Népszabadság, 1959. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-21 / 144. szám

A Hazafias Népfront Országos Tanácsa pénteki ülésének vitája (Folytatás a 3. oldalról.) egyik­ meggyőződésünk, hogy ez a nép felemelkedésének útja. Az tehát a feladat, hogy a politikai feltételeknek megfelelően hajtsák végre a mezőgazdaság szocialista átszervezését és lehetőleg ne ve­szítsünk se időt, se tempót. Van egy másik ok is: egész népgazda­ságunk érdeke. A fejlett agrotech­nika, a gépek korszakában egye­dül a nagyüzemi gazdálkodás biz­tosítja a magasabb terméseredmé­nyeket. Hogy menjünk hát előre? Állítsuk vissza a nagybirtokot, hívjuk vissza a grófokat, földbir­tokosokat? Az az érzésem, hogy még a kulákok egy része is azt mondaná erre: nem kell! Hát még a dolgozó parasztok! Ne­künk tehát a másik utat kell jár­nunk. Azt az utat, amelyen a paraszt nem a koldusa lesz a világnak, amikor megszületik a nagyüze­mi mezőgazdaság, hanem ura életének és földjének, amikor kialakítjuk a modern, szocia­lista mezőgazdaságot. Mi ezt az utat járjuk, úgy, aho­gyan a többi szocialista ország is Itt nem szabad félreértést hagyn senkiben, de meg kell mondani hogy kötelező gondossággal, lelki­ismeretességgel fogjuk időről-idő­re megszabni, hogyan, miképp haladunk tovább, mi a tenniva­lónk. A döntő természetesen az elő­rehaladás politikai feltétele. Ta­valy decemberben ez adva volt — s ezt bizonyítják az eredmények. Éi a gazdasági feltételek? Voltak olyan nézetek, hogy előbb meg kell teremteni a termelőszövetke­zetek gazdasági feltételeit, és csak azután szabad megalakítani a szö­vetkezetét. Elég jól hangzik ez azonban a termelőszövetkezet mozgalomban, az életben ilyen nem létezik. Hogyan lehetne oda­­menni a nép egy részéhez és kér­ni: adjatok nekünk néhány mil­liárdot, hogy megteremtsük a tsz Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a gazdasági felté­tel mellőzhető, természetesen fon­tos, de nem lehet feltétele a ter­melőszövetkezeti mozgalom fej­lesztésének. Nem helyezkedhe­tünk arra az álláspontra, hogy csak akkor lépjünk előre, ha min­den gazdasági feltétel kézben van. Viszont, amikor előreléptünk, rög­tön jelentkezik a kötelesség: anya­gilag gyorsan megszilárdítani és megerősíteni — olyan tempóban, ahogyan csak lehet! A gazdasági feltételeket tehát nem szabad a mozgalom fejlődésének útjába ál­lítani, viszont utólag bűn lenne megfeledkezni róluk. Vigyük a gépeket, adjunk meg minden támogatást, ami elősegíti a termelőszövetkeze­tek megszilárdítását, erősödé­sét. Mi ezt az utat járjuk. Ebben ki­fejezésre jut a Központi Bizottsá­gunk politikája és a módszer, aho­gyan ezt a politikát megvalósít­juk. A termelőszövetkezetek fejlesz­tése — az ellenséges rágalmakkal ellentétben — nem megy az élet­színvonal rovására. Mi természe­tesen nem dobálózhatunk milliók­kal, még ezrekkel se nagyon, de a termelőszövetkezetek erősítésé­re fordított összeg nem csökkenti, hanem ellenkezőleg, évről-évre növeli majd az életszínvonalat. A fiatal­ termelőszövetkezetek meg­erősítésére fordított milliók nép­gazdaságunk egészséges vonásait erősítik. Az a népgazdaság, amely oly rövid idő alatt kiheverte az ellenforradalom okozta megráz­kódtatást és ma már szép eredmé­nyekkel dicsekedhet, képes jelen­tékeny összeget fordítani a mező­­gazdaság erősítésére anélkül, hogy ez az életszínvonal rovására men­ne. Politikánk egyenes, világos, a mezőgazdaság fejlesztését, az egész