Népszabadság, 1981. augusztus (39. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-18 / 193. szám
1981. augusztus 18., kedd___________________________________________NÉPSZABADSÁG______ A FOGYASZTÓK ÉRDEKÉBEN Ellenőrzések a strandokon és a gyógyfürdőknél (Munkatársunktól.) Júliusban tizenkét megyében és Budapesten ellenőrizték a kereskedelmi felügyelőségek munkatársai, miként érvényesül a fogyasztói érdekvédelem a strandokon és a gyógyfürdőknél levő kereskedelmi és vendéglátó üzletekben. Az ellenőrök 303 elárusítóhelyen végeztek vizsgálatot, és összességében a tavalyinál kedvezőtlenebb tapasztalatokat szereztek. Az ellenőrzött üzletekben az áruellátás általában kielégítő, a választék a keresletnek megfelelő volt, de az elárusítóhelyek csaknem egyötödénél azt állapították meg, hogy az árukínálatot jobb munkával javítani lehetne. Békés, Veszprém és Zala megyében a rosszul szervezett szállítások miatt az élelmiszerboltokban időnként nem volt elegendő tej és tejtermék, a Borsod megyei üzletekben a FÜSZÉRT Vállalat rendszertelen szállításait kifogásolták. A vendéglátóhelyek többségében elegendő az ételek és az üdítő italok kínálata, megfelelő a választék. Ám az ellenőrök vizsgálatakor egyáltalán nem lehetett kapni ennivalót a hatvani és a badacsonyi strand büféjében és a fonyódi Üdítő büfében, a gyopárosi Nyírfa csárdában, a szolnoki strandon levő Napfény vendéglőben pedig nem volt sem menü, sem pedig zónaétel. Strandcikkekből, ajándéktárgyakból szegényes a kínálat Szolnok és Békés megyében. Az árak, a mérés és a számolás pontosságát minden üzletben ellenőrizték, és a próbavásárlások 43 százalékánál állapítottak meg hamis mérésből, rossz számolásból, kalkulációs hibából eredő szabálytalanságot. Ez az arány rosszabb a tavalyinál (akkor 38 százalék volt). A kirívó esetek közé tartozik, hogy minden egyes vásárolt tételnél pontatlan árat számoltak a Miskolci Vendéglátó Vállalat 305. számú büféjében, a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat Fadd-Domboriban levő bisztrójában, a Galgamenti Magyar—Kubai Mgtsz Római strandi büféjében, a Pannóniának a Szabadság strandon levő Gomba büféjében. Az ellenőrök megállapították, hogy az árakra vonatkozó tájékoztatás, az árak helyes feltüntetése is sok kívánnivalót hagy maga után; az üzletek 34 százalékában találtak ezzel kapcsolatban hiányosságokat. Kalkulációs hibákat a vizsgált boltok húsz százalékában tapasztaltak. A forgalmazott áruk minősége az üzletek 89 százalékában megfelelt az előírásoknak. Lejárt szavatosságú árut tíz, romlott árut két üzletben találtak. Helytelen volt az áruk kezelése, tárolása az üzletek tíz százalékában. A közegészségügyi szabályok súlyos megsértése miatt a Köjál megtiltotta a fagylalt árusítását a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat karcagi fürdőtelepén levő, 39. számú üzletében, az étel eladását pedig a jászárokszállási strand büféjében. Az üzletek, elárusítópavilonok és környezetük tisztaságát is vizsgálták, és azt tapasztalták, hogy a boltok általában rendezettebbek, mint a tavalyi hasonló vizsgálat idején. A kereskedelmi felügyelőségek munkatársai a szabálytalanságok miatt 153 személyt vontak felelősségre. Pénzbírságot 137 esetben, öszszesen 179 ezer forint összegben szabtak ki. Súlyos vasúti baleset Bécsben Súlyos vasúti szerencsétlenség történt hétfő reggel Bécsben, a Déli pályaudvaron. A burgenlandi Nickelsdorf felől érkező, főként bejáró munkásokat szállító személyvonat — egyelőre kiderítetlen okból — nem állt meg a vágány végén, hanem mintegy 30 kilométeres sebességgel nekiütközött a pályát lezáró betonfalnak. Ennek következtében a mozdony és a szerelvény 11 személykocsija megrongálódott, több közülük egymásba csúszott. A szerencsétlenség három áldozata a helyszínen, egy negyedik a mentőautóban halt meg. A vonat utasai közül 108 személyt szállítottak kórházba, közülük többnek az állapota életveszélyes. A szakértők és a rendőrség azonnal megkezdték a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálását. (MTI) Dolgoznak a mentők az egymásba futott vagonok szétbontásán a bécsi pályaudvaron. