Népszabadság, 1967. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-25 / 48. szám

2 Párizsi tudósítónk jelenti: Waldeck Rochet választási beszéde a francia televízióban Új kombinációk a gaulleisták ideges táborában A már teljes lendülettel folyó francia választási kampány új elemmel gazdagodott: Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára megtartotta első tízperces rádió-televíziós beszédét a párt rendelkezésére bocsátott 27 perces adás keretében. Waldeck Rochet a gaulleista rendszer gazdasági és szociális politikájának mérlegével és az FKP programjának ismertetésé­vel bizonyította hallgatóinak, hogy érdekük a kommunista je­löltre szavazni március 5-én. Fő célunk — mondotta — véget vet­ni a személyi hatalom rendszeré­nek és elősegíteni egy valóban demokratikus rendszer hatalomra jutását. Hangsúlyozta, hogy az FKP szüntelenül harcol vala­mennyi munkás és demokratikus erő egységéért egy közös kor­mányprogram körül. Ha a vá­lasztók a kommunistákra szavaz­nak, azzal a baloldali erők egy­ségét segítik, amelynek a kom­munisták a legodaadóbb hívei. Ahhoz, hogy a gaulleizmust egy valóban demokratikus rendszerrel lehessen felváltani, s elkerülni a múlt visszatérését, az FKP-nak erősnek kell lennie a többi de­mokratikus párt mellett. Waldeck Rochet a továbbiak­ban hangsúlyozta, hogy az FKP kész őszintén vállalni minden fe­lelősséget, amely a pártra hárul­na a baloldal sikere esetén, be­leértve egy demokratikus egység­kormányban való részvételt is. Waldeck Rochet emlékeztette hallgatóit arra a szerepre, ame­lyet az FKP a hitleristák elleni harcban játszott, s arra a tevé­kenységre, amelyet a békéért s a nemzeti függetlenségért folyó mozgalomban tölt be, majd állást foglalt az amerikai agresszió el­len, a vietnami békéért. Az Humanité mai száma közöl egy levelet, amelyet száz egyete­mi tanár, tudós, író és művész írt alá. Levelükben helyeslik az FKP kulturális programját, állást foglalnak a demokratikus erők egysége mellett és hangoztatják, hogy március 5-én a kommunista jelöltre szavaznak. A baloldal egysége mellett fog­lalt állást Mendes-France volt miniszterelnök is, aki az Egységes Szocialista Párt (PSU) képvisele­tében mondott rádió-televíziós beszédében hangsúlyozta: egyedül egy baloldali többség képes kife­jezésre juttatni az ország alap­vető törekvéseit. A jelenlegi kormánytöbbség tá­borában, az úgynevezett ötödik köztársaságiak soraiban ideges nyugtalanság tapasztalható a vá­lasztások várható eredményét illetően. Most Giscard d’Estaing, De Gaulle volt pénzügyminisz­tere, a gaulleista többséghez tar­tozó úgynevezett köztársasági füg­getlenek vezetője is, a jelenlegi többség kiszélesítésének a kombi­nációjával állt elő. Abból kiin­dulva, hogy az 1965-ös elnökvá­lasztások második fordulójában De Gaulle csak Lecarnet hívei­nek szavazataival győzhetett, a volt pénzügyminiszter kijelentet­te, hogy Lecannet helyet kaphat a parlamenti egység kialakításá­ban. Lecanuet, aki „a mérleg nyel­ve” szerepben tetszeleg, maga is tett már célzást erre a lehető­ségre, hiszen őt kizárólag a jelen­legi kormány külpolitikájának Amerika-ellenes éle zavarja, egyébként hajlandó mindenkivel összefogni, kivéve a kommunis­tákat, egy miniszteri szék ellené­ben. Kovács István Római tudósítónk jelenti: Az OKP állásfoglalásai a kommunista mozgalom vitás kérdéseiről Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága négy napig tanácskozott Rómában. Napi­renden előbb Olaszország belpo­litikai helyzete szerepelt, majd azután megvitatta a központi bi­zottság a „Harc Vietnam béké­jéért és szabadságáért, valamint az OKP a nemzetközi kommunis­ta mozgalom egységéért” című napirendet. Előadó Enrico Berlin­­guer elvtárs, az OKP politikai irodájának a tagja volt. A vitá­ban pénteken felszólalt a párt több vezetője, közöttük Lu­igi Dongo. Az ülésről kiadott záróhatáro­zat jóváhagyja a plénumon el­hangzott két beszámolót a