nép érdekeit szolgálja. Kádár elvtárs beszéde további részében kitért arra a kérdésre is, hogy mikor megyünk tovább el valamiféle gazdasági alapját, mert reméljük, ha az már meg­lesz, utána paraszt­ testvéreink belépnek a szövetkezetekbe. Az életben semmi sem történik így, nem helyes gondolkodás ez. Mi volt hajdan a paraszti álom? A parasztember szeretett volna a maga kis birtokán élni, az egyik hat holdról álmodott, a másik nyolcról, legyen két lova, vagy ökre, tehene, hízzon egy pár disz­naja, stb. Megvalósult ebből va­lami? Valami, igen, hiszen a nagy­birtokok mellett, a nincstelen, szegényparasztok milliói mellett volt néhány tízezer parasztember, aki valóra váltotta álmát. Először ment a rokonsághoz hitelért, uzsorakölcsönért a bankhoz, el­kezdett felesben dolgozni, bérelt is valamit és, amikor végre meg­volt az a néhány nyomorúságos hold, akkor az ő egész élete, sőt­­néha még a fia egész élete mun­kájával is, megszületett a kispa­raszti álom. S ha egyszer nem ment a szezon, valamilyen nagy mezőgazdasági vagy piaci krach következett, akkor egy év el is vitte azt az „álmot*’, amit talán 70 esztendő alatt apa és fia vérrel, verejtékkel hozott össze magának. El kell tehát kezdenünk. Ha ugyanis előbb mindent megál­modtunk és csak akkor,csináljuk, ha már minden együtt van, akkor úgy járunk, mint az a paraszt, akinek egy nadrágon kívül soha nem volt semmije. Meg kell teremteni a szocia­lista formát, mert a parasz­tok is tudják már: ha az ál­lam egy görbe sarlót sem ad­na, akkor is ötven-száz szá­zalékkal nagyobb erő a közös­ség ereje! Az értelmes közös döntés, az egy akarat, az együttes erőfeszítés megsokszorozza az erőt. Ez az élet útja, az állam is segít nektek. Ti is segítsetek magatokon, és mikor fejezzük be a népgazda­ság szocialista átalakítását. — Mindig teljes őszinteséggel mon­dom a kérdezőknek, — legyenek jóindulatú parasztok, vagy itt járó nyugatiak — miért kellene nekünk jósolgatnunk? Most a meglevő termelőszö­vetkezeteinket fejlesztjük, s ez is haladást jelent, mert ez is szilárdítja a termelőszövet­kezeti mozgalmat. Most ez a feladatunk. Utána majd megnézzük a politi­kai, a gazdasági feltételeket. Nem vagyunk jósok, kommunisták va­gyunk, elhatározásunk alapja a helyes politikánk. Az egyik ilyen nyugati érdeklődőnek azt mond­tam: „Nem tesszük meg maguk­nak azt a szívességet, hogy a szé­les dolgozó rétegekkel elrontsuk a párt viszonyát azzal, hogy gyor­sabban megyünk előre, mint a tényleges helyzet azt lehetővé te­szi. De azt a szívességet sem tesz­­szük meg, hogy egy helyben to­pogjunk, ha előre tudunk menni.’’ A tényeket most úgy vizsgáljuk, amilyenek. Egy időben volt ná­lunk egy olyasfajta betegség, hogy a tényeket nem olyannak láttuk, amilyenek a valóságban, hanem amilyeneknek szerettük volna látni. Ebből kigyógyultunk. Legjobb volna, ha már senki sem szenvedne ilyen betegségben, de ha már valakinek szenvednie kell, még mindig jobb, ha egyes amerikai közírók szenvednek eb­ben a betegségben, mintha mi, kommunisták. „Most maguk nem képesek úgy nézni a tényeket — mondtam a látogatónak —, ahogy vannak, hanem megpróbálják olyannak látni, amilyennek sze­retnék. Látszik ez kritikájukból, szitkozódásukból is. Nincs azon­ban befolyásuk a magyar népre. Korábban, sajnos volt egy részé­re,, de csak akkor, amikor a ná­lunk tényleg meglevő bajokat piszkálták és mi hallgattunk ezekről. Mi most nem hallgatunk saját hibáinkról, maguk meg olyan bődületes ostobaságokat ír­nak, mondanak, hogy teljesen el­vesztették hitelüket. Ha nem akarják a pénzt hiába kidobni, akkor mondják meg »dicső« mun­katársaiknak, hogy okosabban hazudjanak.