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT Forgalomkorlátozások Budapesten A Budapest Főváros Tanácsa V. B. Közlekedési Főigazgatósága és a BRFK Közlekedésrendészete közli, hogy az augusztus 20-i rendezvények miatt a fővárosban a következő forgalomkorlátozások lesznek: A járműforgalom elől lezárják: augusztus 18-án 15 órától 19 óráig az I. kerületben a budai alsó rakpartnak a Halász utca és a Margit-híd közötti szakaszát. Augusztus 19-én 8 órától augusztus 20-án várhatóan 16 óráig a Széchenyi alsó rakpart—Újpesti alsó rakpart Garibaldi utca és Dráva utca közötti szakaszát. Augusztus 20-án 7 órától 14 óráig. A Bem rakpart alsó úttestjének a Margit-híd és az Erzsébet-híd közötti szakaszát, a Bem rakpart felső úttestjét (Bem utca déli oldala a Margit-híd és a Lánchíd közötti szakaszon), kivétel a Batthyány térről a Bem rakparton át a Csalogány utcában közlekedő 11, 39, 60, 84, 86-os autóbusz, a Gróza Péter rakpart—Gellért rakpart— Műegyetem rakpart úttestjét a Halász utca és a Bertalan Lajos utca közötti szakaszon. Augusztus 20-án 11 órától 13 óráig a gyalogosforgalom elől lezárják a Margit-híd déli és a Lánchíd északi gyalogjárdáját. Szükség esetén a járműforgalom elől is lezárják a két hidat. A lezárás ideje alatt csak a BKV autóbuszai közlekedhetnek az elrendelt sebességkorlátozásnak megfelelően (30 km/óra). Augusztus 20-án 20 órától mintegy 22 óráig a forgalom elől lezárják az Erzsébet-hidat és a Szabadság-hidat. Augusztus 20-án 14 órától körülbelül 22 óráig a Gellért rakpart alsó úttestjét zárják le az Erzsébetiedtől a Szabadság-hídig terjedő szakaszon. A Kossuth Lajos téren a tisztavató ünnepség alkalmával augusztus 20-án 7 órától mintegy 11.30 óráig a forgalom elől lezárják a Markó utca—Honvéd utca—Szabadság tér—Beloiannisz utca—Duna-part által határolt területet. A zárt területen belül mindennemű jármű mozgása tilos. Augusztus 19-én 12 órától 20-án 13 óráig tilos a várakozás: az V. kerületi Kossuth Lajos téren, a Kossuth Lajos téren levő kijelölt gyalogátkelőhelyeken, a Balassi Bálint utcában (a Markó utcától a Kossuth Lajos térig), a Néphadsereg utcában (a Markó utcától a Kossuth Lajos térig), a Szalay utcában (a Kossuth Lajos tértől a Honvéd utcáig), az Alkotmány utcában (a Szemere utcától a Kossuth Lajos térig), a Kozma utcában (a Báthori utcától az Alkotmány utcáig), a László utcában (a Szalay utcától az Alkotmány utcáig), a Kálmán utcában (a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Kozma Ferenc utcáig), a Honvéd utcában aMarkó utcától a Szabadság térig), a Báthori utcában (a Szemere utcától a Ságvári térig), a Ságvári téren, a Vécsey utcában (a Szabadság tértől a Ságvári térig), a Münnich Ferenc utcában (a Ságvári tértől a Széchenyi utcáig), a Beloiannisz utcában (a Szabadság tértől a Széchenyi rakpartig), a Garibaldi utcában (a Kossuth Lajos tértől a Münnich Ferenc utcáig), a Széchenyi rakparton (a Kossuth Lajos tértől a Roosevelt térig). A Duna Margit-híd és Erzsébethídközötti szakaszán megrendezésre kerülő honvédelmi nap vízi és légi bemutatója alkalmával augusztus 20-án 8 órától mintegy 13.30 óráig a forgalom elől lezárják. A Szent István körút—Balassi Bálint utca—Kossuth Lajos tér—Akadémia utca— Roosevelt tér—Duna korzó—Március 15. tér, illetve Clark Ádám tér—Fő utca—Bem utca—Bem rakpart által határolt területet. A forgalom elől elzárt területen belül és a határolt útvonalakon augusztus 19-án 12 órától augusztus 20-án 14 óráig tilos a várakozás. A Margit-hídon és a Lánchídon 30 kilométer/óra maximummal sebességkorlátozást vezetnek