Népszabadság, 1977. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-26 / 278. szám

8 BEMUTATKOZÓ LÁTOGATÁS. Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az ország­­gyűlés elnöke bemutatkozó láto­­­­gatáson fogadta Joban Beelaerts van Bloklandot, a Holland Király­ság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. A MAGYAR PÁRTMUNKÁS­­KÜLDÖTTSÉG, amely Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának meghívására. Baranyai Tibornak, a KB osztály­vezető-helyettesének vezetésével a tömegszervezetek párt irányításá­ban szerzett tapasztalatokat tanul­mányozta, pénteken hazaérkezett Prágából. A küldöttséget fogadta Cestimir Lovetinsky, a CSKP KB Titkárságának tagja, a központi bizottság osztályvezetője. MŰVELŐDÉSI KÖZPONTOT avattak fel Kalocsán. Az épület­ben egyebek között kamarater­met, korszerű könyvtárat, nagy­méretű próbatermet, számos klub- és szakköri helyiséget, előadóter­met rendeztek be. A XVIII. szá­zadi barokk palotában kialakított intézményt Pozsgay Imre kultu­rális miniszter adta át. AZ ORSZÁGOS FÖLDGÁZHÁ­LÓZATBA pénteken Pápát is be­kapcsolták. A beruházás első sza­kaszában több mint 13 millió fo­rintos költséggel elkészült 7 kilo­méter hosszú, különböző nyomás­­fokozatú földgázvezeték, a nagy­nyomású gázátadó álomás, a gáz­fogadó állomás és egy körzeti gáz­­nyomás-szabályozó állomás is. KAHÁNA MÓZES ÖZVEGYE az író születésének 80. évfordulója al­kalmából értékes, a kommunista író politikai munkásságát doku­mentáló anyagot ajándékozott a Magyar Munkásmozgalmi Mú­zeumnak, így kerültek a múzeum tulajdonába többek között az író legjelentősebb műveinek első ki­adású példányai is. PÉLDÁS KEZDEMÉNYEZÉS. A jász­­ladán­yi Petőfi Sándor úti óvodában Kiss Mária, a Hősök téri általános is­kola orosz nyelvszakos tanára — a Gorkij nyelviskola keretében — nyelv­tanfolyamot szervezett a nagycsopor­tos óvodásoknak. SZÁZ GYEREKET BEFOGADÓ óvodát adtak át pénteken Duna­újvárosban, a Ságvári városrész­ben. Ezzel az óvodás korú gyer­mekek kilencven százalékának tud helyet adni a város. A NAGYÍTÓ, a Fogyasztók Lap­ja most megjelent 11. számában — egyebek között — a hűtőszek­rényekről, valamint a műbőr fel­sőrészű, műanyag talpú női utcai cipőkről közöl részletes tesztet. ÚJABB NŐI SZAKMAK oktatását ve­­zetik be a következő tanévtől Fejér megyében. Az általános iskolát vég­zett lányok az egészségügyi, kereske­delmi és közgazdasági szakközépis­kolán kívül 1978-tól a szakmunkás­­képző intézetekben számítástechnikai műszerész, gépi forgácsoló, szesz- és erjedésipari szakmák közül is választ­hatnak. MARKHOT-EMLÉKPLAKET­­TET KAPOTT Alberth Béla egyetemi tanár, a Debereceni Or­vostudományi Egyetem szemésze­ti klinikájának igazgatója a ma­gyar orvosképzés megalapozásá­ban szerzett érdemeiért a Heves megyei Kórház dísztermében­­ megrendezett Markhot Ferenc tu­dományos emlékülésen. HAZAÉRKEZETT a dr. Zsögön­­ Éva egészségügyi államtitkár ve­­­­zette küldöttség Berlinből, ahol­­ a magyar—NDK egészségügyi­­ egyezmény 1978—1980. évi munka­­tervét írta alá. AZ 1978—1980-AS ÉVEKRE SZÓ­LÓ magyar—brit kulturális, tu­dományos és oktatási csereprog­ramot Lőrincz Tamás, a Kulturá­lis Kapcsolatok Intézetének el­nökhelyettese és Michael W. At­­­­kinson brit ügyvivő tegnap Buda­pesten aláírta. AZ ÚTTÖRŐVEZETŐ című lap szerkesztőségi kollektíváját az Országos Béketanács Emlékérmé­vel tüntették ki. Az ünnepségen, amelyen Szűcs Istvánné, a Ma­gyar Ültözők Szövetségének fő­titkára is megjelent, Fórizs Mi­­hályné, az OBT alelnöke adta át a kitüntetést. Makedón Fü­­lop sírja Manolisz Andronikosz ré­gészprofesszor és munkatársai a Thesszalonikitől 64 kilomé­terre nyugatra fekvő Verginá­­ban érintetlen temetkezőhelyet tártak fel, cáfolhatatlanul az i. e. 336-ban meggyilkolt 11. Fülöp makedón királynak, Nagy Sándor apjának a sírját. A kilenc méter hosszú és hat méter széles helyiségben bronz- és ezüstedény­ektől körülvett szarkofágban, 11 kilogramm súlyú aranyládikút, ebben pe­dig csontokat, valamint kirá­lyi ékszereket találtak. A FÖLDRAJZ SZAKOS HALLGATÓK gyakorlati oktatását segíti elő a Nyír­egyházi Tanárképző Főiskolán a na­pokban elkészült planetárium és nap­óra. Mindkettő létrehozását társadal­mi munkával segítették a főiskola és a honvédség fiataljai. A MŰCSARNOKBAN MEG­NYÍLT Fjodor Resetnyikov álla­mi díjas szovjet festőművész, a Szovjetunió művészeti akadémiá­jának elnökhelyettese, valamint felesége, Lídia Brodszkaja festő­művész kiállítása. A XV. BARÁTSÁG KUPA nemzetközi­­ fodrász-kozmetikus versenyt a Sport­­­­csarnokban vasárnap és hétfőn ren­dezik meg. Programjáról pénteken tá­­­­jékoztatták a sajtó képviselőit a mint­­­­egy 25 ezer szakembert tömörítő Ma­gyar Fodrász-kozmetikus Egyesület vezetői. BEMUTATÓT RENDEZTEK gyártmányaikból a Ferihegyi re­pülőtéren a Rohde és Schwarz bécsi cég képviselői a magyar szakemberek részére. Ismertették a gyár repülésbiztonsági program­ját és legújabb rádióirányítású műszereit. A NYÚLBEFOGÁS a Kisalföldön az országban elsőnek megkezdődött, óriás hálók segítségével több mint 10 ezer nyulat fognak be élve ezen a té­len. MEGCSÚSZOTT A JEGES ÚTON, és az árokba borult egy kirán­duló nyugdíjasokat szállító autó­busz Mustióban, Helsinkitől 100 kilométerre nyugatra. Az utasok közül öten életüket vesztették, he­ten megsérültek. Két öttalálatos! A lottó nyerőszámai: 35, 43, 61, 67, 86 A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Nagy­kanizsán megtartott 47. heti lottó­sorsoláson a következő számokat húzták ki: 35, 43, 61, 67, 86. A november 28-án megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson a 46 játékhét szelvényei vesznek részt. A lottószelvények értékelése közben eddig két öttalálatos szel­vényt, találtak. A szelvények száma: 2 083 428 és 44 462 892. A szelvények értékelése még tart. ­KÖZLEMÉMYEKI A MŰCSARNOKBAN a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére rendezett kép­zőművészeti kiállítást az eredetileg tervezettnél később, december 26-án zárják. A PEST MEGYEI KISHAJÓZÁSI VÁLLALAT közli, hogy ma Sziget­monostor—Határ­csárda révátkelésen a teherforglom megindul. A Szent­endre—Szigetmonostor révátkelésen motoroshajó