belpo­litikai helyzetről, valamint a Vietnam békéjéért és szabadsá­gáért vívott harcról. Az OKP állásfoglalásait a napi­renden szereplő kérdésről a kö­vetkezőképpen foglalhatjuk össze: Vietnam: Az USA agresszív ka­tonai kalandja semmi sikert nem ért el, nem is érhet el Vietnam­ban. A terrorbombázásokkal súj­tott vietnami nép „a kollektív hősiesség olyan példáját mutatja, amely párját ritkítja a történe­lemben”. A nemzetközi kommu­nista mozgalom első számú ellen­fele az amerikai imperializmus volt és marad. Kína: Az OKP a legélesebben bírálja és elítéli a kínai vezetők mai politikáját, amely gyengíti az an­ti­imperialista harcot és alá­aknázza az imperialistaellenes erők egységét. A kínai magatar­tás lejáratja a szocializmus ma­gasztos elveit. A kommunista pártok nemzet­közi értekezlete: Az OKP szerint szükséges, hogy „megkezdődjék a munka a kommunista pártok nemzetközi találkozójának elő­készítésére”. Ez az értekezlet azonban nem tűzheti ki célul, hogy „feleletet és általános meg­oldást találjon mindazokra a komplikált kérdésekre, amelyek ma a kommunista világmozgalom előtt állnak”. Az értekezletnek „az imperializmus elleni harc nagy kérdéseire kell korlátozód­nia”. Buzási János NÉPSZABADSÁG 1967. február 25. szombat Delhi tudósítónk jelenti. A Kongresszus Párt két államot elvesztett, veszélyben egyeduralma a központi kormányban is Péntek este újabb részletek váltak ismeretessé az indiai vá­lasztási eredményekről, ami a központi parlamentet illeti. Az egyes államok eredményei pedig, néhány kivételével, már ismertek. Eszerint a 17 állam közül hétben a Kongresszus Párt vissza tudta szerezni az abszolút többséget, hét másikban azonban nem sike­rült visszatérnie a hatalomra. Ezek közül kettőben — Hérald­ban és Madrasban — most már bizonyos, hogy ellenzéki szerep marad csak számára, sőt Keralá­­ban olyan kevés szavazatot kap­tak képviselői, hogy a törvény értelmében még ellenzéknek sem lehet elismerni, csupán független csoportnak. Orissában a jobbol­dali ellenzéki párt, a Swatantra más jobboldali pártok és csopor­tok segítségével kormányt fog tudni alakítani. Miután a választások előtt va­lamennyi indiai államban a Kong­resszus Párt volt uralmon, a helyzetkép számára igen aggasz­tó. Ami azonban a delhi köz­ponti parlamentet, a._Lok Sabhát illeti, itt nem kell tartania at­tól, hogy megfosztják a hatalom­tól. Az már más kérdés, hogy a kormányzáshoz szükséges többsé­get biztosítani tudják. Jelenleg úgy tűnik, hogy igen. A válasz­tás előtt a Kongresszus Pártnak 375 mandátuma volt, s arra szá­mított, hogy legrosszabb esetben háromszázra csökken többsége. A jelenlegi helyzet — péntek este — az, hogy 328 mandátum közül, amelynek sorsa eddig eldőlt, a Kongresszus 173-at szerzett meg. Számításba véve a hátralevő vá­lasztókerületek összetételét, alig­ha számíthat többre 280 mandá­tumnál, ami az indiai viszonyok között csak feltételesen lehet elég ahhoz, hogy a Kongresszus egyedül alakítson kormányt. Az azonban semmiképpen nem kétséges, hogy a Kongresszus az ország legerő­sebb pártja marad. Csakhogy vesztésben levő párt. A két nagy jobboldali párt, a Jana Sangh és a Swatantra, már eddig sokkal több mandátumot szerzett, mint 1962-ben: akkor a JS-nek 14, az SW-nek 18 mandá­tuma volt, most az első már ed­dig huszonhármat, míg a második harmincötöt ért el, s így jelen­leg az amerikai orientációjú, a nagytőke és a feudális erők támo­gatását élvező Swatantra India legerősebb ellenzéki pártja. A kommunisták és a két szocialista párt a legutóbbi választáson ösz­­szesen 49 mandátumhoz jutottak. Jelenleg harminchétnél tartanak, s valószínű, hogy erejük körülbe­lül ugyanannyi marad, mint ed­dig volt. A tényleges veszteségnél, ame­lyet a Kongresszus Párt kétségte­lenül elszenved, sokkal jelentő­sebb az a politikai válság, ame­lyet a Kongresszus vezetésében a választás kirobbantott. Indira Gandhi miniszterelnök, aki meg­szerzett