Népszabadság, 1959. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-21 / 144. szám
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa pénteki ülésének vitája (Folytatás a 3. oldalról.) egyik meggyőződésünk, hogy ez a nép felemelkedésének útja. Az tehát a feladat, hogy a politikai feltételeknek megfelelően hajtsák végre a mezőgazdaság szocialista átszervezését és lehetőleg ne veszítsünk se időt, se tempót. Van egy másik ok is: egész népgazdaságunk érdeke. A fejlett agrotechnika, a gépek korszakában egyedül a nagyüzemi gazdálkodás biztosítja a magasabb terméseredményeket. Hogy menjünk hát előre? Állítsuk vissza a nagybirtokot, hívjuk vissza a grófokat, földbirtokosokat? Az az érzésem, hogy még a kulákok egy része is azt mondaná erre: nem kell! Hát még a dolgozó parasztok! Nekünk tehát a másik utat kell járnunk. Azt az utat, amelyen a paraszt nem a koldusa lesz a világnak, amikor megszületik a nagyüzemi mezőgazdaság, hanem ura életének és földjének, amikor kialakítjuk a modern, szocialista mezőgazdaságot. Mi ezt az utat járjuk, úgy, ahogyan a többi szocialista ország is Itt nem szabad félreértést hagyn senkiben, de meg kell mondani hogy kötelező gondossággal, lelkiismeretességgel fogjuk időről-időre megszabni, hogyan, miképp haladunk tovább, mi a tennivalónk. A döntő természetesen az előrehaladás politikai feltétele. Tavaly decemberben ez adva volt — s ezt bizonyítják az eredmények. Éi a gazdasági feltételek? Voltak olyan nézetek, hogy előbb meg kell teremteni a termelőszövetkezetek gazdasági feltételeit, és csak azután szabad megalakítani a szövetkezetét. Elég jól hangzik ez azonban a termelőszövetkezet mozgalomban, az életben ilyen nem létezik. Hogyan lehetne odamenni a nép egy részéhez és kérni: adjatok nekünk néhány milliárdot, hogy megteremtsük a tsz Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a gazdasági feltétel mellőzhető, természetesen fontos, de nem lehet feltétele a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének. Nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy csak akkor lépjünk előre, ha minden gazdasági feltétel kézben van. Viszont, amikor előreléptünk, rögtön jelentkezik a kötelesség: anyagilag gyorsan megszilárdítani és megerősíteni — olyan tempóban, ahogyan csak lehet! A gazdasági feltételeket tehát nem szabad a mozgalom fejlődésének útjába állítani, viszont utólag bűn lenne megfeledkezni róluk. Vigyük a gépeket, adjunk meg minden támogatást, ami elősegíti a termelőszövetkezetek megszilárdítását, erősödését. Mi ezt az utat járjuk. Ebben kifejezésre jut a Központi Bizottságunk politikája és a módszer, ahogyan ezt a politikát megvalósítjuk. A termelőszövetkezetek fejlesztése — az ellenséges rágalmakkal ellentétben — nem megy az életszínvonal rovására. Mi természetesen nem dobálózhatunk milliókkal, még ezrekkel se nagyon, de a termelőszövetkezetek erősítésére fordított összeg nem csökkenti, hanem ellenkezőleg, évről-évre növeli majd az életszínvonalat. A fiatal termelőszövetkezetek megerősítésére fordított milliók népgazdaságunk egészséges vonásait erősítik. Az a népgazdaság, amely oly rövid idő alatt kiheverte az ellenforradalom okozta megrázkódtatást és ma már szép eredményekkel dicsekedhet, képes jelentékeny összeget fordítani a mezőgazdaság erősítésére anélkül, hogy ez az életszínvonal rovására menne. Politikánk egyenes, világos, a