Népszabadság, 1981. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-18 / 65. szám

r­égebbi példa, mai aktuali­­tás. Néhány évvel ezelőtt az egyik nagy nyugatnémet vál­lalat, amelytől folyamatosan és jelentékeny összegben vásáro­lunk, bemutatta magyar part­nerének komputerrendszerét. A konszern képviselői ismer­tették a fejlett adatfeldolgozást, kereskedelmi gyakorlatuk egyik fontos módszerét pedig így fo­galmazták meg: „Mi mint nagy cég természetesen nagy vásár­lók is vagyunk a piacon. Ami­kor egy-egy nagyobb üzlet lét­rejön, már másnap reggel meg­jelenik az eladók asztalán a vá­sárlás összege és a szállító cég neve. Elvárjuk, hogy a mi el­adónk felkeresse partnerünket, hivatkozzék a két vállalat kö­zötti jó kapcsolatra, és azzal érveljen, hogy joggal megkí­vánhatjuk, hogy partnerünk a neki szükséges árut, amelyet viszont mi gyártunk, tőlünk vásárolja.” Persze mindig olyan árukról van szó — ezt már mi tesszük hozzá —, amelyek a piacon ver­senyképesek, s amelyekre az adott vállalatnak amúgy is szüksége van. Éppen ezért az így létrejövő megállapodáso­kat legtalálóbban kölcsönössé­gi üzletnek lehetne nevezni, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a kereskedelmi kapcsolatok ilyen építése megfelel a világ­piaci szokásoknak. Ezeknek kö­vetésére a magyar külkereske­delem kiváló helyzetben van. Vállalataink legtöbbször egy­­egy árucsoportban az ország egész szükségletét vagy jó ré­szét fedezik az importból, és így még a legnagyobb európai vállalatoknál is a legfontosabb vevők közé tartoznak. A külke­reskedelem állami monopóliu­mának az üzletek ilyen kon­centráltsága nagy előnye, és ezt kulturált, okos üzletpolitikával igen jól ki lehet használni. Helytelen azonban — mutat­tak rá a Magyar Kereskedel­mi Kamara egyik legutóbbi tagvállalati ülésén —, ha egyik­másik üzletkötőnk — a kölcsö­nösségre hivatkozva és a ké­nyelmesebb megoldást keresve — olyan árut igyekszik rátuk­málni a nekünk eladó tőkés cégre, amelyre annak nincs szüksége. A piaci kapcsolatok­nak ilyen értelmezése egyéb­ként ellentétes a Külkereske­delmi Minisztériumnak azzal a már régebben leszögezett állás­pontjával, amely kimondja, hogy a magyar külkereskede­lemnek nem módszere az ex­port és az import mesterséges összekapcsolása. Mégpedig azért nem, mert az valójában nem erősíti, hanem inkább gyengíti az exportáló vállalat piaci po­zícióit, s az ilyen üzletekre vé­gül is ráfizetünk. A tőkés ex­port fokozásának az útja tehát semmiképpen nem az árukap­csolás, a „barter”, nem a kom­penzáció, hanem az eladó és a vevő érdekeit kölcsönösen szem előtt tartó jó és hasznos üzletpolitika. Dr. Virág Miklós Kereskedelempolitika A kölcsönösségi üzletek KÖZGAZDASÁG CSEPEL FÉMMŰ: Rekonstrukció­s tanulságokkal Két évvel ezelőtt úgyszólván a csőd szélére került, alaphiá­nyossá vált az ország legnagyobb színesfémgyártó vállalata, a Csepel Fémmű. 1980-ban azonban megfordult a helyzet, ja­vult a gazdálkodás minősége, s a Fémmű az első helyre került a Csepel Művek vállalatai rangsorában. Ezt a helyezést, a jelek szerint, ezentúl is megtartja. Milyen okok, körülmények és erőfeszítések játszottak köz­re ebben a viszonylag rövid idő alatt végbe­ment nagyará­nyú változásban? — Erről be­szélgetünk Mosonyi Árpáddal, a Fémmű gazdasági igazgató­jával, aki először a piaci hely­zetről ad áttekintést. — A hetvenes évek első fe­lében a piaci előrejelzések egyértelműen jó kilátásokkal, kedvező exportértékesítési le­hetőségekkel