Népszabadság, 1977. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
14 JZJ ff jTf ft* Pf mim "JMT" aJf wJWmLhmmm — ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT. A Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Morardzsi Deszainak, India új miniszterelnökének. — A SZOT elnökségének meghívására szombaton hazánkba érkezett a holland keresztény szakszervezeti szövetség küldöttsége, amelyet Dirk Hendricus Grasman titkár vezet. — Szabó Pál nevét vette fel tegnap ünnepélyes keretek között a vésztői gimnázium. Az ünnepi programban megkoszorúzták az író biharugrai sírját, majd emlékkiállítást nyitottak meg, és felavatták a névadó szobrát a gimnázium épületében. — FIATAL MONGOL KÉPZŐMŰVÉSZEK budapesti kiállítását rendezik meg az idén; jövőre a mai magyar díszítő iparművészeti alkotásokból nyílik tárlat Ulánbátorban. — Emlékünnepséget rendeztek szombaton Martonvásáron, Beethoven halálának 150. évfordulója alkalmából. A nagy zeneköltő hajdani kedvelt tartózkodási helyén a Fejér megyei ének-zene tagozatos általános iskolák kórusai adtak műsort, s a részvevők megkoszorúzták az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézetének parkjában levő Beethoven-emlékművet. Komor Imre születésének 75. évfordulója alkalmából megkoszorúzzák emléktábláját a Mukásmozgalmi Panteonban. A megemlékezés a kiváló kommunista újságíróról, aki a Szabad Népnek is szerkesztője volt, a Kerepesi temetőben április 1-én déli 12 órakor lesz. Árubemutatóval és szaktanácsadással egybekötött kiállítás és vásár nyílt meg tegnap Szombathelyen a háztáji és kisgazdaságok számára. A vásárcsarnok mellett rendezett bemutató célja, hogy segítse a megye mintegy 45 ezer kistermelőjének gazdaságában a termelés korszerűsítését. — az „Éneklő ifjúság” JUBILEUMI EMLÉKVERSENYT rendeztek szombaton Szarvason a Vajda Péter Művelődési Központban Kodály Zoltán halálának 10. évfordulója alkalmából, tíz iskolai ének-, illetve zenekar közreműködésével. A NÉPI TÁNCOSOK BEMUTATÓJÁT tartották meg tegnap — az ifjúsági művészeti napok keretében — a szombathelyi Művelődési és Sportházban, általános iskolai, középiskolás és tanárképző főiskolai együttesek részvételével. — IRODALMI ÉS SZÍNJÁTSZÓI FESZTIVÁL kezdődött szombaton a kapuvári Rábaközi Művelődési Központban. A kétnapos seregszemlén hat felnőtt- és négy diák-, illetve gyermekszínpad mutatja be műsorát. Jól sikerült tavaszi nagytakarítást tartottak szombaton Balassagyarmaton, a város mintegy 3000 lakójának önkéntes társadalmi munkájával. A köztereken, parkokban fiatalok és idősebbek gallyaztak, gereblyézték a lehullott leveleket, ásták az ágyásokat, s virágot ültettek ki. A 100 éves székesfehérvári Teleki Blanka gimnázium tegnap díszünnepséget rendezett a fehérvári Vörösmarty Színházban; a centenáriumi ünnepségen részt vettek Fejér megye vezetői, s ott voltak az iskola hajdani és mai tanulói, pedagógusai is. Csaknem felére csökkent a gólyák száma a legutóbbi két évtizedben az országban. A Dél-Alföldön most gólyaszámlálást kezdtek; az összeírásban a Csongrád megyei általános iskolák tanulói, főképp a biológiai szakkörök tagjai vesznek részt, tanáraik irányításával. — Úttörőházzá alakítják át Vácott a régi művelődési központ épületét. Az építkezésnél korszerűsítik a fűtőberendezést és a villamos hálózatot is. — ISKOLAI TANUSZODÁT avattak szombaton Győrött, a Móra Ferenc testnevelés-tagozatos általános iskolában. A korszerű higiéniai előírásoknak megfelelő létesítmény ezerkétszáz diák úszásoktatását szolgálja. — Befejeződött az angolnafogás a Balatonon. Együttesen 300 mázsa angolnát fogtak ki a tóból; nagy részét az NSZK-ba szállították. — Péksüteménygyárat épít Zalaegerszegen, 50 millió forint