mandátumával biztosítot­ta helyét az új parlamentben, ma délután az újságírók előtt igye­kezett nyugalmat tanúsítani. Erre a nyugalomra a Kongresszus ve­zetőinek feltétlenül szükségük van, hiszen minisztereinek, orszá­gos vezető testületének s főmi­nisztereinek olyan sora bukott meg, amilyen vereségre Indiában még nem volt példa. A csillaghullás nyilvánvaló oka az az elégedetlenség, amely a Kongresszus Párt­­ vezetésével szemben, s különösen a rendkívül gyorsan emelkedő árak miatt megnyilvánul. Ennek az elégedet­lenségnek nem szabad egyértel­műen jobboldali vagy baloldali színezetet tulajdonítani. A válasz­táson az indiaiak nagy tömegei a Nehru utáni idők ingadozó, bi­zonytalan politikája felett mond­tak ítéletet. Annak, hogy ezt az elégedetlenséget mindenekelőtt a jobboldali pártok tudták meg­­nyergelni, az az alapvető oka, hogy míg a jobboldal ezen a vá­lasztáson első ízben lépett fel egy­séges erőként, összehangolt tak­tikával, a baloldal megosztott volt. Keralában, ahol a baloldali pártok egységfrontot alkottak, el­söprő többséget szereztek, míg Bengálban, ahol sok helyütt egy­mással szemben léptek fel a kom­munisták, nem tudtak győzelmet aratni. Ebből a szempontból igen nagy horderejű az a hír, hogy Bengálban a két kommunista párt más haladó pártokkal közös nyi­latkozatban foglalt állást amel­lett, hogy koalíciós kormányt ala­kítanak a Kongresszussal szem­ben. Kalczsár György Indonézia:­­ Suhartót javasolják ügyvivő elnöknek A djakartai rádió jelentése sze­rint az indonéz képviselőház ja­vaslatot tett arra, hogy Suharto tábornokot nevezzék ki ügyvivő elnökké. A javaslat szerint Su­harto addig maradna hivatalban, amíg meg nem választják — az 1968. évi általános választásokon — az új elnököt. A javaslatról a március 7-én összeülő ideiglenes népi tanácskozó gyűlés (kong­resszus) dönt. Az Antara indonéz hírügynök­ség — mint már jelentettük — előlegezte az ügyvivő elnöki cí­met Suhartónak és jelentéseiben mindig így emlékezik meg róla, noha az alkotmány szerint még mindig Sukaro az ország elnöke. A djakartai rádióban péntek este felolvasták Suharto tábor­nok nyilatkozatát, amelyet rajta kívül a három fegyvernem és a rendőrség főparancsnoka is alá­írt. Az éles hangú nyilatkozat fi­gyelmeztetett mindenkit, hogy határozottan fellépnek azok el­len, akik nem hajlandók tudomá­sul venni a hatalomátvételt. . A parlament elnöke — a dja­kartai rádió szerint — kijelen­tette: Suharto tábornok hatalom­­átvétele egyben annyit jelent, hogy „Sukarno elnöksége meg­szűnt”. Az Indonéz Nemzeti Párt pén­teken nyilatkozatban hagyta jó­vá, hogy Sukarno elnök átadta az elnöki végrehajtói hatalmat Su­harto tábornoknak. A megfigye­lők véleménye azonban az — mu­tat rá az AFP —, hogy­­ez a beje­lentés kétségtelenül nem egyéb Sukarno híveinek manőverezésé­nél. A manőver célja lehetővé tenni az elnöknek, hogy átvészel­je a Sukarno-ellenes hullámot. A djakartai különleges katonai bíróságon péntek délelőtt Supard­­jo dandártábornok elismerte, hogy ő volt az egyik vezetője az úgynevezett Szeptember 30. mozgalomnak. Supardjo elmondta, hogy 1965. október 1-én a halimi támaszpon­ton tájékoztatta az elnököt a hat jobboldali tábornok kivégzéséről, valamint arról is, hogy Nasution tábornoknak sikerült elmenekül­nie. Az elnök akkor arra kérte, hogy „szüntesse be a hadművele­teket” és vessen véget a véron­tásnak. Lupardjo hozzáfűzte: nem tudja, hogy az elnök helyeselte vagy helytelenítette a hat tábor­nok kivégzését. (MTI) Norodom Szihanuk egyetért a VDK álláspontjával Párizsi tudósítónk jelenti: A Párizsban tartózkodó Noro­dom Szihanuk kambodzsai ál­lamfő részt vett a diplomáciai sajtó által tiszteletére rendezett ebéden, ahol beszédet mondott. Beszédében, majd az újságírók kérdéseire adott válaszában rend­kívül energikusan elítélte az ame­rikai agressziót és kijelentette, hogy Kambodzsa támogatja a Vietnami Demokratikus Köztár­saság