Népszabadság, 1966. december (24. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-02 / 284. szám
A MAGYAr SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT IX. KONGRESSZUSÁNAK TANÁCSKOZÁSAI A csütörtök délelőtti ülés SZIRMAI ISTVÁN: Pártunk politikája felszabadította a szellem erőit (Csütörtök reggel Erdei Lászlónné elvtársnő elnökletével folytatta munkáját az MSZMP IX. kongresszusa. Az első felszólaló Szirmai István elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára volt.) Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A kongresszuson munkánkról, feladatainkról, eredményeinkről, van szó. Ez így van rendjén. De azt is helyénvalónak tartom, hogy pártunk IX. kongresszusát, amellett, hogy hangsúlyozzuk munkaértekezlet jellegét, tekintsük olyan alkalomnak is, amikor hétköznapi gondjaink vizsgálata mellett emlékezünk a már befutott nagyszerű forradalmi útra, messzemutató céljainkra, a kommunisták elhivatottságára, arra, amit a szocialista magyar nemzet megvalósításáért, a nép szabadságáért és felemelkedéséért eddig tettünk és ezután kell tennünk. Most 10 éve a magyar munkásosztály, újjászervezett pártjával az élén, fegyveres erővel verte le az ellenforradalmat, megvédte a munkáshatalmat és olyan szocialista politikát kezdeményezett, amely felszabadította népünk alkotó energiáit és forradalmi lendületet adott a szocialista építőmunkának. Ezen az évfordulón miért ne emlékeznénk meg arról, hogy tíz évvel ezelőtt újjáalakult a magyar kommunisták pártja, megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány és a néptömegekre támaszkodva megvívta a győzelmes forradalmi harcot. Ne legyünk túlzottan szemérmesek: tíz év után ez a Kongresszus arra is alkalom, hogy megmondjuk, a magyar nép hálás e történelmi tettérttékelését a pillanatnyi hatalom érdekei szerint változtatták. Tették ezt annak ellenére, hogy éppen a történelem bizonyította az önkényes „átírások” rövid élettartamát és kétes sikerét. Így volt ez itt, a Duna-medencében is a polgári világban. A Duna-medence világát azóta megváltoztatták, az itt élő népek szocialista forradalomban kivívták jogaikat, közös ideálokat, célokat követünk, megteremtettük a feltételeit a testvéri együttélésnek. Ezt zavarják egyes szomszédosországokban élő történész barátaink, ha új történelmet írnak, és a múltat ismét vélt pillanatnyi politikai érdekek szolgálatában úgy torzítják, hogy ezzel a szomszéd nemzet fiainak, lányainak nemzet önérzetét sértik. A nacionalizmus elleni közös harcunk sikerének feltétele, hogy legyünk figyelemmel egymás nemzeti érzelmeire, számoljunk egymás érzékenységével. Ha nem ezt tesszük, akkor az itt és ott élő emberek gondolkodásában még meglevő nacionalista maradványokat konzerváljuk, esetleg megerősítjük. A marxista történelemtudomány művelői ne művészkedjenek, maradjanak tudósok. Az a feladatuk, hogy a történelemtudományt tisztítsák meg a pillanatnyi politikai taktika torzításaitól. A múlt feldolgozásában ragaszkodjanak az objektív igazsághoz. Meggyőződésem, hogy ha a történelemkutatás mentesül a szubjektív vágyaktól és hű marad az amúgy is letagadhatatlan lényekhez, akkor és csak akkor lesz képes a dunai népek új, szocialista világának, testvéri együttélésének jó szolgálatára. jainktól idegen szemlélet Gondolatokat azonban nem lehet puskagolyóval kilőni az emberek fejéből, a gondolatszegénységet sem lehet erőszakkal vagy ráolvasással pótolni. Az idegen szemléletek, a rossz magatartás ellen hosszú, türelmes eszmei harcot kell vállalnunk. Az ideológiai munkában nagyon sok a tennivalónk, de haladni csak türelmes meggyőzéssel, cáfolhatatlan érvekkel és logikával tudunk. Arra kell törekednünk, hogy az eddiginél is sokkal nagyobb igényességgel megértessük a dolgozó