Népszabadság, 1984. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
10 Január 7-13. 1984. január 14., szombat ÖSSZEÁLLÍTOTTA: GYŐRI SÁNDORMi történt a világpolitikában? A Varsói Szerződés újabb javaslata Két mozzanat emelhető ki a Varsói Szerződés Európa vegyifegyver - mentesítésére vonatkozó javaslatának nemzetközi visszhangjáról. Az egyik az, amit a Tanjug jugoszláv hírügynökség jelentése így fogalmazott: a Varsói Szerződés közvetlenül a stockholmi tanácskozás előtt tett kezdeményezése segítheti a két tömb közötti párbeszéd újrakezdését. A másik, ugyancsak sűrűn felbukkanó összefüggés: tulajdonképpen a Genfben megszakadt rakétatárgyalások óta ez az első VSZ-kezdeményezés a dialógus felújítására. A szocialista kommentárok annak bizonyítékát látják ebben, hogy Kelet-Európa nem mond le a leszerelésre törekvő irányvonaláról. Szovjet elemzők a visszhangokat értékelve úgy vélekedtek: az objektív megfigyelők lényeges lépésnek tekintik a Varsói Szerződés javaslatát. Realitás azonban, hogy a nyugati tájékoztatás egy része igyekszik elbagatellizálni az indítványt, s azt elszigetelt kísérletnek minősíti. Tanulságos az első nyugati vélemények szemmel látható megosztottságát önmagában is tükröző bonni reakció. Míg a kormánykoalíció gerincét alkotó kereszténydemokraták a vegyifegyver-mentesítésre való javaslatot „az egész világra” óhajtanák kiterjeszteni, addig szabaddemokrata partnerük szakértője józanul arra figyelmeztetett: a világméretű betiltást célzó törekvések mindeddig kudarcot vallottak, ezért helyes az elgondolás, hogy a probléma megoldását a sűrűn lakott Európánál kell kezdeni. A szabaddemokrata véleményt nyugodtan megtoldhatjuk azzal: a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben minden jó szándékú építő kezdeményezés jelentősége meghatványozódik. Kínai—amerikai tárgyalások Washingtonban Ki hitte volna, hogy Ronald Reagan a kínai miniszterelnök látogatásával nyitja meg a választási kampány évét? — tette fel a kérdést kissé csodálkozva a The Washington Post. Egyben hozzáfűzte, Csao Cejang útja siker az amerikai elnök számára. Sokak szerint ezt nehéz lenne tagadni, mivel Reagan annak idején azzal költözött a Fehér Házba, hogy viszonylag egyértelműen elkötelezte magát Tajvan, illetve az amerikai politikai életben befolyásos szerepet játszó Tajvan-lobby mellett. S az elnök nem tréfált. A tavaly nyáron hosszabb távra bejelentett félmilliárd dolláros, Tajvanra irányuló fegyverszállítási terve az egyik legfontosabb ilyen jellegű megállapodás, amely valaha is létrejött Washington és Tajpej között. Innen szemlélve tehát a dolgokat van igazság a The Washington Post sugalmazásában, miszerint Reagan számára — a választási optikán át — nyereség Csao Ce-jang látogatása. S ezt nem teszi semmissé a kínai kormányfő ama figyelmeztetése sem: a kapcsolatok továbbfejlesztésének feltétele, hogy a felek teljes mértékben alkalmazzák a korábbi közös közleményekben foglalt elveket, mindenekelőtt a másik fél nemzeti érdekeinek tiszteletben tartását. A feszültséget és a meghittséget egyaránt átélt, módfelett hullámzó kínai—amerikai kapcsolatok történetének más időszakaival s magas szintű eszmecseréivel egybevetve, ezúttal nem voltak látványos fordulatok és gesztusok, amelyek korábbi alkalmakkor módot adtak egyértelmű