Népszabadság, 1959. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-11 / 213. szám

1959. szeptember 11, péntek NÉ­PSZ­ABADSÁG Megnyílt az első fonós munkásképző szakiskola Az év elejétől szakmunkának nyilvánították a fonást és a szö­vést. Ennek megfelelően a Lőrinci Fonóban megnyílt az első fonó szakmunkásképző iskola. 120 leány részére tantermet rendeztek be, ahol egy évig képzett szakemberek oktatják a fiatalokat. Sipeki Pálné munkamódszerátadó, a gyár kiváló dolgozója ta­nítja szakmai gyakorlatra a fiatalokat. A képen: a gépek műkö­dését magyarázza az új ipari tanulóknak. A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének közleménye A Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztálya az 1959— 1960-as tanévben kellő számú je­lentkező esetén lehetővé teszi a budapesti szlovák általános isko­lában is a szlovák nyelv oktatá­sát. A szlovák nyelvű oktatásban részt vehet minden szlovák anyanyelvű tanköteles gyer­mek. Azok a szlovák nem­zetiségű szülők, akik kíván­ják, hogy gyermekük szlo­vák nyelvoktatásban részesüljön, kérelmüket szeptember 30-ig írás­ban, vagy személyesen juttassák el a Magyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségéhez, Buda­pest, VI., Nagymező utca 49. Bő­vebb felvilágosítást is itt kaphat­nak. (MTI) Expresszkutakkal 60-70 ezer hoki öntözhető A nagyüzemi öntözéses gazdál­kodás fejlesztésének lehetőségeit vitatták meg kedden Egerben az öntözési és­­vízügyi szakemberek. Heves megyében a fejlesztés alap­ja az expresszkutak hálózata. A kis kutakkal hat-tizenkét méter mélységből másodpercenként 6— 8 liter talajvizet lehet felszínre hozni. A szakemberek véleménye szerint ezzel a módszerrel a me­gye területén 20 000 hold föld ön­tözhető, országosan pedig 60 000— 70 000 hold az a terület, amelyet expresszkutakkal termékennyé le­het tenni. Hamarosan néhány He­ves megyei termelőszövetkezetben 50—100 holdas, expresszkutakból öntözött nagyüzemi mintaparcel­lákat állítanak fel. / A nép útja az értelmiség felemelkedésének útja is Kállai Gyula beszéde a miskolci egyetem jubileumi ünnepségén (Tudósítónktól.) A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tanácsa az egyetem ala­pításának tízéves jubileuma alkal­mából szeptember 10-től 12-ig tu­dományos ülésszakkal egybekö­tött ünnepségeket rendez. A csü­törtök délelőtti jubileumi ünnep­ségek megnyitóján a vendégek között megjelent Kállai Gyula elvtárs, a Központi Bizottság tit­kára és Molnár János, a művelő­désügyi miniszter helyettese. Az egyetem aulája zsúfolásig megtelt. A magyar tudományos élet leg­jobbjai, Kossuth-díjas profesz­­szzorok, kiváló docensek, adjunk­tusok, üzemek mérnökei jöttek el mindenhonnan, s természetesen sok fiatal diák. Sályi István rektor az egyetem tíz évéről beszélt. — Egy második magyar műszó­ezt az elismerést. Kállai Gyula elvtárs is megismételte. ,— Tíz év rövid idő egy oktatá­si intézmény életében — mon­dotta — mégis, e tíz év alatt első­sorban a miskolci egyetemi okta­tók áldozatkész munkája nyomán a Nehézipari Egyetem polgárjogot nyert a magyar felsőoktatás rend­szerében.^ Híre, neve országunk határain túl is eljutott. Az egye­tem falai között végzett szakem­berek eredményesen dolgoznak a magyar nehézipar különböző ágaiban. Ez az egyetem — fiatal kora ellenére — eredményesen folytatja a több évszázados ma­gyar felsőoktatás és különösen a régi Selmeci Bányászati Akadé­mia több mint 200 éves hagyomá­nyait. Az egyetem soproni beányeg­­­mérnöki részlegének idei egyesí­tése a miskolci kohó- és gépgyár­tó mérnöki részleggel azt is je­lenti, hogy az időt álló hagyomá­nyokat szélesebb alapon, eredmé­nyesebben illeszthetik be a szé­ki egyetem gondolata — mondotta a rektor — már a század elején szóba került. Azonban évtizede­kig, a felszabadulásig kellett vár­ni, hogy ez­ az új egyetem meg­születhessen. Tíz év alatt 5366 nap­pali hallgató iratkozott be. A rektor azt sem mulasztotta el megemlíteni — közülük 1865 nem fejezte be tanulmányait. A végzett hallgatók azonban józanul meg­állapított, de elég magas követel­ményeknek feleltek meg. Ezek­ből a követelményekből az egye­tem oktatói nem engedtek és ez­után sem akarnak engedni.