Népszabadság, 1977. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

1977. május 1., vasárnap NEPSZABADSAC 3 A munka ünnepén a munkáról szólunk, hiszen ez a nap immáron csak­nem egy évszázada nem­csak a dolgozók nemzet­közi szolidaritásának, ha­nem az alkotó munka, a dolgozó, a teremtő ember megbecsülésének napja is. Munká­ról szólni, gyarapodásunk feletti örömünknek és problémáink okoz­ta gondjainknak hangot adni e na­pon az alkalom adta kötelessé­günk. Hogyan sáfárkodunk erőinkkel, mit teszünk s mit kell tennünk, hogy még jobban, éssze­rűbben hasznosítsuk a dolgozó ember természetes tenniakarását, jobbító szándékát, hogy kevesebb legyen a gond és több az öröm az országban csakúgy, mint a csa­ládban? — joggal várnak erről számvetést e napon azok, akik a javakat alkotják, akik munkájuk­kal hozzájárulnak az ország gya­rapodásához. Jól imlu­kt az év A Központi Bizottság legutóbbi ülése biztató eredményekről adott számot: az 1977. évi népgazdasá­gi terv végrehajtása szervezetten indult, a munka jó irányban ha­lad. Szerepe van ebben annak, hogy a vállalatok, a szövetkeze­tek, a tanácsok a központi elgon­dolások ismeretében és a minisz­tériumok aktívabb segítségével a korábbinál hamarabb és igénye­sebben dolgozták ki terveiket. A tervező munka emelkedő színvo­nalát igazolja, hogy a termelés, az értékesítés vállalati előirányzatai alapvetően összhangban vannak a népgazdasági tervvel. A vállala­tok a korábbinál több és konkré­tabb intézkedést irányoztak elő a termékszerkezet korszerűsítésére, a műszaki színvonal emelésére, a tőkés export fokozására, a költ­séggazdálkodás és a munkaerő­gazdálkodás javítására. Szólnunk kell azonban néhány kedvezőtlen tapasztalatról is. Arról például, hogy a legtöbb vállalat továbbra is létszámnövekedéssel számol, holott erre nincs lehetőség, vagy arról, hogy a tervben számítottnál általában jelentékenyen nagyobb összegeket szándékoznak beruhá­zásokra fordítani. Az első negyedév adataiból még korai volna egész évre szóló kö­vetkeztetéseket levonni. Jól in­dult a munka, ez kétségtelen, de az irányító szerveknek csakúgy, mint a termelő kollektíváknak, még sokat kell tenniük, hogy az idei, az ötéves terv szempontjából döntő esztendő előirányzatait tel­jesítsük. Most mindenesetre az a fontos, hogy a lendület fokozód­jék, a figyelem még jobban a leg­fontosabb feladatokra összponto­suljon. Hasznosítsuk jobban tartalékainkat Sok szó esett az elmúlt hetek­ben, hónapokban idei népgazda­sági terveink feszítettségéről. Va­lóban, nem kicsi a cél, amit ma­gunk elé tűztünk: a múlt évihez képest a nemzeti jövedelemnek gyorsított ütemű növelését s ez­zel együtt a lakosság életszínvo­nalának számottevő emelését ter­vezzük. S tesszük ezt annak tuda­tában, hogy sem a termelő lét­szám nem növelhető, sem a ter­melő beruházások gyors növelésé­re nincs módunk. Módunk van viszont tartalékaink jobb haszno­sítására. Vonatkozik ez anyagi és szellemi tartalékainkra egyaránt. Nem könnyű ezeket számokban kifejezni. Hiszen olyan sokfélék e tartalékok, hogy felsorolásukra sem vállalkozhatnam. A kihaszná­latlan vagy csak egy műszakban termelő értékes gépek vagy a fé­lig üresen álló istállók csakúgy ide sorolhatók, mint a munkaidőalap­nak 15—20 százalékra vagy még többre becsült veszteségei. A kü­lönböző iparágakból vagy a me­zőgazdaságból egyaránt lehet so­rolni a példákat a nagyjából azo­nos feltételek között nagyon is kü­lönböző eredménnyel dolgozó vál­lalatokról, szövetkezetekről. Pusz­tán az objektív okokkal nem in­dokolható különbségek csökken­tése, az elmaradók felzárkózása milliárd forintokkal növelné a nemzeti jövedelmet. Termelésünk szerkezetének