Népszabadság, 1959. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-27 / 22. szám
1959. január 27, kedd népszabadság Moszkva, január 26. (Moszkvai tudósítónk telefonjelentése.) Engedjék meg az olvasók, hogy elöljáróban bemutassam Nyikolaj Nyekraszov professzort, a Szovjet-Kelet kérdéseinek kiváló szakértőjét. Maga is szibériai, irkutszki születésű ember. Eredeti foglalkozása közgazdász. Ifjú kora óta a keleti köztársaságok fejlesztésének problémájával foglalkozik. Munkája során sok geológiai feladattal találkozott, ezért magánúton elvégezte az egyetem geológiai fakultását is. Később Szibéria iparának új útjait keresve, előtérbe kerültek a vegyipari kérdések. Ezért szükségesnek látta, hogy megszerezze a vegyészmérnöki diplomát is. Persze a közgazdasági problémák továbbra is foglalkoztatták. Kiérdemelte a kandidátusi címet, majd pedig jelentős önálló tanulmányai eredményeként a közgazdasági tudományok doktora és az Akadémia levelező tagja lett. Jelenleg mint a Szibériával foglalkozó akadémiai bizottság elnöke, nagy munkát végez a keleti köztársaságok fejlesztéséért. Szibéria ügyét ugyanis nem lehet elválasztani a környező köztársaságok ügyétől. Nyekraszov professzor személyesen bejárta a keleti területeket, maga is részt vett a Kelet geológiai feltérképezésének gyakorlati munkájában. Elméleti munkássága pedig szorosan összefügg a keleti szovjet köztársaságoknak a hétéves tervben felvázolt nagyarányú iparosításával. — Amit én a hétéves tervről el tudok mondani, az javarészt szám és száraz adat. Nem fogja ez untatni a Népszabadság olvasóit? — kérdezte tréfálkozva beszélgetésünk elején. Valóban, rengeteg adatot kaptunk Nyekraszov professzortól az Interjú során, de ezek az egyáltalán nem „száraz" adatok megmutatják a kongresszusi vita alapvető kérdéseit. Az SZKP soronkívüli XXI. kongresszusán a számoknak és gazdasági adatoknak óriási szerepük lesz. A hétéves terv téziseiről lezajlott országos vita középpontjában éppen a keleti köztársaságok iparosításának, illetve a szovjet ipar ésszerűbb területi elhelyezésének kérdése állt. Olyan nagy horderejű problémák ezek, olyan nagy mértékben befolyásolják a Szovjetunió jövőjét, hogy aligha dönthetne róluk más testület, mint az SZKP legfelsőbb vezető testülete, a pártkongresz■zus. — Már maga az is sokáig problematikus volt, hogy érdemes-e ipari hadjáratot indítani keleti országrészeink meghódításáért — mondotta Nyekraszov professzor. — A keleti területek fogalmába az Urál ázsiai vidéke, Kazahsztán, Közép-Ázsia, Szibéria és a szovjet Távol-Kelet tartozik. Ez a terület összesen 17,6 millió négyzetkilométer, vagyis a Szovjetunió területének majdnem 80 százaléka. A keleti országrészek lakossága viszont mindössze 59,2 millió, vagyis a Szovjetunió lakosságának 28,6 százaléka. Ez annyit jelent, hogy óriási a távolság az egyes települések között, ritka a vasút- és úthálózat, viszonylag korlátozott a mezőgazdasági bázis. Évtizedek kitartó munkájával a szovjet tudomány megdöntötte a „keleti legendát”, vagyis azt a tévhitet, hogy ezek az óriási területek a rossz területi és gazdasági viszonyok következtében alkalmatlanok a nagyarányú ipari fejlesztésre. A cári Oroszországban mindössze ötven tudós foglalkozott a Kelettel. 