Szabad Nép, 1950. június (8. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-23 / 143. szám

PÉNTEK, 1950 JÚNIUS 23 SZABAD NÉP MARXIZMUS ÉS NYELVTUDOMÁNY SZTÁLIN ELVTÁRS CIKKE A PRAVDA KEDDI SZÁMÁBAN A Pravdában néhány héttel ez­előtt vita indult meg a szovjet nyelvtudomány kérdéseiről, első­sorban N. J. Marr, szovjet nyel­vész (1864—1934) elméletéről. A vita, amelyben szovjet tudósok sora vett részt, felvetette a nyelv­­tudomány alapvető problémáit. Eh­hez a vitához szól hozzá Sztálin elvtársnak a Pravda keddi számá­ban megjelent „Marxizmus és nyelvtudomány" című cikke, ame­lyet az alábbiakban teljes egészé­ben közlünk. Egy ifjú elvtársakból álló csoport azzal a javaslattal fordult hozzám, hogy szögezzem le a sajtóban vé­leményemet a nyelvtudomány kér­déseiről, különösen arról, hogy mi a marxizmus álláspontja ,a nyelv­­tudomány terén. Nem vagyok nyel­vész és természetesen nem tudom teljesen kielégíteni az elvtársakat. Ami a marxizmusnak a nyelvtudo­mány és más társadalmi tudomá­nyok terén elfoglalt álláspontját illeti, ezen a téren otthonos vagyok. Ezért engedek kérésüknek és vála­szolok az elvtársak által feltett egész sor kérdésre. Kérdés: Igaz-e, hogy a nyelv felépítmény az alépítményen? Válasz: Nem, nem igaz. Az alépítmény a társadalom gazdasági rendje, a társadalom fejlődésének adott szakaszában. A felépítmény: a társadalom politikai, jogi, vallási, művészeti és filozófiai nézetei és az ezeknek megfelelő politikai, jogi és egyéb intézmények. Minden alépítménynek megvan a neki megfelelő felépítménye. A hű­béri rend alépítményének megvan a maga felépítménye, megvannak a­ maga politikai, jogi és egyéb nézetei és az ezeknek megfelelő intézményei, a kapitalista alépít­ménynek megvan a maga felépít­ménye, megvan a szocialista alépít­ménynek is. Ha megváltozik és megszűnik az alépítmény, akkor ennek nyomán megváltozik és megszűnik a felépítménye, ha új alépítmény jön létre, nyomában­­létrejön a neki megfelelő felépít­mény. A nyelv ebben a tekintetben gyökeresen különbözik a felépít­ménytől. Vegyük például az orosz társadalmat és az orosz nyelvet. Az utóbbi harminc év folyamán Oroszországban megszűnt a régi kapitalista alépítmény és felépült az új, szocialista alépítmény. En­nek megfelelően megszűnt a kapi­talista alépítményen nyugvó fel­építmény és létrejött az új felépít­mény, amely megfelel a szocialista alépítménynek. Következésképpen a régi­ politikai, jogi és egyéb intéz­ményeket új, szocialista intézmé­nyek váltották fel. Ennek ellenére az orosz nyelv­­ alapjában véve ugyanolyan maradt, mint az Októ­beri Forradalom előtt volt. Mi változott ezalatt az időszak alatt az orosz nyelvben? Megvál­tozott bizonyos mértékben az orosz nyelv szókincse, megváltozott olyan értelemben, hogy nagyszámú új szóval és kifejezéssel gyarapodott, amelyek az új szocialista termelés létrejöttével, az új állam, az új szocialista kultúra, az új közszel­lem, az új morál megjelenésével, végül a technika és a­ tudomány fejlődésével kapcsolatban keletkez­tek; egész sor szónak és kifejezés­nek az értelme megváltozott, ezek új jelentés kaptak; kiveszett a szó­tárból bizonyos, számú elavult szó. Ami azonban az orosz nyelv alap­vető szókincsét és nyelvtani szer­kezetét illeti, amelyek a nyelv alap­ját alkotják, ezek a kapitalista al­építmény felszámolása után nem­csak, hogy nem szűntek meg és nem cserélődtek fel új, alapvető szókinccsel és új nyelvtani szerke­zettel, hanem ellenkezőleg, teljes egészükben fennmaradtak — min­den komolyabb változás nélkül, ép­pen mint a mai orosz nyelv alapjai maradtak fenn. Továbbá: A felépítményt az alé­pítmény hozza létre, ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a felépítmény csupán visszatükrözi az