Népszabadság, 1980. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-07 / 56. szám

A KUPANAP VISSZHANGJA IL^Ibdkairtuigráá © Taps a Dinamo Berlinnek (Tudósítónktól.) Sajnos a magyar kupacsapatok játékosai már csak szemlélői és értékelői lehetnek az európai díjmérkőzéseknek. Ismét megál­lapíthatták: az EK-ban, a KEK- ben és az UEFA Kupában sze­replő együttesek a futball ma­gasiskoláját mutatják be. Nagy­szerű találkozók, váratlan ered­mények, pompás teljesítmények és kontraformák adtak ízelítőt ebből a remek játékból. Nemcsak a rangsor miatt, ha­nem a meglepetés alapján is el­sőként érdemel említést a kupa­forduló legváratlanabb eredménye, amely a Nottingham—Dinamo Berlin találkozón született. Az otthonában játszó Forest ugyanis 1-0-ra kikapott a vendégegyüt­testől, s ahogy a szakemberek megállapították, angol stílusú csapattól szenvedett a vendéglátó gárda. Ez egyben méltatás is, hi­szen az angol klub nemzetközi porondon időtlen idők óta nem szenvedett vereséget még idegen­ben sem, nemhogy saját barlang­EK Hamburg—Hajduk 1-0 Nottingham—D. Berlin 0-1 Strasbourg—Ajax 0-0 Celtic—Real Madrid 2-0­jában. A Dinamo Berlint a tár­gyilagos szurkolók megtapsolták, a nemzetközi sajtó szerint ritkán tapasztalható fegyelmezettség és lelkesedés jellemezte játékát Egy­általán nem biztos azonban, hogy a berliniek nyugodtan várhatják a visszavágót, a Nottingham már sokszor bizonyított számára ked­vezőtlen helyzetben is. A KEK-ben a legváratlanabb eredményt a Dinamo Moszkva— Nantes találkozó hozta, az utóbbi kétgólos előnyt szerzett, s ez számára megnyugtatónak tetszik. Az UEFA Kupában viszont ép­pen egy francia csapat, a St. E­tienne volt a szenvedő fél, ugyanis otthonában számára ka­tasztrofális vereséget szenvedett a Mönchengladbachtól. Még egy érdekesség: a Ferencvárost bú­csúztató Lokomotív Szófia Stutt­gartban 3-1 arányban kikapott a helyi csapattól. A stuttgartiak győzelme a többi közt azt is je­lentette, hogy ebben a kategóriá­ban tovább tart a nyugatnémet háziverseny, hiszen öt Bundes­­lipa-együttes szerepel a legjobb nyolc között. Az MTI statisztikája szerint 12 mérkőzésen 28 gól esett, 24 rész­vevőből tíz nem talált hálóba. Az EK-ban nyolc csapat négy mér­kőzésén mindössze négy gól szü­letett, a KEK-ben kilencszer örül­hettek gólnak a játékosok, itt négyből három hazai együttes volt eredménytelen. Az UEFA Kupában 15 gól a szerdai ter­més, és minden házigazda lőtt gólt, csupán a Bayern München maradt nulltalálatos. Trükkös tizenegyest ábrázol a kép: az UE­FA Kupában a Stutt­gart—Lokomotív Szófia (3-1) mérkőzésen Volkert alaposan be­csapta Goranov kapust, aki balra vetődik, miközben a labda a jobb oldalon vágódik a hálóba. A womiaiD végreim imitált SZÍVÓS ISTVÁN Holnap Ja­pánba utazik a magyar vízi­labda-váloga­tott; Tokióban, Kyotóban és Hirosimában vendégszere­pel. Két mér­kőzést játszik a vendéglátók legjobbjaival, ezenkívül sok­sok edzést tart. Az együttes tag­ja Szívós István dr. is, aki nél­kül nem csapat a csapat. Utazás előtt kaptuk telefonvégre. — Adatok? — Bizony, már 32 éves vagyok, igaz, nem tartom magam öreg­nek. Magasságom 201 centiméter, súlyom 108 kiló, örvendetesen fo­gyok. — Hogyhogy? — Öt kilót leadtam magamról, amióta külön edzéseken veszek részt. Gyarmati Dezső tréningjei mellett alkalmanként repetázom. Lemhényi Dezső, a régi idők ne­ves válogatottja, a népszerű Buty­­kó tart számomra gyakorlásokat. — Mi szerepel ebben?