Népszabadság, 1980. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
1980. január 3., csütörtök NÉPSZABADSÁG Nkomo és Mugabe a hét végén érkezik Salisburybe Hosszú száműzetés után a hét végén érkezik Salisburybe a rhodesiai felszabadítási mozgalom két vezetője, Joshua ,Nkomo és Robert Mugabe, hogy megkezdje a választási kampányt, és személyes jelenlétével járuljon hozzá a törékeny tűzszünet fenntartásához. Mugabe szombaton, Nkomo pedig vasárnap tér haza. Szerdai nyilatkozatában mind Mugabe szóvivője, mind Nkomo felszólította Lord Soames angol főkormányzót, hogy az idő rövidégére való tekintettel a szabadságharcosok jelentkezésére kiszabott egyhetes határidőt feltétlenül hosszabbítsa meg. Lusakai sajtóértekezletén Nkomo bírálta, hogy Lord Soames a volt rhodesiai kormány alakulatait használja fel a tűzszünet ellenőrzésére. Javasolta, hogy a főkormányzó ismét vegye fontolóra a Hazafias Front korábbi javaslatát, s a fegyvernyugvás biztosítására kizárólag brit nemzetközösségi erőket hozzon létre. (MTI) Török katonai vezetők felhívása a parlamenthez és a kormányhoz A török katonai vezetők figyelmeztetést intéztek a kormányhoz és a parlamenthez: rövid határidőn belül számolják fel az országban dúló anarchiát. Fahri Korutürk köztársasági elnök szerdán az elnöki palotába rendelte Süleyman Demirel kormányfőt és Billent Ecevitet, az ellenzéki Köztársasági Néppárt vezetőjét, hogy ismertesse velük a hadsereg vezetőinek az ország politikai pártjaihoz és alkotmányos intézményeihez intézett figyelmeztető dokumentumát. A dokumentum felszólítja a parlamentet, hogy a lehető leghamarabb hozza meg a szükséges intézkedéseket a nemzeti egység biztosítására, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonsága helyreállítására. A török fegyveres erők úgy látják, hogy anarchisták és szeparatisták fenyegetik az országot, amely polgárháború küszöbéhez érkezett. A katonai vezetés az országban uralkodó állapotokért nemcsak a terrorista csoportokat és szervezeteket hibáztatja, hanem a politikai erőket, vezető szerveket is, mert állandó engedményeket, tettek, és véget nem érő civakodásuk miatt cselekvésképtelenek. Meghalt Pietro Nenni Hétfő éjjel szívroham következtében elhunyt Pietro Nenni nemzetközi Lenin-békedíjas olasz politikus. Nyolcvannyolc éves volt. Évtizedekig vezette az Olasz Szocialista Pártot, s pártelnöki tisztéről 1969-ben mondott le. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága szerdán üzenetben fejezte ki részvétét Nenni elhunyta miatt. A UXinita cikkben foglalkozik Nenni életútjával. Emlékeztet rá, hogy Nenni 1934—1939 között az Olasz Szocialista Párt emigrációban élő főtitkáraként sokat tett az olasz baloldal akcióegységéért, a Szovjetunió ellen elkövetett náci támadást követően pedig kezet nyújtott a kommunistáiknak. Nemi az 50-es évek második felében eltávolodott az OKP-val való akcióegység útjától, majd nevét adta a kereszténydemokrata—szocialista tengelyű középbal koalíciókhoz. A cikk megítélése szerint Nenni tanult a történtekből, abból, hogy az MSZP tömegbázisa akkori politikája miatt megingott, és a 70-es években felismerte, hogy az olasz válságból csak a demokratikus, népi erők összefogása révén találhatnak kiutat tötte Taraki törvényes elnököt, és fizikailag megsemmisítette őt. Amin bűnös cselekedeteivel, a törvényesség és a jogrend durva megsértésével, kegyetlenségével és a hatalommal való visszaélésével befeketítette és aláásta az áprilisi forradalom eszményképeit. A cikk a továbbiakban rámutat: amikor a külső beavatkozás és az országon belül az Amin által kibontakoztatott terror reálisan veszélyeztette a demokratikus rendszert, Afganisztánban akadtak olyan hazafias erők, amelyek felléptek nemcsak a külső agreszszió, hanem az önkényúr ellen is. Ezek az erők — a népre támaszkodva — eltávolították Amint. Az országban helyreállították a forradalmi törvényességet és jogrendet. Az afgán kormány a rendkívüli körülmények folytán ismét a Szovjetunióhoz fordult azzal a sürgető kéréssel, hogy nyújtson haladéktalanul segítséget és működjön közre a külső agresszió elleni harcban. A Szovjetunió úgy elöntött, eleget tesz ennek a kérésnek, s Afganisztánba irányít egy korlátozott