tömegekkel terveinket, elképzeléseinket, nagyobb betekintést, több jogot kell biztosítani számukra az állami és egyéb döntésekben, hogy magukénak érezhessék azokat. Tovább kell tanítanunk a marxizmus—leninizmust és jobban, mint eddig, magyarázzuk a mára alkalmazva, érvényesítsük mai problémáink megoldásában és közben védjük azt minden torzítással szemben. Ez mind együtt fontos része a szükséges erkölcsi, eszmei ösztönzésnek, amelynek az anyagit kell kiegészítenie. A dolgozó emberek természetes törekvéseit, vágyait, hogy jobban akarnak élni, lakást, esetleg családi házat, jobb bútort, televíziót, autót akarnak, nem szabad elítélni, kispolgárinak minősíteni, ha mindezt tisztességes munka eredményeként kívánják elérni. A szocializmus nem az egyén céljai és érdekei ellenére akarja érvényre juttatni a társadalom érdekeit, azok harmonikus egységének megvalósítására törekszik. A szocialista politika nem öncélú, hanem — megfelelően a marxizmus—leninizimus tanításának — az emberek életkörülményeinek javítását célozza. Amikor ezt követjük, egy gazdagabb társadalom felépítésén dolgozunk, a szegénység, a nehéz, sivár élet ellen folytatunk háborút. Érdekes, hogy ezt a politikát mégis jobbról is, balról is, kispolgárinak, liberálisnak minősítik. Azt állítják, hogy közéletünkből hiányzik a nép és a munkásosztály érdekeiért folyó forradalmi harc. Jobboldali opportunisták és „baloldali” álradikálisok abban is összetalálkoznak, hogy társadalmunkat polgárosodónak minősítik, azt vetik szemünkre, hogy feladtuk forradalmi eszméinket, nem vagyunk elég harciasak, elkényelmesedtünk. Vannak elmaradott, primitív, másra nem képes emberek, akik úgynevezett keménykezű politikát reklamálnak. Nem veszik észre, hogy az elvtelen megalkuvás az egyik oldalon, az álradikalizmus és a szektás magatartás a másik oldalon — egyaránt a valóban kispolgári. Hogy ki a harcos, ki az elvhű, ki az igazi marxista-leninista, ki tart ki az ügy mellett, azt csak munkával és a munka eredményével lehet bizonyítani. Aki a nép négyesztendős erőfeszítéseiben és felmutatható nagy eredményeiben nem ismeri fel a forradalmi tettet, a forradalmi pátoszt, azt hadd emlékeztessem arra, hogy a forradalmi munkásmozgalom és a magyar munkásmozgalom története nemcsak a fegyveres harcok, hősi rohamok krónikája, hanem a fegyelem és az önfegyelem krónikája is. Az önuralom is a kommunisták erénye. Ennek nagyszerű példáját mutatják szovjet elvtársaink a kínai vezetők durva provokációival szemben és mutatták a mi elvtársaink tízezrei a falu szocialista átalakítása idején és az ellenforradalomban megtévedtekkel szemben. A győzelemhez nemcsak rohamozni kellett tudni, hanem várni is, meg dolgozni is sokat, szívósan, és sokszor ez a nehezebb. A mi mai viszonyaink között így szolgáljuk jól a magyar népet. Tört korfel a marxista világnézet Kedves elvtársak! Érdemes vizsgálgatni, hogyan alakult, fejlődött-e az elmúlt években a nép társadalmi-politikai tudata. Véleményem szerint jelentősen fejlődött. A közgondolkodásban, a nép tudatában előre törtek a szocialista elemek, szélesedett az ismeretanyag és növekedett a politikai érettség. Tanúsítja, hogy a nép túlnyomó többsége ragaszkodik a munkáshatalomhoz, egyetért a szocializmus építésével, hazánk békepolitikájával, olvas, tanul, képezi magát, tudja, mi az imperializmus és gyűlöli azt, érti a népek testvériségének gondolatát és szívből szolidáris a megtámadottal. Nem ennyire egyértelmű a kép az egyéni és társadalmi érdek összhangját nézve, de itt is sok már az olyan jelenség, a tömegek tudatos megnyilatkozása, amely arra mutat, hogy az érdekek azonosságának felismerése felé haladunk. Erről tanúskodik közéletünk élénkülése, a nagy szocialista célok elérését szolgáló utak, módszerek