Népszabadság, 1982. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-23 / 69. szám

1982. március 23., kedd NÉPSZABADSÁG Számtalan hangverseny, tudományos konferenciák, nemzetközi szemináriumok A Kodály-centenáriumi év sajtókonferenciája A Kodály ünnepi év, a centená­rium programjáról tájékoztatta a ha­zai és külföldi újságírókat Pozsgay Imre művelődési miniszter, a Ko­dály Emlékbizottság alelnöke hét­főn, a Parlamentben megtartott saj­tókonferencián. — A 100. évforduló tiszteletére szer­vezett rendezvényen számot aka­runk vetni a kodályi életművel úgy, hogy annak egységét kiterjesztve, egyúttal tágítsuk azok körét is, akik­hez eljuthat ez az életmű — mon­dotta. A rendezvények többségét az 1982—83-as tanév időtartamára szer­vezték, ezzel is emlékeztetve Kodály kiemelkedő zenepedagógiai munkás­ságára. Az események középpontjá­ban Kecskeméten, a korszakos je­lentőségű zeneszerző szülővárosában rendezett programok sora áll. Itt nemzetközi kórustábort, nemzetközi Kodály-szemináriumot tartanak, az alföldi városban tanácskozik majd az ifjú zenebarátok nemzetközi szer­vezete is, és 1982. december 16-án, a zeneszerző születésének 100. évfor­dulóján átadják a kecskeméti zenei központ épületét és hangversenyter­mét. E napon kerül sor a központi emlékünnepségre Budapesten is, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisko­la nagytermében. Az Állami Hang­versenyzenekart és a Magyar Tele­vízió énekkarát Ferencsik János ve­zényli; ő lesz a dirigense az Erkel Színházban december 18-án új ren­dezésben bemutatandó Székelyfonó előadásának is. Kodályra, mint az egyetemes kó­­ruszene-irodalom kiemelkedő mes­terére a Kórusok Országos Tanácsa sok hangversennyel emlékezik: meg­rendezik az országos népzenei talál­kozót, az Éneklő If­júság ünnepi kon­certjét. December 21-én a Budapest Sportcsarnokban, valamint Szegeden és Pécsett az ország legkiválóbb fel­nőtt és ifjúsági énekkarainak — mintegy 8—10 ezer dalos — részvé­telével lesz hangverseny. A rádió sorozatban közvetíti Ko­dály előadásait, a zeneszerző leg­szebb hangfelvételeiből három hó­napon át hetenként tart bemutatót. A Magyar Televízió április 7-én sugá­rozza a Budavári Te Deumot, és fel­vételt készít a Galántai táncokból, a Marosszéki táncokból; a zenés tv­­színház bemutatja a Székelyfonót. Számtalan tudományos konferen­ciát tartanak, és vaskos kötetnyi a különböző hangversenyek, kamara­koncertek jegyzéke. A Zeneműki­adó kottákat és könyveket jelentet meg folyamatosan, és a többi ma­gyar kiadó is publikál Kodály élet­művével kapcsolatos köteteket. A Hanglemezgyártó Vállalat terve sze­rint a centenárium idején vala­mennyi repertoáron szereplő Ko­dály-mű kapható lesz, és új felvé­telen adják ki Kodály legnépszerűbb kórusműveit. A centenáriumot széles körű nem­zetközi érdeklődés kíséri. A Nem­zetközi Kodály Társaság meghívásos zeneszerzői, és Világ éneklő ifjúsá­ga címmel kórusok produkcióit ér­tékelő pályázatot hirdet. Bulgáriá­ban Kodály-szemináriumot tarta­nak, Csehszlovákiában kiállítás mu­tatja be a zeneszerző és tudós életét, Angliában Kodály-napokat rendez­nek, Ausztriában Kodályról mint zenepedagógusról szerveznek szemi­náriumot, az Egyesült Államok Ko­­dály-fesztiválján, Detroitban, Dorá­­ti Antal vezényel majd, de szinte nincs olyan ország a világon, ahol az elkövetkezendő hónapokban vala­milyen formában