létszámú csapatkontingenst, amelyet kizárólag kívülről jövő ■fegyveres beavatkozás visszaverésében való együttműködésre használnak. A szovjet kontingenst teljes egészében vissza fogják vonni Afganisztánból, amint az akciót elkerülhetetlenné tevő okok megszűnnek. A Szovjetunió e döntés meghozatalakor abból indult ki, hogy közösek Afganisztán és országunk érdekei a biztonság kérdéseit illetően — amint azt az 1978-as barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződés rögzítette —, valamint közösek a térség békéjének megőrzését célzó érdekek. A szovjet—afgán szerződés 4. cikkelye kimondja: „A magas szerződő felek a hagyományos barátság és jószomszédság, valamint az ENSZ alapokmánya szellemében, a kölcsönös biztonság, a függetlenség és a területi sérthetetlenség szavatolása céljából konzultációkat folytatnak, és kölcsönös egyetértésben megfelelő lépéseket foganatosítanak. A magas szerződő felek védelmi képességének szilárdítása érdekében továbbfejlesztik az együttműködést katonai síkon." Az afganisztáni vezetés kérése és a Szovjetunió erre adott kedvező válasza az ENSZ alapokmányának 51. cikkelyéből is fakad, amely rögzíti az államok elidegeníthetetlen kollektív és egyéni önvédelmi jogát az agresszió visszaverésére és a béke helyreállítására. Az imperialista propagandaeszközök által e napokban terjesztett koholmányoknak — „Afganisztán szovjet katonai megszállásáról”; szovjet katonai személyzet részvételéről az ország belső eseményeiben, a nemzetközi békét fenyegető „szovjet beavatkozásról” — semmi közük sincs a valósághoz. Elárulják viszont egyes — mindenekelőtt az óceánon túli — körök szándékait, amelyek ellenségesen szemben állnak a népeknek a szabadságért és a függetlenségért vívott harcával. Az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség nem irányul egyik vele szomszédos ország ellen sem, mely országok a mi szomszédaink is. A Szovjetunió érdekelt abban, hogy velük rendezett baráti kapcsolatokat tartson fenn, amelyek az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és a belügyekbe való be nem avatkozás elveire épülnek. Ezen országok érdekeit is szolgálja, ha minél előbb véget vetnek azon erők mesterkedéseinek, amelyeknek politikája a viszályok fenntartására, új konfliktusok kiprovokálására, a népek és államok összeütközésére irányul, ha minél előbb a béke válik uralkodóvá a térségben — állapítja meg végül a Pravda cikke. 3 JANUÁRI PÁRTTAGGYŰLÉSEK Vita az irányelvekről, vezetőségválasztások Ahogy közeledünk a Magyar Szocialista Munkáspárt 1980. márciusában kezdődő XII. kongreszszusának az idejéhez, úgy sűrűsödnek a párt életében a kongresszust előkészítő események. Ilyen nagy jelentőségű eseménysorozat küszöbén állunk most is: valamennyi pártalapszervezetben januárban taggyűléseket tartanak. Kettős feladatuk, ennek megfelelően két napirendi tárgyuk van e taggyűléseknek: megvitatni a Központi Bizottság kongresszusi irányelveit, és megválasztani a következő öt esztendőre az alapszervezeti vezetőségeket. E most következő taggyűlések szorosan kapcsolódnak a novemberben—decemberben már megtartott beszámoló taggyűlésekhez. Akkor az alapszervezetek saját elmúlt ötévi munkájukat értékelték, működési területük — üzemük, vállalatuk, szövetkezetük, intézményük, lakóterületük — fejlődéséről, eredményeiről és gondjairól adtak számot, és feladataikat körvonalazták főbb vonásokban a következő öt évre. Most viszont a kongresszusi irányelvek megvitatásával az ország, a népgazdaság, a társadalom dolgairól mondanak véleményt. A januári taggyűléseken foglalkozni kell a Központi Bizottság 1979. december 6-i határozatában megjelölt feladatokkal is, számba véve az 1979-es vállalati eredményeket és az 1980-as termelési célokat, és meg kell határozni, hogy a politikai munkával miként segítsék ezeknek a sikeres megoldását. Célszerű ezt az irányelvek III. fejezetével, a gazdasági munkáról szóló résszel együtt tárgyalni , így a következő ötévi és az 1980-as népgazdasági és a belőlük adódó helyi gazdasági tennivalók egységbe ötvöződnek. Alkidá !