Népszabadság, 1963. július (21. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-31 / 177. szám
8 NÉPSZABADSÁG 1963. július 31, szerda Artner Tivadar többségük azonban eddig ismeretlen volt a művészetszerető nagyközönség előtt. S ha meggondoljuk, hogy ez a tízteremnyi tárlat csak egy kis hányadát mutatja be annak, ami műgyűjtőink birtokában van, csak biztatni tudjuk a Galériát hasznos kezdeményezésének folytatásáraés arra is, hogy méltó katalógussal tisztelje meg a hasont® rendezvényeket. A látogatók a nyitás után két héttel is hiába kerestek útmutatót.) Az ilyesféle bemutatóknak, azonkívül, hogy féltve őrzött műalkotásokat legalább időlegesen közkinccsé avatnak, van egy sajátos, nem lebecsülendő hasznuk is. Az tudniillik, hogy érdemes műgyűjtőink tevékenységének a nyilvános megbecsülése serkentően hathat a mai művészet barátainak mecénási hajlamaira. Mert mai viszonyaink közepette is van mód a művészet egyéni patronálására, ami felettébb kívánatos, nem is anynyira az alkotók egzisztenciális ellátottsága, hanem inkább a mű és a közönség közötti közvetlen kapcsolat szempontjából. Kevesen tudják, hogy a Képcsarnoknak napjainkban több ezer rendszeres gyűjtője van, akiknek a kiállítását már tervbe is vették. A vállalat vezetősége fontosnak tartja a műbarátok körének az állandó és tervszerű kiszélesítését, aminek elősegítésére sokat ígérő, reális elképzelései vannak. Ehhez a munkához minden bizonnyal nagy erkölcsi támogatást nyújt a régi műgyűjtők alkotásainak követésre buzdító nyilvános bemutatása. . . , Műgyűjtők kincsei a Galériában a XX. SZÁZAD LEGSZEBB KÖNYVEI KÖZÖTTRégi kiállítások katalógusait lapozva, minduntalan olyan nevekkel találkozunk az aranyérmesek listáján, akiknek munkásságát még a szakmabeliek is alig ismerik. A hivatalos kultúrpolitika ugyanis a Ferenc József-i „boldog békeidőkben”, de jórészt még a Horthy-korszakban is többnyire kisképességű, akadémifális piktoroknak juttatta az elismerés pálmáját. A kormányzat tudatosan mellőzte az igazi, haladó művészet híveit, éppen azokat, akik a képi kultúránk fél évszázados útjának a tanulsága szerint — a fejlődést szolgálták. Ilyen körülmények között kultúrmissziót teljesítettek azok, a nagyobbrészt a haladó polgárság köréből toborzódott műgyűjtők, akik pártfogásukkal anyagi támogatást és erkölcsi bátorítást nyújtottak az elveikért minden mellőzést vállaló alkotóknak. Az ő kollekcióikból válogatták össze a Nemzeti Galéria kiállításának az anyagát, amely keresztmetszetét adja a XX. századi magyar képzőművészetnek. A tárlat első termeiben a festészetünket megújító nagybányai mesterek munkáit sorakoztatták fel, köztük Ferenczy Károly Hazatérő favágók, Festő és modellje meg a poétikus hangulatú Gyermekek ponnykon című, sokszor reprodukált mesterműveit. A nagy nevelő, Réti István Kenyérszelésének egyik változatával és érzékletes atmoszférájú tájábrázolásával szerepel, amely Nagybánya költői szépségű vidékének egyik legszebb részletét, a Klastromrétet örökíti meg. Az Erdély széli iskola több nemzedéket nevelt a magyar művészetnek; a nemes naturalizmust kialakító Glatz Oszkár és az életörömös színvilágú „magyar impresszionista”, Csók István — akinek a kislányáról festett híres képsorozatát tárlatunkon a Züzü beteg képviseli —, éppúgy Nagybánya természetelvű hagyományát őrzi, mint a Zebegény festőpoétája, a kiváló Szőnyi