Népszabadság, 1980. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

1980. január 11., vasárnap NAP SZABADDAP KÉT HŐSKOR Aranylábú - sorokírója 15 évvel ezelőtt az élsportolókkal való kivételezésről, szatírát írt a Népszabadságba. Most felkereste az éremet, amelyből akkor a példát merítette: mi lett a káros jelenség következménye? 1964 (rövidítve) Szikom Dániel, a minisztérium revizora végtelen szigoráról volt nevezetes. Most is lecsapta maga elé a papírokat, és éles hangon kérdezte Pinczés Szaniszló igazgatót: „Kartársam! Miért nem jár be dolgozni Dsida Pál?” Az most hallotta először ezt a nevet. „Nem tudtam erről — így válaszolt —, mindenesetre köszönöm, hogy tetszett figyelmeztetni. Jól ismerem az öreget." A sötéten figyelő Szikom rámordult: „Nem öreg! Éppen ellenkezőleg, nagyon is fiatal. Élsportoló vagy hogyan nevezik manapság ezeket a lógósokat.” Pinczés azon ritka igazgatók közé tartozott, akik teljesen érzéketlenek a testnevelés iránt. Ezért szigorú vizsgálatot ígért. És amiikor az ellenőr szikár alakját elnyelte a maszek Skoda Octavia gyomra, a kapus- hoz fordult: „Ismer egy Dsida Pál nevű dolgozót?” Az öreg, féllábú portás örömmel, kiáltott fel: „A Csutakot?! Hiszen azt csak a hülye nem ismeri!” Az igazgató nyert egyet, majd így szólt: „Hol a bélyegzőkártyája?” A portás a bejárati kapunál elhelyezett táblák egyikéhez bicegett, és kiemelte a kért lapot. „Dsida Pál — ezt olvasta le róla — ma reggel 6 óra 48 perckor jött be a kapun. Tegnap 6 óra 40-kor, tegnapelőtt 6 óra 55- kor bélyegzett. És tetszett látni vasárnap milyen becsúszószereléssel vette el a labdát attól a fekete képű szélsőtől! Mégse mulaszt a munkából semmiért.” Pinczés még aznap bejelentette felfedezését a szigorú revizornak. Az válaszképpen elővett egy vaskos dossziét, amelyre piros krétával írva ez állt: „Csida— Pinczés fegyelmi ügy.” Kiemelt belőle egy ügydarabot, és felolvasta: „A Csutak becenéven játszó Csida Pál egy esztendőből tizenkét hónapot lóg az üzemből. Rontja a fegyelmet. A dolgozók azt mondják: »Ila neki ezt szabad, én minek töröm össze magam?« Pinczés felháborodottan utasította vissza a gyanúsítást. A revizor azonban lehívta az üzembe, a szocialista címet negyedszer elnyert Becsúszószerelés brigádhoz. Annak vezetője kijelentette: „Úgy szeretem a Csutakot, akár a tulajdon gyermekemet. Jópofa fiú, szereti a munkát, nem is begőzölt. És a lába! Évtizedek óta nem volt ilyen hátvédtehetsége a magyar futballnak!” A félelmetes ellenőr rászólt: „Hívja ide, kérem!” A brigádvezető jókedvűen kiáltotta: „Aranylábú, keresnek!” . Jóképű, kenőével összemásolt arcú ifjú sietett elő. Értelmesen felelt a kérdésekre, majd elnézést kért: határidős exportmunka várja, mondta, ez nála az első. Amikor a lesújtott ellenőr eltámolygott, a brigádvezető idegesen mondta: „Szóljatok Csutaknak, legalább nézzen be néha, lássák azt az ennivaló pofáját. Dolgozunk mi helyette, csak legyen néha itt.” Az összekent ábrázatú ifjú azonban csóválta a fejét. „Nem szabad őt felizgatni — szólt —, meglátszana a játékán. Csak pihenjen, egyen, igyon, szeressen. Mi majd felajánljuk, ráverünk őhelyette is.” 1979 Telt-múlt az idő. Csutak pihent, evett, ivott, szeretett a brigád kívánságának megfelelően. Amikor aztán már sorozatosan átjátszottál, és híres becsúszószerelései nyomán hétről hétre tizenegyestítélt ellene az ellenséges beállítottságú játékvezető, a nagy hátvéd leállt. A klinikán nem állapítottak meg semmit, de az üzemi közvélemény szerint sípcsonttörése volt. Ekkor behívta őt Pinczés Szaniszló igazgató. „Dsida elvtárs — így szólt. — "Maga nagy dicsőséget szerzett a gyárnak, a fél világ beszélt lecsúszásairól, vagy hogy mondják. Hallom, kiöregedett. Nem bánnám, ha ezentúl bejárna dolgozni. Az ellenőrök noszogatnak, és fizetni se tudok rendesen, ha így folytatja.” A fiatalember így válaszolt: „Köszönöm, igazgató elvtárs, hogy eddig is jó szívvel volt hozzám. Meglátja, nem csalódik bennem.” Egy év múlva a brigádvezető már