körül kialakult, némelykor szinte össznépi viták, eszmecserék. Ezt bizonyítja a jobb munkafegyelem, a termelékenység emelkedése és nem utolsósorban a dolgozók mind erőteljesebb igénye arra, hogy beleszólásuk legyen a termelés irányításába, a munkafeltételek kialakításába, és erősödjék fellépésük hatékonysága a társadalmi tulajdon védelmében, a pazarlás, a fegyelmezetlenség ellen. Az életnek ezek a vonásai még nem általánosak, de erősödnek és már társadalmi méretekben is jellemzőek. Nem azonos ezzel a kép, ha az emberek világnézetét nézzük. Ebben a vonatkozásban is nagyot léptünk előre, teret hódított a marxista világnézet. A marxizmus tanítása, hogy elsősorban a lét határozza meg a tudatot. Ez nem automatikus folyamat, de ezt mi nem is bíztuk az automatizmusra. Iskolák százaiban tanítjuk az elméletet, a mindennapi harcokban a gyakorlatot. Az emberek világnézetének formálására jelentősen hatottak — nem volnánk marxisták, ha ezt tagadnánk — az olyan társadalmi folyamatok, mint a munkásosztály számszerű növekedése, a mezőgazdaság szocialista átalakítása, a mezőgazdasági munka jellegének megváltozása, a technikai forradalom, milliók iskolázása, a burzsoázia kulturális monopóliumának megszüntetése, a kultúra magas csúcsainak meghódítása. Sommázva: a tíz éve alkalmazott valóban lenini, eredményes politika radikális fordulatot hozott a magyar szellemi életben is, felszabadította a szellem erőit. Ma a magyar nép büszke hatalmára, arra, hogy íme urak nélkül 21 év alatt csodákat tett: nemcsak gyárakat épített, mezőgazdaságot korszerűsített, hanem igazán, végre nemzetté lett. Nem is akármilyen nemzetté, mert megvalósult Bessenyei „jámbor szándéka”, hogy „lennénk tudós nemzetté”, megvalósult Széchenyi nemes szenvedélyű álma, hogy a nemzet legyen „a kiművelt emberfők sokasága”. És ha a nemzeteket népeik szabadságjogain, a társadalmi haladásért folyó harcban elfoglalt helyük, kulturális színvonaluk alapján rangsoroljuk, akkor a magyar nemzetnek a világban az első sorokban van a helye. A szocialista és nemzeti tudat formálója, a tudatba ivódott része a nemzet múltja, történelme. Ezért néhány történelemtudóssal vitatkoznom kell. A Baranya megyei pártértekezleten idézték Anatole Francé aforizmáját: „A történelem nem tudomány, hanem művészet.” Ez a szellemes, csúfolódó meghatározás arra utal, hogy a történelmi múlt év Az irodalom, a művészetek hivatása: segíteni az új győzelmét Sokszor mondjuk, hogy bonyolult és összetett az a kor, amelyben élünk és azon munkálkodunk, hogy győzelemre vigyük a szocializmus ügyét hazánkban. Két világrendszer vív ádáz harcot nemzetközi méretekben, de az új és a régi küzdelme idehaza is folyik. Ellentmondásokkal terhes az a forradalmi átalakulás, amelynek részesei vagyunk és ezek az ellentmondások törvényszerűen jelen vannak az emberek gondolkodásában, életszemléletében, ízlésében is. Harc dúl az emberekben a régi és az új ideológia között. Ebben a harcban a vezető szerep a párté, a politikáé, de jelentős feladatai vannak a tudományoknak, az irodalomnak, a művészeteknek is. • Átmeneti korunkban a társadalmi problémák és az azokat hordozó emberek gondolkodása, magatartása is összetett. Az irodalom, a művészet sem mutathatja be életünket leegyszerűsítve, fekete-fehéren, hanem összetetten, gyakran ellentmondásos ban. Az igaz és teljes valóságot kell feltárnia, élő és érző emberek belső világát megmutatnia, csak így segíthet az értelmes emlén életet keresőknek. Az irodalom, a művészetek művelői akkor töltik be hivatásukat, ha az új, a szocializmus, és a régi világharcában a maguk tudatformáló eszközeivel az új győzelmét segítik, erősítik az emberek szociaista meggyőződését. A szocialista iodalomnak az is jellemző vonása, hogy magáénak