költséggel, a Zala megyei Sütő- és Édesipari Vállalat. Az új gyár hosszú időre megoldja majd Zalaegerszegnek és környékének friss pékáruval való ellátását. — Hazaérkezett Algériából a SZOT küldöttsége, amely Földvári Aladárnak, a SZOT elnökének vezetésével tárgyalásokat folytatott az Algériai Dolgozók Általános Szövetsége vezetőivel a két szakszervezet kapcsolatainak továbbfejlesztéséről. Elhunyt Iván Stodola, a szlovák írók nesztora. A 89 éves korában meghalt írót a szlovák dráma létrehozójának tekintik. — A magyar és a koreai televízió kétéves együttműködési jegyzőkönyvét pénteken írta alá Phenjanban Kim Si Hak, a KNDK rádió- és tévébizottságának elnöke, valamint Szabó Ferenc, hazánk phenjani nagykövete. — UDVARDI ERZSÉBET FESTŐMŰVÉSZ kiállítása március 31-én nyílik meg a veszprémi Dimitrov Művelődési Központban. A tárlatot dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyitja meg. A Pannónia vásárt szombaton ünnepélyes külsőségek között nyitották meg Szabadkán. A kiállításon, amelynek megnyitóján jelen volt Halász József belgrádi nagykövet is, 46 magyar vállalat mutatja be termékeit, mindenekelőtt fogyasztási cikkeit. Az ikladi Ipari Műszergyár berceli gyáregységében 1700 négyzetméternyi gyártócsarnokot, továbbá korszerű öltözőfürdőt létesítenek. A gyártócsarnok szakaszos üzembe helyezését májusban kezdik el; a fejlesztés eredményeként a gyáregység termelése 1980-ra megháromszorozódik majd. A szokottnál hamarabb kezdődtek meg az idén a vízügyi munkák a Velencei-tó partján. A kedvező időjárást kihasználva, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkásai már hozzáláttak a mederkotráshoz, a partfalépítéshez és az egyéb fenntartási munkákhoz. Teljes virágpompába borultak a szatymazi őszibarack-ültetvények. Erről a tájról évenként több mint ezer vagon illatos gyümölcsöt szállítanak piacra, az ország csaknem valamennyi részébe. A fővárosi parkokba és játszóterekre április 1-ig folyamatosan kihelyezik az újrafestett padokat, székeket és gyermekjátszószereket. A budapesti közkertekben, parkokban, tereken mintegy 120-féle, egyéni és csoportos játékra egyaránt alkalmas, csaknem kilencezer játszószer található. — Most jelent meg: Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember. Történelmi regény. Olcsó Könyvtár (Szépirodalmi). Ritoók János: Kozmikus szerelem. Versek és műfordítások. Magyar—román közös kiadás (Dacia). — A szakszervezeti bizottság feladatai. — Nagy József: A nyugdíj szabályai. Nyugdíj-előkészítés az üzemben. Munkaügyi Kiskönyvtár.— Nők évkönyve (Táncsics). — Pavel Minarik: A felderítő visszatér (Zrínyi—Kossuth). — Bács-Kiskun megye múltjából. Tanulmányok. (Bács-Kiskun megyei Levéltár). NÉPSZABADSÁG 1977. március 27., vasárnap Tízmillió 625 ezer lakos Megjelent az 1977-es Magyar Statisztikai Zsebkönyv A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában — a KSH szerkesztésében — megjelent a Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1977-es kötete; a munka sok érdekes adatot tartalmaz az ország fejlődéséről. Egyebek közt megtudjuk belőle, hogy 1977. január 1-én tízmillió 625 ezer lakosa volt az országnak, 53 ezerrel több, mint egy évvel azelőtt. Tavaly 100 457 házasságot kötöttek, 185 395 gyerek született (100 újszülött kislányra 105,8 fiú jutott), s így fokozatosan csökken hazánkban a nemek közötti aránytalanság. (Egyébként 100 férfira még mindig 106,2 nő jut nálunk.) A zsebkönyv táblázatokba foglalja, sokoldalúan részletezi és nagyobb távlatot mutató idősorokba is elhelyezi 1976 valamennyi fontos és statisztikailag megfigyelt eseményét. Az országos adatok részletezését nemzetközi adatsorok követik; ezek (a különböző országok területe és népessége adatain