alépítményt, hogy passzív, semle­ges, közömbös magatartást tanúsít alépítményének sorsa iránt, az osz­tályok sorsa, a rend jellege iránt. Ellenkezőleg, miután létrejött, ha­talmas, aktív erővé válik, tevéke­nyen hozzájárul alépítményének ki­alakulásához, megerősödéséhez, mindent megtesz, hogy segítsen az új rendnek a régi alépítmény és a régi osztályok felszámolásában és megszüntetésében. Másként nem is lehetséges. Az alépítmény éppen azért hozza létre a felépítményt, hogy ez szolgála­tára legyen, hogy tevékeny segítsé­get nyújtson neki kialakulásában és megerősödésében, hogy tevékenyen küzdjön a régi, önmagát túlélő al­építménynek és régi felépítményé­nek felszámolásáért. Mihelyt a fel­építmény lemond erről a kisegítő szerepéről, mihelyt a felépítmény a maga alépítménye aktív védelmé­nek álláspontjáról arra az állás­pontra helyezkedik, hogy közömbös magatartást tanúsít saját alépít­ménye irányában, hogy egyforma magatartást tanúsít az osztályok irányában, legott elveszti felépít­mény minőségét és megszűnik fel­építmény lenni. A nyelv ebben a vonatkozásban gyökeresen különbözik a felépít­ménytől. A nyelvet nem ez vagy az az alépítmény, régi vagy új al­építmény hozza létre egy adott tár­sadalmon belül, hanem századok folyamán a társadalom történeté­nek és az alépítmények történetének egész menete. A nyelvet nem egy valamelyik osztály hozza létre, ha­nem az egész társadalom, a társa­dalom valamennyi osztálya, száz meg száz nemzedék erőfeszítése. A nyelv nem egy valamelyik osztály szükségleteinek kielégítésére jön létre, hanem az egész társadalom, a társadalom valamennyi osztálya szükségleteinek kielégítésére. Éppen ezért a ny­elv mint a társadalom számára egységes és a társadalom valamennyi tagja számára közös, össznépi nyelv jön létre. Ennél­fogva a nyelvnek, mint az emberek érintkezési eszközének kiszolgáló szerepe nem abban áll, hogy egy osztályt szolgáljon ki a többi osz­tályok rovására, hanem hogy egy­formán kiszolgálja az egész társa­dalmat, a társadalom valamennyi osztályát. Éppen ez a magyarázata annak, hogy a nyelv egyformán ki­szolgálhatja a régi halódó rendet és az új, felemelkedőben lévő ren­det, mind a régi, mind az új alépítményt, mind a kizsákmányoló­­kat, mind pedig a kizsákmányolta­­kat. Senki előtt sem titok az a tény, hogy az orosz nyelv ugyanolyan jól kiszolgálta az orosz kapitaliz­must és az orosz burzsoá kultúrát az Októberi Forradalom előtt, mint ahogy ma kiszolgálja a szo­cialista rendet és az orosz társa­dalom szocialista kultúráját. Ugyanezt kell mondani az uk­rán, a bielorussz, az üzbég, a ka­­zah, a grúz, az örmény, az észt, a lett, a litván, a moldován, a ta­tár, az azerbajdzsáni, a baskír, a türkmén nyelvről és a szovjet nemzetek többi nyelvéről, amelyek ugyanolyan jól kiszolgálták e nem­zetek régi burzsoá rendjét, mint ahogy kiszolgálják az új, szocia­lista rendet. Másként nem is lehetséges. A nyelv éppen azért van, éppen azért jött létre, hogy szolgálja a társa­dalmat mint egészet, az emberek érintkezésének eszközeképpen, hogy közös legyen a társadalom tagjai számára és egységes a társadalom számára, egyformán szolgálja a társadalom tagjait, függetlenül osztályhelyzetüktől. Mihelyt a nyelv letér erről az egész népet átfogó álláspontról, mihelyt a nyelv vala­milyen szociális csoportot előnyben és támogatásban részesít a társa­dalom többi szociális csoportja ro­vására, legott elveszíti a maga mi­nőségét, megszűnik az emberi érintkezés eszköze lenni a társada­lomban, valamely szociális csoport zsargonjává válik, lefokozza és pusztulásra ítéli magát. A nyelv e tekintetben elvileg kü­lönbözik a felépítménytől, nem kü­lönbözik azonban a munkaesz­közöktől, teszem azt, a gépektől, amelyek egyaránt