Népszabadság, 1973. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-28 / 227. szám

Belgrádról — túlértékelés nélkül Belgrád, szeptember 27. (Kiküldött munkatársunk tele­fonjelentése.) Baráti érzés, egymás iránti megbecsülés volt abban, amikor a szerda esti jugoszláv—magyar mérkőzés után elsőnek Géczi ro­hant a pályára és átölelte vetély­­társát, riválisát, az újonc kapust, Mészáros Ferencet. Aztán vala­mennyi játékos az öltözőben elő­ször a gyúrópadon bekötözött láb­bal fekvő Páncsiccsal szorított ke­zet. Olyan pillanatok voltak ezek, amelyekben a válogatott labdarú­gók önmagukat adták minden­féle rendezés, póz nélkül. Ez a sportszerű jellemvonás, ez a csa­patszellem segítette át a hullám­völgyön is 0:1 után az együttest az 1:1-es eredmény kiharcolásá­hoz, sőt kis híján a győzelemhez. Önbizalmat ad az újonc A két szomszédos ország válo­gatott labdarúgóinak találkozója a magyarok számára jobban vég­ződött, mint ahogy elkezdődött. Be kell vallani őszintén, hogy a mérkőzés első félórájában a jugo­­szlávok úgy játszottak, hogy a magyaroknak szinte csak a „fogó” szerep jutott. Boskov együttese gyorsan, technikásan, mintasze­rűen vezette a támadásokat, s ezekben nemcsak a csatárok, ha­nem a védők is részt vettek. Min­dig jugoszláv lábon vándorolt a labda,­s olyan érzés volt, mintha többen lennének a pályán. Ez a nagy igyekezet két okkal magyarázható: a jugoszláv válo­gatott a csoportelsőséget eldöntő VB-selejtezőmérkőzésre készül a spanyolok ellen, ez a ta­lálkozó egyszersmind erőfelmérő­nek számított, másrészt a magya­rok legyőzése erkölcsi és anyagi elismerést is jelentett a játéko­soknak. S amikor megvolt az első gól, azt lehetett volna hinni, hogy az ostrom súlya alatt megtör a magyarok ellenállása, most már megadják magukat, s játszi köny­­nyedséggel lehet megszerezni a győzelmet. Nem így történt... Illovszky a mérkőzés előtt egé­szen a találkozót megelőző takti­kai értekezletig várt a döntéssel, hogy a tapasztalt Géczit vagy az újonc Mészárost álllítsa-e a kapu­ba. Ez a poszt — mint később ki­derült — a mérkőzés alakulásá­ban döntően közrejátszott. A meglehetősen önbizalom nél­küli csapat — a VB-selejtezők balsikere után — fokról fokra erő­re kapott annak láttán, ahogyan a fiatal Vasas-kapus hidegvérrel vé­dett a legnehezebb helyzetekben. Az addig vergődő, kapkodó együt­tes szemmel láthatóan megnyugo­dott, s ha nem is magas szinten játszott, de legalább jó érzés volt látni, hogy valamennyien küzde­nek, harcolnak. Mészáros — Sikeres kapusbemutatkozás. Még 28 csapat a „váró listán" Négy hely már foglalt, de még 28 csapat van a váró listán a világbajnokság 16-os döntőjének még kiadó tizenkét helyére. Mint ismeretes, a szabályok ér­telmében a rendező ország, tehát most az NSZK, továbbá a védő, vagyis Brazília automatikusan részvevője a torna végső szaka­szának. Hozzájuk csatlakozott már Uruguay, továbbá a csehszlo­vákok elleni, szerdai győzelmével Skócia, amely 1958 óta először került be ismét a legjobbak közé. A további helyzet: Ázsia—Ausztrália (16 ország in­dult). Már csak két csapat közül kerül ki az egy továbbjutó. Auszt­rália és Dél-Korea október­­ 28-án, illetve november 10-én mérkőzik. Afrika (24 ország indult): A végső körmérkőzést Marokkó, Zambia és Zaire játssza az egy helyért, valószínűleg november­ben.