István vagy a hegedűs csendéletével meg pompás téli tájával (Varjak) szereplő Bernáth Aurél. Nagybányáról indult el az alföldi piktúra nagymestere, Koszta József is, aki a paraszti világ sűrűjében élve a nemes harmóniák festészetét mély izzású, szenvedélyes stílusra cserélte föl. A századelőn bontakozott ki a kritikai szándékú parasztfestészet utolsó virágkora. Ekkor indulnak pályájukon a hódmezővásárhelyi nagyok, Rudnay Gyula és Tornyai János. Fényes Adolf ez időben festi, szolnoki élmények ösztönzésére, a Szegény ember élete című képsorozatát, amelynek két megkapó darabja, az Ebéd és a bölcsőt Ringató anya kiválóan képviseli a Munkácsy nyomdokain kifejlődött modern kritikai realizmus törekvéseit. Ehhez, a „romantikus realizmusnak” is nevezett irányzathoz kapcsolódik a csavargókat, kocsmatöltelékeket és borongós tájakat festő Mednyánszky László, akinek egyetlen önportréját, a Töprengőt és néhány megrázó világháborús élményrögzítését mutatja be a tárlat, valamint az első proletárművész, a kispesti kubikosokat festő Nagy Balogh János. Magányos alkotók mind a ketten, akár a bolyongó Nagy István, markáns parasztképek alkotója vagy a századelő két különös művésze, a szelíd álmodozó Gulácsy Lajos, a középkori Itália szerelmese és Csontváry Kosztka Tivadar, akinek megdöbbentő hatású Magános cédrusa lenyűgözi a látogatót. Csontváry azáltal, hogy ösztönösen túllépett a természetelvű ábrázoláson, s a látványt gyakran a fantasztikus víziók szintjére fokozta fel, sajátos stílusával már a törekvésekben felettébb változatos, modern piktúránk körébe tartozik. Ennek első nagymestere, Rippl-Rónai József, Munkácsy egykori tanítványa, a század első éveiben a párizsi festészet akkor legfrissebb törekvéseit közvetíti hazánkba. Egyéni, dekoratív stílusának remekei a feleségét, Lazarinét és Anellát, valamint a Rippl Lajost és Ödönt ábrázoló kettős arcmások. Láttukra, bizony, a mai szemlélő nehezen érti meg azt a szenvedélyes elutasítást, amellyel a kiváló festőt első budapesti bemutatkozásakor fogadták. S még el sem ült az ő munkái körül kerekedett viharzás, máris jelentkeztek a Nyolcak, akik, bár jó részük Nagybányáról indult, annak ellenében láttak hozzá, hogy a fiatal Matisse és Picassopárizsi forradalmán fölbuzdulva — megújítsák képzőművészetünket. A mozgalom vezére, Kernstok Károly erőteljes és paradicsomi hangulatú Ádám és Évájával szerepel, valamint az expresszív fűtöttségű Utolsó vacsorával. A fiatal Uitz Béla eredeti egyéniségét kiválóan érzékeltetik pompás asszonyképei, bizánci kupolás Moszkvája, és egy dinamikusan konstruktív, absztrakt szellemű festménye. A tárlaton látható Czigány Dezső híres Ady-portréinak egyike. S Kmetty Jánost és Márffy Ödönt is jellemző alkotások képviselik. A Nyolcak művészete a Tanácsköztársaság plakátfestészetében kulminált. 1919 után a csoport tagjai jórészt szétszóródtak, emigráltak. Az ifjúi hevület csillapodtával jó néhányuk stílust változtatott. Berény Róbert és Czóbel Béla, például, visszakanyarodott a természetelvű ábrázoláshoz, Uitz Béla pedig a Szovjetunióban a szocialista realizmus monumentális műfajának a híve lett. A mozgalom mindamellett jelentős hatást gyakorolt a hazai modern festészet fejlődésére. A két világháború közötti évtizedekben kialakult Szocialista művészcsoport tudatosan a művük folytatására törekedett, s a Nyolcak köréből indult