‘t./niM‘('si“ri.k Miként az összegezett tapasztalatok tanúsága szerint sikeresek voltak a beszámoló taggyűlések, bizonyosak vagyunk benne, hogy ugyanilyen eredményes, eleven és konstruktív lesz az irányelvek megvitatása is. Ennek feltétele az alapos felkészülés. Minden párttagnak kommunista kötelessége, hogy odaadó figyelemmel elolvassa, behatóan tanulmányozza a dokumentumot, így felelősséggel tudjon véleményt mondani róla. A taggyűléseket pártcsoport-értekezletek előzik meg, amelyeken e legkisebb kommunista közösségek kötetlenebb megbeszélés formájában alakíthatják ki álláspontjukat. Pártunk Központi Bizottsága véleményt, állásfoglalást kér és vár minden alapszervezettől, minden kommunistától , és nyilvánvalóan pártonkívüli szövetségeseinktől, dolgozó népünk politikailag aktív tömegeitől, az állami és társadalmi szervektől is — mindazokról a megállapításokról és feladatokról, amelyeket az irányelvek tartalmaznak. E kérdésekben és tennivalókban a végső, döntő szót az arra hivatott legfőbb fórum, a kongresszus fogja kimondani. A kongresszus elé terjesztendő beszámoló és határozati javaslat elkészítéséhez azonban központi Bizottságunknak szüksége van arra, hogy megbízhatóan ismerje a párttagság és szövetségeseink véleményét. Ez az értelme és célja az irányelvek széles körű vitájának, és e feladatuknak tesznek most eleget e taggyűlések. Ily módon lényegében egész párttagságunk bekapcsolódhat a kongresszus munkájába. Több százezer párttag véleménye jut el pontos és összehangolt munkával ezekben a hetekben a Központi Bizottsághoz. Hatalmas erőforrás ez a demokratikus centralizmus lenini elvének, a pártélet demokratizmusának élő, eleven gyakorlata, a jövőnk alakításáért érzett felelősség megnyilvánulása. A Központi Bizottság javasolja a XII. kongresszusnak, hogy erősítse meg a párt csaknem negyedszázad óta töretlen következetességgel folytatott politikai irányvonalát. Ugyanezt kéri és várja pártunk egész tagságától, úgyszintén az irányelveket megvitató állami szervektől, a tömegszervezetektől és mozgalmaktól is. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy csak egyszerű igent vár pártunk vezető testülete, s hogy ne volna szükség és lehetőség az irányelvek fölött nyílt és szabad vitára, az építő javaslatok tömegét felszínre hozó, alkotó eszmecserére. Egy-egy kérdés megítélésében eltérő álláspontok is elhangozhatnak majd, s ezek is odakerülnek a beszámolót és határozati javaslatot elkészítő Központi Bizottság, majd pedig a kongresszus mérlegére. Politikánk toSvhnávíírt A párt politikájának töretlensége, alapelveiben és módszereiben való változatlansága eredményezett eddig is óriási, történelmi jelentőségű változásokat társadalmunk fejlődésében. E politika következetessége folytán tudtunk megoldani időről időre új és új, hatalmas feladatokat, hogy csak címszavakban emlékeztessünk néhány legfontosabbra: a munkáshatalom megvédésére és megszilárdítására; a szocialista mezőgazdaság megteremtésére és megerősítésére, amivel befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása; a gazdaságirányítás korszerűsítésének bevezetésére; a szocialista demokrácia széles körű kibontakoztatására és így tovább. Az eddigi politikai irányvonal további következetes folytatása tehát a mai és holnapi nehéz körülmények között az eddigiek mellett új típusú feladatok megoldását is igényli tőlünk. Az irányelvek vitájának középpontjában a legtöbb helyen minden bizonnyal a gazdaságpolitikai kérdések és velük összefüggésben életkörülményeink alakulásának kérdései állnak. Ez érthető. Mindig is a gazdaság volt az alapja fejlődésünknek, ma pedig különösen ettől, bonyolult gazdasági feladataink teljesítésétől függ előrehaladásunk lehetősége a XI. kongresszuson elfogadott pártprogram megvalósításának, a fejlett szocializmus megteremtésének az útján. Gondjainkból kilábolni, társadalmi vívmányainkat — köztük az életszínvonal eddig elért fokát — megvédeni és megszilárdítani, a továbbjutás gazdasági alapját és feltételeit megteremteni csakis nagyon szívós, hatékony munkával leszünk képesek. Gyökeres változást kell elérnünk a nem gazdaságos termelés megszüntetése, a munkaerőnek a termelékenyebb módon és helyen való foglalkoztatása, a korszerű technika kihasználása, a munka- és üzemszervezés, a kooperációs és a munkafegyelem megszilárdítása, az ésszerű