ne emlékeznének meg a magyar zeneszerzőről. A kül­földi program napró­l napra bővül, a nagy érdeklődést az illetékes ma­gyar szervezetek igyekeznek a leg­messzebbmenőkig kielégíteni. Egye­bek között hatféle kiállítás anyagát 74 országba küldik szét, és igen sok magyar zeneművész, együttes tart koncertet a világ különböző részein. Újságírók kérdéseire válaszolva Pozsgay Imre és munkatársai el­mondották: eddig 12 új ének-zenei tagozatú osztály szervezésére adtak engedélyt általános iskolákban, és további 42 kérelmet mostanában bí­rálnak el. Ezzel kapcsolatban hang­súlyozták: az ötnapos tanítási hét bevezetésével az általános iskolában nem csökken az énekórák száma. Budapesten vendégszerepel a Győri Balett A Budapesti tavaszi fesztivál és az Interbalett ’82 keretében Budapes­ten szerepel a Győri Balett társulata. Március 20-án a Budapest Sport­­csarnokban léptek fel. Képünk az előadás egy mozzanatát örökíti meg. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE Kihirdették a vonósnégyes-pályázat eredményét A tavalyi,Budapesti tavaszi feszti­válon a Magyar Zeneművészek Szö­vetsége, a Zeneműkiadó Vállalat, va­lamint a Nemzetközi Zenei Verse­nyek és Fesztiválok Irodája Kodály Zoltán születésének 100. évforduló­jára készülve, vonósnégyesek kom­ponálására pályázatot írt ki. Az öttagú nemzetközi zsűri Durkó Zsolt Kossuth-díjas zeneszerző elnökleté­vel 22 ország zeneszerzőinek 63 pá­lyaművét bírálta el. Hétfőn a Fórum Szállóban kihir­dették a verseny eredményét. Az el­ső díjat nem adták ki. Második díjat kapott a kanadai Chan Ka Nin, az indianai egyetem hallgatója; a har­madik díjat megosztva nyerte el Csemiczky Miklós, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola vég­zős növendéke és a szovjet Vlagyi­mir Holscsevnyikov, Gorkij város konzervatóriumának tanára. A díj­nyertes műveket a Zeneműkiadó Vállalat várhatóan még az idén meg­jelenteti. A bemutatót 1983-ban, a Budapesti tavaszi fesztiválon tartják meg. Az eredményhirdetésen bejelentet­ték, hogy 1983-ra a zeneszerzői pá­lyázatot fúvósötös komponálására ír­ták ki. Japán filmhét Budapesten Először rendeznek japán filmhetet Budapesten: 22, hazánkban eddig nem vetített japán filmmel ismer­kedhet meg a közönség ezekben a na­pokban. Otagava Junio, a római ja­pán filmközpont igazgatója hétfőn a Fórum Szállóban rendezett sajtótájé­koztatón a távol-keleti ország film­iparának fejlődéséről beszélt. Gom­bár­­József, a Mokép igazgatója el­mondta: a filmhét alkotásainak vá­logatásánál arra törekedtek, hogy is­mert rendezők művei mellett a kö­zönség olyan filmeket is láthasson, amelyek hűen tükrözik a legfrissebb alkotói törekvéseket. Az új japán filmek iránt érdek­lődőket a Toldi mozi várja. Program­jából kiemelkedik Kuroszava Akira Árnyéklovas című kétrészes műve, amely 1980-ban a cannes-i filmfesz­tiválon megosztott nagydíjat kapott. Ugyancsak a Toldi mozi ad kereszt­metszetet Ozu Yasurijo életművéből. A nálunk kevésbé ismert rendező ha­zájában a legnépszerűbbek közé tar­tozik, de a nemzetközi elismerést csak halála után, a hetvenes években kapta meg. Művészetével most hét filmje ismerteti meg a magyar kö­zönséget. Haydn-emlékmúzeum lesz Fertődön Folytatódik az idén a fertődi kas­tély és műemlékegyüttes több éve tartó felújítása. Most a műemlék­együtteshez tartozó Muzsikaházat hozzák rendbe. A kétszintes épület