kecsegtettek — mondja. — Az időközben be­következett gazdasági recesz­­szió ezeket a várakozásokat nagyrészt keresztülhúzta. Je­lenleg a kohászat világszerte válságokkal, értékesítési ne­hézségekkel küzd, sok a ki­használatlan kapacitás, s a kö­zös piaci diszkriminatív hát­rányok miatt színesfémkohá­szati exportunk gazdaságossá­ga is kedvezőtlenebb a várt­nál. Új döntés a hitel törlesztésére Ebben az időszakban vál­lalatunknál 2,5 milliárdos re­konstrukciós fejlesztés folyt, éppen exportbővítési céllal. A megváltozott piaci viszonyok­hoz igazodó gyors és rugalmas döntés született. Eszerint a Fémmű az eredetileg export­­fejlesztő beruházásra felvett bankhitelek meghatározott ré­szét a külkereskedelmi egyen­súlyt javító importkiváltással is törlesztheti. Ez lehetővé te­szi a kapacitások megfelelő kihasználását s azt, hogy az átlagnál gyorsabban­­fejlődő gépipari ágazatok, az erősára­­múgép-gyártás, a vákuum- és híradástechnikai ipar, a tele­fongyártás színesfémfélgyárt­­mány-igényét az eddigi nagy­arányú tőkés import helyett a csepeli gyár elégítse ki. A rekonstrukció megvalósí­tásával, több régi üzemünk korszerűsítésével és újabbak létesítésével a Fémmű terme­lési kapacitása a korábbinak másfél-kétszeresére nőtt. A legfontosabb üzemeinkben nagy termelékenységű auto­matikus berendezések kerültek a század eleje óta működő ré­gi gépeink helyére. Megterem­tettük tehát a versenyképes gyártás alapvető műszaki tech­nikai feltételeit, és megkezdtük a nehezebbé vált piaci viszo­nyok közt is jól eladható, kor­szerű új termékek kifejleszté­sét, a nem gazdaságos gyárt­mányok részarányának csök­kentését. — Nyilván volt ennek ára is? — A kedvező holnap előké­szítése a mát súlyos gondok­kal terhelte. A rekonstrukció megvalósítása azt jelentette, hogy éveken át egyszerre kel­lett termelni és beruházni. „Élő” üzemben kellett elvégez­ni a szükséges átépítéseket és gépcseréket, bejáratni az új berendezéseket, elhárítani az üzemzavarokat. A gyártás egy­másba kapcsolódó vertikális fo­lyamatában döntő fontosságú szalaghengerdéink felújításá­nál 1979-ben ezek a körülmé­nyek különösen súlyos bonyo­dalmakat idéztek elő. Az egyik, szerelés közben tönkrement vezérlőberendezést újból meg kellett tervezni, a régi helyett újat kellett készíteni és üzem­be helyezni, ami hat-nyolc hó­nap váratlan időkiesést és 40-50 millió forint vesztesé­get okozott. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy termelési és értékesítési terveinket nem tudtuk teljesíteni, s a vállalati eredmény a mélypontra zu­hant. Móri telepünkön az újonnan felépített kézi ívhegesztő elekt­ródagyártó üzemünk megindí­tásánál a munkaerőhiány oko­zott váratlan nehézségeket és termeléskiesést. Az általunk még 1975-ben számba vett sza­bad munkaerőt ugyanis fel­szívták az időközben újra meg­nyitott közeli szénbányák. Egyetlen megoldás kínálko­zott: az ugyancsak Móron levő színesfémgyártásunk 600 dol­gozójából 160-at sürgősen át kellett csoportosítani, hogy az új elektródaüzemet 1979 végén valahogy megindíthassuk. A nehézségeket tetézte a Fémmű készleteinek nagyarányú nö­vekedése, s a körülbelül 100 millió forintra rúgó, 30 napon túli, be nem folyt követelés. A vállalat sorba állt a bank­nál, állandó fizetési nehézsé­gekkel küzdött, s így 1979. évi tervezett nyereségének csak kb. negyedét érte el.