Népszabadság, 1959. december (17. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-01 / 282. szám

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója és a párt feladatai K­ádár János elvtárs beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak, elvtársnők! Pártunk valamennyi szervezetében le­folytak a kongresszusi vezetőségválasztó taggyűlések, a pártértekezletek. A kong­resszus küldötteit a szervezeti szabályzat előírásainak megfelelően megválasztották. Kedvező, hogy a taggyűlések, a pártérte­kezletek az erősödő öntudat és felelősség­­érzés s a nagy aktivitás jegyeit mutatták, amit jól bizonyít a párttagság 90—95 szá­zalékos részvétele és az, hogy a rész­vevők mintegy 30 százaléka, kereken 120 ezer elvtárs felszólalt a vitáiban. Az irányelvek egyértelmű helyesléssel találkoztak. Párttagságunk egységesen ki­fejezésre juttatta, helyesli a három éve folytatott politikát és azt kívánja, hogy ezt a politikát folytassuk a jövőben is. Elmondható tehát, hogy ma a Központi Bizottság és a párttagság összeforrott, az egység pártunkban erős, megbonthatatlan. Nagy politikai jelentősége van annak, hogy a kongresszus tiszteletére indított szocialista munkaversenybe a kezdemé­nyező kommunisták mellett a pártonkí­­vüliek, munkások, parasztok, értelmisé­giek százezrei kapcsolódtak be és a mun­ka, az alkotás tetteivel járultak hozzá, hogy pártunk kongresszusi céljai megva­lósuljanak. Ez önmagában is fényesen bi­zonyítja: hazánkban ma a párt és a tö­megek kapcsolatai erősek, a párt és a nép egységes, a szocializmus zászlaja alatt tömörült hatalmas erő. Elérkezett kongresszusunk nagy napja. Történelmi nap ez, mert pártunk, a ma­gyar munkásosztály forradalmi élcsapata, utóda a Magyar Kommunista Pártnak, a Magyar Dolgozók Pártjának és kongresz­­szusunk a hetedik a magyar kommunista mozgalom négyévtizedes történetében. Ezért határozott úgy Központi Bizottsá­gunk, hogy kongresszusunk viselje az őt méltóan megillető VII. kongresszus elne­vezést. Pártunk felelős a magyar népnek egész tevékenységéért, az ország kormányzá­sáért, a szocializmus sorsáért hazánkban. Ugyanakkor a többi testvérpárttal együtt felelős a szocialista tábor és a nemzet-Elvtársak. Most pedig rátérek a Központi Bizott­ság beszámolójába felvett egyes kérdé­sekre. Először külpolitikánkról és a nemzetkö­zi helyzetről kívánok szólni. A magyar nép 1945 tavaszán vissza­nyerte nemzeti függetlenségét, az állami szuverenitást. Azóta kivívta saját hatal­mát és a szocialista építésben is nagy utat tett meg. Külpolitikánk célja népünk e nagy vívmányainak megőrzése és a szo­cializmus békés építésének biztosítása. Külpolitikánk alapelvei: a magyar—szov­jet barátság, a hűség a szocialista tábor­hoz, az imperialistaellenesség, a békés egymás mellett élés minden országgal és néppel, tekintet nélkül a társadalmi rend­szer különbözőségére. A magyar nép büszke arra, hogy a Szovjetuniót, a hétéves terv, a kommu­nizmus építésének országát — amely az emberi haladás és a világbéke leghatal­masabb ereje — barátjának nevezheti. A Szovjetunió célul tűzte ki, hogy 1970-ig az kézi kommunista mozgalom sorsáért is. E nagy felelősség tudatában Központi Bi­zottságunk úgy véli, hogy kötelességünk a párt harci tapasztalatait személyekre és mellékkörülményekre való tekintet nélkül számba venni. Kötelességünk a helyzetet a valóság tényei alapján elemezni, erőin­ket és gyengeségeinket, valamint jövendő feladatainkat gondosan szám­­ba venni. A Központi Bizottság a munka min­den meglevő hiányossága el­lenére nyugodt lelkiismerettel ad számot a kongresszus­­nak, mert a követett politi­ka helyesnek bizonyult. Ha bárki összeveti a Magyar Nép­­köztársaság há­rom évvel ez­előtti súlyos és mai szilárd helyzetét, ak­kor