*’ (Derültség.) Politikánk más, jellemző voná­sairól szólva Kádár elvtárs hang­súlyozta: tovább erősítjük és mé­lyítjük közéletünk egészséges vo­násait. Azt szeretnénk, hogy ami­kor valahol — például a népfront­tanácskozásokon — összeülnek, megtárgyalnak fontos közügyeket, a tanácskozás hasznos, tartalmas és eredményes legyen. Halljanak a részvevők állásfoglalásokat, vi­tatkozzanak, beszélgessenek, fejt­sék ki álláspontjukat, s ha olyan megegyezésre jutottak, amely a közösség javára van, akkor egysé­gesen dolgozzanak. Általában szüntelenül mélyíteni akarjuk rendszerünk demokratizmusát. Ehhez hozzátartozik a parlamenti élet színvonalának emelése is. Rendszerünk demokratizmusa ma sokkal magasabb színvonalon áll, mint bármely kapitalista országé. S ezt igenis tovább fejlesztjük. De ha ezzel kapcsolatban olyan gondolata támadna va­lakinek, hogy vajon jövőre vagy azután, nagyobb szabad­ságot élvezhetnek-e a rend­szer ellenségei, akkor azt meg­nyugtathatom, hogy semmivel sem fognak nagyobb szabad­ságot élvezni, sem jövőre, sem azután, mert amennyire köte­lességünk rendszerünk demok­ratizmusát állandóan erősíteni a nép javára, ugyanúgy érez­zük felelősségünket a népért, az ország sorsáért, kötelessé­günket a rendszer ellenségei­vel szemben. Van politikánknak néhány egyéb jellemzője is, amit csak azért említek meg, hogy megerő­södjenek abban a meggyőződés­ben, hogy ezek meg fognak ma­Beszéde végén Kádár János elv­társ a Hazafias Népfront szerepé­vel foglalkozott. A többi között kijelentette: nagyon komolyan vesszük a Hazafias Népfront munkáját, számítunk rá és támo­gatjuk. A kommunisták és a pár­­tonkívüliek politikai szövetsége hasznosan szolgálja a szocializmus ügyét, meggyorsítja előrehaladá­sunkat. A kommunisták és a pár­­tonkívüliek együttműködése, a népfront-munka, a népfront-poli­tika komoly sikereket hozott. Ezt a politikát folytatjuk továbbra is. Aztán nekünk, kommunisták­nak megvan a magunk gondja is. Mi sokat foglalkoztunk a sze­mélyi kultusz kérdésével. Nem­csak azt tudjuk, ami volt, hanem azt is, ami lehet. Nehéz helyzet­ben elkezdenek becsületes szán­dékú emberek dolgozni, lassacs­kán egyet-mást jól csinálnak, si­kerek, eredmények születnek, el­kezdenek erről beszélni, becsülik is őket, hogy jól dolgoznak, s las­san kezdik azt hinni magukról, hogy mindent tudnak, nem veszik figyelembe az emberek szavát. A kongresszusi előkészületek időszakában azt kérjük saját embereinktől: vizsgálják meg újra munkamódszereiket, az emberekhez való viszonyt, mé­lyítsék tovább kapcsolataikat a tömegekkel, hogy vissza ne térhessenek a régi hibák. Növelni a szocializmus vonzóere­jét, hatásosabban szítani a szocia­lista lelkesedést — fontos dolog és sikerülni fog! Politikai és gaz­dasági vezetőink mindennap lát­ják, milyen lelkesedéssel dolgoz­nak az egyszerű emberek a mun­kapadoknál, a falun a termelő­­szövetkezetekben! Nekünk az a kötelességünk, hogy legyünk mél­tóak — nem különbek, csak mél­tóak — népünkhöz, ahhoz a harc­hoz, amit a magyar dolgozó tö­megek az utolsó negyven eszten­dmi a dolog lényegét illeti: teljes felelősséggel, elvi szi­lárdsággal, és egy ország veze­tésére hivatott párt körülte­kintésével vizsgáljuk a terme­lőszövetkezeti