­­ Milyen tanulságokat vontak le a súlyos és sok tekintetben előre nem várt fejleményekből? — A tanulságok számunkra ma már elég világosak: amed­dig egy vállalat nem tud úr­rá lenni a korszerű technika bevezetésének nehézségein, ad­dig annak csak a negatív kö­vetkezményei jelentkeznek a gazdálkodásban. Különösen nagy súllyal esik a latba az emberi tudás. A Csepelen lé­tesült új vörösrézhuzal-gyártó üzemünkben például 35 em­bert kellett kiválasztanunk a régi, tapasztalt dolgozók kö­zül a nagyon modern, auto­mata berendezések kezelésére. A kulcsfontosságú posztokra kijelölt munkások és műsza­kiak átlagosan kétszer két hé­tig tanultak Amerika és Ju­goszlávia hasonló üzemeiben. Amikor hazajöttek, vizsgakö­teles tanfolyamokon kellett be­számolniuk szakmai tapaszta­lataikról, s azóta az itthoni gyakorlatban is bizonyítják jó felkészültségüket. Korántsem ilyen kedvező a helyzet a már említett móri elektródagyártó üzemünkben, ahol a licencadó svéd céggel ellentétben mi túl optimistán ítéltük meg a termelés felfu­tási idejét. Nem számoltunk eléggé azzal, hogy az itt is igen magas színvonalú auto­matizált gyártást kevésbé fel­készült szakemberekkel kell megvalósítanunk, s ez akkor sem egyszerű feladat, ha a leg­fontosabb posztokra kerülő dolgozóink betanításáról ide­jében gondoskodunk. Nem utolsósorban ez az oka, hogy Móron még a múlt év végén is igen nagy volt a szervezet­lenség, sok volt az állásidő, s ezért az évi 30 ezer tonnás elektródagyártó-kapacitásnak csak körülbelül 50%-át tudtuk kihasználni. — Hol tart ma a Fémmű a gaz­daságos termékszerkezet kialakí­tásában? — Körülbelül a félúton. 1980-ban a nemzetközi élvo­nalba tartozó, a vállalati át­lagnál jövedelmezőbb termé­keink részarányát az előző évi 32%-ról 41,6%-ra növeltük, a nem gazdaságos gyártmá­nyaink arányát pedig 38%-ról körülbelül 24%-ra csökkentet­tük. A termékszerkezet kor­szerűsítése a múlt évben­ mint­egy 40 millió forinttal járult hozzá a vállalati nyereség nö­veléséhez, lehetővé tette nem szocialista exportunk verseny­­képességének erősítését, a ha­zai igények jobb kielégítését és körülbelül 34 millió forint ér­tékű tőkés import helyettesí­tését. Ezek azonban még csak szerény kezdeti eredményei az e téren ránk háruló nagy munkának. Nemzetközi csúcs­teljesítmények — Melyek a gyártmányfejlesztés alapvető műszaki-gazdasági köve­telményei? — Az amerikai General Electric cég licence alapján dolgozó vörösrézhuzal-üze­­münkben például már képe­sek vagyunk világszínvonalú termékek gyártására. A lehető­ségek jobb kihasználása végett együttműködünk a Magyar Ká­bel Művekkel, a Fémmű ter­mékeinek egyik legnagyobb fel­használójával, különleges kábe­lekhez szükséges nagy méret­pontosságú, 0,14 milliméter vé­konyságú rézszalagok előállítá­sában. A mennyiség kicsi, évi körülbelül 100 tonna, de hal­latlanul munkaigényes. A fi­nomkohászatban ilyen speciális tulajdonságú — ún. koaxiális — rézszalag előállítása nem­zetközi csúcsteljesítménynek számít. A bonyolult technoló­gia kialakítására körülbelül egy évig tartó kísérletekre van szükség. Aztán fog kiderülni, hogy mennyire érdemes erre a termékre ráállnunk, vagy ugyanezen a kapacitáson eset­leg mást kell gyártanunk. A fő cél az, hogy más területeken is képesek legyünk az említetthez hasonló nemzetközi szintű tel­jesítményekre, kevesebb anya­got és több szellemi munkát, szaktudást tartalmazó, értékes és keresett termékek kifejlesz­tésére. Az indok kézenfekvő: az alapanyagok feldolgozásával létrehozott úgynevezett hozzá­adott érték például a 0,5 mil­liméter vastagságú színesfém­huzaloknál