kitüntetésre terjesztette fel. „Biztosan megint az a kormos képű melózik helyette” — szólt Pinczés. De a műhelyfőnök, a párttitkár, a KISZ-propagandista is igazolta: Csutakból pontos, jó munkás lett, példát vehet róla bárki. Egy évre rá Dsida bejelentette: leérettségizett, egy év alatt elvégezte a harmadik és a negyedik gimnáziumot. Kérte, segítsék, hogy egyetemre mehessen. Ott a felvételi bizottság hepciáskodott — a matek nem volt a fiú erős oldala —, de amikor kiderült, hogy a semmitmondó Csida név mögött maga Csutak rejtőzik, soron kívül és létszámain felül felvették. „A házibajnokságba azért beszállhatna — szólt az elnök —, a tanszékek vetélkedésében ránk férne végre egy kis siker.” A fiú nem adott határozott választ. Valóban, csak akkor játszott, ha rossz osztályzat elé nézett. Tudta, hogy ez átsegíti a vizsgán. És újra teltmúlt az idő. Csutak rövid hajából csak a füle fölött maradt egy kevés: mire elvégezte az egyetemet és üzemmérnök lett,jóformán megkopaszodott. Minősítése után a pártszervezet javaslatára vezetőképző iskolára küldték. m Ott is példamutatóan helytállt. A közgazdasági egyetem elvégzése következett, beválasztották az üzemi pártbizottságba is. Negyvenesztendős korára minden előfeltétel megvolt ahhoz, hogy a vállalat vezetésében nagyobb szerephez jusson. A felsőbb szervek közölték ezt Pinczés Szaniszlóval, egyben tapintatosan értesítették, nem bánnák, ha korengedménnyel nyugdíjba menne. Ekkor Pinczés felkereste Szikorát, a minisztérium végtelen szigoráról híres revizorát. „Én nem akarok maradni ezek után — így szólt —, de a népgazdaság érdekében bejelentem tiltakozásomat a Csutak tervezett igazgatói ki-,nevezése ellen. Emlékszik, hogyan vezette annak idején, focista korában félre népi államunkat? Megtenné az most is, ilyenek az élsportolók. Kérem, Szikora elvtárs, alkalmazzon vele szemben most becsúszó szerelést, népgazdasági érdekből.” Máté György A VAS VARÁZSLÓJA Eiffel, Párizs jelképének megálmodója és megalkotója A múlt század utolsó harmadában két nagy hírű műszaki alkotót neveztek a kortársak „varázslónak”. Az egyik Edison volt, aki sok nagy jelentőségű találmányával ejtette bámulatba a világot. Laboratóriuma, több találmánya bölcsőhelye után „Meno Park-i varázslónak” mondták. A „vasvarázslójának” a francia Gustave Eiffelt nevezték el, akinek világhírű alkotása, az Eiffel - torony a francia főváros jelképévé vált. Ez a megtisztelő elnevezés azonban korántsem jellemzi pontosan a kiváló francia mérnök munkásságát. Nemcsak az Eiffeltorony, valamint seregnyi más hatalmas vasszerkezeti építmény őrzi a nevét. Hatvanadik életéve körül megkezdett kutatásai miatt Eiffelt a modern aerodinarpika egyik megalapítójaként tartják számon. . Az 1832-ben született Eiffel 120 rétivel korábban Franciaországba költözött német család leszárma-zottja volt; a család neve az ősök lakhelye közelében húzódó Eiffel-hegység nevét őrzi. A báj mulatós vasszerkezetek megalkotóját szülei eléggé prózai mester- ségre szánták: az volt a tervük, hogy tanulmányainak befejeztével a jóeszű fiú belép nagybátyja dijoni mustárgyárába, s egy-kor majd e vállalkozás főnöke lesz. Szüleinek szándéka szerint el is végezte a párizsi ipari főiskolát, ahol 1850-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Rövidesen azonban sutba dobta a diplomáját, és új pályát választott: egy vasútihíd-építő cég irodájában vállalt állást. Eiffel pályafutása a nagy vas-é útépítések korában kezdődött. A vasút „háttériparában”, a vaskohászatban a XIX. század eleje óta valóságos technikai forradalom játszódott le, és a gőzgéphajtású hengerkor meg a gőzkalapács elterjedésével az ötveneshatvanas évekre a kohóipar már jelentős mennyiségben tudott kiváló minőségű, nagy szilárdságú szerkezeti anyagokat előállítani. A hídépítésben is fokozatosan az acél vette át az öntött vas szerrepét. Az 1851-ben épült londoni Kristálypalota nyomán világszer-te emeltek vasszerkezetű kiállítási épületeket, pályaudvari