1936- ban már több ezer, ma pedig már több tízezer közgazdász, geológus, meteorológus, mezőgazdasági szakember és más tudományágak képviselői fáradoznak a keleti országrészek lehetőségeinek feltárásán. Ma minden alapunk megvan hozzá, hogy kijelentsük: a keleti országrészek — főleg Szibéria — nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész földgolyó leggazdagabb területei. Ezért nem kétséges, hogy a Szovjetuniónak érdekében áll leküzdeni a Kelet nagyarányú iparosításának nehézségeit. Egyebek mellett e feladat megoldása a Szovjetuniót a Föld messze legerősebb gazdasági hatalmává teszi. Vegyük sorra a Szovjet-Kelet kincseit: SZÉN. Az utóbbi időben élénken foglalkoztatta a szovjet tudományt, hogy az uráli nehézipar szénbázisa állandóan szegényebb lesz. A geológusok feltárták a kuznyecki medence új lelőhelyeit, valamint a tunguszkai, a Kamszko-Acsinszki és az irkutszki szénmedencét. Ezzel a kérdés megoldódott. Csak az egyetlen délkuznyecki lelőhely 900 milliárd tonna tartalékot rejt magában. Elmondhatjuk, hogy a Nyugat- Szibériától a Csendes-óceánig terjedő terület — kisebb megszakításokkal — egyetlen hatalmas széntartalék. A hétéves tervben csak ott érdemes a keleti szénhez hozzányúlni, ahol az a legolcsóbb. Ilyen a többi között a Kamszko- Acsinszk-i medence (krasznojarszki körzet), amelyről Hruscsov elvtárs beszámolójának téziseiben oly sok szó esik. Itt külszíni fejtéssel évi százmillió tonna szenet nyerhetünk. A Szovjetunióban általában 40—60 rubel a szén tonnájának önköltsége. Itt viszont csak öt rubel lesz. Azért ilyen olcsó, mert egy-egy vájat évi 20—25 millió tonnát ad. FÖLDGÁZ. Ez a legolcsóbb energiaforrás. Az egyetlen Buharo-Hmszk-i feltárás egytrillió 300 milliárd köbméter tartalékot rejt magában. OLAJ. Közel már az idő, amikor nem Baku lesz a szovjet olajbányászat központja, hanem a Kaspi-tenger túlsó oldalán Baskíria. De hozzáfűzöm, hogy Baku is fejlődik és egymást követik az új feltárások. Új olajkutakat nyitunk az Urálban is. VÍZIENERGIA. A XXI. kongresszus vitájában előreláthatóan fontos helyet tölt majd be az Angara és a Jenyiszej folyók energiafelhasználásának szerteágazó problémája. Itt ugyanis 4—6 millió kilowattos vízierőművek építésére van lehetőség. Ilyen termelékeny erőműveket jelenleg a világ egyetlen más folyóján sem lehetne építeni. A kérdés az, hogy hol milyen más ipari objektumokkal összefüggésben épüljenek az új erőművek. A krasznojarszki erőműnél előreláthatóan 0,5 kopejka lesz 1 kilowattóra költsége, vagyis 50—60-szor olcsóbb, mint a nemzetközi átlagos iramköltség. VASÉRC: Magnyitogorszkban már alig 15—20 esztendőre elegendő érctartalék van. Ez érthető nyugtalanságot keltett. Később azonban kiderült, hogy nem is nagy távolságra, főleg Észak-Kazahsztánban, valamint a Topolo-vo-Szarbajszkij-i és a kacsarszkiji lelőhelyeken nagy tartalékok vannak. Van köztük olyan, amely 12 milliárd tonna ércet rejt. Ezek a helységnevek ma talán még idegenül hangzanak a világnak, de néhány év múlva az emberek mindenütt meg fogják jegyezni. Gondolja el, mit jelent az, hogy az érc szinte a föld felszínén van, akár ekszkavátorokkal is fel lehet szedni. Innen az Urált száz évig is játszva lehet érccel táplálni. Sok szó lesz a kongresszuson Szibéria újonnan feltárt