mozgalom to­vábbi fejlődésének kérdéseit á­iadni, sőt némelyiket igyekszünk még erősebbé tenni. Önök isme­rik például bűnügyi politikánkat. Az elviselhetőség határán túl­ment embereket börtönbe csuk­ták, s akik olyan bűnt követtek el, amit egy nép ellen nem le­het elkövetni — történelmi bűnt —, azok a legszigorúbb büntetést kapták. Akikre azt mondották népiesen, hogy hőbörögtek, azok­hoz így szóltunk: térjetek észre, dolgozzatok. Helyes politika volt, az eredmények is bizonyítják ezt, mert hőbörgő nem kevés volt, de állítom, hogy ezeknek a hőbör­­gőknek a nyolcvan százaléka az elmúlt két esztendőben becsülete­sen, tisztességesen dolgozott. Itt volt az amnesztia. Megmond­tuk az amnesztiával kapcsolatban hivatalosan is, meg nem hivatalo­san is egynéhányszor, hogy egy teremtett lélek nem kaphat ke­gyelmet ebben az országban mindaddig, amíg kívülről vagy ellenséges körökből minket erre kényszeríteni próbálnak. És ha azt akarják, hogy ne legyen am­nesztia Magyarországon, akkor csak próbáljanak nyomást gyako­rolni ránk. Majd ha ez megszű­nik és mi úgy ítéljük meg, hogy el­érkezett az ideje, akkor lesz majd bizonyos amnesztia. Az idén is volt és nem is olyan jelentéktelen, a megbüntetetteknek igen jelentős része került ki a börtönből. A népfront győzelmet aratott a választáson és a magyar nép nagyszerűen vizsgázott. Ez egy olyan dolog, ami maga után vonja, hogy a nép megtévedt fiaival szemben ilyenkor illik és helyes is elnézőnek lenni. Ez a tavaszi amnesztia magyará­zata i­dőben megvívtak. Ha a néphez méltóak leszünk — akár a pártról, akár a népfrontról van szó — biz­­tos, hogy jól szolgáljuk a hala­dás ügyét. (Hosszan tartó nagy taps.)* BARCS SÁNDOR, az Elnöki Tanács tagja — a vita következő felszólalója — arról beszélt: a Ha­zafias Népfront-mozgalom tava­lyi sikerei elsősorban arra vezet­hetők vissza, hogy mindenütt szé­les körben bevonták a mozgalom­ba a pártonkívülieket is. A bi­zottságok üléseit a szabad, őszin­te vita légköre jellemzi. E viták, tanácskozások eredményeként rengeteg olyan javaslatot fogad­nak el és valósítanak meg, amely pártonkívüliektől származik. Arra kell törekedni, hogy a jó viszony ott is létrejöjjön — s ez egyes alsóbb szintű népfront-bizottságokra vo­natkozik —, ahol eddig még a régi módszerek szerint vit­ték az ügyeket. Előfordulnak még panaszok azért is, mert a tanácsüléseken és a különböző népfront-rendezvénye­ken felvetődött közérdekű javas­latokat, indítványokat egyes he­lyeken mostohán kezelik. Pedig ezek között sok olyan van, amely­nek megvalósítása jelentős ha­szonnal járna népgazdaságunk számára. Javasolta, hogy létesít­senek egy központi szervet, amely felelősen intézné az ilyen közér­dekű javaslatokat. DARVAS JÓZSEF bevezetőben a Hazafias Népfront és a béke­mozgalom kapcsolatáról beszélt. Rámutatott arra, hogy a Hazafias Népfront tevékenységének leg­­élőbb része a békemunka, s ezt a népfront-bizottságok nagy kedv­vel és jó eredménnyel végzik. Az ellenforradalom után a népfront­mozgalom újjáéledésének fő tar­talmát éppen a béke ügyének szolgálata alkotta, s ezen a té­ren továbbra is komoly szerepe lesz a népfrontnak. Ilyen felada­ta például az, hogy népünk legkü­lönbözőbb rétegeivel megértesse a nemzetközi helyzet összefüggé­seit. Az utóbbi időkben ugyanis a nyugati propaganda támadásai — mivel hazánk belső konszo­lidációjának és fejlődésének tényeit kénytelenek elismerni —, főképpen arra