az eredmé­nyek összessé­­gét bátran ne­vezhetjük a párt, a mun­kásosztály, a magyar nép, a szocialista for­radalom törté­nelmi győzel­mének. (Taps.) A Központi Bizottság az elért nagy eredményt azoknak tulajdonítja, akiknek támogatását a három év alatt élvezte. Az eredményekre gondolva, köszönetet mon­dunk pártunk egész tagságának azért a bizalomért, amellyel követtek, és azért a támogatásért, amelyben részesítettek ben­nünket. Köszönetet mondunk pártonkívüli­­ barátainknak, akik az Elnöki Tanácsban, a kormányban, az országgyűlésben, a ma­egy főre eső termelés és fogyasztás tekin­tetében utoléri és túlhaladja a legfejlet­tebb kapitalista országot, az Amerikai Egyesült Államokat. Nincs ma a világon komoly politikai tényező, amely kételked­ne e célok realitásában. Mi, magyar dol­gozók, szívből kívánjuk a szovjet embe­reknek: arassanak mielőbbi és teljes győ­zelmet e békés versengésben. (Nagy taps.) Ugyanakkor jólesik hallanunk, hogy van már új amerikai jelszó is, amely azt hangoztatja, hogy az Amerikai Egyesült Államok érje utol a Szovjetuniót a leg­újabb technikában, a világűr-kutatásban, a tudományos képzésben. E versengésben a Szovjetunió rendelkezik nagyobb győ­zelmi esélyekkel. 1950-ben a Szovjetunió­ban 36 ezer, az Amerikai Egyesült Álla­­m­okban 53 ezer mérnök végzett ugyan, de 1958-ban az Egyesült Államokban már csak 35 ezer, a Szovjetunióban pedig 94 ezer mérnököt képeztek ki. A Szovjet­unió az utóbbi években olyan eredmé­nyeket mutathat fel, mint a bratszki vízierőmű, az atom­erőművek, az atom­nácsokban, a Hazafias Népfrontban és a szakszervezetekben, valamennyi tömeg­szervezetben és tömegmozgalomban együtt dolgoztak a kommunistákkal és támogattak bennünket. Hálás köszönetet mondunk munkásosztályunknak, dolgozó népünknek azért a hónapról hónapra mé­lyülő bizalomért és fokozódó támogatá­sért, amelyben a Központi Bi­zottságot, egész pártunkat az elmúlt három év alatt része­sítették. Forró köszön­­etet mond Központi Bi­zottságunk pár­tunk és népünk nevében a szo­lidaritásért, a segítségért az összes kommu­nista és mun­káspártoknak, a szocialista országok népei­nek, a világ ön­tudatos mun­kásainak, hala­dó embereinek. (Nagy taps.) Tudjuk, hogy sok gondot okoztunk hatá­rainkon túl élő barátainknak. Tudjuk, hogy népünk csak az ő szolidaritá­sukkal és segítségükkel tudta megvédeni hatalmát, szocialista vívmányait, a szebb holnap reményét a reá támadó könyör­telen ellenséggel szemben. Szent köteles­ségünknek tartottuk és tartjuk, hogy munkánkkal bizonyítsuk be: a magyar népnek nyújtott internacionalista segítsé­get nem hiába és nem arra méltatlannak adták. meghajtású Lenin jégtörő, a két éven be­lül felbocsátott három szputnyik, három világűr-rakéta, amelyek közül az egyik a Szovjetunió felségjelvényét kitűzte a Holdra, a másik pedig a Hold­ember nem látta oldalát szovjet technikával lefény­képezte. (Taps.) A békés versenyben a Szovjetunió döntő fölénye a kapitaliz­musnál magasabbrendű, szocialista társa­dalmából fakad, amely a határtalan fej­lődés lehetőségeit biztosítja. Büszkeségünk, a magyar—szovjet ba­rátság, nem újkeletű. Ez a barátság akkor született, amikor 1917-ben a cári Orosz­országba hadifogolyként került magyar munkások, parasztok, értelmiségiek nagy tömegei megértették Lenin szavát és a szocialista forradalom lényegét. Tízezré­vel léptek a vöröshadsereg és a vörös­­partizánalakulatok kötelékeibe, becsület­tel harcoltak szovjet testvéreik oldalán a fehérgárdisták és az intervenciósok ellen, a kommunizmus győzelméért. Tovább erő­södött ez a barátság a Magyar Tanácsköz­társaság kikiáltása és fennállása idején. A proletárdiktatúra kikiáltásának előesté­jén — 1919. március 20-án — írták a kom­munista és