ércmedencéjéről, az angaro—pitszki medencéről, amely ugyan „csak" 3— 5 milliárd tonna vasércet rejt, de a tonnánkénti önköltsége hét rubelnál is kevesebbnek ígérkezik. ERDŐ: A Szovjetunió fatartaléka 75 milliárd köbméter. Ebből 62,4 milliárd köbméter a keleti országrészekben van. Tegyük hozzá, hogy Kanada és Észak-Amerika egész fatartaléka 24 milliárd köbméter! A fa persze nemcsak tüzelő- és építőanyag, hanem papír, műrost, karton és még sok minden más alapanyaga. Most, hogy Keleten nagy energiabázisokat hoztak létre, faiparunk központját Szibériába tesszük át és itt építjük fel a legnagyobb műanyaggyárakat is. Ennyit a Szovjet-Kelet természeti kincseiről. Talán ennyi is meggyőz minden kétkedőt arról, hogy Szibéria, Kazahsztán és más keleti országrészeink nem értéktelen pusztaságok, amik csak arra voltak jók, hogy a cároknak legyen hová száműzniök a forradalmárokat — mondta mosolyogva Nyekraszov professzor. Most pedig vessünk egy pillantást a Szovjet-Kelet jövőjére. Az elmondottakból kitűnik, hogy nekünk Keleten olyan ipart kell létrehoznunk, amelyhez sok energia és kevés emberi munkaerő szükséges. Ezért a keleti gyárak gépesítése, sőt automatizálása igen magas színvonalú. Létrehozzuk a Szovjetunió III. kohászati bázisát, amelynek középpontjában valószínűleg az angarovpilszki lelőhelyek állnak majd, ha a XXI. kongresszus nem határoz másként. Ez ugyanis még vitás kérdés. Másrészt igyekszünk energiaigényes iparágakat fejleszteni. Eddig nem beszéltünk arról, hogy óriási mennyiségű bauxitot találtunk éppen a legfontosabb energiabázisok közelében. Nem véletlen, hogy a krasznojarszki népgazdasági tanács elnökének a Szovjetunió volt színesfém-kohászati miniszterét nevezték ki. Hatalmas alumíniumipar létrehozására készülünk. Az alumínium igazi jövője csak most, az ipari fejlődés mai fokán vált nyilvánvalóvá. Emel világelsőségre tartunk igényt. A munkaerőhiány miatt óriásüzemeket építünk Keleten. Emellett bizonyára több tízmillió szakmunkás és mérnök települ át az ipar fejlődésének arányában a keleti köztársaságokba. Nagy stratégiai támadást indítunk e gazdag, de helyenként még civilizálatlan terület meghódítására. A támadás kiinduló bázisai fejlett vasúthálózattal rendelkező körzetek lesznek. Felépítjük az új szibériai vasút-magisztrált az Uráltól Vlagyivosztokig. Tőle északra és délre párhuzamos vasútvonalakat hozunk létre. Ezt a három vonalat keresztül-kasul szabdaljuk összekötő vonalakkal. Autóstrádákat is tervezünk. A Kelet klímája változatos. A krasznojarszki terület déli részén alma terem. Irkutszkban vagy Csitában évente több a napsütés, mint a Krímben. Persze Jakutiában és más szakaszokon kemény hideg van. A támadást először olyan körzetek ellen irányítjuk, ahol az emberi élet feltételei a legkellemesebbek. Az élelmező bázisok alapjai már megvannak. Támadásunk első szakasza mezőgazdasági jellegű volt: feltörtük a szűzföldek jelentékeny részét, megkezdődött már egyes szűzföldi gazdaságok belterjesztése. Ezt a bázist tervszerűen tovább növeljük. — Bizonyos vagyok benne — — fejezte be Nyekraszov profeszszor —, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusának határozataival új korszak kezdődik a Szovjet-Kelet történetében és ezzel a kommunizmus építésének