a legnagyobb magyar proletár festő, Derkovits Gyula is. Kivégzése, a Fázó aszszony, a Nemzedékek és a többi, a tárlaton látható képe felidézi előttünk 1954-es emlékkiállításának az élményeit, amelyet jó volna újra megrendezni, annál is inkább, mert fiatal alkotóink újabban gyakran merítenek ösztönzéseket az ő minden ízében forradalmi, modern művészetéből. Erős szálak kötik a Nyolcakhoz modern piktúránk másik nagymesterét, a Balaton fénytüneményeit festőEgry Józsefet, s közvetlenül vagy közvetve minden olyan alkotót, aki a konstruktív képépítés híve, bár piktúrája mégannyira egyéni is. Közéjük tartozik Barcsay Jenő és a nemrég elhunyt kiváló Bene Géza, Vaszary János, Gadányi Jenő és a mártírhalált halt Ámos Imre, a dekoratív kompozíciókkal szereplő Kornis Dezső, vagy a méltánytalanul elhallgatott Vajda Lajos, akik, persze, az expreszszionizmus, a szürrealizmus és a különféle absztrakt irányzatok jegyeit is beleötvözték a stílusukba. Aba Novák Vilmos és Molnár C. Pál képviselik a két világháború közötti évtizedekben kialakult Római iskolát, amelynek hívei modern szellemben próbálták föleleveníteni az antik és a reneszánsz művészet klasszikus örököségét. A kisplasztikai anyag hasonlóan sokrétű. A hagyományőrző alkotók — Pátzay Pál, Ferenczy Béni — mellett Medgyessy Ferenc a népies zamatú szobrászatot képviseli, Mészáros László, Goldmann György, Vilt Tibor és Borsos Miklós pedig a modern formálás különféle módozatait. Gazdag a tárlat grafikai anyaga is, amelynek darabjai többségükben festők és szobrászok önálló értékű műhelymunkái. Szőnyi István pompás krétarajzai és akvarelljei szemléletesen tanúsítják, hogy mennyi odaadó gonddal készült tanulmány előzte meg a mester nagyobb igényű festményeit. Örömmel láttuk a tárlaton messzi idegenbe szakadt hazánkfia, a modern magyar rajzművészet európai szintű mesterének, Szalay Lajosnak az érzékeny vonalakkal megformált költőportréját. A kiállítás műveinek a java muzeális becsű alkotás, sőt jó néhány közülük bízvást a remekművek közé sorolható. Egy részükkel különféle emlékkiállítások alkalmával már találkoztunk. MAGYAR BIBLIOFIL KIADVÁNY A londoni British Museumban megnyílt XI. nemzetközi nyomdaipari kiállításon bemutatják az elmúlt öt évszázad legszebb könyveit. A XX. századot 30 könyv képviseli; angol, német, francia, amerikaikönyvek mellett egyegy cseh, dán, holland, magyar, svájci és svéd könyvművészeti termék. A kiállításon bemutatott magyar könyv Omar Chájjám: Robaiyat című műve, amely 1958- ban jelent meg a Magyar Helikon Könyvkiadónál. A különleges kiállítású, piros selyembe kötött kiadványt Szász Endre több mint 100 eredeti rézkarca díszíti. A tipográfia és a kötésterv Haiman György munkája; a kötet nyomdai kivitelezését a Kossuth és a Pénzjegy Nyomda végezte. KULTURÁLIS HÍREK AZ ARANYFEJ című angol— magyar közös produkcióban készülő film „főszereplője” a győri székesegyház kápolnájában őrzött XV. századi ötvösremek, a László hermája lesz. E körül az Európahírű műkincs körül bonyolódik majd az új film cselekménye * DEMOSTENE BOTEZ állami díjas költő, a Román Írószövetség alelnöke a Magyar Írók Szövetségének meghívására néhány napos látogatásra hazánkba érkezett. KESZTHELYEN ez évtől kezdve minden augusztusban rövidfilmnapokat rendeznek. Augusztus 5-én az idei rövidfilmszemle díjnyertes munkáit vetítik, 6-án Kollányi Ágoston