szolgálhatják mind a kapitalista, mind pedig a szocialista rendet. Továbbá: A felépítmény annak az egy korszaknak a terméke, amelynek folyamán az adott gazda­sági alap él és működik. Éppen ezért a felépítmény rövidéletű, meg­szűnik és eltűnik az adott alap megszűnésével és eltűnésével. Ezzel szemben a nyelv a korsza­kok egész sorának terméke, ame­lyek folyamán kialakul, gazdago­dik, fejlődik, csiszolódik. Ezért a nyelv hasonlíthatatlanul tovább él, mint bármelyik alap és bármelyik felépítmény. Ez tulajdonképpen a magyarázata annak, hogy nemcsak egyetlen alapnak és felépítményének születése és megszűnése, de több alap és az azoknak megfelelő felépítmények megszűnése sem ve­zet a történelemben egy adott nyelv­­megszűnésére, a nyelv szerkezeté­nek megszűnésére és új nyelv szü­letésére új szókinccsel, új nyelv­tani szerkezettel. Puskin halála óta több mint száz esztendő telt el. Ez alatt az idő alatt Oroszországban megszűnt a hűbéri rend, a kapitalista rend és egy harmadik rend keletkezett — a szocialista rend, így tehát két alap szűnt meg felépítményével együtt és új, szocialista alap kelet­kezett a maga új felépítményeivel. Mindamellett, ha például az orosz nyelvet nézzük, ez alatt a hosszú idő alatt semilyen törést sem szen­vedett és a mai orosz nyelv, szer­kezetét tekintve, alig különbözik Puskin nyelvétől. Mi változott meg ez alatt az idő alatt az orosz nyelvben? Az orosz nyelv szókincse ez idő alatt jelen­tékenyen kibővült, a szókincsből nagyszámú elavult szó eltűnt, sok szó jelentése megváltozott, megjavult a nyelv nyelvtani szer­kezete. Ami a puskini nyelv struk­túráját, a nyelv nyelvtani szerke­zetét és alapvető szókészletét illeti, az lényegében megmaradt, mint a modern orosz nyelv alapja. És ez teljesen érthető. Valóban, mi szük­ség van arra, hogy a nyelv meg­lévő struktúrája, nyelvtani szerke­zete és alapvető szókincse minden egyes forradalmi átalakulás után megsemmisüljön és helyébe új lép­jen, amint ez a felépítménnyel rend­szerint történik? Kinek van arra szüksége, hogy a „víz”-et, „föld”-et, „hegy”-et, „erdő”-t, „hal”-at, „em­ber”-t, „menni”-t,­ „csinálni”-t, „termelni”-t, „kereskedni”-t, stb.-t ne víznek, földnek, hegynek, stb.­­nek nevezzék, hanem valahogy másként. Kinek van arra szüksége, hogy a szavak ragozása a nyelv­ben és a szavak fűzése a mondat­ban ne a fennálló, hanem egy egész más nyelvtan szerint történ­jék? Mi haszna van a forradalom­nak a nyelv ilyen forradalmi át­alakulásából? A történelem általá­ban véve nem tesz semmi lényegeset különleges szükségszerűség nélkül. Felmerül a kérdés, mi szükség van az ilyen nyelvi forradalomra, ha egyszer bebizonyosodott, hogy a meglévő nyelv és annak szerke­zete alapjában véve teljesen alkal­mas az új rend szükségleteinek ki­elégítésére? Néhány év alatt meg­semmisíteni és újjal cserélni fel a régi felépítményt lehetséges és szükséges, hogy teret adjunk a társadalom termelőerőinek kifejlő­désére, de hogyan lehet megsem­misíteni a meglévő nyelvet és néhány esztendő alatt új nyelvet építeni helyébe anélkül, hogy ne vigyünk anarchiát a társadalmi életbe, hogy ne idézzük fel a tár­sadalom szétesésének veszélyét Ilyesfajta feladatot csak Don Qui­­joték tűzhetnek maguk elé. _ Végül — még egy gyökeres kü­lönbség a felépítmény és a nyelv között. A felépítmény nem áll köz­vetlen kapcsolatban a termeléssel, az ember termelő tevékenységével Csak közvetve, a gazdasági életen keresztül, az alépítményen keresz­tül van kapcsolata a termeléssel. Éppen ezért a felépítmény a ter­melőerők fejlődésének színvonalá­ban beállott változásokat nem egy­szerre és nem közvetlenül, hanem az alépítményben végbement vál­tozások után, a termelésben történt változások, az alépítményben már végbement