Szabad Nép, 1950. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1950-01-08 / 7. szám

VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! K^EG&y ★ SZABAD NÉP Vili. ÉVFOLYAM, 7.SZÁM A magyar kormány jegyzéke leleplezi az Egyesült Államok újabb zsarolási manőverét a Standard-ügyben Ab vínttinktks-kitüntetesekh«*/ együtt osatják ki a nyereségrészesedési visszatéritéseket aa nisvm&kban ■ GY tk A DO LGOZOK PÁR T JÁ NA K KÖ Z FONT 1 L APJA ARA 50 fillér VASÁRNAP, 1950JANUAR 8 FÖLDINDULÁS TÁVOL-KELETE Harminc esztendővel ezelőtt mozdult meg Távolkeleten a talaj az imperialisták lába alatt. Ma ez a földindulás alapjaiban reszketteti meg a tőkés világot. Kína felszabadulásával harmadszor szakadt el az imperializmus lánca. Ami ezután következik, azt az ázsiai szakszervezeti konferencia így foglalta öszsze: „Vietnámban a népi felszabadító háború során szabaddá lett az ország területének 90 százaléka; terjed a nemzeti felszabadító háború Burmában és Indonéziában is; Malájföldön és a Fülöp-szigeteken kemény és hosszantartó partizánháború folyik az imperializmus és kiszolgálói ellen; a felszabadulásért fegyveres harc kezdődött Indiában is... Japánban kibontakozóban van a haladó munkásmozgalom és a haladó népmozgalom, amely Japánnak amerikai imperialista gyarmattá való változtatása ellen irányul.” Nemcsak Csang-Kai-Sek — az egész imperialista rablóbanda hanyatt-homlok menekül. Sebtében összeeszkábált csodaváró védelmi terveik még gyorsabban váltogatják egymást, mint a Kuomintang főhadiszállásai. Senki sem hiszi, hogy Anglia, amely elismerte és Franciaország, amely elismerni készül a pekingi kormányt, a legcsekélyebb szívességet is teszik a Kínai Népköztársaságnak. Bevin keze már nem a gőgös világbíró hatalomé, amely valaha kisujja köré csavarta a félgyarmati Kínát , hanem a megvert ellenségé, amely alázatosan fegyverszünetért könyörög. „őfelsége kormányának” mégcsak arra sem volt bátorsága, hogy bevezetésként de facto, azaz tényszerűleg ismerje el a kínai népi kormányt. Az elismerés de jure, azaz jogszerűleg történt , s a világ közvéleményében most joggal merülhet fel a kérdés: ha a kommunisták vezette nép győzelme „jogszerű” Kínában, miért ne lehetne ugyanolyan jogszerű Ázsia többi forrongó országában, vagy éppen a francia és olasz dolgozók földjén? Világos: az imperialisták most nemcsak elismernek egy kormányt, hanem megpróbálnak alkalmazkodni az új helyzethez. Ahhoz az új helyzethez, amelyben az emberiségnek már több mint egyharmada saját urává vált és a föld területének több mint egynegyede szakadt ki az imperialisták ellenőrzése alól. Ahhoz az új helyzethez, amelyben megtört az imperialisták világuralma, sőt mind gyakrabban ők kényszerülnek térdre a felszabadult népek növekvő ereje előtt. Az imperialisták, ime, elismerik, hogy minden beavatkozás a kínai nép forradalmi harcaiba hasztalannak bizonyult és fölöslegesen dobták ki az ablakon azt a 6 milliárd dollárt, amelyet a Kuomintang korrupt rendszerének támogatására fordítottak. És az imperialisták saját maguk állítják ki az okmányt arról, hogy az ő „jogszerűségükön” kívül immár a népeknek is van egy „jogszerűségük”, amelyet nekik fogcsikorgatva bár, de tudomásul kell venniük. Kell-e ennél jellemzőbb mérleg az elmúlt félszázadra, amely a rabló angol-búr háborúval és az orosz munkásosztály első forradalmának leverésével