­­ — Sok-sok technikai elem, fur­­fang, fifika. És persze, a gyorsa­ságot növelő úszások, úgyhogy már 26,8 másodperc alatt úszom az ötven métert, ami nem rossz eredmény. — A válogatott minden számot­tevő tornán jól szerepel több mint hét éve. Hogyan csinálják ezt? — Szerintem szerencsésen ta­lálkoztak különböző évjáratok képviselői — már ami a tudást illeti. — Sokszor hallani, hogy a vá­logatott játékosai nincsenek jó viszonyban egymással. — Annyi igaz ebből, hogy nem járnak össze a családok, nem tar­tunk zsúrokat. De hát miért fon­tos ez? Illetve úgy mondanám, melyik a fontosabb: ha minden szabad időnket együtt töltenénk, és ideális társalgópartnerek len­nénk eredmények nélkül, vagy a mostani helyzet? Szerintem az a fontos, hogy a vízben értsük meg egymást. Ez pedig így van. Azaz: száll a labda kézről kézre, segít­jük egymást a küzdelemben,é s így érjük el eredményeinket . További programf — Április 5-én kezdődik a baj­nokság, majd 23-tól kezdve az amerikai, a jugoszláv, az olasz, a nyugatnémet és a román váloga­tott ellen szereplünk Budapes­ten, a Tungsram Kupában. Ezt követi egy NSZK-táborozás, majd Olaszországban a vendéglátók mellett Jugoszláviával és a Szov­jetunióval négyes tornán veszünk részt. — Esélyek az olimpián? — Legrosszabb esetben ezüst­érem, de nem tartom kizártnak a bravúrt sem. Sz. F. A Törőcsik-ügy A múlt szombaton Törőcsik András­nak nem volt rendben a játékengedé­lye a Videoton—C. Dózsa mérkőzésen. Ezzel a mulasztással kapcsolatban a lila-fehér klub labdarúgó-szakosztá­lyától kértünk felvilágosítást. Elmond­ták: az 1979—80-as labdarúgó bajnoki idény megkezdése előtt az egyesület közös listán kérte a szerződő játéko­sok részére az ML­SZ engedélyét. Ezt az MLSZ illetékes vezetőinek aláírásá­val és bélyegzőjével idejében meg is kapta. Ezen természetesen ott volt Tö­rőcsik András neve is. Mi történt? A tájékoztatás szerint az MLSZ en­gedélye adminisztrációs hiba folytán nem került be Törőcsik András minő­sítési könyvébe. Törőcsik ugyanis az őszi idényben sérülése miatt nem ját­szott a csapatban bajnoki mérkőzést, s amikor végre-valahára játékra je­lentkezett, az erre illetékesek azt hit­ték, hogy engedélye a könyvecskéjé­ben is szerepel. A feledékenység így azzal a következménnyel járt, hogy „Törő” nem léphetett pályára. Éppen ezért az V. Dózsa szigorúan felelős­ségre vonta mindazokat, akik a mu­lasztást elkövették. HÁZTARTÁSI GÉPEIT, HÍRADÁSTECHNIKAI KÉSZÜLÉKEIT JAVÍTTASSA A !!