kívül) a szocialista és a fontosabb tőkésországok gazdaságáról nyújtanak áttekintést. Két 1 783 500 forintos nyeremény a lottón Hétfőn jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten a lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — így alakultak: öt találatat két fogadó ért el, nyereményük egyenként 1 783 500 forint. Négy találata 298 fogadónak van, egyenként 11 970 forint nyereménnyel. Három találatot 20 509 fogadó ért el, egyenként 174 forintot nyertek, míg a 406 317 kéttalálatosra 11 611 forintot fizetnek. A Sportfogadási és Sottóigazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó márciusi jutalomsorsolását. A húzáson a 12. játékhét szelvényei között 1290 tárgyú véleményt sorsolnak ki. A főnyeremények: két Zsiguli személygépkocsi és 30 ötvenezer forintos vásárlási utalvány. — A KÉPZŐMŰVÉSZET ISKOLÁJA II. kötete megjelent. A Képzőművészeti Zsebkönyvtár sorozatban napvilágot látott, sok színes illusztrációval is kísért könyv a rajz, a festészet, a grafika és szobrászat újabb eszközeivel, eljárásaival, a restaurálás, a térábrázolás, a fény- és színtan, a művészeti anatómia kérdéseivel ismertet meg. Csak az iparban: 4 milliárd forint kár egy évben Széles körű társadalmi összefogást az alkoholizmus ellen! Országos nagyüzemi ankét a Ganz-Mávagban Az ország 49 kiemelt ipari nagyvállalata szociális igazgatóinak, üzemorvosainak, szakszervezeti és vöröskeresztes titkárainak részvételével nagyszabású tanácskozást rendezett szombaton Budapesten, a Ganz-Mávag Golgota utcai előadótermében a Magyar Vöröskereszt, a SZOT és a Munkaügyi Minisztérium. Az ankéton az alkoholizmus elleni küzdelemben érdekelt és érintett üzemi, vállalati szakemberek vitatták meg: mit tehetnek és mit kell tenniük az üzemeknek, a vállalatoknak az iszákosság, az alkoholizmus megelőzésére, az alkoholisták gyógyítása, a gyógykezelésben részesített betegek rehabilitációja érdekében. A tanácskozást Csergő János, a Ganz-Mávag vezérigazgatója nyitotta meg, majd dr. Pesta László, az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke vázolta a túlzott alkoholfogyasztás káros társadalmi, erkölcsi és népgazdasági következményeit. Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára, az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság elnöke részletesen ismertette az alkoholfogyasztás alakulását, valamint az alkoholizmus elleni küzdelem eddigi tapasztalatait. E küzdelem legfontosabb feladatát a mértéktelen szeszfogyasztás és az alkohol okozta betegségek megelőzésében jelölte meg, hangoztatva, hogy ez az egyén és a népgazdaság érdekeit egyaránt szolgálja, hiszen a mértéktelen italozás éppen a legtermelékenyebb, munkaképes korban levő dolgozókat sújtja. A túlzott és rendszeres alkoholfogyasztás miatt számukra kifizetett táppénz, a munkahelyi hiányzásaikból eredő termeléskiesés, az ittas állapotban bekövetkezett balesetek, a személyi és anyagi károk együttes összege — csak az iparban — 1976-ban már megközelítette a négymilliárd forintot. Duschek Lajosné, a SZOT titkára referátumában hangoztatta, hogy az alkoholizmus terjedése mind sürgetőbbé teszi a széles körű társadalmi összefogást; ebben alapvető és nélkülözhetetlen a vállalati, munkahelyi kollektívák és a különböző társadalmi szervezetek, közöttük nem utolsósorban a szakszervezetek tevékeny részvéte. Szigeti István munkaügyi miniszterhelyettes főleg az alkoholizmus visszaszorításával kapcsolatos állami feladatokról beszélt, hangsúlyozva, hogy a kormányzat évről évre jelentős s növekvő öszszegeket fordít szociális célokra; az eddiginél jobban kívánnak arra is ügyelni, hogy ezek valóban ezt a célt szolgálják s némely alkoholista szülő ne költhesse a társadalmi