változásokon keresztül tükrözi. Ez azt jelenti, hogy a fel­építmény hatóköre szűk és korláto­zott. Ezzel szemben a nyelv közvetlen kapcsolatban áll az ember termelő tevékenységével és nemcsak termelő tevékenységével, hanem az ember minden egyéb tevékenységével is, munkájának valamennyi területén, a termeléstől az alépítményig, az alépítménytől a felépítményig. Ép­pen ezért a nyelv egyszerre és közvetlenül tükrözi a termelésben beállott változásokat, nem várja meg az alépítményben bekövet­kező változásokat. Éppen ezért a nyelv hatóköre, minthogy a nyelv az emberi tevékenység valamennyi területét átfogja, sokkal szélesebb és sokoldalúbb, mint a felépítmény hatóköre. Mi több, majdnem határ­talan. Mindenekelőtt ez a magyarázata annak, hogy a nyelv, különösen a szókészlete, majdnem szakadatlan változás állapotában van. Az ipar és a mezőgazdaság, a kereskedelem és a közlekedés, a technika és a tu­domány állandó fejlődése megköve­teli a nyelvtől szókincsének kiegé­szítését olyan új szavakkal és ki­fejezésekkel, amelyek szükségesek azok munkájához. És a nyelv köz­vetlenül tükrözi ezeket a szükségle­teket, új szavakkal egészíti ki szó­tárát, tökéletesíti nyelvtani szerke­zetét. Vagyis: a) marxista nem tekintheti a nyelvet felépítménynek az alépítmé­nyen, b) aki a nyelvet a felépítménnyel összekeveri, az komoly hibát követ el' ... ■) Kérdés: Igaz-e, hogy a nyelv mindig osztályjellegű volt és ma­rad, hogy a­­társadalom számára közös és egységes osztályon kívül, össznépi nyelv­ nem létezik? Válasz: Nem, nem igaz. Nem nehéz megérteni, hogy abban a társadalomban, ahol nincsenek osztályok, szó sem lehet osztály­­nyelvről. Az ősközösségi nemzet­ségi rend nem ismert osztályokat, következésképpen nem lehetett ott osztálynyelv sem — a nyelv ott az egész közösség számára közös, egy­séges volt. Az az ellenvetés, hogy osztályon minden emberi közösség, így az ősközösség is értendő, — nem ellenvetés, hanem játék a sza­vakkal, amit nem érdemes cáfolni. Ami a további fejlődést illeti a nemzetségi nyelvektől a törzsi nyel­vekhez, a törzsi nyelvektől a népek nyelvéhez, a népek nyelvétől a nemzeti nyelvekhez, — a nyelv, mint az emberek érintkezésének esz­köze a társadalomban, a fejlődés minden szakaszában közös és egy­­séges volt a társadalom számára, egyenlő módon szolgálta a társa­dalom tagjait, függetlenül azok tár­sadalmi helyzetétől. Nem a rabszolgakor és a közép­kor birodalmaira gondolok itt, mint például Cyrus és Nagy Sándor, vagy Caesar és Nagy Károly biro­dalmára, amelyeknek nem volt saját gazdasági alépítményük, s amelyek ideiglenes és nem tartós katonai és közigazgatási egyesülések voltak. Ezeknek a birodalmaknak nem csak nem volt, de nem is lehetett a bi­rodalom számára egységes és a birodalom minden tagja számára érthető nyelve. Ezek a birodalmak a maguk életét élő és saját nyelvü­kön beszélő törzsek és népek kong­lomerátumai voltak. Következés­képpen nem az ilyen és ezekhez hasonló birodalmakra gondolok, ha­nem azokra a törzsekre és népekre, amelyek ezeket a birodalmakat al­kották, amelyeknek megvolt a ma­guk gazdasági alépítménye, meg­voltak a régóta kialakult nyelveik. A történelem azt tanítja, hogy ezek­nek a törzseknek és népeknek nyel­vei nem osztálynyelvek, hanem össznépiek, a törzsek és népek szá­mára közös és érthető nyelvek voltak. Persze, voltak emellett dialektu­sok, helyi nyelvjárások, de ezeknek fölébe emelkedett és ezeket magának alárendelte a törzs vagy a nép egy­séges és közös nyelve. A továbbiakban, a kapitalizmus megjelenésével, a hűbéri széttagolt­ság felszámolásával és a nemzeti piac kialakulásával a népek nemze­tekké fejlődtek, a népek nyelvei pedig nemzeti nyelvekké. A törté­nelem azt tanítja, hogy a nemzeti nyelvek