Népszabadság, 1959. december (17. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-01 / 282. szám
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója és a párt feladatai Kádár János elvtárs beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak, elvtársnők! Pártunk valamennyi szervezetében lefolytak a kongresszusi vezetőségválasztó taggyűlések, a pártértekezletek. A kongresszus küldötteit a szervezeti szabályzat előírásainak megfelelően megválasztották. Kedvező, hogy a taggyűlések, a pártértekezletek az erősödő öntudat és felelősségérzés s a nagy aktivitás jegyeit mutatták, amit jól bizonyít a párttagság 90—95 százalékos részvétele és az, hogy a részvevők mintegy 30 százaléka, kereken 120 ezer elvtárs felszólalt a vitáiban. Az irányelvek egyértelmű helyesléssel találkoztak. Párttagságunk egységesen kifejezésre juttatta, helyesli a három éve folytatott politikát és azt kívánja, hogy ezt a politikát folytassuk a jövőben is. Elmondható tehát, hogy ma a Központi Bizottság és a párttagság összeforrott, az egység pártunkban erős, megbonthatatlan. Nagy politikai jelentősége van annak, hogy a kongresszus tiszteletére indított szocialista munkaversenybe a kezdeményező kommunisták mellett a pártonkívüliek, munkások, parasztok, értelmiségiek százezrei kapcsolódtak be és a munka, az alkotás tetteivel járultak hozzá, hogy pártunk kongresszusi céljai megvalósuljanak. Ez önmagában is fényesen bizonyítja: hazánkban ma a párt és a tömegek kapcsolatai erősek, a párt és a nép egységes, a szocializmus zászlaja alatt tömörült hatalmas erő. Elérkezett kongresszusunk nagy napja. Történelmi nap ez, mert pártunk, a magyar munkásosztály forradalmi élcsapata, utóda a Magyar Kommunista Pártnak, a Magyar Dolgozók Pártjának és kongreszszusunk a hetedik a magyar kommunista mozgalom négyévtizedes történetében. Ezért határozott úgy Központi Bizottságunk, hogy kongresszusunk viselje az őt méltóan megillető VII. kongresszus elnevezést. Pártunk felelős a magyar népnek egész tevékenységéért, az ország kormányzásáért, a szocializmus sorsáért hazánkban. Ugyanakkor a többi testvérpárttal együtt felelős a szocialista tábor és a nemzet-Elvtársak. Most pedig rátérek a Központi Bizottság beszámolójába felvett egyes kérdésekre. Először külpolitikánkról és a nemzetközi helyzetről kívánok szólni. A magyar nép 1945 tavaszán visszanyerte nemzeti függetlenségét, az állami szuverenitást. Azóta kivívta saját hatalmát és a szocialista építésben is nagy utat tett meg. Külpolitikánk célja népünk e nagy vívmányainak megőrzése és a szocializmus békés építésének biztosítása. Külpolitikánk alapelvei: a magyar—szovjet barátság, a hűség a szocialista táborhoz, az imperialistaellenesség, a békés egymás mellett élés minden országgal és néppel, tekintet nélkül a társadalmi rendszer különbözőségére. A magyar nép büszke arra, hogy a Szovjetuniót, a hétéves terv, a kommunizmus építésének országát — amely az emberi haladás és a világbéke leghatalmasabb ereje — barátjának nevezheti. A Szovjetunió célul tűzte ki, hogy 1970-ig az kézi kommunista mozgalom sorsáért is. E nagy felelősség tudatában Központi Bizottságunk úgy véli, hogy kötelességünk a párt harci tapasztalatait személyekre és mellékkörülményekre való tekintet nélkül számba venni. Kötelességünk a helyzetet a valóság tényei alapján elemezni, erőinket és gyengeségeinket, valamint jövendő feladatainkat gondosan számba venni. A Központi Bizottság a munka minden meglevő hiányossága ellenére nyugodt lelkiismerettel ad számot a kongresszusnak, mert a követett politika helyesnek bizonyult. Ha bárki összeveti a Magyar Népköztársaság három évvel ezelőtti súlyos és mai szilárd helyzetét, akkor az