kor­szerűsítése is egyik — talán a leg­nagyobb — tartalékunk. Évek óta sok szó esik erről, és nem kevés történt is ebben az irányban. Kü­lönösen a központi fejlesztési programok megvalósítása nyomán változott érezhetően az ipar struk­túrája. A vállalati termékszerke­zet módosulása azonban vontatott. Tapasztalható itt is változás, az idei vállalati tervek is tükrözik az erre irányuló szándékot. Sok jel azonban azt mutatja, hogy a gon­dolkodás és a cselekvés még nem alkalmazkodott megfelelően az új helyzethez. Nem tudatosult, hogy ami tegnap csak követelmény volt, az ma parancs. Jobban kell él­nünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a szocialista tulajdo­non alapuló tervgazdálkodás, a szocialista gazdasági integráció és a felszabadult munka e tekintet­ben is nyújthat. A tudományos-technikai forra­dalom szülte gyorsuló műszaki változások korában csak az az or­szág tud lépést tartani, tudja nö­velni gazdasági teljesítőképessé­gét, emelni népe életszínvonalát, amely a korábbinál gyorsabban alkalmazkodik az új feltételek­hez. Az az ország, amelyik erre nem képes, óhatatlanul elmarad, az áruiba fektetett nemzeti munkát a világpiac nem értékeli nagyságá­nak megfelelően, s a cserearányok egyre hátrányosabbak lesznek szá­mára. A korábbi évekénél rugal­masabb, alkalmazkodóképe­sebb fejlesztési stratégiára, szelektí­vebb fejlesztési politikára van szükség, olyanra, amely bátrab­ban szakít azzal, ami elavult, és gyorsabban karolja fel, valósítja meg mindazt, ami országunkat a gazdasági fejlettség magasabb fo­kára emeli. Idei tervünk feszítettsége sem egyszerűen számszerű előirányza­taiban rejlik. A magyar ipar ter­melése más években is nőtt­­, sőt ennél több százalékkal is. Ha egyik évben csökkent a mezőgazdasági termelés, a következőben — mint 1966-ban vagy 1971-ben — a 9 szá­zalékot is meghaladta e népgaz­dasági ág fejlődése. Az 1977-re tervezett ütem tehát nem példát­lan. Ami miatt mégis különös erő­összpontosításra van szükség, az e számok mögött van. Abban rej­lik, hogy nem általában kell töb­bet termelnünk, hanem megfelelő összetételben, abban, hogy olyan termékekből kell, ha lehet, a ter­vezettnél is több, amelyre igény van itthon, vagy amelynek export­ja javítja az ország devizahelyze­tét, külső gazdasági egyensúlyát. Hozzá kell szoknunk a gondo­lathoz, hogy a termelési szerkezet korszerűsítése, a tudomány hazai és nemzetközi eredményeinek jobb hasznosítása nemcsak hogy nem kampányfeladat, de állandó, folyamatos tevékenységnek kell lennie. Ennek feltételeit a köz­­gondolkodásban, a munkaerő na­gyobb mobilitásában, képzési rendszerünkben és gazdasági ve­zetésünk, a gazdaságirányítás módszereiben is meg kell terem­teni. A Központi Bizottság szak­értők széles körű bevonásával hosszú távú koncepciót dolgoz ki, amely kijelöli e munka össze­hangolt meggyorsításának fő irá­nyait. Az idő azonban sürget. Ál­lami szerveinknek, a Miniszterta­nácstól a vállalati igazgatókig, időveszteség nélkül mindent el kell követniük a termékszerkezet korszerűsítése, átalakítása céljá­ból. A pártszervezeteknek, a kom­munistáknak már ma is aktívab­ban kell fellépniük a kívánatos változások gyorsításáért, a mai időknek megfelelő gondolkodás­­mód és cselekvés terjesztéséért. S­ervfetíebben, takarékosabban A termékszerkezetről szóltam részletesebben, mert hosszabb tá­von ez a meghatározó, de sem hosszabb, sem rövidebb távlatok­ban gondolkodva nem szabad megfeledkeznünk egyéb tartalé­kainkról sem. Ilyenek például azok, amelyek a munka- és üzem­­szervezés javításában rejlenek. Tagadhatatlan, hogy a pártnak és a kormánynak e témában hozott határozata óta itt is előreléptünk, de