következtetések levonására. Reagan beszéde bizonyos kontinuitást árult el elődeivel, amennyiben vendége figyelmét ő is az úgynevezett szovjet veszélyre igyekezett ráirányítani. A hosszú esztendőkön át a „kínai kártya” kicsit elkoptatott jelképébe sűríthető washingtoni Kína-politika felelevenítésére, a „kölcsönös hadászati tervekre és kötelezettségekre” utaló felhívásra Csao Ce-jang kifejtette: nem lehet átfogó stratégiai partneri viszonyt teremteni az USA és Kína között, mert a külpolitika bizonyos területein jelentősek a különbségek. Kína — tette hozzá — független külpolitikai vonalat követ, ám nem tesz egyenlőségjelet az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Hangsúlyozta Csao Ce-jang azt a senki által nem vitatott tényt, hogy a kínai—amerikai kapcsolatok jelentősége korántsem korlátozódik a kétoldalú viszonyra, hanem a világot befolyásoló mozzanat. Megint csak a múlt ellentmondásos tapasztalatai alapján látszik figyelemre méltónak Csao Ce-jang ama mondata is, miszerint az Egyesült Államokat és Kínát súlyos felelősség terheli a világbéke fenntartásában. Mindezek alapján azonban nincsenek könnyű helyzetben azok, akik a mostani tárgyalások beszédváltásaiból akarnak következtetésekre jutni a kínai külpolitika más viszonylatokban várható alakulására. Tárgyalás és harc a Közel-Keleten Szíria és Libanon külügyminiszterének szaúd-arábiai közvetítéssel létrejött rijádi találkozójához olyan remények fűződtek, hogy a fegyvernyugvás állandósításával megnyitja majd az utat a csaknem egy évtizede tartó polgárháborús válság rendezéséhez. Ám a találkozó minden konkrét megállapodás nélkül ért véget, jelezvén, hogy illúzió hosszú időn át felgyülemlett problémák gyors megoldására számítani. Szíria a tanácskozáson elvetette azt a javaslatot, hogy függesszék fel az izraeli— libanoni egyezmény érvénytelenítéséről folytatott vitát, és ezt az alapproblémát megkerülve tartsák meg a genfi megbékélési konferencia második szakaszát. Megnyugvás helyett eközben a feszültség hullámai csaptak ismét magasra Libanonban. Bejrút déli külvárosában, illetve a Suf-hegységben a hét közepén kiújultak a harcok egyfelől a síita és a drúz fegyveresek, másfelől a kormányhadsereg és a falangista milíciák között. Párhuzamosan újabb merényletek történtek a négyhatalmi nyugati haderőhöz tartozó amerikai és francia egységek ellen. Jelenlétük akuttá váló gondja Carter volt amerikai elnököt is arra késztette, hogy kijelentse: az Egyesült Államok libanoni jelenléte elvesztette semleges jellegét. A libanoni ellenzék a héten újabb kezdeményezést tett a különböző rendezési elképzelések kimozdítására a holtpontról. A nemzeti megmentés frontjának tanácsa átfogó politikai megoldást sürgetett, amelynek az alábbi alapelveken kell nyugodnia. 1. Az Izraellel kötött május 17-i megállapodás érvénytelenítése; 2. Azoknak a törvényerejű rendeleteknek az eltörlése, amelyek falangista egyeduralmat valósítottak meg az államvezetésben; 3. A libanoni kormányhadsereg nem teljesíthet semmiféle belpolitikai biztonsági feladatot; 4. Mélyreható politikai reformok programjának elfogadása. I . Átalakították a tunéziai kormányt. Pekingbe érkezett Imelda Marcos, a Fülöp-szigetek szombar elnökének felesége. .. .