eredmények összességét bátran nevezhetjük a párt, a munkásosztály, a magyar nép, a szocialista forradalom történelmi győzelmének. (Taps.) A Központi Bizottság az elért nagy eredményt azoknak tulajdonítja, akiknek támogatását a három év alatt élvezte. Az eredményekre gondolva, köszönetet mondunk pártunk egész tagságának azért a bizalomért, amellyel követtek, és azért a támogatásért, amelyben részesítettek bennünket. Köszönetet mondunk pártonkívüli barátainknak, akik az Elnöki Tanácsban, a kormányban, az országgyűlésben, a maegy főre eső termelés és fogyasztás tekintetében utoléri és túlhaladja a legfejlettebb kapitalista országot, az Amerikai Egyesült Államokat. Nincs ma a világon komoly politikai tényező, amely kételkedne e célok realitásában. Mi, magyar dolgozók, szívből kívánjuk a szovjet embereknek: arassanak mielőbbi és teljes győzelmet e békés versengésben. (Nagy taps.) Ugyanakkor jólesik hallanunk, hogy van már új amerikai jelszó is, amely azt hangoztatja, hogy az Amerikai Egyesült Államok érje utol a Szovjetuniót a legújabb technikában, a világűr-kutatásban, a tudományos képzésben. E versengésben a Szovjetunió rendelkezik nagyobb győzelmi esélyekkel. 1950-ben a Szovjetunióban 36 ezer, az Amerikai Egyesült Államokban 53 ezer mérnök végzett ugyan, de 1958-ban az Egyesült Államokban már csak 35 ezer, a Szovjetunióban pedig 94 ezer mérnököt képeztek ki. A Szovjetunió az utóbbi években olyan eredményeket mutathat fel, mint a bratszki vízierőmű, az atomerőművek, az atomnácsokban, a Hazafias Népfrontban és a szakszervezetekben, valamennyi tömegszervezetben és tömegmozgalomban együtt dolgoztak a kommunistákkal és támogattak bennünket. Hálás köszönetet mondunk munkásosztályunknak, dolgozó népünknek azért a hónapról hónapra mélyülő bizalomért és fokozódó támogatásért, amelyben a Központi Bizottságot, egész pártunkat az elmúlt három év alatt részesítették. Forró köszönetet mond Központi Bizottságunk pártunk és népünk nevében a szolidaritásért, a segítségért az összes kommunista és munkáspártoknak, a szocialista országok népeinek, a világ öntudatos munkásainak, haladó embereinek. (Nagy taps.) Tudjuk, hogy sok gondot okoztunk határainkon túl élő barátainknak. Tudjuk, hogy népünk csak az ő szolidaritásukkal és segítségükkel tudta megvédeni hatalmát, szocialista vívmányait, a szebb holnap reményét a reá támadó könyörtelen ellenséggel szemben. Szent kötelességünknek tartottuk és tartjuk, hogy munkánkkal bizonyítsuk be: a magyar népnek nyújtott internacionalista segítséget nem hiába és nem arra méltatlannak adták. meghajtású Lenin jégtörő, a két éven belül felbocsátott három szputnyik, három világűr-rakéta, amelyek közül az egyik a Szovjetunió felségjelvényét kitűzte a Holdra, a másik pedig a Holdember nem látta oldalát szovjet technikával lefényképezte. (Taps.) A békés versenyben a Szovjetunió döntő fölénye a kapitalizmusnál magasabbrendű, szocialista társadalmából fakad, amely a határtalan fejlődés lehetőségeit biztosítja. Büszkeségünk, a magyar—szovjet barátság, nem újkeletű. Ez a barátság akkor született, amikor 1917-ben a cári Oroszországba hadifogolyként került magyar munkások, parasztok, értelmiségiek nagy tömegei megértették Lenin szavát és a szocialista forradalom lényegét. Tízezrével léptek a vöröshadsereg és a vöröspartizánalakulatok kötelékeibe, becsülettel harcoltak szovjet testvéreik oldalán a fehérgárdisták és az intervenciósok ellen, a kommunizmus győzelméért. Tovább erősödött ez a barátság a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása és fennállása idején. A proletárdiktatúra kikiáltásának előestéjén — 1919. március 20-án — írták a kommunista és szociáldemokrata párt