Népszabadság, 1969. december (27. évfolyam, 280-303. szám)

1969-12-04 / 282. szám

2 KÖZEL-KELET Élénk diplomáciai tevékenység New Yorkban és az arab fővárosokban Izraeli támadás libanoni területek ellen Amint arról­ lapunk keddi szá­mában már beszámoltunk, New Yorkban ismét megkezdődtek a közel-keleti válság rendezésével foglalkozó négyhatalmi tárgyalá­sok. A négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország — ENSZ-küldöttségének vezetői több mint négyórás tanácskozást tartottak. A megbeszélésen — amely szokatlanul hosszú ideig tartott — jelen voltak a delegá­ciók helyettes vezetői, valamint a politikai tanácsadók is. Megfigye­lők szokatlannak tartják azt is, hogy az ülésről nemcsak formális közleményt adtak ki, hanem rész­letesen körvonalazták a négy nagyhatalomnak­­ a közel-keleti helyzettel kapcsolatos álláspont­ját. A közlemény a többi között megállapítja: súlyosbodik a­ kö­zel-keleti helyzet és egyre sürge­tőbbé válik a megoldás. A tanács­kozás részvevői egyetértettek ab­ban, hogy az arab—izraeli ellen­téteket minél előbb békés úton kell rendezni, s a rendezés alap­jául csakis a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata szolgálhat. A közlemény a továb­biakban hangsúlyozza, hogy az említett határozat minden szaka­szát végre kell hajtani. A négy nagyhatalom képviselői ugyanak­kor késznek mutatkoznak arra, hogy a Biztonsági Tanács határo­zatával összefüggő minden rész­letkérdést együttesen, úgynevezett ,,csomagtervként” tanulmányoz­zanak. A delegációk egyetértettek abban is, hogy a továbbiakban — talán már a december 6-án ese­dékes újabb ülés alkalmával — bevonják a tárgyalásokba Gun­nar Jar­ring ENSZ-diplomatát, U Thant közel-keleti megbízottját. A közel-keleti kérdéssel foglal­kozott keddi ülésén az ENSZ kü­lönleges politikai bizottsága is. V. Románjuk, az Ukrán SZSZK kül­dötte a palesztinai menekültek kérdéséről folyó vitában elhang­zott felszólalásában rámutatott: a szülőföldjéről elűzött magfél millió arab szenvedéseinek köz­vetlen oka Izrael közel-keleti ag­ressziója. A felszólaló hangoztat­ta, hogy Izrael az ENSZ-közgyű­­lés állásfoglalása, valamint a Biz­tonsági Tanács határozata ellené­re sem hajlandó hozzájárulni a palesztinai menekültek problémá­jának igazságos megoldásához. Élénk diplomáciai tevékenység tapasztalható az arab országok fővárosaiban is. Az MTI kairói tudósítójának jelentése szerint Nasszer elnök személyes megbí­zottját, Szabri El Khalit Atasszi Szíriát és Al Bakr iraki államfők­nek szóló üzenettel Damaszkusz­ba, illetve Bagdadba küldte. Az Atasszihoz intézett üzenet állító­­lag arra kéri a Szíriai vezetőt, ve­­­­gyen részt a rabati csúcsértekez­­­­­etén, amelyen a közös arab ál-­l­láspont kialakítása lesz a legfon­­t­­osabb téma. Az iraki elnökhöz­­ küldött üzenetben Nasszer az­­ Egyesült Arab Köztársaság és Irak kapcsolatainak szorosabbra fűzését javasolja. A rabati csúcstalálkozó előké­szítésével foglalkozik az az üze­net is, amelyet Hasszán marokkói király közép- és felsőoktatási mi­niszterével küldött Fejszal szaúd­­arábiai és Husszein jordániai uralkodónak. A Fejszal királynak küldött üzenet lényege: a szaúd­­arábiai uralkodó — félretéve sze­­mélyes problémáit — az