és Macskássy Gyula filmrendezők estjére kerül sor, 7-én pedig a tavalyi és idei külföldi fesztiválokon díjazott magyar kisfilmek kerülnek bemutatásra. A közönségnek legjobban tetsző filmeket Keszthelyemlékplakettel tüntetik ki. A GÓTIKA SZÁZADAI A KÖZÉPKORI MŰVÉSZET TÜKRÉBEN címmel a visegrádi Mátyás király Múzeum kiállítást rendezett az ország legnagyobb múzeumaiban őrzött középkori kincsekből, festményekből, ötvösművészeti remekekből és kódexekből. A kiállítás augusztus 20-ig tekinthető meg. Magyar írók utaztak az Európai íróközösség leningrádi tanácskozására Augusztus 2-án nyílik meg Leningrádban a Rómában működő Európai Íróközösség igazgató tanácsának kibővített ülésszaka. A tanácskozások középpontjában, a prózairodalom kérdései állnak. Az ülésszakon részt vevő magyar írók, Goda Gábor, Tolnai Gábor, Déry Tibor és Passuth László elutaztak a Szovjetunióba. Érdekes munkát végeznek a Sopron vidéki új tudományos Ha az ember Sopron vidékén jár, s megfordul Széchenyi szülőhelyén, Nagycenken, ellátogat a Fertő-tó déli partján Fertőköz és Hidegség községek határába, a két község között a Természetvédelmi Tanács védetté nyilvánított nagy területére bukkan. Ez az egyetlen olyan terület talán az országban, ahol a tanács nem annyira a természetet, mint inkább a tudományt, a tudományos munka zavartalanságát törvényesen védi. Nem építhető e területre iparvállalat, nem telepíthető oda elektromos berendezés, s olyan erdőgazdálkodást kell rajta folytatni, amely biztosítja a hely mikroklímáját. Kerülni kell például a fák olyan irtását, amely megbontaná a terület klímaegyensúlyát. De a tudományos munka különleges feltételei még többet kivánnak, azt, hogy lehetőleg minél nagyobb terület váljék alkalmassá egyneműen fizikai vizsgálatokra. Ez pedig azt jelenti, hogy az altalajnak olyan egyenletes összetételére van szükség, amelyben nem fordul elő mágnesezhető, vastartalmú anyag, amelyek nem befolyásolják, torzítják a föld mágneses terét. (Ilyen anyag például a bazalt.) A védett területen a Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Kutató Laboratóriumának négy geofizikai pavilonja kapott „otthont”; ezek alkotják a „Nagycenk melletti geofizikai obszervatóriumot’’. Az egyik épületben, amely nem nagyobb egy szerény balatoni nyaralónál, földi (tellurikus) áramokat mérnek. Ezek a földi áramok közvetve a Napból származnak, a légtömegek elektromos sajátságait tükrözik, s ezt a jelenséget a gyakorlatban geofizikai módszerekkel történő nyersanyagkutatásra használják fel. A földi árammal úgy kutatnak, hogy az áram eloszlásából következtetnek az altalaj felépítésére. A talajba vezetett áramokkal történő ásvány- és olajkincskutatás nem új dolog, de sokkal olcsóbb és átfogóbb módszer erre a Föld meglevő áramainak felhasználása. A természet tehát ingyen „kutatási eszközt” adott a tudósok kezébe. Az obszervatóriumtól fél-fél kilométer távolságban az erdő nyiladékaiban állandó áramszedőket találunk, mélyen a földbe ásva; közöttük a földi áramok hatására feszültségkülönbség keletkezik, amely vezetékrendszeren a tellurikus épületbe fut, az ott elhelyezett regisztrálóműszerekhez. Ezeket a műszereket nekünk kellett kifejleszteni, ennek nehézségét elképzelhetjük, ha meggondoljuk, hogy a földi áramok erőssége mindössze milliárdod része az áramerősség egységének, az ampernek. A műszerek soproni gyártmányúak, a