&%X_X_X*X­X*X*Xv>.4v;viC*ív m m\ Elkezdődött a DK-mérkő­zés Terppe^1 Benyik János vesztett Zürich, március 6. Csütörtökön Zürichben, a vá­rosi sportcsarnokban 3000 néző előtt kezdődött meg a Svájc— Magyarország Davis Kupa tenisz­­mérkőzés. Elsőként Günthardt és Benyik lépett pályára. A magyar játé­kos óriási küzdelemben, ritka nagy csatában 3 óra 10 perces maratoni összecsapásban veresé­get szenvedett. Úgy indult a találkozó, hogy Benyik diadalmaskodik, ha talán a második játszmában megszerzi a győzelmet. De aztán másként alakult az eredmény, a negyedik­ben ugyan még egyenlíteni tu­dott, az ötödikben elfáradt és ki­kapott, így az első játszma után Svájc vezet 1-0-ra. Heinz Gü­nthardt— Benyik János 3-6, 7-5, 6-4, 4-6, 6-1. Kétszer: Magyarország—Szovjetunió Színhelyek: Szeged, Pécs Hosszú szünet után újra itthon lép pályára a férfikézilabda-vá­logatott. Március 11-én Szegeden, 13-án Pécsett az olimpiai baj­nok, világbajnoki ezüstérmes szovjet csapat az ellenfél. Faludi Mihály edző mondta: — Bartalos Béla, Gubányi, Kocsis, Janovszky, Molnár és Kontra hiányzik a tavalyi csapatból. Sajnos sok a sérült, az említettek is emiatt kerültek ki ideiglenesen az együttesből. Az első mérkőzé­sen búcsúzik a címeres meztől Buday, a Bp. Honvéd, majd a Szegedi Volán játékosa. A szovjet csapat elleni barátsá­gos találkozókra a következők ké­szülnek: Jegenyés, Bartalos Z., Kovacsics, Kovács, Kenyeres, Sza­­badics, Fodor, Szilágyi, Mocsai, Makay, Nád, Lele, Tóth G., Fü­zesi, Hunyadi, Fehér, Oláh és Gyurka. SAO PALLÓ: Barátságos futball­mérkőzésen a helyi együttes 4-2 (2-1) arányban győzött a Világ Kupa dön­tőt vívott svéd Malmö ellen. RIO DE JANEIRO: Nemzetközi lab­darúgótornát rendeznek júniusban ab­ból az alkalomból, hogy Brazília tíz esztendeje nyerte meg harmadszor a világbajnokságot. Jugoszlávia és Me­xikó már elfogadta a rendezők meg­hívását, szó van még Olaszország, Spanyolország és Hollandia részvéte­léről is. KOPPENHÁGA: Az Egyesült Álla­mok teniszválogatottja 3-2-re nyert Európa ellen, a befejező két egyéni eredménye: Connors—Panat­a 6:4. Borg—Gerulaitis 7:5, 6:4. JESENICE: Az ifjúsági jégkorong Európa-bajnokság B csoportjában Ju­goszlávia 3-3-ra végzett Olaszország­gal, a magyar csapat második mér­kőzését is elvesztette, ezúttal Bulgá­riától kapott ki 10-4-re. TALLINN: Idénynyitó öttusaviada­lon a szovjet Besszonov (5587) győzött az egyéni versenyben; a csapatviadalt Moszkva B (16 215) együttese nyerte; Kurucz (5134) a 20. helyen végzett; a Kurucz, Fazekas, Kerényi, Jádi ös­­­szetételű magyar csapat 12. lett. ALMEIRA: Olimpiai selejtező labda­rúgó-mérkőzésen Spanyolország tízezer néző előtt Quique és Rubio góljaival 2-0 arányban győzött Belgium ellen. VILLACH: Az alpesi sí Európa Ku­pában a férfi óriás műlesikló verse­nyen az olasz Bieller győzött és vezet az összetettben. SJE ®­int E3DK121 A MOSZKVAI OLIMPIÁRA készülő kajakozok és kenuzók vasárnap há­romhetes mexikóvárosi edzőtáboro­zásra indulnak. A versenyzők: Bakó, Csépai, Csapó, Dragos, G­éczi, Joós, Konecsni, Pozsonyi, Povázsán, Rajnai, Romhányi, Szabó T., Szabó L., Szta­­nity és Wichmann. TATÁN folytatják hétfő óta Európa­­bajnoki előkészületeiket az asztalite­­niszezők, a közös gyakorlást szomba­ton hazai ranglistaverseny szakítja meg, a viadal után újból folytatódik a tatai táborozás. KUBAI ÖKÖLVÍVÓK is szerepelnek az áprilisi hagyományos Honvéd Kupa­viadalon Budapesten. Csapatukban szerepel Teofilo Stevenson, kétszeres olimpiai és kétszeres nehézsúlyú vi­lágbajnok, valamint az olimpiai arany­érmes­­ és VB-győztes Hernandez és