mezőgazdaság fejlesztését, az egész nép érdekeit szolgálja. Kádár elvtárs beszéde további részében kitért arra a kérdésre is, hogy mikor megyünk tovább el valamiféle gazdasági alapját, mert reméljük, ha az már meglesz, utána paraszt testvéreink belépnek a szövetkezetekbe. Az életben semmi sem történik így, nem helyes gondolkodás ez. Mi volt hajdan a paraszti álom? A parasztember szeretett volna a maga kis birtokán élni, az egyik hat holdról álmodott, a másik nyolcról, legyen két lova, vagy ökre, tehene, hízzon egy pár disznaja, stb. Megvalósult ebből valami? Valami, igen, hiszen a nagybirtokok mellett, a nincstelen, szegényparasztok milliói mellett volt néhány tízezer parasztember, aki valóra váltotta álmát. Először ment a rokonsághoz hitelért, uzsorakölcsönért a bankhoz, elkezdett felesben dolgozni, bérelt is valamit és, amikor végre megvolt az a néhány nyomorúságos hold, akkor az ő egész élete, sőtnéha még a fia egész élete munkájával is, megszületett a kisparaszti álom. S ha egyszer nem ment a szezon, valamilyen nagy mezőgazdasági vagy piaci krach következett, akkor egy év el is vitte azt az „álmot*’, amit talán 70 esztendő alatt apa és fia vérrel, verejtékkel hozott össze magának. El kell tehát kezdenünk. Ha ugyanis előbb mindent megálmodtunk és csak akkor,csináljuk, ha már minden együtt van, akkor úgy járunk, mint az a paraszt, akinek egy nadrágon kívül soha nem volt semmije. Meg kell teremteni a szocialista formát, mert a parasztok is tudják már: ha az állam egy görbe sarlót sem adna, akkor is ötven-száz százalékkal nagyobb erő a közösség ereje! Az értelmes közös döntés, az egy akarat, az együttes erőfeszítés megsokszorozza az erőt. Ez az élet útja, az állam is segít nektek. Ti is segítsetek magatokon, és mikor fejezzük be a népgazdaság szocialista átalakítását. — Mindig teljes őszinteséggel mondom a kérdezőknek, — legyenek jóindulatú parasztok, vagy itt járó nyugatiak — miért kellene nekünk jósolgatnunk? Most a meglevő termelőszövetkezeteinket fejlesztjük, s ez is haladást jelent, mert ez is szilárdítja a termelőszövetkezeti mozgalmat. Most ez a feladatunk. Utána majd megnézzük a politikai, a gazdasági feltételeket. Nem vagyunk jósok, kommunisták vagyunk, elhatározásunk alapja a helyes politikánk. Az egyik ilyen nyugati érdeklődőnek azt mondtam: „Nem tesszük meg maguknak azt a szívességet, hogy a széles dolgozó rétegekkel elrontsuk a párt viszonyát azzal, hogy gyorsabban megyünk előre, mint a tényleges helyzet azt lehetővé teszi. De azt a szívességet sem teszszük meg, hogy egy helyben topogjunk, ha előre tudunk menni.’’ A tényeket most úgy vizsgáljuk, amilyenek. Egy időben volt nálunk egy olyasfajta betegség, hogy a tényeket nem olyannak láttuk, amilyenek a valóságban, hanem amilyeneknek szerettük volna látni. Ebből kigyógyultunk. Legjobb volna, ha már senki sem szenvedne ilyen betegségben, de ha már valakinek szenvednie kell, még mindig jobb, ha egyes amerikai közírók szenvednek ebben a betegségben, mintha mi, kommunisták. „Most maguk nem képesek úgy nézni a tényeket — mondtam a látogatónak —, ahogy vannak, hanem megpróbálják olyannak látni, amilyennek szeretnék. Látszik ez kritikájukból, szitkozódásukból is. Nincs azonban befolyásuk a magyar népre. Korábban, sajnos volt egy részére,, de csak akkor, amikor a nálunk tényleg meglevő bajokat piszkálták és mi hallgattunk ezekről. Mi most nem hallgatunk saját hibáinkról, maguk meg olyan bődületes ostobaságokat írnak, mondanak, hogy teljesen elvesztették hitelüket. Ha nem akarják a pénzt hiába kidobni, akkor mondják meg »dicső« munkatársaiknak, hogy okosabban hazudjanak.