arab ügy érdekében vegyen részt a rabati csúcstalálkozón. Értesülések sze­rint Hasszán személyes küldötte látogatást tesz az Egyesült Arab Köztársaságban is, ahol találko­zik Nasszer elnökkel. A marokkói uralkodó egyébként a rabat­ csúcsr­a szóló meghívóval Da­maszkuszba is elküldte szemé­lyes képviselőjét. Ez az első érintkezés Marokkó és Szíria kö­zött azóta, hogy a Ben Barka­­n­gy miatt Damaszkusz megsza­kította kapcsolatait Marokkóval. Nasszer egyiptomi elnök Mah­­mud Riad külügyminiszter és Franciaország kairói nagyköveté­nek jelenlétéiben fogadta Bétan­­court kabinetminisztert, akivel az EAK és Franciaország kapcsola­tairól,­­ valamint­ a közel-keleti válságról tanácskozott. A kairói rádió bejelentette, hogy izraeli vadászgépek szerda délelőtt a Szuezi-csatortja övezetében há­rom körzet ellen intéztek táma­dást. A gépek egyiptomi célponto­kat támadtak tüzérségi előkészítés után. Az egyiptomi légvédelem egy izraeli vadászgépet lelőtt, a többit pedig visszafordulásra kényszerítette. A tüzérségi párbaj még egy órán át tartott. Az AFP hírügynökség Bejrút­ból keltezett tudósítása arról szá­mol be, hogy izraeli katonai egy­ségek szerdán, a kora'' reggeli órákban, támadást intéztek két libanoni falu ellen. A libanoni hadsereg katonái felvették­­a har­cot a helikopteren szállított iz­raeli alakulatokkal és mintegy két és fél órás harcban vissza­­vonulásra késztették őket. Az iz­raeli agresszió célpontja állítólag az arab gerillaegységeknek az említett térségben létesített fő­hadiszállása volt. Állami tulajdonba vették Nigériában az olajat Lagosban közzétették a nigériai kormány törvényerejű rendeletét, amely szerint az ország minden olajkincse az állam tulajdona. Va­lamennyi kőolajipari társaságnak a koncesszió elnyerésétől számí­tott tíz év alatt el kell érnie, hogy az adminisztratív személyzetnek és a brigádvezetőknek­­ legalább 75 százaléka­­nigériai legyen. Ezenkívül a kőolajipari társa­ságoknak a licenc­­ elnyerésétől számított 12 hónapon belül elő kell terjeszteniük a nigériai szak­emberek kiválasztásának és ki­képzésének részletes tervét. Ez a törvényerejű rendelet, amely november 27-én lépett élet­be, a bánya- és energiaügyi mi­niszterre ruházza azt a jogot, hogy engedélyeket adjon a kő­olajipari társaságoknak a kőolaj felkutatására és kitermelésére. A miniszter ugyanakkor vissza is vonhatja ezeket az engedélyeket, ellenőrizheti a társaságok tevé­kenységét és a termékekre meg­állapított árakat. A törvényerejű rendelet értel­mében 1000 nigériai fontra bün­tetik azokat a társaságokat, ame­lyek nem teljesítik e rendelet in­tézkedéseit. (TASZSZ) Kozmosz—313­­ A Szovjetunióban szerdán Föld körüli pályára juttatták a Koz­mosz—313 jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerei segítségé­vel folytassák a régebben beje­lentett szovjet űrkutatási prog­ram megvalósítását. A Szputnyik rátért pályájára. Kezdeti keringési­­­ ideje 89,1 perc. A Föld felületétől számított leg­nagyobb eltávolodása 276 kilomé­ter, legkisebb eltávolodása 204 kilométer. A pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlás­szöge 65,4 fok. (TASZSZ) Ötödször is elnapolták a görög ellenállók perét Theodorakisz nem jelenhetett meg a tárgyaláson