be. Kérik, hogy a hidakon közlekedő járművezetők a 11 óra és 12 óra közötti időben fokozott figyelemmel közlekedjenek, mivel az ejtőernyős ugrásoknál előforduló sodrások miatt a hídra is történhet leereszkedés. A tűzijáték alkalmából zárt terület: A pesti oldalon a Boráros tér—Szamuely utca—Kálvin tér—Múzeum körút—Tanács körút—Deák Ferenc tér—Harmincad utca —József nádor tér—József Attila utca— Roosevelt tér—Akadémia utca—Kossuth Lajos tér által határolt terület; a budai oldalon a Clark Ádám tér—Alagút utca— Krisztina tér—Gellérhegy utca—Czakó utca—Sánc utca—Szirtes utca—Kelenhegyi út—Orlay utca—Csiky utca—Budafoki út —Bertalan Lajos utca—Műegyetem rakpart által határolt terület. A zárt területen augusztus 20-án 19 órától mintegy 22 óráig a járművek közlekedése tilos. Augusztus 19-én 12 órától 20-án 22 óráig tilos a várakozás: a Pesti alsó rakparton (a Margit-hídtól az Erzsébet-hídig), a Belgrád rakparton (a Szabadság hídtól a Duna utcáig); a Budai alsó rakparton (a Bertalan Lajos utcától a Margit-hídig); a Bem rakparton (a Lánchídtól a Margit-hídig); a Gellért téren; a Gellért rakparton (a Gellért tértől az Erzsébet-hídig); a Rudas fürdő mellett kijelölt várakozóhelyen; a Citadella környékén (a Szirtes utcától körben, beleértve a kijelölt várakozóhelyeket is); a Bartók Béla úton (az Orlai utcától a Gellért térig); a Kelenhegyi úton (az Orlay utcától a Gellért térig); a Budafoki úton (az Orlay utcától a Gellért térig); a Hegyalja úton (a Sánc utcától az Erzsébet-hídig). A tilalmat Várakozni tilos! jelzőtáblák jelzik. (MTI) Jó ünnepi ellátásra készült fel a kereskedelem Az élelmiszeripar és a kereskedelem az alkotmány ünnepével kapcsolatos munkaszüneti napokra országszerte főként hétfőn és kedden töltötte, illetve tölti fel az üzleteket. Húsból a megrendelt mennyiséget csaknem mind leszállítják már kedd estig. Sertés- és marhahúsból, húskészítményekből és baromfiból is az igények szerinti zavartalan ellátással számolnak. A tejipar augusztus 19. és 22. között 2 300 000 liter tejet szállít a fővárosi üzletekbe, nagy többségét szerdán. Bőséges lesz a kínálat poharas tejfölből, kefirből, joghurtból, tejszín- ből, sajtfélékből, s az igények szerint látják el az üzleteket vajjal is. A fővárosi sütőipar augusztus 18-án délután megkezdi az előszállításokat kenyérből, s az ünnep előtti két napon az előirányzott 127 vagonos megrendelésen felül még két vagon tartalék kenyeret is sütnek, hogy kielégíthessék a pótlólagos igényeket is. A legnagyobb élelmiszer-áruházakban és üzletekben gondoskodnak arról, hogy a folyamatos szállítás révén még a zárás előtt is kaphassanak a vásárlók péksüteményt is. Az ünnep előtti napokban az élelmiszer-ipari és az élelmiszer-kereskedelmi vállalatok egész napos ügyeletet tartanak, hogy az üzletek jelzésére azonnal gondoskodhassanak a megfelelő áru gyors kiszállításáról, a készletek feltöltéséről. Szerdán az élelmiszerboltok, a csarnokok és a piacok este 7 óráig, a két műszakos élelmiszerüzletek és édességboltok pedig a szokásos hétköznapi rendjük szerint tartanak nyitva. Augusztus 20-án és 21-én a 135 kijelölt vendéglátóipari üzletben kenyeret, péksüteményt és friss tejet kaphatnak a vásárlók. A Zöldért ezen a két napon több utcai elárusítóhelyen dinnyét és egyéb friss gyümölcsöt kínál a vásárlóknak. Friss kenyeret és péksüteményt augusztus 22-én, szombaton szállít ismét a sütőipar a fővárosi másfél és két műszakos üzleteknek, amelyek reggel 7-től 13 óráig tartanak nyitva. (MTI) Kitüntetések a MÉM-ben Az alkotmány napja alkalmából hétfőn a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban ünnepséget tartottak. Váncsa Jenő miniszter kiosztotta az idei Nyisztor György-emlékérmet. A termelési eredmények javítását szolgáló kiemelkedő munkájuk elismeréseként emlékérmet kapott: Gaál Lajos, a Pest megyei tanács VB mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, Horváth Ignác, az MSZMP Kecskeméti Járási Bizottságának első titkára, Kivés János, a nagyrévei Szőlőskert Tsz hűtőházvezetője, dr. Lódi György, a Hejőmenti Állami Gazdaság igazgatója, Makrai László, a Szabolcs-Szatmár megyei termelőszövetkezetek területi szövetségének titkára, Medveczki László, a jászszentandrási Haladás Tsz elnöke, dr. Szalóki László, a pusztaszabolcsi Mező Imre Tsz elnöke, Sztupa Lajos, a sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója, dr. Tóth Lajos, a neveléstudományok kandidátusa, a Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai kara tanszékvezető főiskolai tanára, és Uhrin Vendel, a paksi Szabadság Tsz elnöke. öt mezőgazdasági nagyüzem kollektívájának ítélték oda a MÉM nagydíját. Kiemelkedőeneredményes termelőmunkája elismeréseként e kitüntetésben részesült a Dalmandi Állami Gazdaság, a nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezet, a balmazújvárosi Lenin Termelőszövetkezet, a kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet és a vasvári Hunyadi Tsz. (MTI) Görög katolikus egyházi épületeket avattak fel Nyíregyházán Nyíregyházán hétfőn felavatták az újjáalakított görög katolikus püspöki székházat és a hittudományi főiskola épületét az új kápolnával. Dr. Timkó Imre hajdúdorogi megyés püspök az avatóünnepségen kiemelte, hogy a felújítás sokoldalú támogatása újabb példája az állam és a katolikus egyház közötti jó kapcsolatnak. Az ünnepségen részt vett dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar több tagja, a Vatikán képviselője, az amerikai görög katolikus egyházmegyék püspökei és több külföldi egyházi vezető. Jelen volt Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. (MTI) Népművészeti búcsú Buzsákon A Somogy megyei Buzsákon vasárnap tartották meg a hagyományos búcsút. A népművészetéről híres falu lakóit s a vendégeket zenés ébresztő köszöntötte. A sátrakban portékákat kínáltak, a kicsinyeket bábműsor szórakoztatta, a templomban a Camerata Hungarica tartott hangversenyt. Délután a népviseletbe öltözött együttesek felvonulásával folytatódott a program. A művelődési ház udvarán felállított szabadtéri színpadon zajló folklórműsorban többek között a magyarországi Beloiannisz görög táncegyüttes, a Marcali táncegyüttes, a Táskás asszonykórus és a Buzsáki Népi Együttes lépett fel. A búcsú este bállal ért véget. E. VÁRKONYI PÉTER FELVÉTELE Méhek bérelhetők a Hungaronektártól Új szolgáltatást vezetett be a Hungaronektár a mezőgazdasági üzemek részére; méhész tagjai rendelésre kaptáraikat azokon a táblákon állítják fel, ahol a méhek a mézgyűjtés mellett egyúttal a növények beporzását is elvégzik. A biztonságos megtermékenyülés nyomán átlagban 15—20 százalékkal növekszik a termés. Már több mint 40 gazdaságban méhek segítik a növények megtermékenyülését. A fokozódó érdeklődés láttán a Hungaronektár több szolgáltató irodát nyitott. Ilyen iroda működik a többi között Baktalórántházán. Még az idén Szatymazon és Baján is megnyílnak a Hungarohektár irodái. Jövőre már nemcsak a környék almásait, őszibarackosait poroztathatják be a méhekkel a nagyüzemek, hanem a napraforgót is. A Martfűi Növényolajgyár nyersanyagellátására ugyanis mind több állami gazdaság, termelőszövetkezet foglalkozik napraforgó termesztésével, s a hozamok növelésében várhatóan a méheknek is jelentős szerepük lehet. (MTI) A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Babits ürügyén — a magyar nemzetkarakterről. 8.55: Népdalcsokor. 9.44: Gyermekversek zenével. 10.05: Iskolák — őrsök — barátok. 10.35: Két romantikus vonósnégyes. 11.39: Tom Jones. Rádiójáték. 2. rész. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Bécsi Filharmonikus Zenekar lemezeiből. 13.58: Mátyás király. Eseményjáték. 15.10: Magyar szerzők brácsaműveiből. 15.40: Szerelmes szellem. Elbeszélés. 