­­ Közép- és Észak-Amerika (14 csapat indult): Az­ utolsó körmér­kőzésre november 29. és decem­ber 18. között kerül sor Port au Prince városban Mexikó, Guate­mala, Honduras, Holland-Antil­­lák, Haiti és Trinidad között egy helyért. Dél-Amerika (9 részvevő): A két „tiszta” csoport egyikéből — mint már említettük — Uruguay már döntős, a másikból Argen­tína (Paraguay aligha) jut to­vább, míg­ a harmadik a Chile— Szovjetunió mérkőzés győztese lesz (az első találkozó 0:0 volt szerdán Moszkvában). Európa (32 csapat): Kilenc vagy nyolc hely jut a csoportgyőzte­seknek. Az első csoportból Svéd­ország gyakorlatilag már tovább­jutottnak tekinthető Ausztriával szemben (utolsó ellenfele novem­ber 11-én Málta), a másodikban Olaszország esélyesebb, mint Svájc (utóbbi szerdán csak 1:0-ra nyert Luxemburg ellen), a har­madikban a Hollandia—Belgium mérkőzés dönt, a negyedikben az NDK az esélyes Románia előtt, az ötödikben Anglia,Lengyelország a helyosztó, a hatodikban Bulgá­ria vagy Portugália, a hetedik­ben Jugoszlávia vagy Spanyol­­ország jut tovább. A nyolcadik­ban már győztes Skócia, míg a kilencedik csoport első helyezett­jének, a szovjet csapatnak hátra­van a Chile elleni visszavágó. A világbajnokság 16-os döntő­jét január 4-én sorsolják Frank­furtban, a küzdelmek június 13- tól július 7-ig tartanak. #■ A labdarúgó UEFA Kupáért két mérkőzést játszottak. Antwerpen: Vitoria Setubal— Beerschot Antwerpen 2:0 (1:0). Ez a mérkőzés már visszavágó volt a két csapat között és a por­tugálok 4:0-ás összesített ered­ménnyel bekerültek a 2. for­dulóba. Lisszabon: Wolverhampton Wanderers—Belenenses 2:0 (1:0). Első mérkőzés. Anglia válogatottja barátságos mérkőzésen próbálta ki erejét a lengyelek elleni találkozó előtt. Az angolok bombaformában ját­szottak, 7:0 arányban szétzúzták Ausztriát, amely legutóbb 1908- ban szenvedett hasonló súlyos vereséget. A képen: a legfőbb ál­dozat, Koncilia osztrák kapus, egy gól a hét közül. Mértéktartással Szünet után, amikor megint csak azt lehetett várni, hogy Páncsics kiválása megbontja a védelem erejét , kellemesen csalódtunk. Olyasmi következett, mint ami Belgrádiján nem is olyan régen az EB-selejtező har­madik magyar—román mérkőzé­sén. Az addig sokszor észre sem vett magyar csatárok — mintha csak ekkor kezdődött volna a ta­lálkozó — frissen játszottak, s két perc leforgása alatt egyenlítettek. Igaz, ezután negyedórás nyomás nehezedett Mészáros kapujára, de aztán Bene és társai ismét felül­kerekedtek, s a jugoszláv védők csak szabálytalanságok árán tud­ták megállítani őket. Olyannyira megváltozott a helyzet, hogy ha a magyar csapat nem elégszik meg a döntetlennel, és maradék erejét is latba veti, talán a győzelem sem lett volna lehetetlen. Őszintén meg kell azonban­­rög­tön mondani, hogy­ az 1 :1-es ered­ményt nem szabad túlértékelni. A korszerű játékban még nagy a távolság az európai élmezőny és a magyar labdarúgás között. Ez szerdán Belgrádban is, bebizonyo­sodott. A sokmozgásos, a posztok­hoz nem sablonosan ragaszkodó, támadó-védő harmonikus játék­stílus nem jellemzője az együttes­nek. A pálya közepe sem az a terület, amelyről azt lehetne ál­lítani, itt érvényesül a magyaros technika, taktika, a gyors elhatá­rozás. De ugyanúgy meg lehet kér­dezni,­­hogy a szélsőhátvédek megfelelően tudják-e semlegesí­teni a mai csatárjátékban fontos szerepet betöltő szélsőket, elég-e, ha elől csak Benét keresik a lab­dával társai. Továbblépni Egy biztos, és ezt a selejtezők alkalmával is tapasztalni lehetett: a magyar csapat küzdőszelleme kiállja a kritikát, s külön elisme­résre méltó, hogy milyen hőfokon játszottak az újoncok — Mészá­ros, Horváth — s nem csökkent az elszántság a válogatottban ré­gebben játszók között sem. Ezzel a mentalitással kelll továbblépni! Belgrád — reméljük — azt bizo­nyította, hogy van erre hajlandó­ság.