érezve a szocialista építés minden gondját és célját, segíti a ma emberét, hogy evesse a még meglevő régi tudatmaradványokat, ostorozza és leleplezi a káros erkölcsi és ízlésseli hagyományokat és kemény ítéletet mond életünk fogyatékosságai és hibái felett, néha, helyesen, a humor, a szatíra eszközével. A magyar írók és más művészek nagy többségükben ezen az úton járnak. A magyar irodalom, film, színház, képzőművészetünk és más művészetek alkotói az utóbbi ívekben szép eredményekkel dicsekedhetnek. Ismert költőink, filmművészetünk alkotói nemzetközi elismerésben részesültek. Nagy az érdeklődés az új magyar operák, zeneoktatásunk iránt. Minden művészeti ágban erősödtek a szocialista vonások, általában megizmosodott a magyar szocialista kultúra. Engedelmükkel, én mégis néhány problémát vetek fel. Az irodalom és művészetek hivatását gyakran félreértik egyes alkotók és néha olvasók is. Az irodalomban helyet kapott az utóbbi években — ha nem is nagymértékben — néhány szocializmustól idegen irányzat. Történelmünk során a magyar irodalom esetenként élenjáró politikai szerepet is betöltött. Az írótársadalom egy részében még ma is, a gyökeresen megváltozott körülmények között is, és az a tévhit, hogy az ő szerepük képviselni a nép érdekeit a politikával szemben. Elméletet is gyártottak. Eszerint a magyar irodalomnak valamiféle nemzeti sajátossága is a szembenállás a mindenkori hatalommal. A proletárhatalommal szemben az ellenzékiséget, mint az irodalom nemzeti jellegének változatlan sajátosságát, feltüntetni nem egyéb, mint történelmietlen illúzió. A konformizmus a politikában elvtelen behódolást jelent minden hatalomnak. Csakhogy a nonkonformizmus a hatalom jellegétől és céljaitól elvonatkoztatva éppen ennyire elvtelen. Meggyőződésem, hogy sokan, akik a nonkonformizmust divatként követik, nem is gondolták azt végig és a tartalmában öncélú ellenzékieskedés a jóhiszeműeknél divatos póz csupán. Ők azok, akik elzárkóznak minden megismeréstől, nem értik a világ belső törvényszerűségeit, az élet összetettségét. A világot egysíkúan mutatják, csak két típust ismernek, a tragikus, magárahagyott, elidegenedett egyént és a vele szemben ellenséges, elesettséget okozó bürokratát, karrieristát. Ez az ő „gazdag” képzeletviláguk, alkotói törvényük, nonkonformizmusuk. Az irodalmi berkekben jártas (Folytatás a 9. oldalon.) Vállalnunk kell a türelmes eszmei harcot Szirmai elvtárs ezután kulturális közvéleményünk kiszélesedéséről, igényességének növekedéséről szólott. Az irodalom és a művészetek termékeit — mondotta — mind többen igénylik, mind többen kritizálják és kulturális forradalmunk legnagyobb vívmánya, hogy ma már nemcsak szűk értelmiségi rétegeknek van olyan tájékozottsága, ideológiai felkészültsége, határozott ízlése, esztétikai igényessége, ami feltétele az aktív véleményformálásnak. Hogy milyen szobrot állítanak Hódmezővásárhelyen Szántó Kovács emlékének, azt Vásárhely népe megvitatja, hogy hová és milyen formájú szálloda épüljön Budapesten, hogyan képezzünk ki teret, lebontsuk-e a régi Nemzeti Színházat és ha igen, hová építsük az újat, közügy, amelyben egyszerű emberek tömegei formálnak véleményt. Találóan írta nemrégiben Benedek Marcell, hogy a magyar közönségről „regényt kellene írni, mert olyan mennyiségi és minőségi változáson ment keresztül az utóbbi 20 esztendőben, amilyent a könyvnyomtatás óta nem látott a világ.” Az elmondottakból azonban nem azt a konklúziót vonom le, hogy a követelményekhez viszonyítva a társadalmi tudat fejlődésében nincs elmaradás. De jelentős a fejlődés és ezt is regisztrálnunk kell ahhoz, hogy helyesen állapítsuk meg jövőbeli feladatainkat. Van még a mi közéletünkben sok múltbeli maradvány, polgári, kispolgári hordalék, néptől, cél