*’ (Derültség.) Politikánk más, jellemző vonásairól szólva Kádár elvtárs hangsúlyozta: tovább erősítjük és mélyítjük közéletünk egészséges vonásait. Azt szeretnénk, hogy amikor valahol — például a népfronttanácskozásokon — összeülnek, megtárgyalnak fontos közügyeket, a tanácskozás hasznos, tartalmas és eredményes legyen. Halljanak a részvevők állásfoglalásokat, vitatkozzanak, beszélgessenek, fejtsék ki álláspontjukat, s ha olyan megegyezésre jutottak, amely a közösség javára van, akkor egységesen dolgozzanak. Általában szüntelenül mélyíteni akarjuk rendszerünk demokratizmusát. Ehhez hozzátartozik a parlamenti élet színvonalának emelése is. Rendszerünk demokratizmusa ma sokkal magasabb színvonalon áll, mint bármely kapitalista országé. S ezt igenis tovább fejlesztjük. De ha ezzel kapcsolatban olyan gondolata támadna valakinek, hogy vajon jövőre vagy azután, nagyobb szabadságot élvezhetnek-e a rendszer ellenségei, akkor azt megnyugtathatom, hogy semmivel sem fognak nagyobb szabadságot élvezni, sem jövőre, sem azután, mert amennyire kötelességünk rendszerünk demokratizmusát állandóan erősíteni a nép javára, ugyanúgy érezzük felelősségünket a népért, az ország sorsáért, kötelességünket a rendszer ellenségeivel szemben. Van politikánknak néhány egyéb jellemzője is, amit csak azért említek meg, hogy megerősödjenek abban a meggyőződésben, hogy ezek meg fognak maBeszéde végén Kádár János elvtárs a Hazafias Népfront szerepével foglalkozott. A többi között kijelentette: nagyon komolyan vesszük a Hazafias Népfront munkáját, számítunk rá és támogatjuk. A kommunisták és a pártonkívüliek politikai szövetsége hasznosan szolgálja a szocializmus ügyét, meggyorsítja előrehaladásunkat. A kommunisták és a pártonkívüliek együttműködése, a népfront-munka, a népfront-politika komoly sikereket hozott. Ezt a politikát folytatjuk továbbra is. Aztán nekünk, kommunistáknak megvan a magunk gondja is. Mi sokat foglalkoztunk a személyi kultusz kérdésével. Nemcsak azt tudjuk, ami volt, hanem azt is, ami lehet. Nehéz helyzetben elkezdenek becsületes szándékú emberek dolgozni, lassacskán egyet-mást jól csinálnak, sikerek, eredmények születnek, elkezdenek erről beszélni, becsülik is őket, hogy jól dolgoznak, s lassan kezdik azt hinni magukról, hogy mindent tudnak, nem veszik figyelembe az emberek szavát. A kongresszusi előkészületek időszakában azt kérjük saját embereinktől: vizsgálják meg újra munkamódszereiket, az emberekhez való viszonyt, mélyítsék tovább kapcsolataikat a tömegekkel, hogy vissza ne térhessenek a régi hibák. Növelni a szocializmus vonzóerejét, hatásosabban szítani a szocialista lelkesedést — fontos dolog és sikerülni fog! Politikai és gazdasági vezetőink mindennap látják, milyen lelkesedéssel dolgoznak az egyszerű emberek a munkapadoknál, a falun a termelőszövetkezetekben! Nekünk az a kötelességünk, hogy legyünk méltóak — nem különbek, csak méltóak — népünkhöz, ahhoz a harchoz, amit a magyar dolgozó tömegek az utolsó negyven esztendmi a dolog lényegét illeti: teljes felelősséggel, elvi szilárdsággal, és egy ország vezetésére hivatott párt