Geofizikai Mérőműszerek Gyárának soproni kirendeltségén készültek, s tudományos értéküknél fogva jó exportgyártmányokká váltak. Felszerelték őket a nemzetközi geofizikai év során több kontinensen. A mérési eredményeket önműködően filmszalagra veszik fel, melynek programját a Nemzetközi Geofizikai Együttműködés naptára szabja meg. Amióta az iránytű használata elterjedt, a földmágnesség jelensége is közismertté vált. A föld mágneses mezeje egy állandó és egy változó részből áll, de azt, hogy ennek értékeit a tudomány szüntelenül méri és nyomon kíséri, már kevesebben tudják. A „variométerház” elnevezés is érthető, mert ebben az obszervatóriumban regisztrálják a földmágnesség változásait, míg az „abszolútházban” a földmágnesség változó elemeinek tényleges, úgynevezett abszolút értékeit. Mindkét obszervatórium épülete csak kevéssé tükrözi, hogy tudományos célból emelték őket. Nádfedelesek, középkori hatást keltenek. Olyan építészeti megoldást kellett azonban keresni, ahol a hőmérséklet-változás az érzékeny műszerek miatt az időjárástól függetlenül alig észrevehető, s az építőanyagok közül ki kellett rekeszteni a vasat. A varrométerházat pinceszerűen és ablak nélkül bevágták a domboldalba s a tetejét jó hőszigetelő náddal fedték be. Az abszolút háznál azonban távcsővel is dolgozni kell, s mivel az épületet földbe mélyíteni nem lehetett, ezért vastag, szinte középkori várra emlékeztető kőfalakkal biztosították az állandó hőmérsékletet a mérőszobában. A méréseket itt, a Dán Meteorológiai Intézettől vásárolt műszerekkel végzik, amelyek különös érzékenységükkel tűnnek ki. Ezelőtt két évvel kezdte meg működését a légelektromos obszervatórium, amelyet ugyancsak magyar gyártmányú műszerekkel szereltek fel. Lényegében főként a villámkutatást szolgálja. Zivatargenerátornak nevezik azt a láthatatlan, természetes villamos gépet, amely a föld és a légkör között fenntartja az állandó elektromos feszültséget. Ennek megnyilvánulása a villámlás, de végbemennek úgynevezett csendes kisülések is és különféle légköri elektromos természetű sugárzások, amelyek mind befolyásolják az időjárást, az emberi életet, s amelyeket az említett műszerek 20 kilométeres körzetben folytonosan mérnek és számlálnak. Mivel a légelektromos vizsgálatok kapcsolatban állnak a meteorológiai viszonyokkkal is, az obszervatórium területén meteorológiai szolgálat is működik, amelynek adatait az Országos Meteorológiai Intézet használja fel. A geofizikai obszervatórium tevékenysége természetesen nemcsak helyi tudományos jellegű. Megteremtésével Magyarország bekapcsolódott egy hatalmas méretű nemzetközi tudományos tevékenység hálózatába. 1904—1965. évben tartják meg a „nyugodt nap geofizikai évét”, s a Tudományos Akadémia geofizikai kutatólaboratóriuma ebben már önálló mérési adatokkal és ezek tudományos feldolgozásával vesz részt. A napfolttevékenységben ugyanis olyan időszak következik, amit a napfolttevékenység minimumának neveznék. A ritkább napfoltcsoportok hatását könynyebb tudományos mérésekkel nyomon követni, mint a korábbi évek egymást sűrűn követő napfoltcsoportjainak egymásra halmozódását. Megnőtt tehát az obszervatórium esélye a gazdag geofizikai méréssorozat elvégzésére. Ezzel a Sopronban folytatott tudományos kutatások nemzetközileg még inkább ismertté válnak a geodéziai és geofizikai világban. Szluka Emil