Népszabadság, 1968. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-23 / 197. szám

1968. augusztus 23. péntek NÉPSZABADSÁG Ásatások az esztergomi várban Az idén befejeződik az öt éve folyó ásatás az esztergomi várban. A feltárások folyamán kiderült, hogy ez a terület már az őskor­ban is lakott volt. Feltárták a várhegyen levő első királyi palo­tát is. Előkerült a többi között sok értékes cserépedény ezernyi darabja és egy XII. századbeli arany fülbevaló, amelyet a Nem­zeti Múzeumba szállítottak. Az esztergomi várat a helyreállítá­sok után múzeumnak rendezik be. (Bajkor József felvétele — MTI /6-"' A HÉT FILMJEI EGY NEHÉZ NAP ÉJSZAKÁJA Angol film E­lragadóan kedves film a Beatles-együttesről. Tekint­hetnénk nyugodtan dokumentum­filmnek a népszerűségtől űzött zenészcsillagok egy napjáról, de ezt csak akkor tehetnénk jó szív­vel, ha Richard Lester többi filmjét , a Csábítás trükkjét, a Segítséget és a Fórumra menet történtet — nem ismernénk. Les­ternek ez volt első játékfilm­­munkája és már itt próbára tette eszközeit, amelyek nagy része az amerikai típusú reklámfilm rövid snittjeiből, távoli képzettársításo­kat összekapcsoló, igen attraktív stílusából származik, másrészt René Clair hatását mutatja. Clairt nem nehéz felismerni a nagyképű hivatásos művészek da­gályosságának kicsúfolásában, ab­ban a képsorban például, ahol a faarcú ír nagypapa egy süllyesz­tőből merül fel egy Strauss-finálé telitorkú bömbölése közepén. Clair tiszteletlensége, kamaszos szamárfül-mutogatása szellemé­ben szövi át a filmet. Lester vala­mennyi későbbi motívumát fel­vonultatja Itt, ha nem is érett formájában, de bájjal és szóra­koztatóan. Clair és Táti óta nemigen akadt rendező, aki filmről filmre ilyen következetességgel fejtse ki a vi­lágról vallott nézeteit vígjátéki formában. Akadtak vígjátékok, nem egy közülük jó volt, sőt re­mek, de a világszemléletet követ­kezetes komikai látomásba sűrí­teni és ezt a látomást keserű és bölcs tartalommal megtet­­éni: szinte alig voltak képesek a ren­dezők. Lester munkái modernek, még­hozzá úgy, hogy visszaadják a kor­szerűségbe vetett hitünket, mert nála a modernség nem ködös és irracionális, hanem mindenki szá­mára érthető és nagyon is plebe­jus. Lester vadul száguldó ritmust ad képeinek és a dzsesszrögtön­­zések frisseségének örömével lát­ja el filmjét. A négy lord — akik a film el­készítésének idején még csak egyszerű liverpooli muzsikusok voltak: — Paul McCartney, Ringó Star, George Clarrison és John Lennon rendkívül kedvesek és természetesek mint színészek, kü­lönösen Ringó Star komikusi ké­pességei feltűnőek. Kamaszosak, jókedvűek, egészségesek és Les­­terrel együtt undorodnak minden nagyképűségtől és öntetszelgéstől. Hangsúlyozzák is egyszerűségüket, liverpooliságukat, a Lesterrel együtt számítanak a polgári kö­zönség megbotránkozására. „Régi villanyszerelő-családból szárma­zom” — mondja a film egyik sze­replője és ennek a mondatnak Angliában — gondolom — meg­lehetett a maga sikere nevetés és felháborodás formájában egyaránt L. R. Évadnyitó társulati ülés az egyesített miskolci—egri színházban A műköréi Nemzeti Színház társalgójában csütörtökön tartot­ták évadnyitó társulati ülésüket az egyesített miskolci—egri színház művészei és dolgozói. Sallós Gá­bor, a színház új igazgatója be­szédében elmondotta: az új évad­ban krét prózai és öt zenés mű be­mutatására kerül sor. A többi kö­zött előadják Illyés Gyula Fák­­lyaláng című drámáját, amelyben Kossuth Lajos szerepét Bessenyei Ferenc, a budapesti Nemzeti Szín­ház művésze alakítja. Előadják továbbá García Lorca Bernarda háza, Jókai Mór A lőcsei fehér asszony, Arthur Miller Az ügynök halála című művét, ezenkívül be­mutatóként Méhes György ro­mániai magyar író 33 névtelen le­vél című vígjátékát, Darvas Jó­zsefnek a miskolci Nemzeti Szín­ház számára írt új drámáját és Bondy Endre—Tamássy Zdenko Életre halálra