körültekintésével vizsgáljuk a termelőszövetkezeti mozgalom további fejlődésének kérdéseit áiadni, sőt némelyiket igyekszünk még erősebbé tenni. Önök ismerik például bűnügyi politikánkat. Az elviselhetőség határán túlment embereket börtönbe csukták, s akik olyan bűnt követtek el, amit egy nép ellen nem lehet elkövetni — történelmi bűnt —, azok a legszigorúbb büntetést kapták. Akikre azt mondották népiesen, hogy hőbörögtek, azokhoz így szóltunk: térjetek észre, dolgozzatok. Helyes politika volt, az eredmények is bizonyítják ezt, mert hőbörgő nem kevés volt, de állítom, hogy ezeknek a hőbörgőknek a nyolcvan százaléka az elmúlt két esztendőben becsületesen, tisztességesen dolgozott. Itt volt az amnesztia. Megmondtuk az amnesztiával kapcsolatban hivatalosan is, meg nem hivatalosan is egynéhányszor, hogy egy teremtett lélek nem kaphat kegyelmet ebben az országban mindaddig, amíg kívülről vagy ellenséges körökből minket erre kényszeríteni próbálnak. És ha azt akarják, hogy ne legyen amnesztia Magyarországon, akkor csak próbáljanak nyomást gyakorolni ránk. Majd ha ez megszűnik és mi úgy ítéljük meg, hogy elérkezett az ideje, akkor lesz majd bizonyos amnesztia. Az idén is volt és nem is olyan jelentéktelen, a megbüntetetteknek igen jelentős része került ki a börtönből. A népfront győzelmet aratott a választáson és a magyar nép nagyszerűen vizsgázott. Ez egy olyan dolog, ami maga után vonja, hogy a nép megtévedt fiaival szemben ilyenkor illik és helyes is elnézőnek lenni. Ez a tavaszi amnesztia magyarázata időben megvívtak. Ha a néphez méltóak leszünk — akár a pártról, akár a népfrontról van szó — biztos, hogy jól szolgáljuk a haladás ügyét. (Hosszan tartó nagy taps.)* BARCS SÁNDOR, az Elnöki Tanács tagja — a vita következő felszólalója — arról beszélt: a Hazafias Népfront-mozgalom tavalyi sikerei elsősorban arra vezethetők vissza, hogy mindenütt széles körben bevonták a mozgalomba a pártonkívülieket is. A bizottságok üléseit a szabad, őszinte vita légköre jellemzi. E viták, tanácskozások eredményeként rengeteg olyan javaslatot fogadnak el és valósítanak meg, amely pártonkívüliektől származik. Arra kell törekedni, hogy a jó viszony ott is létrejöjjön — s ez egyes alsóbb szintű népfront-bizottságokra vonatkozik —, ahol eddig még a régi módszerek szerint vitték az ügyeket. Előfordulnak még panaszok azért is, mert a tanácsüléseken és a különböző népfront-rendezvényeken felvetődött közérdekű javaslatokat, indítványokat egyes helyeken mostohán kezelik. Pedig ezek között sok olyan van, amelynek megvalósítása jelentős haszonnal járna népgazdaságunk számára. Javasolta, hogy létesítsenek egy központi szervet, amely felelősen intézné az ilyen közérdekű javaslatokat. DARVAS JÓZSEF bevezetőben a Hazafias Népfront és a békemozgalom kapcsolatáról beszélt. Rámutatott arra, hogy a Hazafias Népfront tevékenységének legélőbb része a békemunka, s ezt a népfront-bizottságok nagy kedvvel és jó eredménnyel végzik. Az ellenforradalom után a népfrontmozgalom újjáéledésének fő tartalmát éppen a béke ügyének szolgálata alkotta, s ezen a téren továbbra is komoly szerepe lesz a népfrontnak. Ilyen feladata például az, hogy népünk legkülönbözőbb rétegeivel megértesse a nemzetközi helyzet összefüggéseit. Az utóbbi időkben ugyanis a nyugati propaganda támadásai — mivel hazánk belső konszolidációjának és fejlődésének tényeit