történetében is. A végtelen keleti országrészek felmérhetetlen gazdagsága a szocializmusnak a kapitalizmus feletti gazdasági győzelmét fogja szolgálni. Sz. : A Szovjet-Kelet jövője Beszélgetés Nyekraszov professzorral, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szibériai Kísérleti Bizottságának elnökével lök.” Az amszterdami időjárás is rohamosan romlott, de időközben egy antwerpeni időjelzést is kapott a gép. „700 méteres látás, 60 —80 méteres felhőalap”, ez bizony a leszállási értéknél jóval alacsonyabb, de tekintettel arra, hogy a Budapestről repülő gépnek nem volt már annyi benzintartaléka, hogy az amszterdami leszállással kísérletezhetett volna, a sok rossz között, a kevésbé rosszat, Antwerpent választotta Kapitány István. Jelentettem, hogy új „szisztémát” hajtok végre A pilóta problémáiról az utasok nem sokat tudtak. Pedig azok valóban nagy virtuozitást követeltek tőle. Antwerpen sohasem volt főrepülőtér. A betonpálya hossza Itt elég rövid, 1300 méter. Lokátora nincs, csak két rádióirányítója. Végül megadták az engedélyt a felhőáttörés megkezdésére. Kapitány István gépe a talajtól számított 150 méter magasságig sülylyedhet, a gyárkémények és gáztartályok miatt, ha onnan meglátja a repülőteret, végrehajthatja a leszállást. „Az első bejövetelnél a repülőteret is csak egy kis felhőlyukon láttam meg” — mondja Kapitány István. — Még a szaknyelv műszavain is átsüt a leszállás Idegfeszítő izgalma. — „Jelentettem, hogy újszisztémet hajtok végre. A második bejövetelnél enyhén süllyedtem, végre megláttam a földet és magam alatt közvetlenül jobbra a betonpályát. Egy pillanat töredéke alatt elhatároztam, hogy végrehajtom a leszállást... Közöltem a személyzettel, gyors helyesbítéssel ráfordultam a pályára, sebességcsökkentés miatt levettem a gázt, fékszárnyat engedtem, mivel tisztában voltam a pálya rövidségével, és az- ■ zal, hogy a pálya fele már elfutott alattam. Alig láttam a földet. Ki- adtam a vezényszót, vészféket használni! Körülbelül 170 km-es sebességgel a pálya közepén földet értem, s mindössze 600 méter állt a rendelkezésemre a sebesség elvesz- tésére és a megállásra. A sűrű köd, ben csak akkor láttam meg a pá- lya végén álló magas épületeket, amikor már megközelítettem őket. Vészfék ... használtam is, vészesen közeledett a pályavég, s éreztem, hogy a főfutókerekek gumijai leégtek, de ez most meg,nyugtató volt, mert tudtam, hogy' ha a fémagy érintkezik a betonnal, a fékezés még hatásosabb." Száz méterre a házak előtt megállt a gép. Abban a pillanatban egy mentő- és egy tűzoltókocsi állt meg mellettünk. Szerencsére, egyikre sem volt szükség. Épség- ben maradt mindenki: az utasok,, a személyzet és a gép." A nyolc utas — franciák és belgák voltak — körülvette Ka-pitány Istvánt, kezét szorongat- ták, megölelték és szerencsét kívántak neki. Rádión és telefonon értesítette a szerencsés megérkezzésről fölötteseit. A János- és István-napot Brüsz- közelben a kis szállodai szobában ünnepelték. Azután megjött a futókerék és hazarepültek. Kiválói teljesítményükért a jutalom nem fog elmaradni. Utolsó kérdésem Kapitány Istvánhoz. — Mi a vágyad, mit szeretnél, Kapitány elvtárs? Mosolyog, a felelet egy szó:, „Repülni!" Barabás Tibor Kapitány István repülés közben. 9