Szerdán megkezdték és néhány perc múlva formai okok miatt félbeszakították a betiltott görög Egységes Demokratikus Baloldali Párt (EDA) vezetőinek, közöttük a börtönben sínylődő­­ Theodora­kisz zeneszerzőnek a perét. Az in­dokolás: a vádlottak közül hár­­man nem jelentek meg. . Két vádlottnak valóban­ sike­rült külföldre szöknie, ezért nem jelent meg a tárgyalóteremben Mások — így például az idős u­iú — viszont börtönőrök kíséreté­ben ott voltak a tárgyaláson. Theodorakisz volt az egyetlen akinek távollétére nincs magya­rázat. Vidéki száműzetését — mint ismeretes — nemrég meg­szüntették, és az Athéntól 60 ki­lométernyire északkeletre fekvő Oroposz katonai táborba hurcol­ták a „Zorba” komponistáját. A törvényszéki tudósítók arról szá­molnak be, hogy Theodorakisz felesége és fivére jelen voltak a teremben, abban vers ténykedve, hogy hosszú idő óta először, ta­lálkoznak hozzátartozójukkal. A főügyész anélkül, hogy megma­gyarázta volna Theodorakisz tá­vollétét, felkérte a háromtagú bí­róságot a tárgyalás elnapolására, kérésének helyt adtak. A vád egyébként még 1966-ból­­származik.A vádlottak — 6 volt EDA-képviselő — táviratot küld­­tek a kormánynak, s ebben fel­­panaszolták, hogy a katonaság­nak egy incidens alkalmával ta­núsított magatartása alkotmány-­­ ellenes volt. (AP) NÉP­SZAVA I­­S A­G 1069. december 4. csütörtök írJafc • ESEMÉNYEK — néhány Sorban Phenjanból a mongol főváros­ba érkezett a DNFF és a Dél-viet­nami Köztársaság ideiglenes for­radalmi kormányának a küldött­sége. A delegáció Tran Buu Kiem­­nek, az NDFF központi bizottsá­ga elnöksége tagjának, a DIFK miniszterének vezetésével hivata­los látogatást tesz a Mongol Nép­­köztársaságban (TASZSZ) A KNDK hatóságai szerdán szabadon bocsátották az ország légiterében augusztus 17-én lelőtt amerikai helikopter háromfőnyi személyzetét. Az amerikai kato­nákat Panmindzsonban azután adták át az amerikai hadsereg képviselőjének, hogy az ameri­kai fél írásban kért bocsánatot az incidens miatt. (AFP) Moszkvában bejelentették, hogy Andrej­ Grecsko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszte­rének meghívására Ion Ionita ve­zérezredes vezetésével román ka­tonai küldöttség látogat a Szov­jetunióba. (TASZSZ) Győzelemmel ért véget a két hónapig tartó francia dokkmun­­kássztrájk. A munkások követe­lésére a vállalkozók csökkentik a munkahetet és emelik a mun­kabéreket. (TASZSZ) A Ford Művek nyugat-német­országi leányvállalata 1,5—5,7 százalékkal emelte az általa gyártott gépkocsik árát. Az Esso AG Olajtársaság pedig a normál benzin árát emelte fel literenként 0,5—1 pfenninggel. (DPA) Anglia arany- és devizatartalé­ka novemberben 9 millió font sterlinggel növekedett és a hó­nap végére elérte az 1043 millió font sterlinget. (AFP) A Biztonsági Tanács csütörtö­kön vitatja meg Szomália Portu­gália ellen benyújtott­ panaszát. (AFP) Újabb tonkini határozatot szavazott meg az amerikai kongresszus Az amerikai képviselőház ha­tározatot fogadott el, amelyben egyetértését fejezi ki Nixon el­nök vietnami politikájával. A ha­tározat ugyan helyesli Nixon ter­veit, de nem részletezi, hogy mi­lyen elképzelésekkel fejezi ki egyetértését. A képviselőház ál­tal elfogadott szövegben nincs szó a