kezdődött? Azt mondottuk: az imperialisták „elismerik”. Az igazság azonban az, hogy eddig még csak Anglia adta írásos tanújelét ennek az elismerésnek. A kínai győzelem ebben a vonatkozásban is jókora kavarodást okozott az imperialista táboron belül. A háború óta először fordul elő, hogy Anglia és Amerika a nyilvánosság előtt is szembekerült egymással. Magyarázat helyett idézzük a hivatalos francia hírügynökségnek az angol elismerést megelőző napon kiadott jelentését: „London reméli, hogy a pekingi kormány hasznosnak fogja találni a kereskedelmi kapcsolatok létesítését Nagybritanniával. A kínai brit gazdasági érdekek tízszerte fontosabbak, mint a többi nyugati hatalom gazdasági érdekei együttvéve...” Emellett külön figyelmet érdemel az angol elismerő levél szövege: „őfelsége kormánya — írja Bevin — kész az egyenlőség, valamint a terület és szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása alapján diplomáciai kapcsolatokat létesíteni...” A harminc évvel ezelőtti Kína iránt őfelsége kormánya nem volt ilyen „készséges”! Akkoriban csupán egy állam volt, amely Kínával a kölcsönös megbecsülés alapján akart kapcsolatokat létesíteni: a fiatal szovjet állam. 1919 július 25-én a kínai néphez intézett történelmi felhívásában a szovjet kormányzat ünnepélyesen kijelentette, hogy semmisnek tekint minden titkos egyezményt, amellyel a cári rendszer a kínai népet szolgasorban tartotta. Ez a felhívás fellelkesítette a kínai népet, a hatalom akkori birtokosainál viszont süket fülekre talált. Kína kormánya azokkal a hatalmakkal lépett szerződésre, akik — Angliával és Amerikával az élen — fütyültek a kölcsönös egyenjogúságra és kilenchatalmi paktum keretében „érdekszférákra”, kizsákmányolási övezetekre osztották fel egymás között Kínát. Azóta azonban a fiatal szovjet állam óriássá növekedett. Mindenek felett ennek az óriásnak a léte és baráti támogatása keleti szomszédja iránt, kényszeríti őfelsége kormányát, hogy a brit birodalom évszázados hagyományait felrúgva „a terület és szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása alapján” létesítsen diplomáciai kapcsolatokat Kínával. Másfelől a meggyengült Anglia amelyet szorult helyzetbe hozott gyarmati népeinek növekvő felszabadító mozgalma, most már saját birodalmának „területét és szuverenitását” félti — ezért lettek számára e fogalmak oly fontosak. S ez mindjárt más színben mutatja a gazdasági kérdést is. Mint ahogy Mao Ce-Tung elvtárs mondotta: „készségesen hajlandó baráti alapon együttműködni a világ minden országának népeivel, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok helyreállításában és fejlesztésében”. De Kínának ma már a Szovjetunió léte és támogatása következtében nem kell félnie attól, hogy leselkedő imperialista hatalmak „kereskedés” ürügyén újra gyarmati kizsákmányolásba taszíthatják. Az első világháború után Kína — ez a mérhetetlen nagyságú és korlátlan lehetőségeket kínáló terület — jelentősen hozzájárult a felbolygatott és forradalmi hullámoktól alaposan megrémített világkapitalizmus stabilizálásához. Ma azonban Kína egészen mást „stabilizál”, mint az első világháború után. Aatalmas Kínai Népköztársaság többé nem az imperialisták, hanem a Szovjetunió vezette demokratikus tábor szövetségese — a mi szövetségesünk és Amerika? Akárcsak a póruljárt tőzsdespekuláns, úgy eszeli ki Amerika napról-napra