jár. N­É­­PSZABADSÁG 1­9976. november 26., szombat II a rím­ mng­l­ illeg tanterem Tolnáról írta egyik olvasónk a gimnázium szülői munkaközössége nevében, hogy kétszáz diák és a tantestület fázik, mert a tantermek tűrhetetlenek, hét nagyméretű hen­geres olajkályhához tűztérre lenne szükségük, és sehol nem tudják be­szerezni őket, segítségünket kérték. A Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezethez fordultunk, s kértük, intézkedjenek sürgősen. Válaszuk elszomorító. A szövetkezet szerződé­ses jogviszonyban áll a Mechanikai Művekkel az olajkályhák garanciá­lis és garancián túli javításának el­látására. Eszerint a Mechanikai Mű­veknek kellene gondoskodnia az alkatrészekről. Mint írják, az alkat­részellátás már a múlt évben sem­­­volt zavartalan, ezért a szövetkezet érintkezésbe lépett a marcali gyár­egységgel, amely az olajkályhákat gyártja, s kérte, hogy gondoskod­jék a szükséges alkatrész-utánpót­lásról. Sajnos már ebben az idő­szakban is előfordult, hogy némely alkatrészek — tűztér, égőfazék — hiányoztak. Megtudtuk a Szolgáltató Ipari Szö­vetkezettől, hogy nemcsak erről a hét tűztérről van szó, hanem jóval többről: harmincra lenne sürgősen szükség. A gyár marcali gyáregysége meg­szüntette az alkatrészszállítást, ott már üres a raktár. Ezért pillanat­nyilag időpontot sem tud senki még megközelítőleg sem megjelölni, hogy mikor lesz az olajkályhákhoz alkat­rész jóllehet a garanciarendeletben leírt kötelezettségek a Mechanikai Műveket arra kötelezik, hogy gon­doskodjék az alkatrészellátás zavar­talanságáról. November vége van és hideg. Lesz még hidegebb is. Nem számoltuk meg, hány ember fázik az alkat­rész hiánya miatt, ám bizonyára sok. Jó lenne, ha a felelősök nem várnák meg, amíg mulasztásukat a megbetegedettek számának növeke­dése jelzi, vagy a tanulásban, az is­kolai munkában való fennakadás. Sürgősen intézkedniük kellene. v. F. MEGNYITOTTÁK AJKÁN a vá­rosi művelődési központban pén­teken Hódossy Piroska, Heitler László és Ujhelyi Gábor kiállítá­sát. A pedagógus-művésznek a Balaton-felvidék és a Bakony leg­szebb tájait megörökítő több mint 50 olajfestményét, akvarelljét mu­tatják be. ÚJABB HATÁRÁTKELŐHELY nyílik­ december 1-től Bajánsenye és a jugoszláv muravidéki Hódos között. A határátjáró éjjel-nappal nyitva lesz a nemzetközi utasfor­galomnak. Teherforgalmat az át­kelőn egyelőre nem bonyolíta­nak le. MŰHELYTITKOK ÉS KÉPEK címmel nyílt meg pénteken a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főis­kola galériájában Huszár István festőművész tárlata. A kiállított 30 mű között láthatók a festőmű­vésznek az Ady-centenárium al­kalmából készített versillusztrá­ciói is. 42 000 KÖTETES közművelődési könyvtárat avattak tegnap Béké­sen. A zenekedvelőket, nyelveket tanulókat 900 példányos hangle­mezgyűjtemény is várja. MOST JELENT MEG: Venyija­­min Kaverin: Tükör előtt. Re­gény. — Georges Simenon: Maig­­ret csapdát állít — Maigret első nyomozása. Bűnügyi regények. — Ladislav Füles: Boldogultak ha­lála. Humoreszk (Európa). — Szombathy Viktor: Az őrnaszád foglyai. Ifjúsági