viet­namizálásról, illetve a Dél-Viet­namban állomásozó ame­rikai csapatok kivonásának ha­­táridejéről. A támogatás azonban koránt­sem volt egységes, több képvise­lő a határozat ellen szavazott és nem egy felszólaló figyelmezte­tett arra, hogy ezzel a lépé­ssel a törvényhozás gyakorlatilag ugyan­olyan felhatalmazást ad Nixon­­nak, mint amilyent Johnson el­nök kapott az úgynevezett Ton­­kini-öböl határozattal. A vietnami hazafiak novem­ber első napjaiban indított offen­­zívája óta az elmúlt 24 órában intézték a leghevesebb tüzérségi támadást az amerikai és dél-viet­nami egységek támaszpontjai el­len. A saigoni amerikai katonai szóvivő jelentése szerint különö­sen a Mekong-delta vidékén fo­­­kozódo­tt a szabadságharcosok te­­­­vékenysége. A hazafiak Felsza­badulás Hírügynöksége jelenti, hogy november 7. és 27. között a dél-vietnami hadsereg több mint ezer katonája állt át a népi erők oldalára.• A Jomiuri Simbun című japán­­ lap szerdai számában részletes­­ beszámolót közöl az amerikai ka­­t­­onák My Lai-i tömeggyilkossá­­­­gáról. A lap saigoni tudósítója a napokban találkozott Thun Thi To 20 éves lánnyal, azon kevesek egyikével, akik túlélték a tömeg­mészárlást. A tudó­sító kérdéseire válaszolva a megmenekült lány elmondotta, hogy az amerikaiak meggyilkolták apját, anyját, két­­ nővérét és két fivérét. A jajfen­i tudósítónak arra a kérdésére,­­ igaz-e a saigoni hatóságoknak az­­ az állítása, hogy a falu lakói az­­ amerikai egységek és a partizánok­­ közötti harc következtében pusz­­­­tultak el, így válaszolt: „Nem­­ igaz, semmi ilyesmi nem tör­­­­tént”. Az amerikaiak akikor tör­­­­tek ránk, amikor szinte mindnyá­­j­jan­, házainkban voltunk és regge­­l űztünk — mondotta a jelenleg­­ Saigonban, élő lány. Az európai biztonsági konferencia a brüsszeli NATO-tanácskozás napirendjén Alig hagyták el Brüsszelt a Kö­zös Piac csúcstalálkozóján részt vevő küldöttségek, máris megkez­dődött a NATO miniszteri taná­csának háromnapos téli ülésszaka. Szerdán — egyben a tanácskozás­­sorozat első napján — a NATO védelmi tanácsa ült össze. A tag­országok hadügyminisztereinek sorából azonban hiányzott a fran­cia küldött. A védelmi tanács megbeszéléseit követően, csütörtö­kön és pénteken kerül sor a tulaj­donképpeni minisztertanácsi ülés­re, amelyen a NATO 15 tagálla­mának külügy- és pénzügyminisz­terei vesznek részt. A NATO védelmi bizottságának szerdai ülésén hírek szerint az egyes tagországok által tervezett csapatkivonások problémája sze­repelt. Mint ismeretes, Kanada például 5 ezer fővel kívánja csök­kenteni a­ Német Szövetségi Köz­társaságban állomásozó katonai egységeinek létszámát. A NATO-­­ tagországok a kanadai lépés ese­tén Angliát szeretnék arra kérni,­­ hogy küldje vissza az NSZK-ba a­­ múlt évben kivont 5 ezer angol katonát. Az angolok elhatározását megkönnyítendő, a Német Szövet­ségi Köztársaság hajlandó hozzá­járulni a brit katonai egységek NSZK-beli állomásoztatásának költségeihez. Ezzel egyidőben Hol­landia és Belgium kész növelni Ny­ugat-Németországban állomá­sozó csapatainak létszámát. A hadü­gyminiszteri tanácskozás előtt ült össze a NATO héttagú, úgynevezett nukleáris tervezőbi­zottsága, amelynek feladata kidol­gozni a taktikai nukleáris