kénytelenek elismerni —, főképpen arra irányulnak, hogy a legkülönbözőbb külpolitikai rémhírek terjesztésével nyugtalanságot keltsenek. Ezért az elkövetkezendő időben a népfronton belüli békemunka homlokterébe a helyes külpolitikai szemlélet kialakítását, a béketábor erejének, fölényének, mindinkább kibontakozó eredményeinek ismertetését kell állítani. BOGNÁR JÓZSEF egyetemi tanár a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta, majd a szocialista országok gazdasági együttműködésének problémáival foglalkozott. Ezek az országok — mint Hruscsov mondotta — egy időben jutnak el a kommunizmusba, jelenleg azonban különböző fejlettségi fokon állnak. A Szovjetunió, Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság ipari fejlettségénél fogva jelentősen támogatja a többi népi demokratikus ország — köztük Magyarország — gazdaságának fejlesztését. Az olyan országok viszont, mint Lengyelország vagy hazánk, amelyek mintegy középső helyet foglalnak el a szocialista fejlődésben, részben segítséget kapnak a fejlettebb országoktól, részben — adottságaiknak megfelelően — maguk is támogatják a baráti országokat. Ebből a szempontból is helyesnek bizonyult a párt és a kormány gazdaságpolitikája, a fejlődés meggyorsítása érdekében azonban a tapasztalatok és eredmények figyelembevételével még tovább kell fejleszteni, finomítani gazdaságpolitikai módszereinket. NAGY DÁNIEL, az Elnöki Tanács elnökhelyettese a termelőszövetkezeti mozgalommal foglalkozott. Hangoztatta, hogy a nyári időszakban a fő figyelem a termelőmunkára irányul a falvakban, ez azonban nem jelenti azt, hogy a termelőszövetkezetek fejlesztését le kell állítani. Ez a kérdés a betakarítás után nyilván újra előtérbe kerül majd. A termelőszövetkezetek megszilárdításának fontos követelménye, hogy mielőbb megépüljenek a közös istállók — folytatta. — Ebben nagy szerep vár a népfront-bizottságokra is, amelyek kezdeményezhetik a helyi építőanyagok feltárását, felkérhetik a szakembereket a termelőszövetkezetek támogatására. ERDEI FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára elmondotta : — A legutóbbi tíz évben sokat beszéltünk meglevő szövetkezeteink erősítéséről, megszilárdításáról. Világosan kell látnunk, hogy tsz-eink megszilárdítása a további fejlődés nélkülözhetetlen lépcsőfoka, s ez most már sokban új, a múlt évek gyakorlatához nem hasonlítható feladatokat is állít elénk. Eddig egyes szövetkezeteket, esetleg tsz-falvakat kellett a rendelkezésünkre álló eszközökkel megszilárdítani, ma azonban szövetkezeti járások, sőt megyék nagyüzemi gazdaságainak megszervezéséről van szó. Az új feladat új szervezési, technikai megoldásokat követel. Éppen ezért érdemes felfigyelni arra, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett falvakban, járásokban eddig nem is ismert munkaszervezési és egyéb megoldások bukkannak fel, kitűnő kezdeményezések születnek, amelyeknek összegyűjtése, kimunkálása és elterjesztése nagy haszonnal jár. A szinte naponta felszínre kerülő ötletekből, új megoldásokból legjobb szakembereink is sokat tanulhatnak. A vitában elhangzottakra Kállai Gyula válaszolt, majd a tanácskozás Harrer Ferenc zárszavával ért véget. (MTI) A termelttkövetkezetekre fordított pénz megtérül az életszínvonal emelkedésében Mshjcni vewhn légien méltó a solgo/.o népbe/. Tovi'illi fejles/.tjük remiszerünk ileniokrali/inuisát