irányulnak, hogy a legkülönbözőbb külpo­litikai rémhírek terjesztésével nyugtalanságot keltsenek. Ezért az elkövetkezendő időben a népfronton belüli békemunka homlokterébe a helyes külpoliti­kai szemlélet kialakítását, a béke­tábor erejének, fölényének, mind­inkább kibontakozó eredményei­nek ismertetését kell állítani. BOGNÁR JÓZSEF egyetemi ta­nár a termelőszövetkezeti moz­galom fejlesztésének szükségessé­gét hangsúlyozta, majd a szocia­lista országok gazdasági együtt­működésének problémáival fog­lalkozott. Ezek az országok — mint Hruscsov mondotta — egy időben jutnak el a kommunizmus­ba, jelenleg azonban különböző fejlettségi fokon állnak. A Szov­jetunió, Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság ipari fejlettségénél fogva jelentősen tá­mogatja a többi népi demokra­tikus ország — köztük Magyar­­ország — gazdaságának fejleszté­sét. Az olyan országok viszont, mint Lengyelország vagy hazánk, amelyek mintegy középső helyet foglalnak el a szocialista fejlődés­ben, részben segítséget kapnak a fejlettebb országoktól, részben — adottságaiknak megfelelően — maguk is támogatják a baráti or­szágokat. Ebből a szempontból is he­lyesnek bizonyult a párt és a kormány gazdaságpolitikája, a fejlődés meggyorsítása érde­kében azonban a tapasztala­tok és eredmények figyelem­­bevételével még tovább kell fejleszteni, finomítani gazda­ságpolitikai módszereinket. NAGY DÁNIEL, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettese a termelő­szövetkezeti mozgalommal foglal­kozott. Hangoztatta, hogy a nyári időszakban a fő figyelem a ter­melőmunkára irányul a falvak­ban, ez azonban nem jelenti azt, hogy a termelőszövetkezetek fej­lesztését le kell állítani. Ez a kér­dés a betakarítás után nyilván újra előtérbe kerül majd. A termelőszövetkezetek megszi­lárdításának fontos követelménye, hogy mielőbb megépüljenek a kö­zös istállók — folytatta. — Ebben nagy szerep vár a népfront-bizott­ságokra is, amelyek kezdeményez­hetik a helyi építőanyagok feltá­rását, felkérhetik a szakembere­ket a termelőszövetkezetek támo­gatására. ERDEI FERENC, a Magyar Tu­dományos Akadémia főtitkára el­mondotta : — A legutóbbi tíz évben sokat beszéltünk meglevő szövet­kezeteink erősítéséről, megszilár­dításáról. Világosan kell látnunk, hogy tsz-eink megszilárdítása a további fejlődés nélkülözhetetlen lépcsőfoka, s ez most már sokban új, a múlt évek gyakorlatához nem hasonlítható feladatokat is állít elénk. Eddig egyes szövetkezeteket, esetleg tsz-falvakat kellett a rendelkezésünkre álló eszkö­zökkel megszilárdítani, ma azonban szövetkezeti járások, sőt megyék nagyüzemi gazda­ságainak megszervezéséről van szó. Az új feladat új szervezési, tech­nikai megoldásokat követel. Éppen ezért érdemes felfigyel­ni arra, hogy a nagyüzemi gazdál­kodás útjára lépett falvakban, já­rásokban eddig nem is ismert munkaszervezési és egyéb megol­dások bukkannak fel, kitűnő kez­deményezések születnek, amelyek­nek összegyűjtése, kimunkálása és elterjesztése nagy haszonnal jár. A szinte naponta felszínre kerülő ötletekből, új megoldásokból leg­jobb szakembereink is sokat ta­nulhatnak. A vitában elhangzottakra Kál­lai Gyula válaszolt, majd a ta­nácskozás Harrer Ferenc zársza­vával ért véget. (MTI) A termelttk­övetkezetekre fordított pénz megtérül az életszínvonal emelkedésében M­shjcni vewhn légien méltó a s­olgo/.o népb­e/. Tovi'il­li fejles/.tjük remiszerü­nk ileniokrali/inuisát

Next