli kerékpárosversenyét a Köztársaság-téren. () A Film­szaksz­er­vezet sport#7.ako®ztálva szombaton. 10 órckor tartja alakuló ézy ülé­­sét a Studio filmszínházban. (Akácfa­utca 4.) Készülődés a „Felszabadulási vállófatásra” A felszabadulási vállom­tással kap­csolatban a vidéki városok között nagy a versengés, mert a Nemzeti Sport Bizottság oklevelet ad azoknak a helyiségeknek, amelyek a legtöké­­letesebb rendezés és a legnagyobb tömegek megmozgatásával tűnnek ki. Kecskeméten a Kossuth-szobortól a Hősi Emlékműig vezet a staféta útvonala. Székesfehérvárott vala­mennyi iskola ifjúsága elindult a ver­­­senyben. Dorogon­ a rendezőbizottság díszelnöke, Rajk László elvtárs bel­ügyminiszter, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke lesz. . . Szmiszlov győzelme Hágában Szmiszlov szovjet sakkmester azzal ünnepelte meg szerdán huszonhetedik születésnapját, hogy legyőzte a hol­landi Euliet: a sötét bábokkal játszó Euwe Szmiszlov hetvenedik lépése utá­n vesztett. Kilenc forduló után a világbajnoki torna állása a következő: 1. Botvin­­nik 5 ponttal (hét játszmából), 2. és 3. Heshengky és Keres 4—4 ponttal (hét játszmából), 4. Szmiszlov 4 pont­­tal, (nyolc játszmából) és 5. Euwe, 1 ponttal (hét játszmából). 0 NIZZÁBAN MEGKEZDŐDÖTT a nemzet­­közi teniszverseny. Asbóth első mérkőzésén a francia Fabre ellen 715,, 6H arányban győzött. Peterdy Márta az ugyancsak fran­cia Fritzmet verte b’­1, 6’-3-ra. () AZ EURÓPAI Ökölvívó Szövetség kom­­gresszusát májusban Parisban tartják. () A postahivatalok pénteken is átveszik a totószelvényeket.. () Markovich Szilárd, a Tenisz Fszövetség ügyvezetője lemondott tisztségéről. ■ ■ Ötperces ankét a tbc-ről Európa legtöbb országában emelkedett, Magyar­­országon esett a tbc halálozási arányszáma A háború és különösen a német megszállás következtében Európa leg­több országában nagymértékben emelkedett a tbc-s megbetegedések száma. Olyan országok, amelyek a háború előtt semmit vagy csak igen keveset tudtak tbc.veszélyről, ma ko­moly küzdelmet folytatnak a gümő­­kór ellen. Az Országos Közegészségügyi Intézet tbc-osztályán a következőket mond­­ják: Megfeszített munkával sikerült el­­érni, hogy a tbc.halálozásának arány­­száma 191­6.ban nem haladta meg a 1938.-as 13.1,%-9s arányszámot. Azóta tbc.viszonyaink örvendetesen javul­tak­. Az 191,7-es tbc.halálozási arány,­szám nem fogja túllépni a 10,1%-ot. Ez a meglepő javulás annak a kö­vetkezetes és rendszeres küzdelemnek köszönhető, amit a fiatal magyar demokrácia ez ellen a pusztító nép­­betegség ellen három év óta folytat. — Sajnos még mindig 80.—90.000 tbc­ s beteg van Magyarországon. Ennek a fele orvosi kezelésre szorul. — Kórházi ágyak dolgaiban elég gyengén állunk.. De, ha számba vesz,­szük, hogy a fasiszta dúlás után az egész országban összesen 150 ágy állt rendelkezésünkre, s ma már 5500, augusztusra pedig a békebeli 6700-as tbc-s ágylétszám fölött ren­­delkezhetünk, be kell látnunk, hogy az elmúlt rövid idő alatt óriási ered­­ményt értünk el. A harmadik tervév végére 9000 ágyunk lesz, felért 30%, Él több,­ mint valaha is volt Magyar­­országon. A tisztifőorvosi hivatalban közölték:­­ Budapest területén , ma 10 szá­zalékkal több tüdőbeteg gondozó mű­ködik, mint a békében. Ezekben a tüdőbeteggondozókban hat új rönt­­genkészüléket állítottunk fel. A tüdőbeteggondozók havi betegfor­­galma 15—20.000, az azt bizonyítja, hogy a betegek bizalommal fordul­­nak a demokratikus főváros egész,­­ségügyi intézményeihez, megszive. Ők a tü­dövész elleni propagandát a már betegségük kezdeti stádiumai­ban gyógykezeltetik magukat. n. t. az Elvtárs! Az év legszebb filmje HÚSVÉIKOR találkozunk az prolongálva URÁNIAFC FFIKFI H­IMP előadásain... CO­­­CLi­LL II Hu­l

Next