újabb és újabb „mentő”-terveit. Néhány nappal ezelőtt még titkos paktumot kötött Formozán a Kuomintanggal. Közben már a legfantasztikusabb áthidaló megoldások híreit röpítette a világba: például, hogy Formozát (A vezércikk folytatása a 2. oldalon.) A minisztertanács a Népgazdasági Tanács előterjesztésére a következő határozatot hozta az ipari munkaerőgazdálkodásról és szakképzésről. A hároméves terv állandóan növekedő termelésének és a beruházások, építkezések gyorsütemű kibontakozásának eredményeként 1949 januártól kezdve havonta mintegy 20.000 új munkás került a gyáriparba és építőiparba. A létszám ilyen rohamos emelkedése több szakmában munkaerőhiányt idézett elő. Míg 1949 áprilisában 300 munkahelyre, addig májusban 9000 és szeptemberben már 13.000 munkahelyre nem tudtak a munkaközvetítő kirendeltségek munkást közvetíteni. A hiány elsősorban szakmunkásokban mutatkozik. Legégetőbb az esztergályosoknál, mintakészítőknél, öntőknél, géplakatosoknál, kőműveseknél, ácsoknál. Súlyosbítja a helyzetet, hogy munkaerővándorlás indult meg a gyárak között, sőt a gyáriparból a kisipar felé is. A MÁVAG-ból ez évben 1077, a Ganz Villamosság gyárból 814 munkás lépett ki önként. A kilépetteknek több mint a fele szakmunkás. A lelkiismeretlen munkáscsábítók és munkahelyüket néhány fillérnyi beígért több keresetért elhagyó munkások komoly nehézséget okoznak az üzemeknek a terv teljesítésében. A munkaerőhiány ellenére, sok üzemben nem használják fel a rendelkezésre álló munkaerőt. Szakmunkások olyan munkát végeznek, amit betanított munkások is elláthatnak, mérnökök, technikusok nagy számban dolgoznak adminisztratív munkakörben, a termeléstől távol. Míg egyes műhelyekben munkaerőhiány van, másutt a kapun belüli munkanélküliség az önköltséget növeli. A munkaerőhiány mellett még mindig vannak munkát keresők. Ezek közt azonban gyáripari, építőipari szakmunkást, betanított, vagy segédmunkást alig találunk. A munkát keresők legnagyobb része még nem dolgozott. Sokan jelentkeznek tisztviselői pályára, akik sem kellő képzettséggel, sem gyakorlattal nem rendelkeznek. Megállapítható tehát, hogy Magyarországon a gyáripari munkások munkanélkülisége megszűnt és a munkanélküliséget munkaerőhiány váltotta fel. Az iparostanulóképzést a legutóbbi hónapokig az üzemek erősen elhanyagolták. Az idei őszi tanulószerződtetések előtt az iparostanulók egyötöde volt csak a gyáriparban szerződtetve. Az ez év őszén szerződtetett 27.000 új gyáripari tanuló beiskolázásával érjük csak el, hogy a tanulóknak több mint a fele a gyáriparban dolgozzék. A tanulóidő 3, illetve 2 év, ami ma, amikor a kisipari képzésről áttérünk a gyáripari képzésre és így a tanulóidő sokkal jobb kihasználását biztosítjuk, feleslegesen hosszú és hátráltatja a gyors utánpótlást. Az iparostanulóiskolák színvonala alacsony. Legtöbb iskolában különböző szakmákhoz tartozó tanulók járnak egy osztályba és ennek következtében az egyes szakmák megfelelő tanításának nincsenek meg a lehetőségei. A szakmunkásképzés másik formája, felnőtt munkások szakmunkássá való átképzése, egységes rendszer és irányítás nélkül folyik. A tanfolyamokat elkésve, a szükséglet jelentkezése után indítják. Nincs rendezve a tanfolyamok által nyújtott képesítés elisme A minisztertanács határozata az ipari munkaerőgazdálkodásról és szakképzésről rész. A tanfolyamokon a