fogadócsarnokokat, üzletházakat és üzemi épületeket. A vasszerkezetek mestere Eiffel új pályájának szakismereteit „menet közben”, gyakorlatban sajátította el. Néhány év leforgása alatt azonban már kitűnt rátermettségével s a hídépítő cég nélkülözhetetlenmunkatársává vált. 1858-ban rábízták a bordeaux-i vasúti híd tervezését és építésének irányítását. Az ottani hídpillérek elkészítésekor az ő javaslatára alkalmazták először a légnyomásos alapozást. Ezzel a hídépítéssel egy csapásra híressé lettszakmájában, s rövidesen már arra is gondolhatott, hogy önállósítja magát. Le- vallois-Perret-ben hozta létre vas- szerkezetépítő vállalatát, amelyből tőkés társak csatlakozásával 1867-ben alakult meg az Eiffel cég. Negyedszázados fennállása alatt ez a cég szerte Európában, Észak-Afrikában, Indokínában és Dél-Amerikában hozzávetőleg 80 ezer tonna vasszerkezeti létesítményt épített, félszáz közúti és vasúti hidat, húsz, nagyobb vasszerkezetű épületet, duzzasztógátakat hozott létre, továbbá pontonhidakat, gáztartályokat, darukat, keszonokat és vasútépítési anyagokat gyártott. Merész konstrukciójával vívta ki a kortársak csodálatát a délfranciaországi vasútvonal 564 méter hosszú Garabit-völgyhídja. Ennek 165 méter fesztávolságú középső íve 124 méter magasságban vezet át a Truyere folyó felett. Szintén a monumentális Eiffel-alkotások közé tartozik a nizzai csillagvizsgáló 84 méter átmérőjű kupolája is. Ugyancsak Eiffelék tervezték és készítették a 74 méter magas New York-i Szabadság-szobor belső vasvázát. Az Eiffel cég tervezőirodájában több jeles mérnök dolgozott; a nagy alkotások Nougier, Grochlin, Sauvestre és Seyrig nevét is őrzik. Eiffel egyenes jellemétől minden szakmai féltékenység távol állt: a cég valamennyi nagyobb munkájának befejeztével közzétette a vállalkozás munkatársainak teljes névsorát. '' Eiffel magyarországi munkái Az Eiffel cég jelentékenyebb munkái között két magyarországi vállalkozás tűnik ki: az egyik a Nyugati pályaudvar, a másik a szegedi közúti Tisza-lúd. Mindkét munka több évig tartott; az előbbi 1877-ben, az utóbbi 1881- ben készült el. A Nyugati pályaudvarra befutó vasútvonalak akkoriban egy francia társaság tulajdonában voltak. A pályaudvart is a vasútvállalat igazgatója, De Serres tervezte. A 2,8 millió frank költségű építési munkával Eiffeléket bízták meg. E munka során ezertonnányi vasszerkezet készült Seyrig tervei szerint. A napjainkban helyreállított pályaudvari nagycsarnok az Eiffel-cég hasonló alkotásai közül az egyetlen, amely átvészelt egy évszázadot. A másik magyarországi Kisfelépítményt, a szegedi hidat 1944- ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották. E híd terveit Feketeházy János készítette. (Ugyanő tervezte később a budapesti Szabadság-hidat is.) A szegedi híd 2000 tonnás vasszerkezetével és 3,3 millió frankos összegével szintén a kiemelkedő Eiffel-munkák közé tartozott. Meglehetősen elterjedt az a budapesti „Eiffel-legenda”, amely szerint a régi Margit-hidat is Eiffelék tervezték és építették volna. Ez a mendemonda még az Új Magyar Lexikon Eiffelszócikkében is helyet kapott. A valóságban ezt a hidat egy másik párizsi vállalat építette, Goupin francia mérnök tervei alapján. Az építési munkák időben egybeestek a Nyugati pályaudvaréval, a kortársak pedig nyilván nem tettek különbséget az egymástól nem messze dolgozó két francia cég között. A torony A nagy francia forradalom centenáriumára Párizsban 1889- ben világkiállítást rendeztek. A kiállítás legnagyobb attrakciója a Mars-mezőn emelt hatalmas acélszerkezetű építmény, a 300 méter magas Eiffel-torony volt. (Jelenleg a torony magassága a csúcsára épített tévé-adóantennával eléri a 321 métert.) . Korábban — előbb 1833-ban Angliában, majd 1874-ben Amerikából— már többször akartak ezer láb (305 méter) magas vastornyot építeni, de a merész terv megvalósítására egyik esetben sem akadt vállalkozó. Eiffel 1886-ban indítványozta a torony létesítését. A javaslatot a kormány rövidesen elfogadta, azonban