politikáját, és követelte Észak bombázásának megszün­tetését. Kifejezte egyetértését a Vietnami Demokratikus Köztár­saság kormányának álláspont­jával, amelyet lényeges enged­ménynek nevezett, s amely sze­rint a bombázások feltétel nél­küli és végleges abbahagyása az előfeltétele minden tárgyalásnak. Kijelentette azt is, hogy a VDK- tól képtelenség azt követelni, hogy mondjon le déli testvérei támogatásáról. Ezután hangsú­lyozta, hogy a béke helyreál­lításának és megszilárdításának elengedhetetlen feltétele Délke­­let-Ázsiában az amerikai csapa­tok távozása. Hozzátette, hogy távozásuk az Egyesült Államok szempontjából is elengedhetetle­nül fontos, ha nem akarja végleg elveszíteni e térség népeinek bizalmát. Ismeretes, hogy De Gaulle el­nök kedden ebéden látta vendé­gül a kambodzsai államfőt és fe­leségét. A pohárköszöntők során mindkét államfő elítélte az ame­rikai intervenciót, amelyet a fran­cia elnök „förtelmes konfliktus­nak” nevezett. K. L Kambodzsa visszautasítja az NSZK beavatkozási kísérletét Vietnami tudósítónk, Fábián Ferenc jelenti: A hanoi lapok részletesen is­mertetik a kambodzsai hivatalos szervek és a sajtó állásfoglalását Nyugat-Németország ama kísér­lete ellen, hogy politikai nyo­mást gyakoroljon Kambodzsára. Kambodzsa és az NDK főkonzu­látusi színvonalról kölcsönösen nagyköveti szintre emeli diplo­máciai képviseletét, s Kambodzsa ezen túlmenően is fejleszteni kí­vánja mindkét irányú kapcsola­tait az NDK-val. Bonn képviselő­je ennek kapcsán súlyos rosszal­lásának adott hangot, és Kam­bodzsa közeledését az NDK-hoz barátságtalan lépésnek minősítet­te az NSZK-val szemben. A Phnom Penhben megjelenő La Nouvelle Depeche című fran­cia nyelvű napilap ezzel kap­csolatban ezt írja: „Nem ijedünk meg az NSZK fenyegetéseitől. Kambodzsa határozottan vissza fog utasítani minden olyan kül­földi segítséget, amelyet feltéte­lekhez kötnek. Országunk függet­lensége és szuverenitása minden­nél fontosabb számunkra.” Felháborodás Koreában a tokiói értekezlet miatt Kocsis Tamás, az MTI és a Nép­­szabadság tudósítója jelenti Phenjanból. A koreai sajtó éles hangon bí­rálja az ENSZ úgynevezett Ko­reai Egyesítési Bizottságának (UNCAR) most folyó tokiói ta­nácskozását, amelynek napirend­jén — általáí­os kérdések mellett — szerepel az 56-os amerikai kísérőhajó-ügy is. Az amerikai hajót, mint ismeretes a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság véderői Észak-Korea partvizein elsüllyesztették, miközben az az ország keleti tengerpartját bom­bázta. A koreai központi távirati iro­da kommentárja a tokiói értekez­lettel kapcsolatban hangoztatja, hogy azon megkísérlik elrejteni a valóságos helyzetet a világ köz­véleménye­ elől, felhasználva az incidenst egy új háború előkészí­tésére. Koreában közfelháborodást kel­tett a japán kormánynak egy, a koreai népet mélyen sértő és a humanizmus minimális normái­val is szöges ellentétben álló in­tézkedés. Kim Dong Hi, a dél-koreai re­zsim hadseregének egy katonája, amikor 1965 áprilisában Viet­namba kellett volna indulnia, egy hajón Japánba menekült, ahol politikai menedékjogot kért, majd kifejezte azt a kívánságát, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságba kíván települni. A japán hatóságok ekkor azon a cí­men, hogy potyautasként utazott Koreából Japánba, egyéves bör­tönbüntetésre ítélték. Most pedig — börtönbüntetése letöltése után — erőszakkal az Omura nevű tá­borba hurcolták, és közölték, hogy a legrövidebb időn belül Dél-Koreába deportálják. Az üggyel kapcsolatban a KNDK külügyminisztériumának szóvivője Phenjanban nyilatkoza­tot tett, és a többi között leszö­gezte: a Koreai NDK kormánya és az egész koreai nép mély fel­háborodását fejezi ki a japán ha­tóságok e bűnös tette miatt, és azt követeli a japán hatóságoktól, hogy feltétel nélkül és azonnal engedjék szabadon Kim Dong Hit, s kívánságának megfelelően küld­jék őt Korea északi felébe.

Next