regény. Delfin könyvek. — A kék rénszarvas. Karjalai finn népmesék. — A gu­miemberke. Bolgár mesék (Móra). — Kalmár Márton: Daloló ifjú­ság. 3. Gimnáziumi énekkarok számára. — Nagy Andor: A te­levízió és a pedagógia. — Per­­czel Miklós: Naplóm az emigrá­cióból (Tankönyvkiadó). Hárommillió hajléktalan jelentés az indiai ciklon pusztításairól Az indiai hivatalos szervek leg­újabb jelentése szerint az ország délkeleti partvidékén vasárnap végigsöprő ciklon következtében legkevesebb 3 millió ember ma­radt hajlék nélkül. A katasztrófa legsúlyosabban Andhra Pradesh szövetségi álla­mot sújtotta: 475 ezer ház dőlt össze, s a halálos áldozatok száma — nem hivatalos adatok szerint — 10 ezer és 50 ezer között van Legkevesebb 50 ezer négyzetkilo­méter kiterjedésű mezőgazdasági­lag művelt területen keletkeztek súlyos károk. A mentőosztagok repülőgépekről dobnak élelmi­szert, ivóvizet és gyógyszert a kül­világtól elzárt településeknek. Gépjárművezető-képzés vagy -buktatás? Vizsgák — pótvizsgák Nagy nap a mai. A népligeti tanpályán néhányan vizsgára ké­szülődnek. Gyakorlatból — az el­méletin már túlvannak. Megjön végre a vizsgabiztos, beül a vizs­gázó mellé, s a Zsiguli, mint a szöcske, megindul a vizsgapálya felé. A magabiztos jelölt megjegy­zi: „Darabos a benzin”. Húsz perc sem telik el, érkez­nek vissza. A kocsit a vizsgabiz­tos vezeti. — Sikerült? Mindenki tudja: a kérdésben több az együttérzés, mint a kíván­csiság. Sebaj, majd legközelebb! Legközelebb? — Évente 200—230 ezer ember­t szerez hazánkban vezetői enge­­­­délyt — mondja Moharos Kálmán,­­ az Autóközlekedési Tanintézet­­ igazgatója. — Persze nem mind nálunk tanul, a végzettek 40 szá­­­­zalékát az MHSZ képezi, egy ki­sebb részüket a Magyar Autóklub,­­ több munkaközösség. A gépjár­művezetői képzés az egyik legné­pesebb felnőttoktatás. Ez a képzésforma minden mást megelőz a bukások­at tekintve; a jelentkezők 40 százaléka — ez or­szágos átlag — sikertelen vizsgát tesz. Gyakran hallani: persze, a pótvizsga jó bevételi lehetőség az oktatási intézménynek. Élénken vitatkozunk e nézettel, amely igaztalan. De mégis, miért ilyen nagy a bukási arány? — Gépjárművezetésre teljesen heterogén csoportok jelentkeznek — magyarázza a jelenség okát Ka­­livoda Alajos, az ATI budapesti iskolájának az igazgatója. — Ide a négy általános iskolai végzett­ségűtől a professzorig mindenki­nek joga van jönni. Az egyiknek esetleg az elmélet elsajátítása a nehezebb, a másiknak — főként, ha idősebb — a technikához van kevés érzéke. A buktatásnak nem haszonlesés az oka, hanem a szak­mai igényesség, magának a vizs­gázónak, továbbá valamennyi köz­lekedőnek a védelme. Mi senki­nek sem mondjuk, hogy 30 óra vezetési gyakorlat után jogosít­ványt kap. — A vizsgakövetelményeket a közúti forgalom határozza meg —­­ mondja Réthy Attila, a budapesti vizsgabizottság vezetője. — Húsz­­ éve olyan volt a vizsga, amilyet megkövetelt az akkori forgalom. Nem kell magyarázni: ma többet kell tudniuk a volánhoz ülőknek. Ez nem maximalizmus. Mégis, mi vagyunk a „mumusok”. Megért­jük, de nem