sokan ellenezték. Neves írók és művészek 1887-ben nyílt levélben tiltakoztak ,a Párizst szerintük elcsúfító „új Bábel-torony”, a „szörnyű gyárkémény” felépítése ellen. Maupassant arról írt, hogy a torony nem egyéb, mint .,egy nagyzási tébolyban szenvedő kazánkovács ördögi rémlátomása”. Az építkezést Eiffel és munkatársai kiválóan szervezték meg. A részlettervek már az előkészítő tárgyalások alatt elkészültek, s így néhány héttel a szerződéskötés után, 1887. januárban hozzákezdhettek az alapozáshoz, öt hónappal később megkezdték a szerelést, amely 1830 márciusára elkészült. Az alapozás, a 7000 tonnás acélszerkezet, továbbá a torony üzemi berendezéseinek az elkészítése hat és fél millió frankba került. Felavatásakor és utána kerek négy évtizedig az Eiffel-torony volt a földkerekség legmagasabb építménye. Magasságát ma már tizenhét felhőkarcoló, valamint tévétorony túlszárnyalja. A mai világcsúcsot 629 méterrel a fargói (Egyesült Államok) tévétorony, az európai rekordot a moszkvai tévéállomás Osztankinóban emelt, 583 méter magas adótornya tartja. Eiffel a tornyot kezdettől fogva nemcsak látványosságnak szánta, hanem tudományos laboratóriumok otthonának is.Ma igen fontos a torony szerepe a távközlésben. Először 1908-ban létesült rajta rádióadó; 1921 óta ott működik a párizsi hírszóró rádió, 1936 óta a tévé adóállomása is. A panamai zsilipek Életrajzírói általában nem említik, vagy csak röviden érintik Eiffel utolsó nagy vállalkozását. A Panama-csatorna építését eredetileg a Lesseps irányította francia társaság kezdte meg. Néhány évvel később kitűnt, hogy a tervek elhibázottak, és a két óceánt elválasztó hegyes terepen nem lehet a csatornát a tengerszintmagasságában végigvezetni. Az átdolgozott tervek szerint zsiliprendszerek megépítése vált szükségessé. A közben súlyos pénzügyi válságba került társaság vezetői nagy nehezen rábírták Eiffelt 1387-ben, hogy vállalkozzék két és fél évi határidővel a zsiliprendszer megépítésére. Lessepsék már a következő évben csődbe jutottak, s csakhamar kirobbant a Panama-botrány, amelynek során rendkívül szerteágazó visszaélésekre, magas beosztású közalkalmazottak megvesztegetésére és seregnyi más panamára derült fény. (A „panama” szó ilyen értelme ekkor vált közkeletűvé.) Eiffelt is bíróság elé állították, és az első fokon kétévi szabadságvesztésre ítélte őt. Másodfokon felmentették ugyan, de az Eiffel-céget a megrendelő csődje miatt ért hatalmas veszteség anyagilag nagyon súlyosan érintette. Nehezen magyarázható meg, hogy a szaktudásban és szervezőkészségben egyaránt kiváló mérnök, aki egyszersmind elsőrangú üzletember is volt, miért vágott bele egy ilyen kockázatos, emellett merőben irreális határidejű vállalkozásba. Nem tartjuk kizártnak, hogy olyanok is kényszerí tettek a balul végződött munka elvállalására, akiktől más fontos megrendelések sorsa függött. A Uniós Minden bizonnyal a Panamaügy is hozzájárult ahhoz, hogy a kilencvenes évek elején Eiffel felszámolta vállalatát. Élete hátralevő három évtizedét a tudománynak szentelte. Vagyona és a torony bevételeiből élvezett jövedelme megfelelő anyagi alapot biztosított a kísérletekhez. Ekkor lett Eiffel az aerodinamika egyik jelentős úttörője. A torony harmadik emeletén berendezett laboratóriumában eleinte a szélerőket vizsgálta. Áramlástani kísérleteihez 1910-ben a torony szomszédságában emelt épületben felállította a saját tervei szerint készült szélcsatornát. Laboratóriumát 1912-ben Párizs nyugati városrészébe, Auteuilbe helyezte át; ott már nagyobb szélcsatorna is állt rendelkezésre. Az első világháború idején a laboratórium a fiatal francia légierő részére dolgozott. Eiffel és munkatársai szernyprofilok és légcsavarok vizsgálataival, továbbá a repülőgépek és a lövedékek áramvonalas formájának a ki-,alakításával foglalkoztak. Két évvel halála előtt, 1921- ben — nyolcvankilenc esztendős korában — vonult végképpen nyugalomba. Laboratóriumát az államnak "ajándékozta. Nagy István György : • 1")