a kastélyt körülölelő uradalmi épületek szomszédságában áll, udvari muzsi­kusok laktak falad között, nevét is innen kapta. A nyár derekára, a Jo­­seph Haydn születésének 250. évfor­dulójáról megemlékező jubileumi ün­nepségsorozat idejére végeznek a fö­démcserével, a tető felújításával és az egyéb épületszerkezeti munkák­kal; rendezik az épület környezetét is, hogy a Fertődre látogató turisták legalább kívülről megtekinthessék a zeneszerző egykori otthonát. A belső átalakításokat jövőre fe­jezik be: öt helyiségben Hadyn-em­­lékmúzeumot rendeznek be; a mű­emlék épületben kap helyet a közsé­gi könyvtár, a zeneiskola és az ifjú­sági klub is. (MTI) 7 KÖNYVSZEMLE Nemrég olvashattuk Laczkó Géza esszéit, tanulmányait, öröklés és hó­dítás volt a címe, utóbb pedig két­­kötetnyi novelláját teszi az olvasó asztalára a Szépirodalmi Könyvki­adó PEST ÉS A NŐK címen, Wéber Ká­roly gondozásá­ban. Irodalomtör­téneti emlékeze­tünk a Nyugat prózaírójaként tartotta számon Laczkó Gézát, de minden emléke­zet rászorul a korrekcióra. Nem a tényeket kell korrigálni. Lacz­kó valóban a Nyugat első nemzedékének prózaíró­ja volt, Kuncz Aladár és Szabó De­zső barátja, az Eötvös-kollégisták el­ső nemzedékének egyike, valame­lyik novellájában Kodály Zoltán is szerepel mint a kollégium egyik ér­dekes diákja. Azt azonban már ne­héz volna novelláiból érzékelni, hogy Szabó Dezső nagy hatással lett vol­na rá. Színésznő balkézről szerzett gyermeke, természetes atyja föld­­birtokos volt, édesanyja maga ne­velte, s a gyermek sok időt töltött a színfalak mögötti színházi öltöző­ben és az öltözők folyosóin. Az Eöt­­vös-kollégiumban filológusnak ké­szült, tanár lett, s a Tanácsköztársa­ság idején egyetemi tanárnak nevez­ték ki, mint Babittsot vagy Király Györgyöt; a forradalom után ezért hasonlóképpen bántak vele, mint Babitsosai, s mint Király György­­gyel bánnak, ha váratlanul meg nem hal. Laczkó Géza azonban nem halt meg. A felszabadulás után is élt még nyolc esztendeig, 1953-ban hunyt el. Addigra azonban már elfeledtük munkásságát. Elfeledtük őt úgy, ahogy a századforduló ködlovagjait. Elfeledtük, mert a filosz-író fogalma társult a nevéhez. Mesterembernek minősült, s éppen itt szorul emléke­zetünk korrekcióra. Azért, mert mű­veltsége kivételesen nagy volt, még lehet a szépírás kivételes mestere is. Kétkötetnyi novelláját a nyolcva­nas évek elején más igénnyel olvas­suk, mint valaha is olvasták. Mi nem érezzük tanárosnak Laczkó Géza hangját, mert a műveltséget semmi­képp nem tekintenénk a tehetség szárnyára fagyott ólomnak. Még az se zavar bennünket, ha témáit tá­voli országok történeti anyagából veszi, mert egyből nyilvánvaló előt­tünk, hogy nem a téma fontos ezek­ben a novellákban, hanem a szituá­ció. Laczkó novellájának meghatáro­zó formai mozzanata a helyzet. A Madame de Rothe halála például a pompeji katona helyzetét érzékelteti, az emberi helytállást példázza. Ma­dame de Rothe halála pillanatáig teljesíti hivatását Narbonne érseke mellett, s nem a szenvedély hitele­síti kitartását, hanem a stílusérzék diktálja neki, hogy magánügyével ne terhelje környezetét. Létezik olyan stílus, ami szerint a halál magán­ügy, a betegség nem tartozik másra, csak arra, aki szenvedi. Laczkó Géza a stílus rajongója. Hősei kerülhetnek akármilyen külö­nös helyzetbe — és a Laczkó-novel­­lák helyzetei különösek! —, a