című zenés balla­dáját. A Kommunisták Magyar­­országi Pártja megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére irodal­mi műsort adnak Miskolcon, Eger­ben és Tiszaszederskényben­. (MTI) Tanácskozás az oktatási reformról Csütörtökön a Gorkij fasori ÉDOSZ-székházban megkezdő­dött a Pedagógusok Szakszerve­zete megyei bizottságai tisztség­­viselőinek kétnapos értekezlete. A tanácskozást Péter Ernő, a szakszervezet főtitkára nyitotta meg, majd dr. Kurucz Imre, az MSZMP Központi Bizottsága tu­dományos, közoktatási és kultu­rális osztályának helyettes veze­tője tájékoztatta a részvevőket közoktatás-politikánk időszerű kérdéseiről. A tanácskozást ma folytatják. Szombaton nyílik meg a velencei festészet kiállítása Sajtóbemutató a Szépművészeti Múzeumban Csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban sajtótájékoztatón mutatták be a velencei festészet szombaton megnyíló kiállításét. Garas Klárának, a múzeum fő­igazgatójának bevezető szavai után a kiállítás rendezője, Kato­­náné Czobor Ágnes, a múzeum régi képtárának helyettes vezetője tájékoztatta az újságírókat a mú­zeum legjelentősebb idei kiállítá­sáról. Varsó, Drezda és Prága után most Budapesten jelenik meg a négy ország legjelentősebb gyűj­teményeiből összeválogatott ki­állítás, amelynek anyaga az eddi­gieknél is gazdagabb lesz, mivel a Szépművészeti Múzeum több olyan féltve őrzött kincsét is be­mutatják, amelyeket a korábbi kiállításokon nem akartak kitenni a szállítás közben bekövetkezhető rongálódásnak. A kiállítás a trecento végétől a XVIII. század végéig terjedő kor­szakot öleli fel, s 116 képet mutat be. A kiállítást szombat délben dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes nyitja meg. i MINWSZEMLE. A társadalomtudományok egyes ágazataiban ma is kísért az a né­zet, hogy a modern művészet és irodalom történetének kutatása csak amolyan népszerűsítő­ publi­cisztikai tevékenység, nem igazi tudományos munka. Ezzel a fel­fogással nem érdemes prédiká­tori hangon vitázni, annál inkább van szükség olyan művekre, ame­lyek alapos elemzés és az ízlés­formálás egységében fogannak. A szemléleti és tematikai fel­frissülés eredményeit köszöntjük a Művészet Kiskönyvtára új kötetei kapcsán. Századunk három klasszikusának munkássá­gáról kapunk világos áttekintést, s a biográfiai összefoglalást majd mindig következetesen kapcsolják össze a szerzők a szakágazati és általános esztétika izgatóan fon­tos és forrongó kérdéseinek — különösen a figuratív és non­figuratív képzőművészet viszo­nyításának — bogozásával. Épp ennek a törekvésnek gondos ér­vényesítése emeli a könyvecskék egyébként is színvonalas átlaga fölé Perneczk­y Géza tanulmá­nyát, amely a svájci Klee hatal­mas kisugárzású festészetét elem­zi. Bátor részletkutatásokat sum­máz érdekes, bár hellyel-közzel elnehezülő értekezése végén, rá­mutatva, hogy Klee „az új szin­tézis kapujában még mindig min­takép, a legkimagaslóbb figura”. Azon persze még sokat fogunk vitázni, hogy mit is értsünk az ,,új szintézis” elvi lényegén, hi­szen az ekletikus egyeztetgertés is, az egyik vagy másik módszert véglegesítő-szentesítő felfogás is zsákutcával fenyeget. De éppen a szakágazati esztétika fejlesztése és az elemzések konkrétsága se­gíti elő a látás és tájékoztatás fi­nomodását — nem mellékesen az a két kötet, amely (Binder-Todo­­rov Ilona, illetőleg Dávid Kata­lin tanulmányával) századunk két zseniális szobrászának, a jugo­szláv Mestrovicnak és az angol Henry Moore-nak életművét is­merteti. Ezekben az összefoglalás igénye és sikere tetszik igazán fontosnak óvatosabb tárgyalási módjuk és hűvös-iskolás stílusuk ellenére is. MESTROVIC■ • 1. Bőségesen van rá okunk, hogy — mint mindenben — az iroda­lombírálatban is óvakodjunk a nagy szavak koptatásától, hiszen a felsőfokú jelzők halmozása óha­tatlanul elmossa a minősítési, de akár megkülönböztetési lehetősé­geket is. Csak a