juttatásokat is családja helyett italra. Sok nagyvállalat és üzem képviselője mondta el véleményét a vitában. Több olyan konkrét javaslat is elhangzott, amelyet az alkoholizmus elleni szociálpolitikai intézkedésekben minden vállalat, üzem hasznosíthat. Ü. L. Rendőrkézen a hiszékenység vámszedője Csalás, sikkasztás és okirat-hamisítás alapos gyanúja miatt Szűcs Zoltán 25 éves, többszörösen büntetett budapesti lakos ellen eljárást indított a IX. kerületi rendőrkapitányság. Fiatal kora ellenére máris vaskos dossziét töltenek meg a viselt dolgairól szóló iratok. A magabiztos fellépésű, jó megjelenésű és beszédkészségű fiatalember először 1971-ben került összeütközésbe a törvénnyel; akkor okirat-hamisításért hathónapi szabadságvesztésre ítélték. 1973-ban már csalásért, sikkasztásért, okirat-hamisításért kapott három évet, tavaly pedig kétrendbeli magánokirat-hamisításért ítélték javítónevelő munkára. A fiatalember azonban nem okult a büntetésekből, továbbra sem hagyott fel bűncselekményeivel. Dolgozni nem szeretett, szabadulása után elhelyezkedett ugyan a Budapesti Csokoládégyárban, de hamar odébbállt. Előtte azonban az egyik munkatársától még kicsalt 4500 forintot, azzal az ürüggyel, hogy annak Renault 10-es személygépkocsiját megjavítja és levizsgáztatja. Következő munkahelyén, a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál négy és fél hónapos ottléte alatt csaknem hatvannapos igazolatlan hiányzásaiért többször kapott fegyelmit. A folytonos pénzzavarral küszködő fiatalember „okkal” maradt távol munkahelyétől; ezalatt követte el bűncselekményeit. Főként a XVI. kerületben és környékén tevékenykedett. Módszerei közé tartozott, hogy hatósági személynek adta ki magát, így férkőzött az emberek bizalmába, nem létező kapcsolataira hivatkozva, többektől csalt ki pénzt. Szűcs végül rendőrkézre került. A többszörös visszaeső bűnöző most a IX. kerületi rendőrkapitányságon előzetes letartóztatásban várja ügyének kivizsgálását. Mivel letartóztatása után újabb bűncselekményeire derült fény, feltehető, hogy olyanokat is felültetett, akik még nem tettek ellene bejelentést. F. Gy. A BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰSORA Vasárnap — V: Hétfő — H: Operaházi V: Szöktetés a szerájból (Oláh Gusztáv-bérlet, 6. ea., de 11); Carmen (7). Erkel Színház, V: A rosszul őrzött lány (Ifjúsági bérlet, 5. sorozat, 4. ea., de. 11); Don Carlos (Basilides-bérlet, 7. ea., 7); H: Dzsesszesz (az MR és az ORI rendezvénye, 7). Zeneakadémia: V: Utazás zeneországban (Ált. isk. bérlet F/4., du. fél 4); Szenthelyi Miklós hegedűestje (fél 8); II: Mozart-est (a Budapesti Filharmóniai Társaság Zkr. 3 hangversenye 1., fél 8). Zeneakadémia Kisterem: V: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusának hangversenye (Századok kórusai 3., fél 8). Nemzeti Színház: V: Az a szép fényes nap (de, fél 1); Vers, Próza, Zene (elmarad!); Együtt egyedül (bemutató ea., 7); H: Együtt egyedül (Felnőttbérlet D. sorozat, 3. ea., 7). Madách Színház: V: Holt lelkek (Bródy-bérlet, de. 11); Lóvá tett lovagok (fél 8); H: Lóvá tett lovagok (A. bérl., 7). Madách Kamaraszínház: V. Isten nem szerencsejátékos V. (de. fél 11, a március 13-ra váltott jegyek érvényesek és este 7); Egy szerelem három éjszakája (du. fél 3); H: Vaszsza Zseleznova (H/H. bérl., 7). Vígszínház: V: Versenynap (fél 8); H: Bolha a fülbe (7). Pesti Színház: V: Macskajáték (du. fél 3). Kedves Kópeer .. .1 (7). H: Hárman a padon (7). Fővárosi Operettszínház: V: Veronai fiúk (fél 3 és 7). József Attila Színház: V: Mai történet (du. fél 3). Kálvária V: (R. bérlet 5. ea.