Herrera (48 és 57 kg), s a középsúlyú világbajnok Gomez. A BVSC asztaliteniszezői egy év alatt megnyerték a Vásárvárosok Ku­páját, az országos csapatbajnokságot és az Európa Kupát. A sikeres szak­osztály képviselőit fogadta Koszorús Ferenc, a vasutasok szakszervezetének főtitkára és Mester Lajos, a MÁV ve­zérigazgató-helyettese. A sikeres ver­senyzők jutalmakat kaptak. bélyeggyűjtés AZ ENSZ A NŐKÉRT Az Egyesült Nemzetek Szerve­zete tízéves programot dolgozott ki a nők jogainak védelmében. Ezzel kapcsolatban a világszerve­zet amerikai, svájci és ausztriai postaigazgatá­sa A nők dekádja felirattal különböző szimbolikus ábrájú bélyegeket bocsátott ki 15 és 20 amerikai cent, 0,40 svájci frank és 4 osztrák schilling név­­értékben. FELSZABADULÁSI EMLÉKBÉLYEGZÉSEK Felszabadulásunk 35. évfordu­lója alkalmából sok emlékbélyeg­zés lesz. (A Budapest 4., 5. és 72. sz. postahivatalokban február 13-án ütöttek rajzos különbélyeg­­zőt a küldeményekre.) A továb­biakban a következőik várhatóak: III. 21. Esztergom, Tatabánya. III. 23. Veszprém, Székesfehér­vár. III. 28. Győr, Zalaegerszeg. III. 29. Szombathely. IV. 1. Sop­ron, Nemesmedves. IV. 4. Buda­pest 4., 5., 62., 72., 114., Debrecen 1., Miskolc 1., Pécs 1., Sopron 1. és Szeged 1. számú postahivata­lok használnak emlékbélyegzőt. Budapesten és vidéken nagyon sok bélyegkör felszabadulási em­lékkiállítást rendez. Ezeken al­kalmi postahivatal működik, amely különbélyegzőt használ, és emlékborítékot is árusítanak. ORCHIDEÁK A különböző orchidea-ábrájú bélyegek száma már olyan nagy, hogy önálló gyűjtési területet képez. Ez bizonyítja, hogy az NSZK-ban az ilyen témájú bé­lyegekről könyvet adtak ki, amely az 1905-ben megjelent el­ső orchidea-bélyegtől kezdve az idén január végén Malavi által kibocsátott orchidea-sorig több mint száz állam 620 ilyen motí­­vumú bélyegét tünteti fel. Újdonságok Ausztrália: Kutyák­,ötcímletű sor. Belgium: Centi virágkiállítás, h­árom­­értékű sor. Benin: Térképábrájú, hét­címletű sor. Elefántcsontpart: Virágok, három bélyeg. India: Nemzetközi gyer­mekm­­esekönyv-vásár,­­so­k bélyeg. Je­meni Arab Köztársaság: Az iráni for­­radalom első évfordulójára 60 f bé­lyeg. I­uxemburg: Régi érméket ábrá­zold, negyértékű sor. Monaco: Állatok, bélyegpár. Nagy-Britannia: Százötven éves az első hazai személy- és teher­­vonat, ötcímletű sor. Német Demok­ratikus Köztársaság: A posta munká­ja, bélyegpár. ÉROEi&mi ? Két magyar női együttes ér­dekelt az európai röplabda­kupák döntőiben péntektől vasárnapig. Az EK-ban a NIM Jicinben (Csehszlovákia) mérkőzik a török Eczacibasi, az albán Dinamo Tirana és a csehszlovák Ruda Hvezda Prá­ga ellen. A Vasas Izzó a KEK- ben szerepel, mérkőzéseit Voorburgban (Hollandia) játs­­­sza. Riválisai az olasz Cata­­nia, a svéd Sollentuna és a nyugatnémet Münster. Esélyeik? NIM: érmes he­lyezés, izzó: győzelem. NÉPSZAB­ADSÁG Az MSZMP központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Nemes Dezső Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatal a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest, V., József nádor tér 1. 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133—1752

Next