kénytelen szűk­szavúsággal mentegethetem a „megrázó” jelző alkalmazását is a külföldi széppróza két újdonságával kapcsolatban: más-más világ és látásmód jel­lemzi természetesen a szovjet Bulgakov regényeit, s az ameri­kai O’Connor novelláit, de a mű­vészi vajúdás és görcsös terem­teni akarás átélése egyképpen különleges élményül szolgál. Mihail Bulgakov még 1940- ben halt meg, fizikai értelemben bántatlanul, de gyanús és a mű­vészet perifériájára dobott író­ként. Hagyatékának reneszánsza — a mai szovjet művelődéspoli­tika és könyvkiadás fontos jel­lemzői közé sorolható. A fehér gárda és a Színházi regény, me­lyet egy kötetben kapunk kéz­hez, Bulgakov hagyományos -rea­lista eszközű, robbanásos őszin­teségül vallomástételének, illető­leg groteszk ábrázolási­ és fa­nyar honkeresésének legértéke­sebb dokumentuma. Az első re­gényben, amelyből sikeres, de botrányokkal kísért és végül hi­vatalosan megvetett drámát is írt, még Alekszej Tolsztoj előtt — egyes vonatkozásokban mé­lyebben is — ábrázolta az orosz polgári értelmiség vívódásait s szenvedéseit az októberi forra­dalom másnapján. ,,Roppant év, rettentő év volt 1918”: ezekkel a szavakkal kezdődik a regény, igen jellegzetesen. A megroppa­nás és megrettenés szemlélete csak keserves kínok nyomán ol­dódik reménnyé, hogy az új vi­szonyok között is meg lehet óvni a hagyományos kultúra értékeit. Feltétlen azonosulássá — okkal, oktalanul — sohasem érlelődött e tanulság sem a hősök, sem az író lelkében. Sőt az értetlenség és bizalmatlanság mindjobban elkeserítette, második regényé­nek gogoli típusú szatíráját táp­lálva. Flannery O’Connor, az alkotó­ereje teljében elhunyt, győzel­mesen sokat szenvedett írónő, az „amerikai Dél” ábrázolásának faulkneri hagyományait fejleszti tovább. Ami nagy elődje mun­kásságában még a vágyak és ösz­tönök monumentális tömbjének tűnt, az ő novelláiban rémes és tragikomikus kisszerűséggé tor­zul: ostoba helyzetekben vergődő és gyilkosan acsarkodó emberek galériáját festi meg. Szánandó, s mégis korcs teremtmények, aki­ket a buta, primitív mohóság hajszol egymás ellen és a meg­semmisülésbe. A szituációk megteremtéséhez alig néhány mondatra van szüksége, hogy azután a képtelenséggel is játsz­­szék a cselekménybeli és jellem­fordulatok sivár pergetése köz­ben. (Európa.) Bulgakov hőseinek pokoljárá­sára emlékeztet és — más sor­sokkal, művekkel egybevetve — indulás és érkezés sokféle lehetőségére döbbent rá Mensáros Zoltán első regénye, a Böjti szél. Az 1014-ben zajló­ tör­ténet tengelyében az úri hadse­reg jól megformált tisztjei áll­nak, akiket múltjuk, de legfő­képpen becsületük vagy becste­lenségük sodor egyik vagy má­sik oldalra. Igazán fontosnak és újnak nem az ábrázolás techni­káját tartjuk — a filmszerű be­­tétezés és „vágás” ma már nem lep meg senkit —, hanem a tár­gyi részletek és jellemek hitelét. Belülről és őszintén tárja fel meg-megrendülő, de valami em­beribbre éhes hősének választá­sát, amíg az úri allűröktől és besulykolt illúzióktól­ eljut a végső kiábrándulásig — addig, hogy már tenni is merjen, még ha ezt a mérést személyes tra­gédiája árnyalja is be. Gereblyés László egészen más­honnan indult, költészetébe soha­sem nyomult efféle vívódás. Szá­mára természetes, kiérlelt, jóleső közeg az új világ, a szocializmus. Láncolat című új kötetének ver­sei a csöndes szemlélődés jegyé­ben születtek. Leíró és meditá­­ciós lírája hasonlóan csöndes he­lyeslést vált ki. Akkor pezsdíti meg érzéseinket, ha barátaira emlékezve, vagy a jelen rejtett gondjaival farkasszemet nézve, elveti a szomorkás-nyugalmas egyszerűséget: az író is, verse is valósággal megifjedik, ha őszin­tén mély az élmény — például Válasz, A gyilkos, A dallamok, Tavaszi szonáta című költemé­nyeiben vagy a három szép Chanson strófáiban. (Szépirodal­mi.) F. R. I .... v...... Mihail Bulgakov A fehér gárda Színházi regény CFREBlyf 5 LÁSZLÓ LÁNCOLAT

Next