hol vagyunk attól, amit a ma követelménye diktál! Népesedési helyzetünket ismerve, 1990-ben sem lesz több az ország rendelke­zésére álló munkaidőalap, mint ma, s ráadásul a szolgáltatások növekvő munkaerőigénye miatt a termelő ágazatokban összesen ke­vesebb teljesített munkaórával kell a mai termékmennyiség 2— 2,5-szeresét létrehozni. Vagyis a termelést — rövidebb és hosszabb távon — a munka termelékeny­ségének fokozásával kell növel­nünk. Növekszik persze a gépesí­tés, az automatizálás, de ez a cél csak magasabb fokú szervezett­séggel, a munkaidőnek a mainál jóval ésszerűbb kihasználásával érhető el. Vagy nézzük a takarékosságot. Ezt a követelményt a szegénység velejárójának tartják. Pedig nem az. A takarékosság az ésszerűség, az okos gazdálkodás módszere, amelyről a leggazdagabb országok sem mondanak le. S a takarékos­ság nemcsak a nyilvánvaló pazar­lás megszüntetését követeli meg. Erre is szükség van: ne menjen veszendőbe egy dekányi anyag, ne csöpögjön el értékes üzemanyag, ne fogyjon feleslegesen áram. De a takarékosság népgazdasági kö­vetelménye ennél jóval többet kí­ván. Magában foglalja nemcsak a melléktermékek, a hulladékok hasznosítását, de mindenekelőtt azt, hogy a rendelkezésre álló anyagot, energiát minél jobban értékesíthető termékekre használ­juk fel, s hogy a szűkösen levő munkaerőt a leggazdaságosabb tevékenységekben foglalkoztas­suk. A nemzetközi munkamegosztás előnyei Országunk gazdasága, mint is­meretes, mind intenzívebben kap­csolódik be a nemzetközi munka­­megosztásba. Ez a gazdasági fej­lődés szükségszerű következmé­nye. A nemzetközi munkamegosz­tás előnyeinek kihasználása is hozzájárul, hogy viszonylag kis országunk is a gazdasági fejlett­ség egyre magasabb szintjét érje el. Nem mindegy azonban, hogy mit, milyen árukat tudunk part­nereinknek importunk fejében felajánlani. A szocialista és a tőkés piacokon egyaránt növekvő nem­zetközi versenyben csak korsze­rű, kifogástalan minőségű termé­kekkel lehet helytállni. Gazdaságunk stabilitásában­­terveink megalapozottságában alapvető szerepe van a szocialista országokhoz, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő kapcsola­tainknak. A legutóbbi évek ta­pasztalatai, a tőkés világ gazdasá­gi válsága mindenki előtt meg­győzően bizonyította az alapve­tően KGST-országokra orientált külgazdasági kapcsolataink óriási előnyeit. A szocialista gazdasági integráció fokozódása nyomán e kapcsolatok még szorosabbá vál­nak, egyaránt szolgálva a szocia­lista közösség és valamennyi tag­ország nemzeti érdekeit. A Szovjetunióval és más szo­cialista országokkal kötött, a két- és többoldalú együttműködést hosszú távra meghatározó egyez­mények szilárd háttérül szolgál­nak gazdaságfejlesztési terveink­hez, de jó alapot nyújtanak a tő­kés országokkal is növekvő együtt­működésünk fejlesztéséhez is. Ez utóbbi területen egyébként szin­tén a hosszú távú, a piac ingado­zásaitól kevésbé érintett együtt­működési formákat, termelési kooperációt, harmadik piaci együttműködést, közös vállalko­zást stb. kell nagyobb mértékben kibontakoztatni. Jobb beruházási munkás Alapvető szerepük van fejlődé­sünkben a beruházásoknak. En­nek ellenére ezek előkészítése, ter­vezése és kivitelezése továbbra sem kielégítő. Igaz, tavaly — hosszú évek óta először — minden befejezésre tervezett beruházás valóban termelni kezdett. Ezek között is azonban nem egy volt, amelynek már korábban be kel­lett volna fejeződnie. Az elhúzó­dás miatt nemcsak a költségek nö­vekednek, a kárhoz a késés követ­keztében elmaradt nemzeti jöve­delmet is hozzá kell számítani. Egy sor folyamatban levő nagy­­beruházásról ma is érkeznek információk