szociáldemokrata párt egyesü­lési jegyzőkönyvébe a következőket: „A proletárság uralmának biztosítá­sára és az antant imperializmusa ellen a legteljesebb és legbensőbb fegyveres és szellemi szövetség kötendő az orosz szovjet kormánnyal­’ A Magyar Tanácsköztársaságot annak idején idegen fegyveres erők beavatkozá­sával leverték és ellenforradalmi rend­szert létesítettek. De a szovjet kormány 1941-ben, még a vele szemben ellensége­sen viselkedő horthysta kormányhoz in­tézett figyelmeztető üzenetében is arra tö­rekedett, hogy a magyar népet és orszá­gát megóvja a háborús szenvedésektől és katasztrófától. Horthy fasiszta kormánya azonban, mely nem a magyar nép érde­keit követte, képtelen volt a józan ész szavára hallgatni és csatlakozott Hitler szovjetellenes háborújához. A Szovjetunió kiverte Magyarország te­rületéről a náci-fasiszta hadakat, és fiai élete árán felszabadította a magyar népet a hódítók igája alól. Ezért nevezi népünk a Szovjetuniót felszabadítójának és ün­nepli legnagyobb nemzeti ünnepként áp­rilis 4-ét, azt a napot, amelyen a szovjet hadsereg az utolsó hitlerista megszállót is kiverte az ország területéről. Amíg öntudatos és becsületes ember él ezen a földön, hálásan emlékezik meg ar­ról a segítségről is, amelyet a Szovjetunió, a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére az ellenforradalom és az impe­rialisták által fenyegetett magyar népnek 1956-ban nyújtott. E segítséggel lehetett megakadályozni, hogy a magyar nép nya­kára ismét visszahozzák a kapitalizmust, a fasizmust és azt, hogy hazánkat az im­perialisták katonai felvonulási területté tegyék, hadszíntérré változtassák. A Szovjetunió az elmúlt 15 év alatt két ízben is fiai vére hullatásával adta bi­zonyságát a magyar nép iránti mély ba­rátságának, internacionalizmusénak. De segített a 15 év alatt a magyar népnek ezerféle módon a háborús károk okozta nehézségek leküzdésében és a szocializ­mus építésében is. A magyar és a szovjet nép ellenségei még néhány évvel ezelőtt is azzal rágalmazták a Szovjetuniót, hogy „kizsákmányolja” országunkat. E rágalom ostobasága annyira nyilvánvaló, hogy ma már az ellenség is elismeri: a magyar­­szovjet gazdasági kapcsolatokban a na­gyobb előnyt a magyar fél élvezi. A Szovjetunió a Magyarországgal s a többi szocialista országgal való gazdasági kapcsolataiban nem a kereskedelmi ha­szon elvéből indul ki, hanem önzetlenül és áldozatkészen, mint az idősebb és erő­sebb szocialista ország, testvéri segítséget nyújt. A kereskedelmi forgalom keretében 1958-ban a Szovjetunióból Magyarország­ra hozott áruknak több mint 82 százaléka nyersanyag, félkész áru volt. A szovjet szállítások biztosítják nyersanyagban, nevezetesen vasércben, olajban, fában a magyar népgazdaság behozatal útján fe­dezendő szükségleteinek legnagyobb ré­szét. Ugyanakkor, 1958-ban a Szovjetunió­nak szállított magyar áruk több mint 58 százaléka gépipari és finommechanikai termék volt, így kereskedik egy szocialis­ta nagyhatalom, a Szovjetunió, egy kisebb szocialista országgal, a Magyar Népköz­­társasággal. Nincs és soha nem is volt olyan kapi­talista nagyhatalom a világon, amelyik kereskedelmi forgalmát úgy fejlesztette volna egy kis országgal, hogy kedvező módon, túlnyomóan nyersanyagot szállí­tana annak és nagyobbrészt kész ipari terméket vásárolna tőle. De ez ellenkezne is a kapitalizmus lényegével: a kapitaliz­mus saját népének kizsákmányolásán kí­vül más népeket is kizsákmányol. Az előbbit a „kezdeményezés és vállalkozás szabadságának”, az utóbbit a „kereskede­lem szabadságának”, az egészet pedig a „szabad világ”-nak nevezi. A proletár internacionalizmus, a magyar—szérijeti barátság, a két világrendszer békés egymás mellett élése — külpolitikánk alapelvei

Next