tonnánként körül­belül ezer forint, de 0,1 milli­méternél már 10 ezer forint. S az ilyen korszerű termékek el­adási ára és exportgazdaságos­sága is lényegesen kedvezőbb. Hasonló céllal kooperálunk a Dunai Vasművel. Velük együtt­működve 1980-ban már kidol­goztuk a különleges nikkel és vas-nikkel ötvözetű fémsza­­laggyártmányok technológiáját, hogy a régebben gyártott ter­mékeket jobbal, korszerűbbel váltsuk fel. A kísérletek ered­ménye jó, a nagyüzemi gyár­tást már az idén megszervez­zük, elsősorban a híradástech­nikai ipar igényeinek kielégíté­sére, de exportra is.­­ Milyen szerepe van a vállalat ár- és piacpolitikájának a jövedel­mezőség javulásában? — 1980 óta importárkövetők vagyunk. Termelői árainkat a szabályok szerint akkor igazít­hatjuk a világpiaci árakhoz, ha az importtermékek árváltozása tartósan, azaz legalább negyed­éven át érvényesül. Ebből a múlt évben az a furcsa ellent­mondás adódott, hogy az átme­net megkönnyítését célzó első negyedévi árstop idején körül­belül 80 millió forint árveszte­ség érte a Fémműt. Amikor vi­szont mi az előző negyedévi nemzetközi árszínvonalat ala­pul véve árat emeltünk, akkor a színesfémipari termékek vi­lágpiaci ára már csökkent. Ezért ért olyan vád bennün­ket is, hogy drágán termelünk, és termékeink többe kerülnek, mint az import. A későbbiek­ben sorra kerülő árcsökkenté­sekkel azonban a negyedik ne­gyedévre már kialakult az im­portanyagok beszerzési — vi­lágpiaci — árát reálisan tükrö­ző belföldi átlagos árszínvonal. Ezt, valamint a Fémmű kez­deti árveszteségeinek kiegyen­súlyozását nagymértékben elő­mozdította vállalatunk és az importőr Metallimpex együtt­működése: közös kockázatvál­lalás a tőzsdei árfedezeti — taktikai — vásárlásokban, a színesfém-alapanyagok olcsóbb beszerzési forrásainak felkuta­tásában, illetve a vételi időpon­tok helyes megválasztásában. Szeretném még megemlíteni, hogy az 1979. évi mélypontról való viszonylag gyors elmoz­dulásban, a vállalat pénzügyi helyzetének­ megszilárdításában jelentős szerepe volt és van a már egy-két évvel korábban kidolgozott vállalati intézkedé­si programok megvalósításá­nak, a készletezési és felhasz­nálási normák bevezetésének, az anyag- és energiatakarékos­ság eredményeinek, az egyen­letesebb ütemű gyártás és ter­mékkibocsátás megszervezésé­nek. De ezek is csak kezdeti eredmények. Feladatok öt évre — Hogyan tovább az új ötéves tervben? — A dinamikusan fejlődő gépipari ágazatok igényeit és tőkés kivitelünk jelenlegi kö­rülbelül 15%-os részarányának megtartását, esetleg némi nö­velését is figyelembe véve, a VI. ötéves tervben a Fémmű termelésének évi 10—12°/6-os növekedésével számolunk. A kohászati termékek piacán kü­lönösen kiélezett verseny köze­pette a korábbi előrejelzések­nél ugyan szerényebb, de a külkereskedelmi egyensúly szempontjából mégis igen je­lentős és nagy erőfeszítéseket kívánó exportcélokat tűztünk magunk elé. Ezek megvalósítá­sa nagymértékben segítheti, hogy a múlt évi fejlődés tartós irányzattá váljon. Oroszi István Acéltermelés, 1979 A nemzetközi szervezetek és a Központi Statisztikai Hiva­tal adatai szerint 1979-ben a világ acéltermelése 718 millió tonna volt A világ acéltermelésének több mint felét három or­szág, a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Japán adja. Jelentős az acéltermelése még az NSZK-nak, a Kínai Népköztársaságnak, Olaszországnak, Franciaországnak, az Egye­sült Királyságnak, Lengyelországnak, Kanadának. Magyaror­szág 