hősök közt mindig akad, aki ura marad a helyzetnek, nem adja ki magát, egyensúlyát el nem veszíti. Gyön­géd fölény a helyzeten, ez a Laczkó­­hősök ambíciója. Mégsem életművé­szek ezek a hősök. Az életet elvise­lik, sőt olykor az életművészről is kiderül, hogy hiába mosolyog, derűje szenvedést takar. A Laczkó-novella jellemző hőse mindig visszautal a novella szerzőjére, noha sose bukik felszínre az író érzelmessége. A tö­kéletesen tárgyiasított érzés — líra — jellemzi Laczkó Géza elbeszélő­művészetét. Ezt lehetett összetévesz­teni a tanáros pedantériával, az ér­zelmi szikársággal. A színésznő apát­­lanul fölnevelt gyereke ad magára, nem adja ki magát sosem. Aki így tud uralkodni érzésein, annak nem­csak általános műveltsége, hanem kivételes lélektani kultúrája is van. A lélektani ábrázolás biztonsága fe­lel a Laczkó-novella epikai hiteléért. Nem a téma számít a Laczkó-novel­­lában, hanem az emberi viselkedés pontos leírása. A társadalom idegen­­ségével szemben a viselkedés bizton­sága, a stílus teszi a Laczkó-novella szerint az embert. SZÉKELY JÚLIA a Valahol háború is van című köteté­ben két regényt talál az olvasó. Az egyik a Nagyapám tévedett, a másik a kötet címét viseli. Miben tévedett az a hős, akiért az önéletrajzi re­gényt megírta a szerző? Abban, hogy az első világháború után hitt benne, háború pedig nem lesz többé. Bol­dog ember volt! — sóhajt utána a­­könyv szerzője, a regényhős unokája —, meghalt a második világháború kitörése előtt. S nem érte meg fiú­unokája korai halálát sem. Mintha közérzetünk újra vonzód­nék a századelőhöz. E vonzalom sar­kallhatta Székely Júliát is, hogy gyerekkora varázslatos tájaira szök­jék. De a kalandot — a regény bo­nyodalmát — nem az emlékezés lírai anyagából szövi-szövögeti. Azért ka­paszkodik meg a nagyapa titokzatos alakjában, hogy a titokzatosságból valahogy kiforgassa azt. Reális élet­re szeretné költeni. Költeni — mon­dom —, mert a gyerekkori emlék­­anyag megannyi szivárványló szín, s édes ízek az emlékező ínyén. Milyen ember lehetett a nagyapa? — vajon képes az emlékező gyermeki han­­goltságából ilyen kérdésre reálisan válaszolni? Székely Júlia a gyerek­kori emlékeket addig kombinálja, amíg a naiv emlékezetből kiütközik a csöppet sem naiv valóság. A gye­rekkori emlékek azt sugalmaznák, hogy marcipánból építsen föl az író házat, utcát és várost, hogy mario­nettfigurák színes sokadalma botla­dozzék parkban és téren, de addig forog ez a groteszk világ, míg egy­szer csak fölsötétlik a Roheim-villa árnya, s az Angolparkot átkereszte­lik Nemzeti Parknak. Ez már a há­ború. A nagypapáról kiderül, hogy se iskolája, se műveltsége, mégis böl­­csebb a Roheim-villa lakójánál, s mindig a tanulásra buzdítja unokáit. Nagyapának semmije nem volt, csak tehetsége és szorgalmas felesége; önállóan tanult meg mindent, amire az életben szüksége volt, önművelő­ként sajátította el, amit tudott, még­is jobban eligazodott a világban, mint a Roheim-villa gazdája, aki Tisza István volt. A nagypapa ab­ban a hitben halt meg, hogy a világ visszaállítja az idillt. Szerencséjére már nem érte meg, hogy belássa, az idillit többé nem lehet visszaállítani. Legjobb gondolkodni, ha már nem viselkedhetünk úgy, ahogy az ősem­ber tehette. A nehézség abban van, hogy nehezen tudnánk rekonstruál­ni, hogy tette az ősember. A gondol­kodás és cselekvés