( 7) és H: (A. bérlet, 5. ea., 7). Thália Színház: V: A csendes amerikai (de. 11); Bánk bán (7); N: A Prométheusz-rejtély (7). Vidám Színpad: V: Kölcsönlakás (fél 4); V: és H: Egy király Párizsban (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: V: Krónika az Magyaroknak dolgairól (4); Eszmélet (8). Mikroszkóp Színpad: Ki fog gólt lőni? V: (fél 9) és II: (Csepelen, 7). Huszonötödik Színház: V: Cserepes Margit házassága (fél 8). Korona Pódium: H: Népművelő színház (7). Déryné Színház: V: Irma, te édes (3 és fél 8). Egyetemi Színpad: V: A Debreceni Disputa (Eötvös Klub, 6 és 8); H: A gitár ünnepe (7); Bornemissza: Tragédia magyar nyelven (Eötvös Klub, 8). Budapesti Gyermekszínház: V: Tizenöt éves kapitány (de. 11); Csipkerózsika (du. 3); H: Messze még a holnap (ifjúsági en., de. 10 és du. 4). Állami Bábszínház (Jókai tér 10.); V: Népi komédiák (de. fél 10); (Népköztársaság u. 69.); V: Kököjszi és Bobojsza de. 11 és du. 4); H: A fából faragott királyfi; A csodálatos mandarin; Petruska (felnőtten., fél 8). Kamara Varieté: V: Nincsen múzsa tövis nélkül (3, fél 6 és 8). Fővárosi Nagycirkusz: Moszkva csillagai V. (de. 10, du. fél 4 és este fél 8) és H: (fél 8). Tovább bővíti szoláltatásait a Volántourist Hat új utazási irodát nyitnak a Guruló fuvarfelvevők Utak Európa 27 országába (Tudósítónktól.) Az elmúlt évben több mint 300 millió forint volt a Volántourist Vállalat szolgáltatási értéke, ennek kétharmada a hazai lakosságnak juttatott szolgáltatásokból , a taxi- és a bérautó-forgalomból, a belföldi turizmusból, valamint a külföldre szervezett utazásokból adódott. A vállalat az idén tovább fejleszti szolgáltatásait. Ötven gépkocsit vásárol taxiparkja bővítésére, két új bisztrót nyit a fővárosban, utazási irodái számát pedig az eddigi hatról tizenkettőre emeli. Új helyre költözik a vállalat diszpécserközpontja, amelyet korszerű berendezésekkel látnak el. Valamennyi volántaxiba URH- készüléket szerelnek fel, s ez lehetővé teszi majd, hogy a jelenleginél lényegesen gyorsabbá váljék a fuvarfelvétel és -irányítás. Tavaly kísérletképpen — néhány alkalommal — mozgó fuvarfelvevőket állítottak be csúcsidőben Budapest forgalmasabb helyein. A kedvező tapasztalatok alapján most rendszeresíteni kívánják a guruló fuvarfelvevőket. Tervezik továbbá, hogy a fővárosba érkezők szállodai, illetve fizetővendégszolgálati szobát rendelhessenek a Volántaxi gépkocsivezetőjénél. A vállalat jelenleg hatszáz fizetővendég-szolgálati ággyal rendelkezik, az idei fejlesztési elképzelések szerint ezt megkétszerezik. Újdonság, hogy április 1-től a Volántourist utazási irodában is lehet majd valutát átváltani. A Volántourist szolgáltatásai közül a belföldi turizmust segítő fejlődik leggyorsabban. Az idén a már jól bevált lehetőségeken kívül két újdonsággal szolgálnak. Egyes útiprogramjaikra a jelentkezők útlevél nélkül csehszlovákiai, romániai városba is eljuthatnak a honi úticélokon kívül. Az autósturizmus hívei számára 13- féle belföldi autóstúrát szervez a vállalat ebben az évben. Az idén újabb öt országot kapcsol be társasutazásainak választékába a Volántourist, Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot és Törökországot, s ezzel 27 európai országba szerveznek már utazásokat. Az eddigi egy külföldi autóstúra helyett 1977-ben négyre jelentkezhetnek az érdeklődők. KÖZLEMÉNYEK ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat és a Hazafias Népfront XX. kerületi bizottsága hétfő délután fél 6 órai kezdettel író-olvasó találkozót rendez a kerületi népfrontbizottság klubjában könyvbarátok részére. Szakonyi Károly, József Attila-díjas író részvételével. A beszélgetést Mátyás István kritikus vezeti, a vígszínház igazgatósága közli, hogy a Versenynap előadása ma este a meghirdetett 7 órai kezdés helyett fél 8 órakor kezdődik.