1979-ben 3,9 millió tonnával a világ országai között a 26. helyet foglalta el, az egy lakosra jutó termelés tekintetében a 18—19. helyen állt Szovjetunió USA Japán NSZK A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Svéd áramért A norvég olaj Norvégia és Svédország ener­giaellátási együttműködéséről egyezett meg a két ország kor­mányfője Koppenhágában a skandináv országokat tömörítő Északi Tanács 29. ülésszakán. A nemrég zárult megbeszélés­sorozaton Brundtland norvég és Falldin svéd miniszterelnök megállapodott, hogy Svédor­szág évente kétmilliárd kilo­wattóra elektromos áramot ad majd át Norvégiának három­millió tonna északi-tengeri ola­jért cserébe. Ez­ az olajmeny­­nyiség Svédország évi olajszük­ségletének 15%-val egyenérté­­kű. A megállapodás bejelentésé­vel csaknem egy időben látták el kézjegyükkel az érintett vál­lalatok és kutatóintézetek azt az okmányt, amely a két or­szág között olaj- és földgázku­tatási együttműködést irányoz elő. (Reuter, Norinform) Lakossági csekkek Bulgáriában A bolgár minisztertanács módosította az állampolgárok takarékbetétjeiről és átutalá­sos elszámolásairól szóló ren­delkezéseket. Eszerint idén ja­nuártól a bolgár állampolgárok az áram-, víz-, fűtési és tele­fondíjakat, az adókat és illeté­keket, az igénybe vett szolgál­tatásokat, a vásárolt árucikke­ket nemcsak az állami taka­rékpénztárnál elhelyezett át­utalási betétjükből fizethetik, hanem közvetlenül csekkekkel is. Pénz helyett csekkel lehet fizetni a gazdasági szervezetek­ben, a postahivatalokban, sőt lehet egyes személyek részére is. Az állami takarék­pénztár­nál elhelyezett átutalási betét terhére kiadott csekk hivata­los fizetőeszköz, és fizetőesz­közként való elfogadását nem szabad megtagadni. Ily módon az átutalási betét lesz gyakor­latilag az állampolgárok leg­fontosabb betétje az állami takarékpénztárnál. Az átuta­lási betét tulajdonosai saját kérésükre csekk-könyveket kaphatnak, ha legalább 300 le­­va betétjük van. (Ikonomicsesz­­kij Zsivot) Új szovjet vegyipari gyárak A lettországi Livani bioké­miai kombinát keretében lé­tesített évi 13 200 tonna kapa­citású lizinüzem elérte teljes kapacitását. (A lizin egyike a legfontosabb aminosavaknak, s állati takarmányozás céljára használják fel.) A gyár által alkalmazott technológiát lett tudósok dolgozták ki, az eljá­rás zöldnövények és a cukor­ipar hulladékának feldolgozá­sán alapul. A folyó ötéves terv időszakában Lettországban há­romszorosára emelkedik a li­zin előállítása. Novodzsambulban elkészült a foszforüzem második szaka­sza, amelyben ugyancsak ke­veréktartományok előállításá­hoz készítenek majd foszfát­­adalékanyagokat. Felépült Cser­­kassziban az Azot karbamid­­üzem, amely hamarosan el­kezdi a granulált karbamid előállítását ammóniából. Ennek teljes évi kapacitása 300 ezer tonna. Dzsambulban már dolgozik az ottani szuperfoszfát-kombi­­nát új kénsavgyára, amely a tervezettnél három hónappal előbb érte el a teljes kapaci­tást. A cserepoveci műtrágya­­gyárban felszerelt automatikus gyártósor segítségével éven­ként 600 ezer tonnával több komplex műtrágyát fognak elő­állítani. (European Chemical News.) Bemutatjuk a Soproni Szőnyeggyárat Árusítással egybekötött szőnyegbemutató a RÖLTEX-nél ! m Megtalálható a Soproni Szőnyeggyár teljes választéka, a hagyományos szőnyegektől, március a legújabb SOPILÉN termékekig. C. 4- ' \ OI • A bemutató színhelye: V., Tanács krt. 18., VI., Lenin krt. 62. 10*101 ^ 1"Ig

Next