fegyve­rek európai hadszíntéren történő alkalmazását, illetve a tagorszá­goknak a felhasználást megelőző konzultáció rendszerét. A bizott­ság azonban inkább elméleti te­vékenységet folytat, mert a döntés joga az amerikai elnököt illeti meg. A NATO-tanácskozás alkal­mából egyébként nyilvánosságra hozták a NATO ez évi katonai ki­adásainak listáját. A közlemény szerint a NATO ez évi kiadása az 1938-as színvonalon maradt, és kö­rülbelül 104 591 millió dollárt tesz ki. A NATO miniszteri tanácsának brüsszeli ülésére érkező Rogers amerikai külügyminiszter, a belga fővárosban újságírókkal találko­zott s kérdéseikre válaszolva a többi között kijelentette: kormá­nya a jövőben is jelentős erőket kíván Európában és a Földközi­tenger térségében tartani. Rogers szerint a jelenlegi NATO-tanács­­kozás feladatai közé tartozik egyebek között a Keletet és Nyu­gatot elválasztó nézeteltérések rendezése is. Politikai megfigye­lők úgy válik, hogy az amerikai külügyminiszter e megfogalmazás­sal arra utalt, hogy a tanácskozás egyik legfontosabb napirendi pont­ja a NATO és a Varsói Szerződés közötti megnemtámadási­­egyez­ményt, valamint a szocialista or­szágok által javasolt európai biz­tonsági konferencia problémájá­nak megvitatása lesz. A Cseh Nemzeti Front az irodalmi és a művészeti élet negatív jelenségeiről A Cseh Nemzeti Front központi bi­­rotságának­­tegnap kezdődött ülésszaka a nemzeti front szere­péről és a belpolitikai helyzet leg­fontosabb vonatkozásairól tár­gyal. A beszámolót Jozef Koscak­, a Cseh Nemzeti Front központi bizottságának elnöke tartotta. Az elnöki beszámoló részletesen fog­lalkozott azokkal a feladatokkal, amelyek a nemzeti front helyi szervezeteire hárulnak az ország­szerte kibontakozó, a politikai és gazdasági helyzet megjavítására irányuló mozgalommal kapcso­latban. Az elnök beszélt a nem­zetgyűlés néhány képviselője mandátumának érvénytelenítésé­ről. Jozef Koscak elmondotta, hogy a képviselői mandátumtól megfosztott személyek akadályoz­ták a Cseh Szocialista Köztársa­ság legfelsőbb testületét a társa­dalmi fejlődés érdekében kifej­tett tevékenységében. .Az ifjúsági szervezetek munká­járól szólva az előadó aláhúzta, hogy a belpolitikai konszolidáció szempontjából jelentős szerepe van az ifjúsági szervezetek in­tegrációs törekvéseinek és a párt politik­áját támogató nőszövetségi állásfoglalásoknak. Részletesen foglalkozott a be­számoló a művészeti életben je­lenleg is tapasztalható negatív je­lenségekkel. Koreák rámutatott, hogy több művészeti szövetség vezetősége továbbra is pártellenes­­ platformon áll. E megállapítás­­ különösen érvényes a film- és a televízióművészek szövetségére, valamint a Cseh írószövetségre.­­ A Cseh írószövetség vezetőségé­­­­nek a párt és a nemzeti front po­­■­­litikájával való szembenállását bi­­­­zonyítja többek között az is, hogy­­ nem hajlandó lezárni azoknak a­­ személyeknek a tagsági ügyét,­­ akik elhagyták az országot és í­r nyugati oltalmazóiknál kerestek­­ menedéket. A tanácskozás­­üdvöz­li és támogatja a cseh alkotók november 7-i nyilatkozatát, amely szorgalmazza valamennyi elköte­lezett szocialista értelmiségnek a szocialista kultúra kibontakozása érdekében történő összefogását.

Next