nem osztálynyelvek, hanem össznépi nyelvek, közösek a nem­zet valamennyi tagja és egysége­sek az egész nemzet számára. Fent szó volt arról, hogy a nyelv, mint az emberek érintkezésének eszköze a társadalomban, egyen­lően szolgálja a társadalom vala­mennyi osztályát és e tekintetben sajátos közömbösséget tanúsít az osztályok iránt. Az emberek, az egyes társadalmi csoportok, az osztályok azonban korántsem kö­zömbösek a nyelv irányában. Igye-­­keznek a nyelvet a saját érdekük­ben felhasználni, reákényszeríteni saját szókincsüket, saját különleges műszavaikat, különleges kifejezései­ket. Különösen kitűnnek e tekintet­ben a néptől elszakadt és a népet gyűlölő vagyonos osztályok szűk vezető rétegei: a nemesi arisz­tokrácia, a burzsoázia felsőréte­gei. „Osztály”-dialektusok, zsargo­nok, szalon-,,nyelvek” jönnek létre. Az irodalomban ezeket a dialektu­sokat és zsargonokat nem ritkán helytelenül nyelveknek minősítik: „nemesi nyelv”, „burzsoá nyelv” — szemben a „proletár-nyelvvel”, a „paraszt-nyelvvel”. Ezen az ala­pon, bármennyire furcsa is ez, egyes elvtársaink arra a következ­tetésre jutottak, hogy a nemzeti nyelv fikció, hogy a valóságban csupán osztálynyelvek léteznek. Úgy gondolom, hogy ez a lehető leghibásabb következtetés. Tekint­hetők-e ezek a dialektusok és zsar­gonok nyelveknek? Semmi esetre sem. Nem tekinthetők, először is azért, mert ezeknek a dialektusok­nak és zsargonoknak nincs saját nyelvtani szerkezetük és alapvető szókincsük,­­ mindezt a nemzeti nyelvből kölcsönzik. Nem tekinthe­tők, másodszor, azért, mert ezek a dialektusok és zsargonok szűk kör­ben használatosak, valamely osz­tály szűk felső , rétegének, tagjai között, s egyáltalán nem alkalma­sak arra, hogy az emberek érintke­zésének eszközéül­­szolgáljanak a társadalom egésze számára. Mijük is van valójában ezeknek a dialek­tusoknak és zsargonoknak? V­an­­az arisztokrácia, vagy a burzsoá­zia felső rétegeinek sajátos ízlését tükröző, sajátos szavakból álló készletük; néhány mesterkélt, gá­láns kifejezésük és fordulatuk, ame­lyek mentesek a nemzeti nyelv „durva” kifejezéseitől és fordulatai­tól; végül néhány idegen, szó. Te-­­hát minden, ami alapvető, azaz a Szavak túlnyomó többsége és a nyelvtani szerkezet az össznépi, nemzeti nyelvből került ki. Követ­kezésképpen a dialektusok és zsar­gonok az össznépi nemzeti nyelv elágazásai, amelyeknek semmiféle nyelvi önállóságuk sincs és tengő­­désre vannak ítélve. Azt gondolni, hogy a dialektusok és zsargonok önálló nyelvekké fejlődhetnek, ame­lyek képesek kiszorítani a nemzeti nyelvet és annak helyére lépni,­­ annyi, mint elveszteni a történelmi perspektívát és letérni a marx­izmus álláspontjáról. Marxra hivatkoznak, „A szent Max” című művéből idéznek, ahol az áll, hogy a burzsoáknak „saját nyelvük” van, hogy ez a nyelv a „burzsoázia terméke”, hogy ezt át­hatja a merkantilizmus, az adás­vétel szelleme. Egyes elvtársaink ezzel az idézettel akarják bizonyí­tani, hogy Marx a nyelv „osztály­jellege” mellett foglalt állást, hogy tagadta az egységes nemzeti nyelv létezését. Ha ezek az elvtársak tárgyilagosan fogták volna fel fel­adatukat, egy másik helyet is idéz­niük kellett volna, ugyancsak „A szent Max” című műből, ahol Marx az egységes nemzeti nyelv kiala­kulása útjainak kérdését érintve, arról beszél, hogy a dialektusok egységes nemzeti nyelvvé kon­centrálódnak a gazdasági és poli­tikai koncentráció következtében. Következésképpen Marx elismerte az egységes nemzeti nyelvnek mint magasabbrendű formának szükségességét, amelynek a dialek­tusok, mint alacsonyabb formák alá vannak rendelve. Mit jelenthet ilyen esetben a bur­zsoá nyelv, amely Marx szavai szerint „a burzsoázia terméke”?. Ugyanolyan nyelvnek tekintette-e

Next