takarékosság, a tervszerűség és az önálló kezdeményezőkészség előnyeit egyesítő gazdaságirányítás helyes alkalmazása, a tényleges teljesítményekhez jobban igazodó anyagi ösztönzés kiterjesztése területén, s ez a felsorolás még korántsem teljes. Felkészült vezetőségek Az irányelvek vitájának várható és érthető gazdaságcentrikussága azonban nem vonhatja el figyelmünket attól, hogy a dokumentumot a maga teljességében és mély összefüggéseiben fogjuk fel. A béke megvédéséhez és a nemzetközi enyhüléshez, a szocializmus pozícióinak erősítéséhez is hazai építőmunkánkkal járulhatunk hozzá legeredményesebben. Másrészről a gazdasági munka eredményessége megköveteli politikai és társadalmi életünk sokoldalú fejlesztését, társadalmi és állami szerveink tökéletesebb működését is. Ugyanígy igényli az ideológiai, az agitációs és propagandamunka, " a tudományos tevékenység, a közoktatás és közművelődés, a kultúra közreműködését, mindennek eredményeképp pedig a szocialista szemlélet és életmód térhódítását, a szocialista eszméinktől és normáinktól idegen társadalmi jelenségek elleni küzdelmet is. Pártunk szervezetei jelen vannak, ott dolgoznak az élet minden területén. Érthető és szükségszerű tehát, hogy az irányelvek alapszervezeti vitájában nagy figyelmet kapjanak a pártmunkával összefüggő kérdések, feladatok. A párt vezető szerepének érvényesülése, közvetlen tömegkapcsolatainak szüntelen erősítése, a pártélet demokratizmusának fejlesztése — ezek a legfőbb alapvető politikai feltételei minden területen az előttünk álló hatalmas feladatok megoldásának. Mindez nyilván emberek, kollektívák és személyek, vezető testületek és tisztségviselők munkáján, erőfeszítésén múlik. És ezen a ponton találkozik a januári taggyűlések két funkciója: az irányelvek fölötti vita és az új alapszervezeti vezetőségek, bennük a titkárok megválasztása, újjáválasztása. A hetekkel ezelőtt megválasztott jelölő bizottságoknak megfelelő idő állt és áll rendelkezésükre, hogy megtudakolják az alapszervezet minden tagjának, sőt, a politikailag aktív pártonkívülieknek a véleményét is. Ahol a közvetlen felsőbb pártszerv, az irányító pártbizottság jó ismerője a helyi viszonyoknak és a személyi feltételeknek, ott javaslata minden bizonnyal találkozni fog a helyi közvéleménnyel, a tagság akaratával, a munkahelyi kollektíva tetszésével. Nagy felelősség hárul a vezetőségválasztó taggyűlésekre, a kommunistákra : olyan tisztségviselőket — köztük minél nagyobb számban rátermett fizikai dolgozókat, fiatalokat és nőket — kell választaniuk a következő öt évre, akik leginkább megfelelnek a politikai, szakmai, vezetőkészségbeli, erkölcsi követelményeknek, a ma és a holnap megnövekedett igényeinek, akik kezdeményezőkészségükkel hatni képesek környezetükre, a közösségre. Olyanokat tehát, akiknek a vezetésével az alapszervezet és a munkahelyi vagy lakóterületi kollektíva a legeredményesebben tudja megoldani a soron következő, minden eddiginél nehezebb és bonyolultabb feladatokat. Ezünk indatában Nehezebb és bonyolultabb feladatok? De hiszen a kommunisták mindenkor — a felszabadulás előtt éppúgy, mint az azóta eltelt 35 év alatt — számos nehéz és bonyolult feladatot oldottak meg. S ahogy pártunk, a tömegek bizalmát és cselekvő támogatását élvezve, képes volt teljesíteni történelmi küldetését, a nép szolgálatát, helytállni a mainál valójában nehezebb helyzetekben is, úgy képes lesz megoldani a mostani, minőségileg új típusú feladatokat is. A való helyzet kendőzetlen ismerete, tisztánlátás, realitásérzék, egyúttal az erőnkbe vetett hit, mély meggyőződés, tettrekészség, kommunista optimizmus jellemzi párttagságunkat, s minden bizonnyal ez fogja áthatni a januári taggyűléseket is. Mind sűrűbbé válnak a pártélet fontos eseményei, amelyek rengeteg politikai szervezőmunkát, óramű pontosságú tevékenységet igényelnek. A pártmunka dandárjának azonban fokozott lendületet kell adnia mindenütt a mindennapi gazdasági termelőmunkának. Jól „startolni”, jelentős gazdasági eredményekkel, a munkaverseny újabb sikereivel kezdeni az 1980-as évet — ez a leghasznosabb politikai hozzájárulás a XII. pártkongresszus előkészítéséhez. Dr. Péter János az MSZMP KB osztályvezető-helyettese