­­ Diákok és oktatók közös erő­feszítésének eredménye, hogy a miskolci kitűnő vagy akár jeles« oklevél ma mindenütt rendkívül megbecsült érték — jelentette ki az egyetem rektora,­cialista , szakemberképzés mai rendszerébe. Kállai elvtárs a továbbiakban arról beszélt, milyen nagy az ér­telmiségi munka szerepe és jelen­tősége nálunk, s hogy különösen a műszaki értelmiség szerepe mos­tanában mennyire növekszik. — Érthető — mondotta —, hogy pártunk Központi Bizottsága, va­lamint a kormány fokozott figye­lemmel kíséri egyetemeink mun­káját. Hangsúlyozta ezután, hogy a mi társadalmi rendszerünknek nem akármilyen mérnökökre, orvosok­ra, pedagógusokra, hanem kom­munista szakemberekre van szük­sége. Az egyetemeknek rövid időn belül a kommunista szakember­­képzés fórumaivá kell válniuk. A szakembereknek meg kell érte­niük, hogy a nép útja az értelmi­ség felemelkedésének útja is. A továbbiakban arról beszélt, hogy a szocialista és a kapitalista társadalmi rendszer között vi­lágszerte milyen verseny folyik. Azonban hangsúlyozta: a két rendszer gazdasági versenye nem merül­t ki a Szovjetunió és az Egyesült Államok verse­nyében. A szocialista világ­rendszer országai, közöttük ha­zánk is, versenyben áll a kapita­lizmus világrendszerével. A két rendszer gazdasági versenye a két rendszer értelmiségének versenyét is jelenti. Ahhoz, hogy a magyar értelmiség eredményesen fel tud­ja használni a szocialista társa­dalmi rendszer előnyeit a magyar tudomány és technika fejlesztésé­ben, és előnyre tegyen szert nyu­gati vetélytársaival szemben, első­sorban az kell, hogy az értelmiség is a szocializmus felépítéséért folytatott küzdelem aktív részese legyen. Végezetül Kállai elvtárs az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében az egyetem minden oktatójának és hallgató­jának sikeres és eredményes mun­kát kívánt. Az ünnepség szép, megható pil­lanatai következtek ezután. Prie­­szol József, a Borsod megyei Párt­­bizottság első titkárának szavai után Molnár János miniszterhe­lyettes átnyújtotta az ifjú egye­tem rektorának és dékánjainak az aranyból készült egyetemi jelvé­nyeket, a láncokat, s most már így foglaltak helyet a testvéri egyetemek rektorai és dékánjai között. Átnyújtották a kitünteté­seket is, majd a külföldi egyete­mek képviselői, a magdeburgi nehéz gépészeti főiskola rektora, a kassai műszaki egyetem rekto­ra, a krakkói bányászati akadé­mia prorektora és a freibergi bá­nyászati akadémia küldötte adta át a baráti egyetemek üdvözletét és ajándékát. Végül pedig vala­mennyi magyar egyetem rektora és helyettes rektora tolmácsolta a jókívánságát egyeteme ne­vében a jubileum alkalmából. Kállai Gyula elvtárs beszéde 3 ------------------------------------------------------------------------------------------­ lizmus termelési viszonyai kiala­kultak, a versenyben rejlő, az em­bereket anyagi érdekeiken keresz­tül mozgató rugók automatikusan hatnak és viszik előre a társadal­mat. Történeti fejlődése elég je­lentékeny szakaszán ez a társa­dalom nem igényli az emberek céltudatos együttműködéséből fa­kadó irányítást, beavatkozást — igaz, válságokon, háborúkon át, a tömegek elnyomorodása árán —, de mégis halad előre. ANYAGI ÉRDEKEIK termé­szetesen erősen befolyásolják az embereket a mi társadalmunkban is. Ezt nem szabad figyelmen kí­vül hagyni, elfelejteni a mi társa­dalmunk gazdasági és kulturális vezetésénél, irányításánál sem, különben kellemetlen meglepeté­sekre ébredhetünk: az­ anyagi ér­dekek szándékaink és terveink el­lenére, azokat keresztezve és eset­leg keresztülhúzva fognak érvé­nyesülni. Ezért pártunk megköve­teli, hogy a vezetésben és különö­sen a gazdasági vezetésben a sze­mélyes érdekeltségre