Népszabadság, 1970. november (28. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-25 / 276. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 16 oldal .Ara: 80 fillér NÉPSZABADSÁG 1970. november 25. szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXVIII. évfolyam, 276. szám Megkezdődött a vita a X. pártkongresszuson Leonyid Brezsnyev, Hoang Van Hoan, Wladyslaw Gomulka Gustáv Husák és Todor Zsivkov felszólalása Németh Károly és Fock Jenő beszéde Kedd reggel 9 órakor folytatta munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házába százával érkeznek az üdvözlő táviratok az ország üzemeiből, intézményeiből, vállalataitól, termelőszövetkezeteiből. Üdvözlő táviratot küldtek például a Kecskeméti Zománcipari Művek kommunistái, sok sikert, eredményes munkát kívánva pártunk X. kongresszusa küldötteinek. Táviratukban bejelentették, hogy a X. kongresszus tiszteletére új szocialista brigád alakult gyárban. Táviratot küldtek a müindszenti Tiszavirág Tsz dolgozói is, s jelentették, hogy a X. kongresszus tiszteletére vállalt betakarítási és őszi vetési munkájukat teljesen befejezték. Sok üzem, termelőszövetkezet újabb munkavállalásokat is tett, jelentve a kongresszusnak, hogy tovább folytatják a kongresszusi munkaversenyt. Úttörőcsapatok, KISZ-szervezetek, katonai egységek szintén táviratokban köszöntik a pártkongreszszust. Sok ifjúsági szervezet jelentette be táviratában, hogy a kongresszuson elhangzott beszámolókat, a kongresszus anyagát alaposan tanulmányozzák, feldolgozzák. A kongresszus kedd reggeli tanácskozását Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja nyitotta meg, majd bejelentette, hogy a kongresszushoz sok testvérpártunk intézett üdvözletet. Levélben, illetve táviratban üdvözölte a kongresszust az Argentin Kommunista Párt, az Ausztráliai Kommunista Párt, a Brazil Kommunista Párt, a Ceyloni Kommunista Párt, a Délafrikai Kommunista Párt, a Görög Kommunista Párt, a Guadeloupe-i Kommunista Párt, a Guayanai Népi Haladó Párt, az Indiai Kommunista Párt, az Indonéz Kommunista Párt, az Iraki Kommunista Párt, az Izraeli Kommunista Párt, a Japán Kommunista Párt, a Jordániai Kommunista Párt, a Kanadai Kommunista Párt, a Kolumbiai Kommunista Párt, a Marokkói Felszabadulás, és Szocializmus Pártja, a Nigériai Szocialista Munkás-Paraszt Párt, a Nepáli Kommunista Párt, az Uruguayi Kommunista Párt, a Venezuelai Kommunista Párt. A kongresszus részvevői nagy tapssal fogadták a testvérpártok üdvözleteiről szóló bejelentést. Apró elvtárs ezután javasolta, hogy a kongresszus 101 tagú Központi Bizottságot és 21 tagú Központi Ellenőrző Bizottságot válasszon. A küldöttek a javaslatot egyhangúlag elfogadták. Ezután bejelentette, hogy a kongresszus megkezdi a vitát a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóiról. Kedd délelőtt a vitában a következők szólaltak fel, illetve mondták el testvérpártjaink képviseletében üdvözlő beszédeiket: Bagyinszki István, a Csepel Vasés Fémművek lakatosa, alapszervezeti párttitkár, Drozsnyák István, a sopronhorpácsi Egyesült Termelőszövetkezet elnöke, dr. Márta Ferenc egyetemi tanár, a szegedi József Attila Tudományegyetem rektora, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Lazányi Józsefné, a Szolnok megyei Néplap helyettes főszerkesztője, Pach Zsigmond Pál akadémikus, egyetemi tanár. Ezután szünet következett. Szünet után Kállai Gyula elvtárs elnökletével folytatódott a tanácskozás. Elsőként Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a szovjet delegáció vezetője szólott a kongresszushoz. Majd Huszár Andor, a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatója, Géczi János, a Nógrád megyei tanács elnöke, Hoang Van Hoan, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a vietnami delegáció vezetője szólalt fel. Ezután ebédszünet következett. Ebédszünet után Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke vette át a kongresszus elnöki tisztét, majd Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a lengyel delegáció vezetője emelkedett szólásra. A délutáni ülésen felszólalt még Karakas László, a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság első titkára, Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, dr. Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a csehszlovák delegáció vezetője. Az ezt követő szünet után Benke Valéria, a Központi Bizottság tagja töltötte be az elnöki tisztet. Felszólalt Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a bolgár delegáció vezetője, Pap János, a Veszprém megyei pártbizottság első titkára, dr. Gál István,a Tatabányai Szénbányák igazgatója, Tóth Lajos, a vaskeresztesi termelőszövetkezet elnöke, dr. Vámosi Erzsébet vezető főorvos, Varga Ferenc, a kalocsai járási pártbizottság első titkára és Kovács Ferencné, a Nagyatádi Cérnagyár technikusa, üzemi párttitkára. A kongresszus szerdán reggel folytatja munkáját. Az alábbiakban közöljük Leonyid Brezsnyev elvtársnak a kedd délelőtti ülésen elmondott beszédét / — Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége szívből jövő köszönetét fejezi ki azért a lehetőségért, hogy részt vehet kongresszusuk munkájában. A Szovjetunió kommunistáinak 14 milliós serege nevében, valamennyi szovjet dolgozó nevében tolmácsoljuk a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa küldötteinek, a magyar kommunistáknak és az egész magyar népnek forró testvéri üdvözletünket. Nagyra értékeljük a lehetőséget, hogy részt vehetünk az önök pártjának kongresszusán. Ezt nemcsak mint nagymegtisndeltetést értékeljük, hanem mint a testvérpártok együttműködésének és tapasztalatokkal való kölcsönös gazdagodásának fontos formáját is. A kongresszus munkájának légkörében érzékelhetjük a legteljesebben harcostársaink ügyeit és gondjait, itt kerülhetünk közvetlen kapcsolatba azzal az alkotó folyamattal, amely a szocializmus további építésének sarkalatos problémáira vonatkozó határozatokat kollektíven dolgozza ki. Nagy figyelemmel hallgattuk meg a Központi Bizottság beszámolóját, amelyet Kádár János elvtárs ismertetett az MSZMP Központi Bizottságának munkájáról. A szocialista Magyarország által négy év alatt elért fejlődés eredményeinek a beszámolóban nyújtott elemzése meggyőzően bizonyítja, hogy az, amit a magyar kommunisták IX. kongresszusukon terveztek, ma már valóság. A magyar kommunistáknak és a szocialista Magyarország egész dolgozó népének eredményei, az önök által megjelölt új távlatok és a többi testvéri ország sikerei újra és újra igazolják, milyen hatalmas alkotó lehetőségei vannak a szocializmusnak, ha a kommunisták pártja szilárdan és következetesen érvényre juttatja vezető szerepét a társadalomban. A párt fogja össze és kovácsolja eggyé a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség erőfeszítéseit. A párt mutatja meg a kitűzött célok elérésének helyes útjait, tántoríthatatlanul követve a szocializmus építésének általános érvényű törvényszerűségeit és figyelembe véve az ország nemzeti és történelmi sajátosságait. Nagy és igazi alkotó munkát végez a Magyar Szocialista Munkáspárt és Központi Bizottsága, amelynek élén a magyar nép hű fia, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő és tiszteletben álló személyisége, Kádár János elvtárs áll. (Nagy taps.) Mi, szovjet kommunisták, jól ismerjük magyar elvtársaink harcát az ország népgazdasága hatékonyságának fokozásáért, a szocialista tulajdon további szilárdításáért. Ismerjük pártjuknak azt a törekvését, hogy teljesebben kihasználja a szocialista termelési mód előnyeit, egybehangolva a központosított tervezést a gazdasági ösztönzők alkalmazásával. Tudjuk azt is, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt következetesen folytatja a szocialista demokrácia fejlesztésének irányvonalát, szüntelenül nagy figyelmet szentel a dolgozók kommunista nevelésének, lankadatlanul harcol a burzsoá ideológia ellen, a marxista-leninista elmélet jobboldali és „balos” eltorzítása ellen. Ez az elvi magatartás a szocialista társadalom fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb problémák megoldásában teljes megértésre és nagyrabecsülésre talál a Szovjetunió kommunistái részéről. Mi ebben a pártjainkat hagyományosan öszszekötő megbonthatatlan egység és harci forradalmi szolidaritás legfőbb igazolását látjuk. Elvtársak! Valamennyien jól tudjuk, hogy a szocializmusért és a kommunizmusért vívott harc sok nehéz feladat megoldását követeli meg. A szocialista és kommunista építés fejlődésének minden újabb szakasza bonyolult problémákat vet fel pártjaink előtt. Ez természetes, dialektikus folyamat. A kommunisták nem vágyódnak kényein** életre. (Folytatás a 2. ok)Joni L. I. BREZSN, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára Az MSZMP politikája a Szovjetunió kommunistáinak teljes megértésére talál