egyesülési jegyzőkönyvébe a következőket: „A proletárság uralmának biztosítására és az antant imperializmusa ellen a legteljesebb és legbensőbb fegyveres és szellemi szövetség kötendő az orosz szovjet kormánnyal’ A Magyar Tanácsköztársaságot annak idején idegen fegyveres erők beavatkozásával leverték és ellenforradalmi rendszert létesítettek. De a szovjet kormány 1941-ben, még a vele szemben ellenségesen viselkedő horthysta kormányhoz intézett figyelmeztető üzenetében is arra törekedett, hogy a magyar népet és országát megóvja a háborús szenvedésektől és katasztrófától. Horthy fasiszta kormánya azonban, mely nem a magyar nép érdekeit követte, képtelen volt a józan ész szavára hallgatni és csatlakozott Hitler szovjetellenes háborújához. A Szovjetunió kiverte Magyarország területéről a náci-fasiszta hadakat, és fiai élete árán felszabadította a magyar népet a hódítók igája alól. Ezért nevezi népünk a Szovjetuniót felszabadítójának és ünnepli legnagyobb nemzeti ünnepként április 4-ét, azt a napot, amelyen a szovjet hadsereg az utolsó hitlerista megszállót is kiverte az ország területéről. Amíg öntudatos és becsületes ember él ezen a földön, hálásan emlékezik meg arról a segítségről is, amelyet a Szovjetunió, a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére az ellenforradalom és az imperialisták által fenyegetett magyar népnek 1956-ban nyújtott. E segítséggel lehetett megakadályozni, hogy a magyar nép nyakára ismét visszahozzák a kapitalizmust, a fasizmust és azt, hogy hazánkat az imperialisták katonai felvonulási területté tegyék, hadszíntérré változtassák. A Szovjetunió az elmúlt 15 év alatt két ízben is fiai vére hullatásával adta bizonyságát a magyar nép iránti mély barátságának, internacionalizmusénak. De segített a 15 év alatt a magyar népnek ezerféle módon a háborús károk okozta nehézségek leküzdésében és a szocializmus építésében is. A magyar és a szovjet nép ellenségei még néhány évvel ezelőtt is azzal rágalmazták a Szovjetuniót, hogy „kizsákmányolja” országunkat. E rágalom ostobasága annyira nyilvánvaló, hogy ma már az ellenség is elismeri: a magyarszovjet gazdasági kapcsolatokban a nagyobb előnyt a magyar fél élvezi. A Szovjetunió a Magyarországgal s a többi szocialista országgal való gazdasági kapcsolataiban nem a kereskedelmi haszon elvéből indul ki, hanem önzetlenül és áldozatkészen, mint az idősebb és erősebb szocialista ország, testvéri segítséget nyújt. A kereskedelmi forgalom keretében 1958-ban a Szovjetunióból Magyarországra hozott áruknak több mint 82 százaléka nyersanyag, félkész áru volt. A szovjet szállítások biztosítják nyersanyagban, nevezetesen vasércben, olajban, fában a magyar népgazdaság behozatal útján fedezendő szükségleteinek legnagyobb részét. Ugyanakkor, 1958-ban a Szovjetuniónak szállított magyar áruk több mint 58 százaléka gépipari és finommechanikai termék volt, így kereskedik egy szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió, egy kisebb szocialista országgal, a Magyar Népköztársasággal. Nincs és soha nem is volt olyan kapitalista nagyhatalom a világon, amelyik kereskedelmi forgalmát úgy fejlesztette volna egy kis országgal, hogy kedvező módon, túlnyomóan nyersanyagot szállítana annak és nagyobbrészt kész ipari terméket vásárolna tőle. De ez ellenkezne is a kapitalizmus lényegével: a kapitalizmus saját népének kizsákmányolásán kívül más népeket is kizsákmányol. Az előbbit a „kezdeményezés és vállalkozás szabadságának”, az utóbbit a „kereskedelem szabadságának”, az egészet pedig a „szabad világ”-nak nevezi. A proletár internacionalizmus, a magyar—szérijeti barátság, a két világrendszer békés egymás mellett élése — külpolitikánk alapelvei