16.05: Behár György feldolgozásaiból. 16.15: Népdalok. 16.39: Lemezmúzeum. 17.07: Beszélgetés Budapest lakás- és művelődési helyzetéről. 17.32: Fúvószene. 17.45: A Szabó család. 19.15: Verdi-művek. 19.59: Utazás Izraelben. Ónody György műsora. 20.29: Népzenei Hangos Újság. 21.09: Út a tanyákról. Rádiójáték. 22.15: Sporthíradó. 22.25: Beszélgetés a fejlődő világ gondjairól. 22.35: Jannequin-madrigálok. 22.50: Helyettesek. Rapcsányi László műsora. 23.00: Kamaramuzsika. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Beverly Sills énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő Ifjúság. Kettőtől hatig . .. Zenés délután. 14.00: Operaslágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Suppé operettjeiből. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Nótacsokor. 19.13: István királyról egykor és ma. 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Rengeteg pénz. 8. rész. 20.59: Offenbach: A sóhajok hídja. Operett.. 22.20: A tegnap slágereiből. 23.15: Deák Tamás szerzeményeiből. 23.45: Fúvószene. 3. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika. Szt. 10.15: Richard Strauss Magyarországon. 2. rész. 11.05: Külpolitikai könyvespolc. 11.20: Reneszánsz kórusmuzsika. Szt. 11.48: Évszázadok mesterműveiből. Szt. 12.20: Jurij Mazurok énekel. Szt. 13.07: A mesemondó juhász. Riportműsor. 13.37: Popzene. Szt. 14.34: Híres előadóművészek felvételeiből. Szt. 16.25: Népballadák. 16.45: Zenei rejtvények a fiataloknak. 17.00: Puccini-operaáriák. Szt. 17.30: Nemzetközi magazin. 18.00: Artúr Rubinstein zongorázik. Szt. 19.05: Viski János: Hegedűverseny. 19.35: Külföldi tudósoké a szó. 19.50: Vladimir Askenazi vezényel. Szt. 20.45: Operarészletek. Szt. 21.40: Bach: Musikalisches Opfer. Szt. TELEVÍZIÓ 15.50: Hírek. 15.55: Testünk. 13. rész (sz.). 16.20: Stop! Közlekedj okosan! (sz.). 16.30: Kuckó (sz.). 17.00: Tévébörze. 17.10: A Magyar Televízió tánc- és popdalfesztiválja. Hl. elődöntő. (sz.). 18.25: Az Északi-sarkkörön túl. Szovjet kisfilm (sz.). 18.40: A világ asztalán. A búza (sz.). 19.10: Tévétérna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: A „Fekete Macska” bandája. Szovjet bűnügyi filmsorozat. 5. rész (sz.). 21.25: Ki járt jobban? 6. rész. 21.50: Magyar kápolna a Vatikánban. Rövidfilm (sz.). 22.25: TV Híradó 3. (sz.). 22.35: TV Tükör (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Angol nyelvű hírek. 20.05: Fogfájás. Tévégroteszk (sz.). 20.30: Zenés TV Színház. Balassa Sándor; Iris. Balett (sz.). 20.45: Orosz nyelvű hírek. 20.50: TV Híradó 2. (sz.). 21.10: Német nyelvű hírek. 21.15: Baráti hadseregek V. nyári epartakiádja. Cselgáncsdöntő (sz.). 9 . A szófiai kultúrpalotában szombat este megnyílt a Béke zászlaja elnevezésű nemzetközi gyermektalálkozó. A hivatalos megnyitó után a bolgár gyermekek színes koncerttel köszöntötték a találkozóra érkezett külföldi vendégeket és a meghívottakat, akik között ott volt Ognjan Dojnov, a BKP KB PB tagja, Sztojan Mihajlov, a BKP KB titkára, s más magas rangú bolgár vezetők. Az első ilyen találkozót 1979-ben — a nemzetközi gyermekévben — rendezték meg Bulgáriában a gyermekek barátságának és alkotói együttműködésének erősítése céljából. A kezdeményezés fokozatosan hagyománnyá és tömegmozgalommá alakul bulgáriai és nemzetközi méretekben egyaránt. Az első fesztivál gyermek részvevőinek kérésére ismét találkozót szerveztek, s az idén minden eddiginél többen, összesen 103 országból erősítették meg részvételi szándékukat. Az eredetileg a művészetet kedvelő, illetve alkotó gyermekek mozgalmaként indult seregszemle kiszélesedett, megváltozott a tematikája is: a művészetekhez most társul a tudomány, a technika és a sport is. Amint a találkozó szervező bizottsága megállapította, a mozgalmat folytatni, fejleszteni kívánják. (MTI) Nemzetközi gyermektalálkozó Szófiában