a kivitelezés elmara­dásáról. Mindebből következik, hogy különösen a nagyberuházá­sokra kell megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanunk, hiszen első­sorban ezeken múlik az energia­bázis, a kohászat, a vegyipar, az élelmiszeripar tervszerű fejleszté­se. Ilyenek például azok a beru­házások — így a paksi atomerő­mű, a tiszai hőerőmű, a 750 kilo­voltos nemzetközi távvezeték, a borsodi vegyi kombinát új pvc­­üzeme, a bélapátfalvi cement­gyár, a hajdúsági cukorgyár —, amelyek megvalósításuk döntő szakaszába léptek. Az elmaradás, ha az idén nem pótoljuk a kiesést, később olyan mértékben halmo­zódhat, amellyel a kivitelezés már nem tud lépést tartani. A beruházások gyorsításában szerzett jó tapasztalatok bizonyít­ják, hogy a kapacitások jobb össz­pontosításával számottevően rövi­díthető a határidő. A kormány ál­tal gyorsításra kijelölt beruházá­sok közül többet, így például a Dunamenti Hőerőmű utolsó gép­egységét vagy a Szegedi Szalámi­gyár termelő létesítményeit a mó­dosított határidőnél is hamarabb helyeztek üzembe. Nem rendezkedhetünk azonban be arra, hogy a határidőket csak külön határozattal és külön anya­gi ösztönzéssel lehet megtartani vagy lerövidíteni. Beruházási te­vékenységünk minden láncszemé­ben növelni kell a követelménye­ket, hogy a népgazdaság fejlesz­tésére fordított milliárd forintok minél kevesebb ideig, minél ki­sebb mértékben fogyasszák, illet­ve mielőbb, minél nagyobb össze­gekkel gyarapítsák a nemzeti jö­vedelmet. Jobban kell hasznosíta­ni a meglevő kapacitásokat. Azt is látni kell azonban, hogy az építő­ipar kapacitásait, a népgazdasági beruházásokból való részesedését valószínűleg az eddiginél gyorsab­ban kell növelni, hogy lépést tud­janak tartani a mind nagyobb igényekkel. A feltételek adottak Az idei népgazdasági terv telje­sítésének feltételei megvannak. A Központi Bizottság a tavalyi esz­tendő gazdálkodási adatainak is­meretében úgy ítélte meg, hogy a terv gazdaságpolitikai céljai, fő előirányzatai helyesek, elérhetőek. Az első negyedév is azt mutatja, hogy a gazdálkodás feltételei ked­vezőbbek, mint 1976 hasonló idő­szakában voltak. Az ipar az első negyedévben 5 százalékkal termelt többet, mint az előző év azonos időszakában. A népgazdasági terv az egész évre 6 százalékos növelést irányzott elő. Az ütem tehát, bár meghaladja a tavalyit, gyorsítandó. Ennek lehe­tőségét alátámasztja, hogy az ipar rendelésállománya időarányosan nagyobb a tavalyinál, az energia- és nyersanyagellátás alapjában zavartalan. Meg kell azonban em­lítenem, hogy esetenként szerve­zetlenségből fakadó anyaghiány akadályozza a tervteljesítést. Kü­lönösen egyes alkatrészek, kötő­elemek hiánya, a késedelmes koo­perációs szállítások zavarják a fo­lyamatos termelést és értékesí­tést. A mezőgazdasági üzemek tervei alapvetően ugyancsak összhang­ban vannak a népgazdasági terv előirányzataival. Most az a fel­adat, hogy az időjárás okozta ká­rokat, ahol lehet, újra vetéssel, il­letve a hozamok emelésével, a rét- és legelőgazdálkodás javítá­sával lehetőség szerint pótolják. Az időszerű mezőgazdasági mun­kákat jó minőségben, szervezetten végzik. A megélénkült állatte­nyésztési kedv az állattenyésztés fellendítését célzó határozatok he­lyességét, megvalósulását mutat­ja. Az állatok és az állati termé­kek felvásárlási előirányzatai megalapozottak. Jó irányba fejlő­dik a háztáji és kisegítő gazdasá­gok termelése. Hangsúlyozni sze­retném azonban, hogy az elért eredmények, a nagyüzemek és a háztáji gazdaságok kapcsolatának megszilárdítása, tartóssá tétele fontos népgazdasági ér­dek és politikai feladat is. A kivitelező építőipar termelése az első három