viszonya az alap­­tém­ája TORNAI JÓZSEF új verseskönyvének, aminek rejtel­mes címet adott: A többszemélyes én. Ez a címe a kötet kilencvenedik lapján kezdődő versnek is. „Fehér, zöld, sárga, fekete / reklám­ zászlót eszik a kékszárnyas tehén, / bújik kiivott pálinkás üvege / mögé a több­­személyes én.” Énemnek éppen elég két személy is, hogy megzavarodjék. Elég személyiségemnek kettéhasadni, hogy a pálinkásüvegből kibújjék az ördög, és cinkosan rám kacsintson. Tornai versében a kettő megduplá­zódik, s a négy személyhez még ötödik is csatla­kozik, az utaló személy, aki „még néha föl­­föllobban, / ha megcsapja az él­tető tanulság”. A vers végül meg­nyugtat, mert úgy látszik, hogy az öt kevesebb, mint a kettő. Akinek lelke kettőbe hasad, az bolond, de aki ötfelé képes osztódni, azt még megcsaphatja az éltető tanulság. Többszemélyesre változtat ben­nünket ez a modern világ, a mun­kamegosztás idegensége, elveszítjük összeköttetésünket a „neandervölgyi juss”-sal, de legalább nem bolondu­lunk bele, gondolkozhatunk felőle, hogy miképpen építsünk hidat mo­dern életünk és ősvilágunk közt tá­madt szakadékunk fölé. A többsze­mélyes én­gondolati kísérlet egy híd­változat érdekében. Milyen okokból keletkezett az a szakadék modern és ősi között? — kíváncsiskodunk újra meg újra, ha ez a kérdés fölmerül. Tornainak több szempontból is van válasza. Van történetfilozófiai válasza, latolgatja a kérdést fejlődéslélektani szem­pontból, s úgy véli, ha már kopog ajtónkon az öregség, legjobb kibe­szélni erotikus képzeteinket; az sem árt, ha a katasztrófafóbiát is kibe­széljük magunkból, mert akkor ta­lán megtaláljuk modern időnkhöz illő metafizikánkat, s abban több sze­mélyes énünk talán mégis egységbe tud forrni. A nehézség csak abban van, hogy egy ilyen konstrukciót gondolatilag még csak-csak lehet kö­­vetni, de minden egyes fázisát átélni, közben folyton fölfelé emelkedni, az még a gondolati kísérlet eltervező­­jének sem látszik sikerülni. TÓTH LÁSZLÓ szlovákiai ma­gyar költő be­szélgetést kezde­ményezett tizen­két otthoni tár­sával, s az inter­júkat kötetben adta közre. Vita és vallomás a gyűjtemény cí­me, s a beszélge­tőtársak neve be­tűrendben: Cselé­­nyi László, Cson­tos Vilmos, Dénes György, Dobos László, Duba Gyula, Gál Sándor, Rácz Olivér, Tőzsér Árpád, Turczel Lajos, Varga Imre, Veres János és Zalabai Zsigmond. De Tóth László nevét is a sorba vehetnénk, mert kérdései együttesen tartalmaznak annyit, mint egy-egy interjú válasz­anyaga önmagában. Aki ezt a köte­tet elolvassa — túlzás nélkül állít­hatom —, megismerkedhetik a cseh­szlovákiai magyar irodalom teljes szellemi világával. Úgy is mondhat­nám, hogy ez az interjúgyűjtemény a szlovákiai magyar irodalom öntu­datát érzékelteti. Erről az öntudatról az utóbbi években igen tartalmas képet adott néhány kiváló szlovákiai magyar író és kritikus is. Dobos, Du­ba, Tőzsér, Koncsol és Zalabai ko­rábbi megnyilvánulásait most Tóth László vállalkozása foglalja egység­be. Nehéz volna érzékeltetni a könyv gondolatbőségét. Annyit azonban rö­viden is el lehet mondani, hogy ahol az irodalom tudata ilyen dinamiku­san kibontakozik, ott maga az iro­dalom van termékeny és kezdemé­nyező helyzetben. A szlovákiai ma­gyar irodalom számra nem sok, lé­lekre nézve azonban nagy. Aki Tóth László könyvét elolvassa, kijelenté­semet nem veszi túlzásnak.

Next