­­ Muha József népszabadság A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Sarlós István * Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 142—220 A Népszabadság levélcíme: 1900 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 j­a Esik! Hol lesznek a páros mérkőzések ? Portisch: Még gondolkodom Palma de Mallorcán Helsinki, szeptember 27. (Telefonjelentésünk.) E napokban tartja kongresz­­szusát a finn fővárosban a Nem­zetközi Sakk Szövetség. Fischer, aki mint világbajnok, tagja a FIDE központi bizottságának, sze­mélyesen nem jelent meg, de hosszabb táviratot intézett a kongresszushoz, amelyben kimen­tette magát és állást foglalt a sakkozás fontosabb kérdéseiben. Indítványozta, hogy a sakk­olimpiát ritkábban, vagy a jelen­legi rendszertől eltérően rendez­zék meg. Javasolta az ifjúsági világbajnokság évenkénti meg­rendezését, s ezt a kongresszus elfogadta. A világbajnokság dön­tőjével kapcsolatban azt kérte, hogy ne hat, hanem tíz nyert játszmáig játsszák, a döntetlenek­­ beszámítása nélkül, s 9:9 állás mellett a világbajnok megtartja címét. Mivel ilyen hosszú mérkő­zés több hónapig is eltartana, ez a javaslat nagy vitát váltott ki. Végül a döntő páros mérkőzés szabályának elkészítésére az ér­dekelt Egyesült Államok, Szovjet­unió, Magyarország, Brazília részvételével bizottságot alakítot­tak, amelynek egyik tagja Flórián Tibor, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára. Nagy vita folyt a világbajnok­jelöltek páros mérkőzéseinek szín­helyéről. Először ezeket egy idő­ben és egy helyen, legkésőbb ja­nuár 15-i kezdéssel az amerikai sakkszövetség vállalta. Ezt Por­tisch ellenfele, Petroszjan nem fogadta el. Ekkor a spanyol szö­vetség felajánlotta, hogy a Por­tisch—Petroszjan mérkőzést vál­lalja január 15-től Palma de Mallorcán. A Karpov—Poluga­­jevszkij páros mérkőzés a Szov­jetunióban lesz, ugyancsak ja­nuár 15-től, s még folyik a vita a Szpasszkij—Byrne, a Mecking- Korcsnoj párharcok színhelyéről.­­ Ezeket Puerto Rico és az Egyesült Államok vállalná. Az 1974. évi ifjúsági világbaj­nokságot a Fülöp-szigetek, az 1975. évit Puerto Rico vállalta. Az 1974. évi főiskolai világbajnoksá­got Anglia rendezi. A FIDE 50 éves jubileumát jö­vőre oly módon kívánják megün­nepelni, hogy az ünnepségek az egész világra kiterjedjenek. Ja­nuárban Puerto Ricóban ülésezik a FIDE-titkárság, nemzetközi ver­sennyel és szemináriummal egy­bekötve. A központi esemény, a nizzai sakkolimpia és kongresz­­szus júniusban lesz, az év végén előreláthatólag Indonéziában sakkfesztivált rendeznek. A FIDE közgyűlése megerősí­tette az új nemzetközi nagymes­teri címeket, köztük Adorján Andrásét, Csom Istvánét és Ribli Zoltánét. ■* Tudósítónk jelentése után tele­fonon felhívtuk Portisch Lajost, mit szól a spanyolországi szín­helyhez? — Még gondolkodom, hogy el­fogadom-e — mondta. — Palma de Mallorcán már többször