építsünk. Kétségtelenül jelentős sikereket értünk el az utóbbi években az anyagi ösztönzés alkalmazásának tökéletesítésével mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Az is biztos, hogy még sokat kell javí­tanunk, fejlesztenünk a személyes érdekeltség felhasználásán. Nem sikerült például még anyagi ösz­tönzéssel megfelelően alátámasz­tanunk termelésünk műszaki szín­vonalának emelését, sem beruhá­zásaink, építkezéseink olcsóbbítá­­sát. Mégis, az utóbbi években elért eredményekkel a korábbinál na­gyobb mértékben tudunk mi is fejlődésünk szolgálatába állítani bizonyos önműködő rugókat, automatizmusokat. De ezek az automatizmusok ná­lunk semmiképpen sem tölthetik be azt a szerepet, amelyet a kapi­talizmusban betöltenek. Említet­tük már a mi gazdasági rendsze­rünk fölényének két döntő ténye­zőjét. Mindkettő az emberelv cél­tudatos együttműködéséből fakad. Egyik a népgazdaság tudatos, tervszerű irányítása, másik a dol­gozó tömegek fejlődő, növekvő, mind általánosabbá váló szocia­lista öntudata, és ezen alapuló szocialista társadalmi és munka­­fegyelme, a munkához való szo­cialista viszonya. Mindkettő az új társadalomnak, a mi társadal­munknak a régitől merőben elté­rő, új vonása. Csakhogy az új, mint általában, itt sem könnyen és egyszerűen lép a régi helyébe, hanem többé-ke­­vésbé hosszadalmas harcban szo­rítja ki a régit. A tudat átalaku­lása sajátos, dialektikus formák­ban megy végbe. Alapja az egész folyamatnak, hogy az emberek társadalmi léte az, ami tudatukat meghatározza. Ám sem a társa­dalmi lét, sem az általa meghatá­rozott tudat, sem a kettő átalaku­lása nem egyszerű valami. Elég talán itt utalni arra, hogy a kapi­talista társadalmi lét, a tőkés ter­melési viszonyok alapján nemcsak a fentiekben jellemzett önzés, nemcsak a mindenki harca min­denki ellen­tudata születik meg, válik általánossá és rögződik meg. Ugyanebben a talajban gyökere­zik az elnyomottak és kizsákmá­nyoltak között kialakuló összetar­tás, elvtársi együttérzés, egymá­son segíteni akarás és a kapitaliz­mus gyűlölete is. Végeredmény­ben ebből a létből fakad a kapi­­talizmus megdöntésére harcot szervező, önfeláldozó, lelkes tet­tekre mozgósító és a szocialista forradalom győzelmére vezető szo­cialista munkás öntudat. Tehát a tudat nemcsak tükrözi, hanem meg is előzi a társadalmi létet és — az emberek cselekede­tét vezérelve — formálja azt. Még csak felrémlenek a láthatáron a szocialista termelési viszonyok, még csak kialakulóban vannak feltételeik és lehetőségeik, mikor az emberekben — először persze csak kevesekben — már világít a szocialista öntudat. Az ember nemcsak a létező vagy már el­múlt dolgok törvényszerűségeit képes felismerni és összegezni, ha­nem elképzeli, kikövetkezteti, ki­számítja, kitervezi, megálmodja a jövendőt is, és nemcsak kitervezi és megálmodja, hanem alkotja is és meg is csinálja. Viszont széles tömegek tudatá­ban még akkor is él és hát a ka­pitalizmus beléjük nevelte farkas­ösztön, mikor termelési viszonyaik már döntő mértékben szocialis­tává fordultak, amikor az adott társadalomban már megszűnt vagy nagyon szűk területre szo­rult vissza, a kizsákmányolás. El­lentmondások, mint ismeretes, még egyes emberek tudatában is sokáig békésen megférnek egymás mellett. Széles tömegeket nézve, ez már csak azért is elkerülhetet­len, mert az ellentmondások nem­csak a tudatban, hanem a létben is megvannak. A tudat csak részletenként, egy­más után, fokozatosan veheti tu­domásul, általánosíthatja, tükröz­heti a létet, mégpedig úgy, ahogy a lét napról napra, folyamatosan formálja a tudatot. A kettő ugyanannak a dolognak két ol­dala. Mielőtt a tudatot elmarasz­talnánk abban, hogy a szocialista társadalomban kapitalista viszo­nyoknak megfelelő vonásokat mu­tat, nem árt arra emlékezni, hogy az a lét, amely a tömegek tudatát tapasztalatként formálja, maga sem mindig és mindenben külön­bözik a kapitalizmusban nyerhető tapasztalattól. VEGYÜK SZEMÜGYRE pél­dául a munkát. A munkához való viszony szempontjából nyilván elsőrendű fontosságú a tömegek­nek rzl­gával a munkával kapcso­latban nyert tapasztalata. A kapi­talista társadalomban a munka, legalábbis a kétkezi munkások nagy többsége számára, de sokszor az íróasztalnál dolgozók számára is nyomasztó teher, kényszer, nemegyszer keserves kínlódás. A kommunista társadalomban a munka öröm lesz, életszükséglet, kielégülés. De ehhez nemcsak az emberek gondolkodásának, nem­csak a munkához való viszonyuk­nak kell megváltoznia, hanem a munkának is.