hónapban 10 százalékkal haladta meg a múlt év első negyedének mérté­két. A vállalatok szerző­désállománya nagyobb a tavalyi­nál. A nagyberuházásokkal kap­csolatban említett problémák meg­oldásán túl, nagyobb figyelmet kell szentelni az egyenletes lakás­építést akadályozó körülmények elhárítására. Előkészítési késede­lem, hiányos tervellátottság nehe­zíti a kivitelezést nemcsak a fő­városban, hanem több nagyváros­ban és néhány megyében is. Amikor a terv teljesítéséről szó­lunk, az említett problémákról sem feledkezhetünk meg. Ha adot­tak is a feltételek, a terv a mi munkánk nyomán válik valóra, szívós, céltudatos tevékenységre van tehát szükség a népgazdaság minden területén, hogy termelési céljaink, és ezekre alapozva az életkörülmények javítását, az életszínvonal emelését szolgáló terveink valóra váljanak. A dolgozók támogatják céljainkat A terv realitásáról szólva éppen azért nem szabad megfeledkez­nünk annak emberi oldaláról sem. Bátran mondhatjuk, hogy a nép­­gazdasági terv nemcsak anyagi ol­dalát tekintve teljesíthető, de megvannak a tervteljesítés szub­jektív feltételei is. Gazdasági ve­zetőink nagy többsége becsülete­sen, odaadással dolgozik, alkal­mas és kész a megnövekedett kö­vetelmények teljesítésére. Javult a minisztériumok munkája. A vállalati tervek minisztériumi megbeszélése például jól mutatta, hogy az ágazati minisztériumok egyre inkább megértik: feladatuk a fő folyamatok kézben tartása, ellenőrzése, az ágazati fejlesztési koncepciók kidolgozása, gyakor­latba való átültetésének elősegí­tése, s az, hogy bátorítsák a helyi kezdeményezést, felelősségválla­lást. A gazdasági vezetők számá­ra — a minisztériumokban, a ter­vező- és kutatóintézetekben, a vál­lalatoknál, a szövetkezeteknél és a tanácsoknál — megtisztelő kötele­zettséget és nagy felelősséget je­lent, hogy a párt gazdaságpoliti­kája megvalósításának élvonalá­ban dolgoznak. A kollektívára tá­maszkodó, azt lelkesíteni, mozgó­sítani képes, jól dolgozó, kezde­ményező gazdasági vezetőket mél­tán illeti meg az elismerés. A népgazdasági terv politikai, társadalmi fogadtatása jó volt. A dolgozók megértették az idei fel­adatokat, és támogatják végrehaj­tásukat. Meggyőzően példázza ezt a csepeli dolgozók kezdeményezé­se alapján a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évforduló­jának tiszteletére kibontakozott munka­verseny-mozgalom, amely országos méretűvé szélesedett, és széles nemzetközi visszhangot váltott ki. Munkafelajánlásokkal köszöntötték a dolgozók a vasas­szakszervezet centenáriumát is, méltó módon kifejezve megbecsü­lésüket a szervezett munkásság harcos múltja iránt. Jól segítet­ték a munkaverseny ösztönzését és kibontakoztatását a szocialista brigádvezetők tanácskozásai és az azt lezáró országos tanácskozás. A versenyvállalások a korábbiak­nál jobban kapcsolódnak a gazda­ságpolitikai célokhoz, megalapo­zo­ttabbak, konkrétabbak. Nem ünneprontás azonban, ha felhí­vom a figyelmet, hogy helyenként egyoldalúan mennyiségi túltelje­sítésre törekszenek, ahelyett, hogy felajánlásaik mindenekelőtt a terv céljainak teljesítésére, a minősé­gi követelmények megtartására irányulnának.* Túlnyomóan teendőkről, elvég­zendő munkákról szóltam. Ma ün­nepelünk, de holnap újult erővel ezekhez látunk hozzá, tesszük, amit kell, ki-ki a maga posztján, önmagáért, családjáért, az orszá­gért. A szocializmus ma már száz­milliók tudatában azonosul a jobb, az emberibb élettel. S hogy e fel­ismerés újabb milliókat hódítson meg, rajtunk, a mi munkánkon is múlik. Napi munkánk becsületes elvégzése ezért nemzeti és egyben internacionalista kötelességünk. Nagyobb követelmények IRTA: REMETEI KÁROLY

Next