szervezetlenség miatt nagy a lemorzsolódás. A továbbképzés tervszerűtlenül, ötletszerűen folyik, sokkal kisebb mértékben, mint ahogy az iparunk technikai színvonalának emelése érdekében szükséges lenne. A munkaerőgazdálkodási szakképzés jelenlegi állapota, valamint a munkaerő vándorlás, az ötéves terv teljesítésében nehézségeket idézhet elő. Döntő fordulatra van tehát szükség. Ennek érdekében a minisztertanács a következőket rendeli el: A táppénz felemelésével anyagilag is érdekeltté kell tenni a dolgozókat, hogy huzamosabb ideig dolgozzanak egy munkahelyen. Be kell vezetni azt a rendszert, hogy az állami üzemek dolgozói, amennyiben 1950 január elsejétől számítva legalább két évig egy munkahelyen dolgoznak, magasabb táppénzt kapjanak. A fizetés 65 százalékát kitevő táppénzt azoknak, akik ettől az időponttól számítva két évig dolgoznak egy munkahelyen, két év leteltével 75 százalékra, öt évtől kezdve 85 százalékra és 10 év után 100 százalékra kell felemelni. A tíz évig egy munkahelyen dolgozók tehát meg fogják kapni betegség esetén is teljes fizetésüket. A minisztertanács számít arra, hogy a szakszervezetek felvilágosító munkájukkal hozzá fognak járulni a nők munkába állításával és szakmunkássá képzésével szemben fennálló előítéletek eloszlatásához. Az ötéves terv munkaerőszükségletének fedezésére tömegesen kell bevonni az iparba a következő években a leghatalmasabb munkaerőtartalékot, a mezőgazdaságban felszabaduló dolgozókat. Az Országos Tervhivatal évente kötelezően írja elő a szakmánkénti és üzemenkénti szerződtetendő tanulólétszámot. A minisztertanács elrendeli az iparostanulók kiképzési idejének a könnyebben elsajátítható szakmákban egy évre, a többi szakmákban másfél, illetve két évre való leszállítását. A jó szakmai képzés legfőbb akadályát, a vegyes jellegű iparostanulóiskolákat át kell szervezni. Az 1950/51-es tanévben az ipari városokban a gyáripari tanulók által látogatott osztályokban kizárólag egy szakmára készülő tanulók járjanak. Az iskoláknak a gyakorlattal való szoros kapcsolata érdekében az üzemek mérnökeit, legjobb szakmunkásait be kell vonni az oktatás munkájába. Azokat a munkavállalókat, akik az állami üzemekből önkényesen, a vállalatvezető jóváhagyása nélkül távoznak el, új munkahelyükön két éven át csak évi hat nap fizetett szabadságban szabad részesíteni és táppénzüket egy évre 50 százalékbak kell megállapítani, annak az elvnek az alapján, hogy aki nem törődik a termelés, a népgazdaság érdekével, nem részesülhet a szocialista építésben tevékenyen résztvevő munkások számára nyújtott szociális előnyökben . A munkáscsábítók ellen szigorúan el kell járni. A kötelező munkaközvetítést megkerülőket, a kollektív szerződést áthágó kisiparosokat a fennálló rendelkezésekben megszabott büntetésben kell részesíteni. Az illetékes minisztériumok és az OMB szigorítják meg az ellenőrzést azokban a szakmákban, ahol a munkáscsábítás veszélye fennforog. A nehézipari, könnyűipari, közlekedés- és postaügyi miniszterek a minisztériumokban és a felügyeletük alatt álló hivatalokban, üzemekben a nem feltétlenül műszaki képzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott mérnököket és technikusokat helyezzék át üzemi műszaki munkára. Az üzemek vezetői gondoskodjanak arról, hogy a szakmunkások képzettségüknek megfelelő munkán dolgozzanak. Nagy számban kell a nőket bevonni