ját­szottam, s nem a legjobban... Autós rallye Münchentől Budapestig Az autós rallye Európa-baj­nok­­ság utolsó futama a hét végén a München—Wien—Budapest ver­seny, amelyet a nyugatnémet, az osztrák és a magyar autóklub ren­dez. Ma reggel 6 órakor München­ben 90 gépkocsi áll rajthoz, és az NSZK-ban megtett 463 km után 17.35 órakor lépi át az osztrák ha­tárt. Ausztriában 403 km-es távot kell teljesíteniük a részvevőknek, akik szeptember 29-én, szombat éjjel 1­2 óra között Hegyesha­lomnál érnek magyar területre. Innen Mosonmagyaróvár, Győr, Pápa, Farkasgyepü, Bakonygye­­pes, Tüskevár, Ukk, Sümeg, Uzsa, Tapolca, Díszes, Padragkút, Ajka, Farkasgyepű, Bakonybél, Réde, Kisbér, Tatabánya, Tarján, To­kod, Dorog, Pilisszentiván és Soly­már érintésével vasárnap reggel 8 körül érkeznek a versenyzők a Budapest Szálló előtti célba. A magyarországi szakasz 470 km, s a több mint 24 órás rallye 1336 km hosszú. A mezőnyben három magyar autó is szerepel: Ferjáncz—Zsem­­bery Renault R—12, Balatoni—­ Sándor Skoda S—110-es, Kővári— Szászvári Wartburg gépkocsin in­dul, 18, 41 és 74-es rajtszámmal. A versenyzők Porsche, BMW, Alfa Romeo, Lancia, Ford, Opel, Simca, Daimler, Benz, Toyota, Mazda, Datsun, Peugeot és más gépkocsikkal küzdenek a minél jobb eredmény eléréséért. MalDga Mciri Javul a színvonal Izgalmas küzdelmek a bajnokságban A vízilabdázók világbajnoki győzelme után javult a színvonal az országos bajnoki címért vívott versenyfutásban. — Igaz, hogy a válogatott egy­két játékosa elfáradt, mégis job­­­­bak a bajnoki találkozók, mint a korábbi esztendőkben — mondja ■ Bartalis István, a szövetség titká- I ra. — A kluboknak a hosszabb szü­net nem ártott meg, sőt jobb fel­készülésre sarkallta az együttese­ket, s kiegyensúlyozott a mezőny. Jövőre — első ízben — már 12 csapat küzd a pontokért, a Szol­noki Dózsa, a Szegedi EOL biztos feljutó, míg a II. osztályban a KSI végzett a harmadik helyen, tehát a sportiskolások játszanak osztá­­lyozót, minden bizonnyal a Szen­tes együttesével. E hét végén kettős forduló lesz, közülük több vidéken. Ezután négy fordulóval zárul a bajnok­ság, s a szigeti találkozókat már a fedettben játsszák a csapatok. A bajnoki címre ismét az OSC esé­lyes, de a helyezések sorrendjét még nem lehet megjósolni. A hét végi műsor: Szombat: Szentes—Bp. Honvéd, Szentes, 15.30, BVSC—FTC, Sző­­nyi út, 17, Bp. Spartacus—Izzó, Sportuszoda, 17, Vasas—OSC, Sportuszoda, 18, Eger—Ü. Dózsa, Eger, 17,30. Vasárnap: Bp. Honvéd—Izzó, Tüzér u., 13, OSC—Szentes, Sport­uszoda, 16, Bp. Spartacus—Eger, Sportuszoda, 17, FTC—ÜI. Dózsa, Sportuszoda, 18, BVSC—Vasas Szőnyi út, 17. MULTICAR szállítójárművek nagyjavítását rövid határidőre,s garanciával vállalja a MEZŐGÉP. MONOR Ceglédi Gyáregysége 2700 Cegléd, Külső-Kátai út A FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOK­­SÁG őszi idénye szeptember 30-án kezdődik. A Csepel október 12. és 14 közötti nemzetközi tornája miatt a harmadik fordulóból előre hoztál­ Csepel—Ganz-Mávag rangadót. A cse­peli bajnokcsapat csütörtökön bizto­san győzött 95:67 (48:39) arányban. VÍVÁSSAL FOLYTATÓDOTT a ba­ráti hadseregek ötödik nemzetköz öttusabajnoksága. A Bp. Honvéd ju­nior korú versenyzője, Szíj nyerte ez a számot, és az összetettben is első A csapatok között a szovjet hadsereg válogatott bizonyult a legjobbnak, ő átvette a vezetést.

Next