fogadjuk el a sikerte­lenül vizsgázók rólunk alkotott rossz véleményét. A vizsgabiztos az egyén és a közösség érdekeit­­ képviseli, legjobb tudása és lelki­­­­ismerete szerint. A téma sokakat érint, jövőre,­­két év múlva és azután is száz-­­ ezrek jelentkeznek majd gépjár­­­­művezetői tanfolyamra, természe­­­­tesen a siker reményében. A tár­­­­gyi feltételek mind jobbak, gyors­­ ütemben bővül az országos tan­pályahálózat: Békéscsabán, Ka­­­posvárott, Pécsett és Baján már f elkészült a legkényesebb igénye­­­­ket is kielégítő, korszerű oktatás­i bázis, rövidesen a főváros gyarap­­s­­zik hasonlóval. Az elméleti felkészítés sokkal­­ hatékonyabb a gyakorlatinál. Hi­szen aki rendszeresen látogatja az órákat és tanul, aligha bukik meg, ki tudja tölteni a tesztlapokat. Csakhogy ennek a megítélése sem egyértelmű. A jelenlegi gyakorlat szerint aki nem ismer föl az elmé­leti vizsgán négy KRESZ-táblát, még mindig megfelelhet, ha a töb­bi kérdésre hibátlanul válaszol. Ugyanaz a vizsgabiztos a gyakor­latin — teljes joggal — már nem­­ lehet engedékeny, szigorúan meg­buktatja a jelöltet egyetlen tábla elnézéséért is. — Negyven percünk jut egy-egy vizsgázóra — mondja Tollner Já­­­nos vizsgabiztos. — Ebben az el­­­­igazítástól a rutinvizsgán keresz­­­­tül a forgalomig minden benne­­ van. Mind nagyobb szerepe van a­­ szerencsének, hiszen lassul a köz­­­­lekedés, gyakran kell ácsorogni,­­ márpedig ehhez az is ért, aki nem­­ tud vezetni. Néhány éve egyéb­ként sorsolják a vizsgabiztosokat: pár perccel a vizsga előtt tudják csak meg, melyik autóba ülnek, kit vizsgáztatnak. — Jó volna, ha a tanulók hin­nének nekünk — panaszkodik Mi­­halutti Olga oktató. — A gépjár­művezetéshez számos adottság szükséges, kinek könnyebben, ki­nek nehezebben megy a gyakor­lat elsajátítása. A 30 órás isme­retség után meg tudjuk mondani, ki milyen esélyekkel indul a vizs­gának. És hiába tanácsoljuk vala­kinek, hogy gyakoroljon még, ha nem hallgat ránk. Talán jobb lenne, ha az órák száma nem volna hivatalosan megszabva. Gyakori, hogy valaki hatszor-hétszer megbukik, amíg jogosítványt szerez, s akadnak olyanok is, akik túl vannak a negyvenedik próbálkozáson. Nem ártana határt szabni, alkalmassá­gi vizsgára kötelezni őket saját érdekükben , de közérdekből is. Fejér Gyula Repülőgép-szerencsétlenség Franciaországban A francia légierő egyik Nord- Atlas típusú repülőgépe, amely egy katonai vetélkedő tengerész részvevőit szállította haza a ver­seny után, fedélzetén 34 személy­­lyel pénteken hajnali fél három­kor a dél-franciaországi Beziers­­től 40 kilométerre, rossz időjárási viszonyok között erdős hegyoldal­nak ütközött, és darabokra tört. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MOST FESTESSEN, TAPÉTÁZTASSON! A magánmegrendelőink számára november 25-e és december 31 -e között megrendelt és végzett munkára 10%-os árengedményt adunk és részletfizetési kedvezményt nyújtunk. MINŐSÉGI SZOBAFESTŐ, TAPÉTÁZÓ, FÉNYEZŐ SZÖVETKEZET Budapest V­!., Wesselényi u. 60. Telefon: 224-038. Budapest Vill., Pogány József u. 9. Telefon: 143-823.

Next