azokra a munkaterületekre, ahol más szakmában elfoglalt számarányuk alatt dolgoznak, elsősorban a vasiparba, közlekedésbe, építőiparba és más iparágakba. A vállalatok vezetői gondoskodjanak arról, hogy nőket jelentős arányszámban képezzenek ki szakmunkássá. Az átképzőtanfolyamok időtartamát, tananyagát az illetékes miniszterek állapítják meg. A tanfolyamokra általában a szakmában már gyakorlatot szerzett munkásokat kell küldeni. A tanfolyamot elvégzett és a vizsgán sikeresen megfelelt átképzetteknek egységes mintájú szakmunkás bizonyítványt kell kiadni Ugyanezt a bizonyítványt kapják meg azok is, akik a gyakorlatban elsajátították a szakmát és tanfolyam hallgatása nélkül sikeresen felelnek meg a vizsgán. A munkások technikai színvonalának emelése érdekében a továbbképző tanfolyamok hálózatát jelentősen ki kell szélesíteni. Be kell vezetni a Szovjetunióban széles körben elterjedt sztahanovista iskoláknak nevezett rövid tanfolyamokat, melyeken mérnökök, élmunkások, újítók tanítják meg a helyes munkamódszerekre, újításuk alkalmazására a dolgozókat. Ezeken a tanfolyamokon kívül a képzés valamennyi formáját alkalmazni kell, hogy a lehető leggyorsabban nyerjünk minél több magas termelékenységgel dolgozó munkást, jól képzett szakmunkást. Az üzemek munkaerőgazdálkodásának, valamint az üzemi átképző, továbbképző és egyéb tanfolyamoknak irányítása a vállalatvezető feladata, az illetékes miniszter által megadott irányelvek szerint. Az iparostanulóképzés egységes irányítása érdekében meg kell szervezni a A Munkaerőtartalékok Hivatalát. A Munkaerőtartalékok Hivatala vegye át az Országos Munkaerőgazdálkodási Hivatal felügyelete alatt álló iparostanulóiskolák, tanműhelyek, tanulóotthonok irányítását és fokozatosan terjeszsze ki hatáskörét az egyes minisztériumok felügyelete alatt álló iparostanuló intézményekre. A minisztertanács felhívja az állami és gazdasági szervek vezetőik vizsgálják meg munkaterületükön a munkaerőgazdálkodás és szakképzés ügyét és javítsák meg a minisztertanácsi határozat irányelvei és rendelkezései alapján e téren végzett munkájukat. A hevenyészett intézkedéseket tervszerű, előrelátó munka váltsa fel. A minisztertanács felkéri a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a szakmunkásképzésben évtizedes hagyományokkal rendelkező szakszervezetek mozgósításával támogassa a vállalatok, állami és gazdasági szervek vezetőinek munkáját. Felvilágosító munkájukkal a gazdasági rendszabályoknál hatásosabban gátolhatják meg a munkaerővándorlást. A szakképzés fontosságának tudatosítása, a tanfolyamok hallgatóinak toborzása, a nők munkába állításával szembeni előítéletek elleni harc, az oktatás támogatása, a lemorzsolódás elleni küzdelem ,mindmegannyi, csak a szakszervezetek segítségével végrehajtható feladat. A minisztertanács felhívja a gyáripar, bányászat, építőipar és közlekedés dolgozóit, hogy támogassák a harcot a munkásvándorlás ellen. Világosítsák fel a munkahelyüket cserélgetőket káros, népgazdaságunk fejlődését gátló magatartásukról. A minisztertanács felhívja a dolgozókat, hogy fejlesszék állndóan szakmai képzettségüket, jelentkezzenek tömegesen átképző és továbbképző tanfolyamokra, hogy így magasabb képzettséggel, jobb munkamódszerek elsajátításával, nagyobb teljesítménnyel járulhassanak hozzá az ötéves terv végrehajtásához, a szocialista építéshez.