• Befejeződött a Contadora-csoport és öt közép-amerikai ország külügyminisztereinek értekezvasárnap élete Panamavárosban. Hétfő: Tíz év után először összeült a jordániai törvényhozás alsóháza. Kedd: Rendkívüli parlamenti választásokat tartottak Dániában. Szerda : A KNDK javaslatot tett Szöulnak és Washingtonnak háromoldalú tárgyalásokra. A Kremlben átadták Jurij Andropov válaszát a Százak Bizottsága elnevezésű francia háború Csütörtök: ellenes mozgalom képviselőinek. Amerikai katonai helikopter incidense a nicaraguai határon. Péntek: Bécsben megnyílt az Osztrák Kommunista Párt XXV. kongresszusa. Weinberger amerikai hadügyminiszter Csao Ce-jang kínai kormányfő társaságában. Francia ejtőernyősök Bejrút nyugati negyedében. MTI — KÜLFÖLDI NÉPSZOLGÁLAT A dán parlamenti választásokon jelentősen előretört a konzervatív néppárt. Vezetője, Poul Schlöter alakít ismét kormányt az országban. A nyugdíjba Buchenwald is beszámít Maga Hitler adta ki a parancsot a kivégzésre, 1944. augusztus 14-én. Három nappal később telefonon utasították a buchenwaldi haláltábor főnökét, gyújtassa be a krematórium kályháját. Este kilenc óra körül hét SS-legény sorakozott fel a krematórium előtt — Wolfgang Ottó vezényletével. Várniuk kellett. Nem sokkal éjfél előtt személygépkocsi gördült az épület elé. Két Gestapo-ügynök szoros felügyelete mellett megtermett, széles vállú fogoly szállt ki a kocsiból. Betuszkolták a krematóriumba, s kisvártatva négy lövés dörrent. Harminc perccel később az SS-pribékek elhagyták a házat. Kifelé jövet az egyikük megkérdezte Wolfgang Ottót: — Tudod, ki volt ez? — Igen — felelte —, Thälmann, a kommunista vezér. Tizenegy pokoli börtönév, kínzatás és megalázás gyötrelmei után így halt meg Ernst Thälmann, a német kommunista mozgalom, a német történelem kimagasló egyénisége. És a halál buchenwaldi futószalagjának kezelőmestere, Wolfgang Ottó? A gyilkos háborítatlanul él, s mint a Stern című hetilap nemrég tudtul adta: az alsó-rajnai Geldern városka tekintélyes polgára. Négy gyermeke van, gondosan ápolt házban lakik, időnként zongorázik. Maga jár bevásárolni. Harminckilenc év telt el Thälmann meggyilkolása óta, s a hóhérok közül egyedül ő van életben. A sors kegyeltjének mondhatja magát, hogy az amerikai és a nyugatnémet igazságszolgáltatás minden kiskapuját meglelte. Ottó 1911-ben született Felső-Sziléziában. Középiskoláit a mai Katowicében végezte, majd az érettségi után, 1933-ban jelentkezett az SS-be. 1939-ben, a háború kirobbanásakor, a buchenwaldi SS-halálbrigád tagja lett. Pályája gyorsan ívelt fölfelé, 1943-ban már az ítélet-végrehajtás megbízható motorja, a láger vezetésének „nyársa” volt. Hogy mit jelentett „nyársnak” lenni egy tömegmészárlással foglalkozó intézményben, erről nem nehéz fogalmat alkotni magunknak. Náci-Németország összeomlása után a többi SS-legényhez hasonlóan Ottó is ruhát cserélt, s hozzácsapódva Wehrmacht-egységekhez, visszavonult Bajorországba. Ott esett fogságba. Néhány nap múltán önként jelentkezett az amerikai titkosszolgálat ügynökeinél, de mégis bekerült a buchenwaldi főperbe. Harminc vádlott-társával együtt a dachaui katonai bíróság tárgyalta ügyét. Huszonkét gyilkos életével fizetett bűneiért, Ottó szerencsesorozata azonban már itt elkezdődött: húszévi kényszermunkára ítélték tömeggyilkosságokban és legkevesebb ötven