­­ Ma már tudjuk és naponta új gépcsodák győznek meg róla, hogy valóban lehet az iparban, a mező­­gazdaságban, a bányászatban és általában mindenütt, minden ne­héz és minden veszélyes és min­den, a mozdulatok örökös ismétlő­désével járó, tehát unalmas, lé­lekölő munka elvégzésére gépet szerkeszteni. Vagyis az ember­­számára terhes testi munkát ki lehet küszöbölni, gépek felügyele­tével lehet helyettesíteni. Továb­bá a gépek felügyeletének munká­jából is ki lehet küszöbölni az egyhangúságot olyan szerkezetek­kel, amelyek feltűnő módon azon­nal jelzik, ha valahol a felügyelő személynek be kell avatkoznia­­mert baj van. Meg lehet szüntetni, ami a munkában teher, kínlódás, szenvedés, ami betegségnek, eset­leg korai megrokkanásnak lehet forrása vagy veszélye. Meg lehet szüntetni, de ma még távolról sincs megszüntetve. Ma­­még vannak nehéz, fárasztó, ve­szélyes, az egészségre káros, kime­rítő, lélekölő munkák. Már csak ezért sem válhat a munka máról­­holnapra és egyszerre, és min­denki számára kedvteléssé vagy gyönyörűséggé, életszükségletté és kielégüléssé. Már csak ezért sem változik meg hirtelenül a töme­geknek a munkához való viszo­nya, vagy legalábbis ez az egyik oka annak, hogy a tömegek mun­kához való viszonya a termelési viszonyok megváltozásával nem újul meg mindjárt teljesen, hogy sokáig maradnak benne a régi elemei. De ez nyilvánvalóan csak egy ok a sok közül. Mivel a tömegek tudata mindennapi létük ezer és ezer tapasztalatában és cseleke­detében, ezek sokoldalú tényleges vagy­ vélt összefüggéseiben gyöke­rezik, ezeket magyarázza, ezekből alkot többé-kevésbé összefüggő képet, vagyis ezeket tükrözi, az új és a régi mindmegannyi eleme ha­tással van rá, alakítja. ALAPVETŐ VÁLTOZÁS a ré­givel szemben, hogy a munkaerő megszűnt áru lenni. Ez a dolgozók nagyon nagy részét, az összes bér­ből és fizetésből élőket közvetle­nül érinti, számuk pedig nemcsak abszolút mértékben, hanem vi­szonylag is egyre nő. Kapitalista társadalomban a munkás és a tő­kés közt hol éles, hol kevésbé éles formában állandó és elkeseredett harc folyik. Mindegyik növelni akarja a maga részét a termelő munkások által létrehozott érték­ben. Ebben van a köztük folyó mindennapos osztályharc lényege. Nem így a mi társadalmunkban. Bár a szocializmust még nem épí­tettük fel teljesen, társadalmunk­ban már döntő mértékben a szo­cializmus törvényei érvényesül­nek. A népgazdaságunkban évről évre termelt új értékek egész tö­mege, tehát jó egész nemzeti jö­vedelem a dolgozókat szolgálja. Egy részét felhalmozásra fordít­ják, túlnyomóan nagy részét a dolgozók elfogyasztják. A két rész arányát a dolgozók arra hivatott szervei döntik el. Népgazdaságunk az állandóan bővülő, növekvő ter­melés alapján fejlődik. A nemzeti jövedelem gyarapodásával évről évre növekedik a dolgozók fogyasz­tása. Arra hivatott szerveik dön­tenek arról is, hogy ebből a nö­vekedésből a dolgozók milyen ré­tegei, milyen mértékben és milyen formában részesüljenek, mennyit fordítsanak béremelésre, ki kapja azt, mennyivel emeljék a nyugdí­jakat, vagy a családi pótlékot, az egészségügyi vagy kulturális, vagy egyéb ellátást, mennyit fordítsa­nak árleszállításra stb. Nálunk így dől el a nemzeti jövedelem elosztása, nem a kapitalista társa­dalmat jellemző osztályharc út­ján. (A cikk befejező részét a holt­api számunkban közöljük.

Next