kivégzésben való részvétel miatt. Ernst Thälmann megöléséről ekkor szó nem esett. Az ítélet után, 1947-ben, a háborús bűnösök landsbergi fegyházába került. Miként egész addigi életében, a börtönben is kitűnően viselkedett — így az amerikai fegyházigazgató. Ezért aztán kereken három évvel később az Európában állomásozó amerikai erők akkori főparancsnoka tíz évre csökkentette büntetését. Végül is 1952-ben szabadult. Wolfgang Ottó még egy nyáron át visszavonultan élt, aztán azzal is felhagyott. Szakmát keresett magának, s vajon mit is választhatott volna tízezrek gyilkosa, tanításra adta a fejét. Az NSZK akkori közállapotaira jellemző módon Wolfgang Ottó, a börtönből szabadult háborús bűnös, a koncentrációs tábor „nyársa”, zavartalanul tölthette be tanári állását, miközben lehetséges és valóságos áldozatai, a kommunisták számára 1950 óta tilos volt a pálya. Hajdani igazgatója mindmáig elégedett vele. — Szigorú ember volt, de pedagógiai szempontból semmiféle kifogás nem merülhetett fel vele szemben — mondja róla. Wolfgang Ottó másodszor is elindult a csendes karrier útján. De még hátravolt Rosa Thälmann, a meggyilkolt kommunista vezető özvegye, aki nem volt hajlandó belenyugodni a bűnöző megdicsőülésébe. Nagy reményekkel nem kecsegtethette önmagát. Az amerikaiak annak idején elmulasztották a tájékoztatást az Ottó ügyében lefolytatott nyomozásról, s nem járultak hozzá ahhoz sem, hogy a területileg illetékes weimari bíróság elé állítsák a gyilkost. Ezután az sem meglepő, hogy az amerikai katonai bíróság válasz nélkül hagyta azt az 1947-es levelét is, amelyben az NSZEP Központi Bizottsága nevében Wilhelm Pieck és Otto Grotewohl a buchenwaldi hóhér kiadatását követelte. Ilyen elbizonytalanító előzmények után Rosa Thälmann egy berlini ügyész közvetítésével gyilkosság vádjával feljelentést tett Wolfgang Ottó ellen. Akciójára olyan ügyeskedő aktatologatással, jogsértéssel feleltek, amelyre — miként a Stern írja — a szövetségi köztársaság háború utáni történetében nem akadt példa. A kölni államügyészség húsz év leforgása alatt hétszer szüntette be a nyomozást Ottó ügyében. Hatszor bizonyítékok, megalapozott gyanú hiányában, egy alkalommal pedig elévülés miatt. Az indoklás a törvénykezés, a jogszolgáltatás idétlen karikatúrája. Dr. Gehrling kölni államügyész szerint Ottó bűntette azért tekinthető elévültnek, mert „semmi bizonyíték nincs rá, hogy Thälmann meggyilkolását kegyetlenül, alattomosan, alantas okoktól vezéreltetve hajtották volna végre”. Sőt épp ellenkezőleg ... A bírósági eljárások egyike arra az eredményre jutott, hogy a gyilkosok kizárólag a kötelességüket teljesítették, „nyilvánvalóan parancsra cselekedtek, s nem csináltak többet, mint amire utasították őket”. Geldern polgármestere, Paul Wolffram az 1962-ben nyugdíjba vonult tanárt, miként a múltban, úgy ma is, rendes embernek tartja. — Hagyjátok Ottót békén, annyit gyötrődött szegény — szokta mondogatni. Ottó pedig élvezi dolgos „munkáséveivel” kiharcolt csinos kis nyugdíját. Ezekbe beszámítják Buchenwaldot is. Wolfgang Ottó az 1947-es Buchen- A háborús bűnös, mint nyugdíjas wald-perben, tanár — napjainkban. Paul Wolffram, Geldern polgármestere, aki Ottót A kivégzéséről szóló utasítást Thälmann utolsó „rendes emberfényképe, a „stern” felvételeinek” tartja.